Hazai fitneszversenyeken indul Rubint Rella, a hétvégén Pécsen két kategóriában is dobogós helyet ért el, egy arany- és egy ezüstéremmel lett gazdagabb. Az eredmény azonban nem jött magától: komoly edzés és gondosan összeállított étrend előzte meg a versenyt, négy hónap alatt 7 kilót fogyott, az utolsó napon ráadásul csak fél liter vizet ihatott, h
2011-ben fegyvert fogott rá a villanyszerelők meggyilkolásával vádolt vállalkozó – ezt állította szerdán egy tanú a bíróságon. Azt mondta, a vállalkozó meg is húzta a ravaszt, de a pisztoly nem sült el, ő pedig futva menekült. A vádlott szerint azonban ebből semmi sem igaz.
Tízmillió forintot nyerhet, aki jelentkezik az RTL vadonatúj műsorába. Várják a tehetségek jelentkezését, de olyanokét is, akik úgy érzik, képesek az igazi tehetségeket felismerni, afféle zsűriként látni, hogy ki miben jó. A Fókuszban Istenes Bence műsorvezető mondta el a részleteket, és azt is elárulta, hogy mi lesz a műsor titka.
Kovács András Péter a kecskeméti légibázison járt, az előadás után körbevezették a repülőtéren. Az rtl.hu-nak azt mondta, hogy a vadászrepülő is olyan mint a hobbidrón, sokáig szerelik, és rövid ideig reptetik.
A munkácsi régióban fekvő Volóc vasútállomás melletti villanytelepet érte rakétatalálat. A robbanásban senki nem sérült meg, de nagyjából fél kilométeres körzetben kitörtek az ablakok. Az ukránok szerint a hadianyagszállítási útvonalakat akarják elvágni az oroszok. A magyar Külügyminisztérium szerint a támadás azt mutatja, jó döntés volt, hogy Magy
A háború kitörése óta kedd este először mértek rakétacsapást Kárpátaljára. A robbanásban senki sem sérült meg, a magyar határtól légvonalban 75 km-re fekvő Volóc vasútállomás mellett a villanytelepet érte rakétatalálat. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint ez azt mutatja, hogy Oroszország a vasúti infrastruktúrát, a közúti infrastruktúrát, a
Gyorsult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedése áprilisban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének szerdán ismertetett végleges adatai szerint.
Az Erste Bank adózás utáni eredménye 908 millió forint veszteség lett az idén az első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 15,1 milliárd forintos nyereség után - közölte a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Az európai energiaszabályozók a fogyasztásarányos tárolói feltöltést támogatják - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) szerdán az MTI-vel.
Guinness-rekordot készülnek felállítani a Rotary Országos Gyereknapon, ahol összesen több, mint 50 településen eszik majd a gyerekek egyszerre a jégkrémet.
Török László klasszikusát idézve: „ilyen nincs, és mégis van!” Erre tényleg csak a királyi gárda képes: a 90. percig a kaput sem találták el Benzemáék, mégis ők lesznek a Liverpool ellenfelei a május 28-i BL-fináléban!
Az egyik legjobb dolog a balatoni üdülőszezon elérkezésével, hogy Magyar Tenger partjainál számtalan kirándulóhelyen hódolhatunk a természet iránti rajongásunknak. Vigyünk újabb varázslatot a mindennapjainkba, és próbáljuk ki ezeket a kirándulási tippeket!
A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások, szigorú intézkedések alapjaiban változtatták meg a munka világát az elmúlt két évben. Mindez azzal járt, hogy a munkavállalók folyamatos stressznek, állandó bizonytalanságnak voltak kitéve. Munkaadói oldalról az elsők közt ismerte fel a Metrodom azt, hogy ennek az embert próbáló időszaknak a fel
Milyen szintjei vannak a vérnyomásnak és melyik esetben mi a teendő? Mennyiben különbözik a vérnyomás mértéke a férfiak és a nők között? Mennyi az ideális vérnyomás nagysága adott korban? Hogyan változik az optimális vérnyomás az életkor növekedésével? Mit jelent a vérnyomás első és második számértéke? Mérje meg vérnyomását és olvassa tovább cikkü
A Skorpiót jelenleg megviselhetik a kihívások, de győztesen tud felállni a padlóról, a Kos pedig egyre felszabadultabb lesz, csak hát ezt ki is kell tudnia használni.
A hazai lakosság csupán 20%-a választ idén külföldi és belföldi nyaralóhelyet is, a távolabbi úticélokat főként a fővárosiak és magasabb végzettségűek engedhetik meg maguknak, az utazási kedv pedig a 30 év alatti fiatalok körében a legnagyobb – derül ki a Generali friss reprezentatív felméréséből. A biztosító arra is kíváncsi volt, hogy milyen pref
Ázsiai gepárdkölykök születéséről számolt be az iráni környezetvédelmi hatóság vezetése. Ez az első eset, hogy a gepárdok e ritka alfaja fogságban sikeresen szaporodott.
A BL elődöntőjének odavágóján a Manchester City hazai pályán 4-3 arányban győzte le a Real Madridot. A hazaiak akkor sziporkázó játékot, a vendégek néhány káprázatos egyéni villanást mutattak be. Mindenki hatalmas meccset várt a visszavágón, ami majdnem másképpen alakult. A mérkőzés első félideje ha nem is tömény unalmat, de elég közepes iramot
Egy cambridge-i székhelyű vállalat komoly előrelépést tett a mezőgazdasági ágazatot támogató gyümölcsszüretelő robotok fejlesztésében. A Fieldwork Robotics által tervezett málnaszedő robotokat mostanra két portugáliai helyszínen is kereskedelmi forgalomba helyezték.
Hatvan külső akkumulátor energiatárolási képességét méri meg a Széchenyi István Egyetem egyik laboratóriuma fél év alatt, szeptemberig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az egyre több funkcióval felvértezett okoseszközöket a powerbankok közbeiktatásával az áramhálózatoktól távol, utazás közben is lehet használni. Az előírás
Cambridge hercege és hercegnéje a Windsori kastélyban tartózkodó királynő közelébe költözik családostul, de egy olyan házba költöznek, amire Vilmos unokatestvére is pályázott – írja a Blikk.
A szimmetrikus tárgyak kevésbé bonyolultak, mint a nem szimmetrikusak. Talán az evolúció egy olyan algoritmusként működik, amely az egyszerűség felé hajlik.
Megnéztük élőben a letaglózó méretű, 8K felbontású, vadonatúj okostévé rendszerrel felpimpelt, extra hangszórókkal és mélynyomókkal kitömött új Samsung QN800B televíziót. Megéri 2 milliót kiadni ma egy tévéért? Végül ez is kiderül! Most már biztosan látszik, hogy a piackutatók és egyes iparági szereplők által megjósolt 8K tv áttörés elmaradt. Az ex
A világjárvány leszálló ágában egyértelművé vált, hogy a fogyasztók hosszú távon is használni fogják a digitális fizetést. Az elmúlt két évben a kényelem, a megbízhatóság és a biztonság mind hozzájárultak az elektronikus kereskedelem, valamint az érintéses fizetések számának robbanásszerű növekedéséhez Európában és hazánkban is. A fogyasztói magata
A Millenárison található Széllkapu Parkban rendezte meg a Daalarna éves divatbemutatóját teltházzal, 2500 vendég részvételével. A Daalarna bemutatók történetében először szabadtéren zajlott a show egy kötetlen, fesztiválhangulatú eseményen.