Az ötlet olyannyira elnyerte a Cápák között befektetőinek tetszését, hogy a műsor történetének eddigi legnagyobb összegével szállt be az üzletbe három Cápa.
Csütörtökön az M86-os autóúton Vásárosfalu térségében rögzítette a vállalat egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy BMW márkájú autó lángra kap. A @katasztrofavedelem_hivatalos szakemberei pár perc alatt kiértek, de a járművet ők sem tudták megmenteni. Viszont szerencsére senki nem sérült meg az eset során. A bejegyzés megtekinté
Hétfőn még biztosan nem dől el, hogy részt vehet-e a jövő héten kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon a világranglista-első, akinek fellebbezését elfogadta az ausztrál szövetségi bíróság, így a 20-szoros Grand Slam tornagyőztes szerb játékos visszakapta a vízumát.
Amikor valaki szakmaváltásról, vagy éppen pályaelhagyásról beszél, a legtöbb esetben automatikusan több éves képzési időre gondolunk. Pedig az OKJ esetében fellelhető képzések nem minden esetben jelentenek hosszú hónapokat. Bemutatunk néhány olyan lehetőséget, amelyeknél viszonylag rövid idő alatt új képesítést szerezhetnek az álláskeresők.
„A baloldal teljesen mindegy mit ígérget a kampányban, 2006-ban is végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek, aztán kormányra kerülve az ellenkezőjét csinálták” – áll a kormánypárt közleményében.
Emelkedik a gázolaj ára. Bár a kiskereskedelmi árakban nem fogjuk érezni a mostani változást, de jó tudni, hogy már csak egy hónapig tart a hatósági áras üzemanyagok világa.
A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - tájékoztatta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-t.
Az áremelkedés mindenütt jelen van, még a gyermekek „bevásárlókosarát”, ezen keresztül zsebpénzét, pénztárcáját is érinti. A gyümölcsjoghurtok például 10 százalékkal drágultak egy év alatt, a hamburgerek jóval nagyobb mértékben, 19 százalékkal, de többet kell fizetni a papír zsebkendőért, a kakaós csigáért, ahogy a gyerekcipőkért is. De mit jelent
A kínai horoszkóp szerint a 2022-es év a tigris éve - ennek okán egy igazán különleges kollekcióval rukkolt elő a Gucci, melynek szebbnél szebb darabjai bennünket is elkápráztattak. Kíváncsi vagy a teljes kollekcióra? A cikkünkben minden mesés darabot megmutatunk!
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz) fogyasztóvédelmi szempontok alapján monitorozott arany ékszerek forgalmazásával foglalkozó webáruházakat, a vizsgálat szerint több esetben nem egyértelműek az általános szerződési feltételek
A lap szerint Magyarország bőkezűen támogatja adókedvezményekkel a gyermekes családokat, ami ugyan nem olcsó, de az ország legalább egyértelműen kijelölte céljait.
Az európai pénzügyminiszterek megállapodást kötöttek, és lehetőséget adnak a tagállamoknak arra, hogy a zöldségek és gyümölcsök általános forgalmi adóját nulla százalékban állapítsák meg.
Az elmúlt fél évben a földgáz árának az emelkedése miatt a háromszorosára ment fel a nitrogén műtrágya ára - tájékoztatták szakértők az osztrák APA hírügynökséget.
Újabb rekordévet zárt a Mercedes-Benz a Datahouse adatai alapján Magyarországon, 5468 regisztrált személyautóval sikerült megőriznie vezető szerepét a prémium szegmensben
Edinburgh hercege a végsőkig kiállt unokája, Harry mellett, azonban a Megxit bizony őt is meglepte – sosem értette meg igazán, miért is volt olyan rossz élete Harrynek és Meghannak Nagy-Britanniában.
Használt autót venni mindig rizikó, ezt hivatott csökkenteni, hogy a Használtautó.hu hirdetéseinél néhány kattintással lekérdezhető a CarVertical által szolgáltatott járműtörténeti információ.
Ahogyan a nyári zöldválogatásnak is megvan a maga szerepe a gyümölcsöskertben, úgy a téli metszésnek is helyének kéne lenni. Bár a szakma nincs teljesen egy véleményen a gyümölcsfák metszéséről, mégis a tapasztalatunk azt mutatja, hogy egy helyesen elvégzett téli metszés nagyban hozzájárul a megfelelő gyümölcsmennyiséghez és minőséghez egyaránt.
Megszorítások nélkül csökkentenék a jelenleg rekordmagas államadósságot az ellenzéki pártok - hangzott el a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd politikusainak hétfői sajtótájékoztatóján.
Ferenc pápa hétfőn arra utalt, hogy a koronavírus elleni oltás felvétele erkölcsi kötelesség, és kifogásolta, milyen könnyen utasítják el az emberek alaptalan információkra hivatkozva az egyik leghatékonyabb eszközt, amellyel életeket lehet megmenteni.
A Centrál Színház január 15-ére tervezett premierjét – mely a teátrum történetének eddigi legmonumentálisabb előadása – majdnem meghiúsította, hogy az előadás egyik szereplője néhány nappal a bemutató előtt megbetegedett. A Network magyar ősbemutatóját Schell Judit menti meg azzal, hogy beugrik Louise Schumacher szerepébe.
A G7 saját módszertanával készült felmérése szerint 2020-ban még 15 ezer forintba került egy nagy bevásárlás, míg 2021 végére már 18 ezer forint környékén volt a végösszeg.
Januártól új ügyvezetővel erősít az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Motor Pest és Duna: a Csoporthoz csatlakozó Mátrabérci Sándor 20 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik prémium autómárka értékesítése terén. A két vállalat eddigi vezetője, Antal Péter a jövőben kizárólag az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletágának vezetésére konce
Szinte hihetetlen belegondolni, de az örökké vadóc Madonna hét gyermek büszke édesanyja. A 63 éves dívának a vérében van a tehetség, melyből Guy Ritchie-től született fia is jócskán örökölt.
A DeFi (Decentralized Finance) egy kifejezés a blokkláncra épülő pénzügyi eszközök egy csoportjára. A pénzügyi folyamat lényege, hogy bárki, akinek internet hozzáférése van, kölcsönadhat, kölcsönözhet és bankolhat közvetítő igénybevétele nélkül. A DeFi a blokklánc és a decentralizált webes tér egyik…
Háromszorosára nőtt a nitrogén műtrágya ára az elmúlt fél évben, a földgáz árának emelkedése miatt – adta hírül szakértők közlése alapján az osztrák APA hírügynökség.
A Wall Street-i bankok közül a Citi az első, amelyik bejelentette, hogy ha egy alkalmazott január 14-ig nem rendelkezik teljes oltottsággal, akkor azt január 31-én elbocsátják.