Megfelelő, minimális mértékben kell emelni a pedagógusbéreket, hogy vonzó legyen a pálya a fiatalok számára. Ezt mondta Kövér László házelnök az Inforádióban. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a tanárok valószínűleg kitérnek a hitükből, ha ezt meghallják. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, a béremelésre számíthatnak a tanárok, az időp
A műsorvezető sosem fogja vissza magát, ha csinos versenyzők lépnek a konyhába. Ez A Konyhafőnök legújabb évadában sincs másképp, most viszont valami megváltozott: párja, Sári is elmondta a véleményét.
Életveszélyesen megsérült egy 13 éves lány a letenyei határátkelőhelyen, miután nagy sebességgel az autójuk hátuljába hajtott egy bolgár kisteherautó az éjjel. A becsapódás erejétől mindkét kocsi letarolta az útlevélkezelő fülkéket. Információink szerint a hétszemélyes kocsiban egy ötfős család és egy ismerősük ült, mindenkit kórházba vittek, és me
Országszerte heves tüntetéseket váltott ki az Egyesült Államokban az abortusz-szabályok tervezett szigorítása. Egy kiszivárgott dokumentum szerint ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a tagállamokra bízná a terhességmegszakítás engedélyezését. A kormányzó demokraták szerint a republikánus többségű testület ezzel a döntéssel korlátozná az amerikaiak szabads
Éjszaka még kialakulhat egy-egy zápor, de azért nagyrészt jelentősen csökken az égbolt takartsága. 8 és 12 fok közé csökken hajnalra a hőmérséklet, aztán napközben 20-26 fok közé emelkedik.
Jócskán megverte az eddigi rekordáron elkelt sportfelszerelést. A legendás ruhadarabot eddig a korábbi angol válogatott középpályás, Steve Hodge birtokolta.
Visszatér a mozivászonra Doctor Strange: legutóbb a Pókember – Nincs hazaútban volt fontos szerepe, most viszont már a második saját filmjét kapta meg. A legújabb Marvel-film Los Angeles-i bemutatója előtt a film sztárszínészei exkluzív interjúkra gyűltek össze, az online eseménybe Magyarországról csak a Fókusz kapcsolódhatott be.
Az Egyesült Államokban 26 szövetségi állam törölheti el a nők abortuszjogát, miután kiszivárgott a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, amely szerint a művi terhességmegszakítás az egész országban érvényes, alkotmányos jog. A hírre több nagyvárosban tüntetések indultak meg.
A kínai olajfinomító magáncégek nagy árengedménnyel vásárolnak orosz kőolajat a "színfalak mögött", miközben egyes nyugati államok az embargóra készülve már felfüggesztették saját beszerzéseiket. A tételek nagyságrendje arra utal, hogy Moszkvának nem lesz könnyű dolga piacot találni a Nyugaton el nem adott olajnak.
Benyújtotta az Országgyűlésnek a háborús veszélyhelyzet bevezetéséről szóló alaptörvény-módosítást a kormány. Amennyiben a kétharmados jogszabályt elfogadja a parlament, úgy különleges felhatalmazás esetén a kormány rendeletekkel is kormányozhat a veszély elmúltáig. A javaslatot az orosz-ukrán háború gazdasági és humanitárius hatásainak kivédésével
Nem bírta elviselni, hogy szakított vele, ezért a nyílt utcán, fényes nappal, a gyerekei szeme láttára késelte meg volt élettársát egy 29 éves férfi Debrecenben. A nő maga hívott segítséget, mert a támadás idején senki sem volt az utcán. A késelő kedden feladta magát a rendőrségen.
A Twitteren kelt ki az EP-képviselő Orbán Viktor ellen. Szerinte rossz az az EU-s rendszer, ami megengedi, hogy a magyarok mindig mindent megvétózzanak.
Jelentős lezárások várhatók péntektől vidéken és a fővárosban is. Ekkor kezdődik a Giro d’Italia kerékpáros körverseny. A világ egyik leghíresebb kerékpárversenyének három szakaszát rendezik Magyarországon. Idén három magyar versenyző is a mezőny tagja.
Hogyan lett TikTok-sztár, és miért akar vele minden korosztály duettet énekelni? Hoffmann Richárd színész, énekművész, drámapedagógus tizennyolc éves korában a Csillag Születik tehetségkutató műsorban is feltűnt, most egy nemzetközi énekversenyt nyert meg, az interneten pedig rengetegen követik. Azt mondja, sikere a közösségi médiában egyik napról
Rekordot jelentő 9,3 millió dollárért (3,348 milliárd forint) kelt el szerdán Diego Maradona meze, amelyet az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon, az angolok elleni mérkőzésen viselt.
A jelek szerint a Bizottság elfogadta a magyar szakmai érveket, így a MOL százhalombattai és pozsonyi finomítója tovább működhet orosz kőolajjal a 2023 végéig tartó átmeneti időszak végéig - olvasható a Mathias Corvius Collegium (MCC) Klímapolitikai Intézetének friss elemzésében.
Fájdalmai vannak, és naponta kell kezelésre járnia annak a tizennégy éves fiúnak, akit megkéselt egy tizenöt éves iskolatársa hétfőn Taktaharkányban. A megsérült fiú testén több vágott sérülés van. Pénteken egy iskolai focimeccsen alakult ki konfliktus a két fiatal között, emiatt történhetett a támadás.
Jevgenyij Prigozsin oligarcha az orosz külügyminiszternek is ellentmondva azt állítja, hogy a kegyetlen zsoldosokból álló Wagner-csoport egyszerűen nem létezik.
Az Ukrán háború kapcsán egyre gyakrabban hallott Novorosszija kifejezés több száz éves múltra tekint vissza, ezt a fogalmat melegítette fel 2014-ben Oroszország. Dél-Ukrajna teljes megszállására kevés esély van, és az sem tisztázott, mik a tervei az oroszoknak Transznisztriával. Ukrajnában demográfiai katasztrófa zajlik, és még a magukat orosznak v
A kőolajra kivetendő európai szankció Oroszország számára nem igazán fájdalmas, az európai lakosságnak annál inkább az lesz – mutat rá elemzésében a Klimapolitikai Intézet.
Kiugróan drágulhatnak a bútorok, pedig van, ahol már most 75 százalékkal többe kerül egy szekrénysor, mint két éve. 1995 óta nem látott ütemben ugrott meg a fa beszerzési ára áprilisban az orosz-ukrán háború hatására. Ez magyar családok százezreinek okozhat sok tízezer forintos plusz kiadást idén – a GKI friss, reprezentatív kutatása alapján.
Britney állítása szerint Jamie Spears teljesen lerombolta az önbizalmát. Az énekesnő egykori gyámja állandóan a külsejére és a teljesítményére tett megjegyzést.
Annyira részegek voltak, hogy egyikük nem is emlékszik, mi történt – ezt mondták azok a fiatalok, akik meggyalázták a Dohány utcai zsinagógát: náci karlendítést mutattak be, és le is vizelték az épületet. A rendőrök két nap alatt elkapták őket. A MAZSIHISZ elnöke Híradónkon keresztül hívta meg őket a holokauszt múzeumba, mert szerinte egy látogatás
Az amerikai elnök beszéde elején azzal viccelődött, hogy gyakran összekeveri a szavakat. Ám arra nem figyelmeztetett, hogy ebből élő demonstrációt tart.
Meglehetősen oldott hangulatban mulatott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egy áprilisi egyetemi rendezvényen, erről videók is készültek. Az egyetem etikai kódexe egyébként viselkedési előírásokat is tartalmaz, például hogy az oktatók nem csorbíthatják az intézmény jó hírét vagy saját méltóságukat. A felvételekről Merkely Béla a Híradónak
A legtöbb tragédia figyelmetlenségből vagy türelmetlenségből következik be, ezért a mozdonyvezetők nyílt levélben arra kérnek minden autóst, hogy legyen sokkal körültekintőbb. Csak idén már 40 baleset történt az átkelőkben, és 17-en haltak meg.
Tarackokkal és rakéta-sorozatvetőkkel lőtte Ukrajnában a donyecki "népi milícia" a mariupoli Azovsztal acélművet - közölte szerdán helyszíni jelentésében orosz védelmi minisztérium Zvezda tévécsatornája és a Rosszija 1 állami televízió.
Gondozói tápszerrel pótolják az anyatejet, miután anyja elvesztette vagy elhagyta. A hathónapos Django egy táskában nevelkedik a Pécsi Állatkertben, a Fókusz riportjából kiderül, hogyan telnek így a mindennapok.