A kínai MI-startup felgyorsítja az új modell fejlesztését, miután a januárban bemutatott verzió alaposan felforgatta a világpiacot. A kis költségvetés mellett is hatékony mesterséges intelligencia új korszakot hozhat el az iparágban.
Két népszerű platform ikonja is arculatváltáson esett át az utóbbi időben, és ez nem csupán játék a színekkel, a Youtube markáns pirosa például problematikussá vált, ezért cserélték le nemrégiben.
A határozott időtartamú munkaviszony elsősorban a munkáltató érdekében áll, a munkáltató ugyanis számos kötöttség alól mentesül. Így is fennmaradnak azonban korlátozások, melyekre ügyelni szükséges. Az alábbiakban így az előnyöket és hátrányokat vettük sorra.
A volt vezérkari főnök állítólag többször használta magáncélra a szolgálati helikoptert. Nemcsak a feleségét látogatta azzal, hanem focimeccsekre is járt vele.
A 67 éves dagesztáni főorvost és az ápolónőt is kirúgták, miután a kínos felvétel kiszivárgott az internetre. Az esetet egy videóhívás után rögzítették, amikor a férfi megfeledkezett a bekapcsolt kameráról.
Az idén az eddig vártnál valamivel lassabb, jövőre már gyorsuló növekedést valószínűsít a tevékenységi területét alkotó gazdaságokban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A Solana árfolyama csak lassan pattant vissza, és kevés jelét mutatja a gyors fellendülésnek. Ugyanakkor a nagybefektetők figyelmüket az XYZVerse-re, egy új platformra irányítják, amely egyre nagyobb teret nyer. Mi készteti ezeket a befolyásos szereplőket arra, hogy lépjenek? Ennek a trendnek a feltárása jelentős változásokat tárhat fel a kriptopén
Az autós problémák mindig a legrosszabbkor jönnek, és ha nem vagy felkészülve rájuk, a helyzet könnyen átmehet egyszerű kényelmetlenségből akár veszélyessé (és ne felejtsük el, hogy drágává is). Ahhoz, hogy biztonságban legyél és mindenre felkészült, fontos, hogy olyan alapvető dolgokat tarts az autódban, amelyek segíthetnek egy vészhelyzetben. Néh
Az agráriumban 2025 az áttörés és a lehetőségek éve, a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési program megvalósítása zajlik jelenleg - mondta Nagy István agrárminiszter kedden Budapesten, az Otp Agrár Gála megnyitóján.
Rekordalacsonyra csökkent tavaly a születések száma Japánban; 720 988 születéssel a szigetországban immár a kilencedik egymást követő évben dőlt meg a negatív rekord - derül ki a japán egészségügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból, amelyek kiszámításánál a külföldiektől született csecsemőket is számba vették.
Átlépte a 400 ezer főt az OTP Egészségpénztár taglétszáma 2025 év elején. Magyarország egyik piacvezető egészségpénztárának legfiatalabb tagja 16 éves, a legidősebb pedig 102. Ezeket a szolgáltatásokat a legnépszerűbbek a tagok körében.
Ingatlanba a 15 százalékuk forgathatja át az állampapírvagyont. Mi történt? A K&H Értékpapír ügyfelei körében végzett felmérés alapján az állampapírral rendelkezők fele felszabadítja az állampapírba fektetett pénzét – írja a Portfolio. A 2024 év végi felmérésben 1500 ügyfél vett részt, közülük 1000 fő mondta azt, hogy rendelkezik állampapír-befekte
A hazai fizetőeszköz az euróval szemben csütörtökön is a 400-as szint alatt maradt, míg a dollárral szemben már a 380-ast ostromolja. A tőzsdék keresik az irányt, amely során Budapest délig jól állja a sarat, alapvetően a Richternek és a Molnak köszönhetően. Az olaj és a gáz drágul, s a kriptoeszközök árfolyama is felfelé tart. A nemesfémek viszont
Tudtátok, hogy ma van a jegesmedvék világnapja? Ez alkalomból egy cuki videót osztott meg a Nyíregyházi vadaspark a tündéri jegesmedve ikrekről, nézzétek!
A hétvégén még hűvös időre számíthatunk, de a jövő hét folyamán fokozatosan melegszik az idő, és a hét második felében akár 20 fok is lehet - írja az Időkép.
A lakossági hitelállomány növekedése tavaly az uniós élmezőnyében volt, de a vállalati hitelezésben még nem történt meg a fordulat, mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Az utasok több mint 9000 járaton szerzett tapasztalataik alapján állította össze legfrissebb rangsorát a Which? fogyasztói oldal.A platform több mint 9000 járat utasait kérte arra, hogy értékeljék (öt pontból) az olyan tényezőket, mint az utastér tisztasága, az ügyfélszolgálat, a beszállással és a foglalással kapcsolatos tapasztalataik. A legjobb r
A Nemzetgazdasági Minisztérium megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat előkészítését, hogy a 2026-ban érvényes adószabályokról, költségvetési támogatási programokról az Országgyűlés még a tavaszi ülésszakon dönteni tudjon.
Sir Keir Starmer megismételte azt a felhívását, hogy az Egyesült Államok adjon biztonsági garanciát Ukrajnában, hogy visszatartsa Vlagyimir Putyint az újbóli inváziótól.
Titkos rések a jelszavaidban - Egyetlen gyakori hiba elég ahhoz, hogy a hackerek hozzáférjenek az adataidhoz. Teszteld magad – csupán 30 másodperc alatt!
Február közepén elindult és március végéig tart a nevezés az idei Brillante nemzetközi pálinka- és párlatversenyre, hívta fel a figyelmet a Varga-Bora Tímea főszervező. A 2025-ös Gyulai Pálinkafesztivál programja is összeállt, a nyár első hétvégéjén rendezik a népszerű eseményt. Február közepén megkezdődött a nevezés a 2025-ös Brillante nemzetköz
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 januárjában közel 4,7 millióan dolgoztak hazánkban. A foglalkoztatottak száma továbbra is kiemelkedő, miközben a munkanélküliség továbbra is az európai uniós átlag alatt van. Az idei év első hónapjában a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához viszonyítva
Szijjártó szerint "egy-két fanatikus tagállam állandóan nukleáris szankciókat akar, míg a Biden-adminisztráció utolsó rúgásával szankciós listára helyezte a Paks II. beruházást".