2025. február 27. csütörtök

febr. 27
13:21
Ilyen hatással van a böjt a testünkre (Magyar Hírlap)
Fontos tisztázni, hogy a böjtölés nem egyenlő az éhezéssel.
febr. 27
13:21
Felgyorsította a változásokat a világban Trump hivatalba lépése (Magyar Nemzet)
Kína az ipari forradalom 4.0 élére állna.
febr. 27
13:21
Megint gyilkolt az alvajáró – az ikerhúgát ölte meg (AC News)
Már nem is ritka, ha valaki álmában gyilkol. Egy brutális, 17 éves tini halálra szurkálta ikertestvérét, elmondása szerint álmában.
febr. 27
13:21
A Megafon képzésére elsők közt jelentkező fideszes politikus utazhat amerikai támogatások után kutatni (Telex)
László András havi több mint egymilliót kapott a Megafontól, Apáti Bence új Megafon-szerű mozgalmában is részt vesz, most pedig EP-képviselőként lett USAID-ügyi kormánybiztos, és indul el Amerikába.
febr. 27
13:21
Szeretjük vagy nem a streamingelt sportközvetítéseket? A kutatásból kiderül (Médiapiac)
A sportközvetítések egyre nagyobb arányban jelennek meg a streamingplatformokon, és úgy tűnik, a nézők nagy része nem zárkózik el ettől a változástól.
febr. 27
13:21
Elhunyt az Esterházy-kalauz szerzője, Marianna D. Birnbaum (Librarius)
Élete kilencvenegyedik évében elhunyt Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, író, egyetemi tanár, az Esterházy-kalauz szerzője.
febr. 27
13:23
Szijjártó Péter: A háborús helyzet kihatással van a nemzetközi energiapolitikára is (Magyar Nemzet)
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán az új atomerőmű megépítésének fontosságát hangsúlyozta a magyar energiabiztonság szempontjából.
febr. 27
13:27
Fotók: ilyen lett a Tricky, zöldben domináló, vadonatúj irodája (Kreatív Online)
Budai címre költözött a kommunikációs ügynökség, az iroda kialakítása egy lendületes zöld mentén történt.
febr. 27
13:27
"A Pride-ot mihamarabb be kell tiltani!" Orbán Viktor kommentelt Lázár János posztjához (Metropol)
"Be bizony! Világos beszéd."
febr. 27
13:27
Gulyás Gergely A dinasztiáról: Ha Tiborcz István nem a miniszterelnök veje lenne, akkor ez a film nem készült volna el (SzMo)
Szerinte nem az a kérdés, hogy kik nyernek közbeszerzéseket, hanem az, hogy szabályosan történik-e a folyamat.
febr. 27
13:27
Ebből főzz teát, ha máris erőt vett rajtad a tavaszi fáradtság (Bien)
Bár az időjárásban még nem teljesen észlelhető a tavasz, a hangulatunkra és energiaszintünkre máris rányomta a bélyegét.
febr. 27
13:27
Fontos kijelentést tett Gulyás Gergely az élelmiszerárstopról (Agrárszektor)
A kormány jelenleg élelmiszerinfláció emelkedését látja a növekedésre a legnagyobb veszélynek. Ezért akciótervet készítenek az élelmiszerárak emelkedésének megfékezésére - mondta el a kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország nem változtatna az uniós agrártámogatási rendszeren.
febr. 27
13:33
Íme, Szoboszlai Dominik eddigi legjobb öt mérkőzése a Liverpoolban (Infostart)
Szoboszlai Dominik eddigi liverpooli pályafutásának legjobb időszakában van, 2023 nyári szerződtetése óta először szerzett két egymást követő mérkőzésen, ráadásul két rangadón is gólt. A munkabírását már-már visszatérően ünnepeli a brit sajtó. Szerdán a 81. tétmérkőzésén a 14. gólját szerezte a Vörösök mezében – íme, az öt legnagyszerűbb mérkőzése!
febr. 27
13:33
Új típusú csalásra figyelmeztet a jegybank (Azenpenzem)
Újfajta csalástípus terjed több, jellemzően külföldi weboldalon – adta ki a vészjelzést a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A vonzó áron kínált terméket vagy szolgáltatást vevőkre csalárd módon ismétlődő előfizetést sóznak rá. Aki ilyenbe akadt, mindenképpen lépnie kell!
febr. 27
13:33
Szártalan kankalin kiültetése: így vidd ki a szobából a kertbe! (Agrofórum)
A szártalan kankalin élénk virágai színt visznek a borongós téli napokba. Megfelelő gondozással meghosszabbíthatjuk a növény virágzásának időtartamát, és később akár ki is ültethetjük a kertbe.
febr. 27
13:33
Zelenszkij háta mögött írják alá a megállapodást az ukránok? (Magyar Hírlap)
Ketten is felhatalmazást kaptak.
febr. 27
13:33
Hamilton elsőségét, ütközést és esőt is hozott a bahreini F1-es teszt második délelőttje (Racing)
Lewis Hamilton az élre repítette a Ferrarit Bahreinben, miközben a Williams is erősnek tűnt, a Red Bullt pedig probléma hátráltatta.
febr. 27
13:39
Enyhült a pesszimizmus az euróövezetben (Piac és Profit)
Az euróövezeti gazdasági hangulatindex öt hónapja a legmagasabb értékére emelkedett februárban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN csütörtökön publikált jelentése alapján.
febr. 27
13:39
Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Ajáz Szadikot, a pakisztáni nemzetgyűlés elnökét (hirado.hu)
Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Ajáz Szadikot, a pakisztáni nemzetgyűlés elnökét csütörtökön a Sándor-palotában.
febr. 27
13:39
Rettenetes baleset: élet-halál között lebeg a világ egyik legjobb szörfözője (BorsOnline)
Balesetet szenvedett a világ egyik legnagyobb szörfözője.
febr. 27
13:39
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért (vasárnap.hu)
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésévél szentmisét mutatnak be a római Gemelli-klinikán tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápáért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai hétfő este a Szent István-bazilikában – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye csütörtökön az MTI-vel. Azt írták: csatlakozva a Rómában és szerte a világ
febr. 27
13:41
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért (hirado.hu)
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésévél szentmisét mutatnak be a római Gemelli-klinikán tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápáért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai hétfő este a Szent István-bazilikában – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye csütörtökön az MTI-vel.
febr. 27
13:45
Nincs megállapodás, akár sztrájk is jöhet Ferihegyen (Infostart)
Január vége óta zajlanak a 2025-ös bértárgyalások a Budapest Airport és az érdekképviseleti szervezetek között, de egyelőre eredménytelenül.
febr. 27
13:45
Leépítésekre készül a Mercedes is (autopro)
A Mercedes-Benz létszámcsökkentésre készül Kínában az egyre erősödő helyi verseny miatt.
febr. 27
13:45
Időjárás: nem gondolnád, de ezek az egészségügyi problémáid is a frontok miatt vannak! (BorsOnline)
A csapadék mennyisége csökken, mégsem lélegezhetsz fel.
febr. 27
13:45
Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy "nőtlentiszti-szállón" aludt éjszaka (SzMo)
Sokáig tartott a kormányülés, a miniszternek pedig másnap reggel Hajdúhadházra kellett utaznia.
febr. 27
13:45
Enyhíti a fájdalmat és pozitív hatással van a bél mikroflórájára (Magyar Hírlap)
Többek között a csontrendszert is erősíti.
febr. 27
13:45
Nagy dugók jönnek Óbudán (Magyar Nemzet)
Kezdődik az egyik legforgalmasabb budapesti felüljáró felújítása.
febr. 27
13:45
A jövő innovátorai vették át diplomáikat a Széchenyi István Egyetem műszaki karain (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának győri diplomaátadó ünnepségén prof. dr. Horváth Zoltán dékán az élethosszig tartó tanulás és a folyamatos megújulás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. "Az egyetem e megújulás érdekében hoz létre újabb és újabb képzéseket, sokszor bevonva az adott terület vezető c
febr. 27
13:45
Renner Erika a lúgos orvos szabadon engedéséről: "Ha megöl, kinek szólhatok?" (Nyugati Fény)
Sokkolta a döntés: nem érzi magát biztonságban.
febr. 27
13:51
Botrányos döntés, Dárdai Bence mégsem tér haza (Metropol)
Orbán Williék röhejes tizenegyessel ejtették ki a Wolfsburgot a Német Kupából, így Dárdai Bence idén nem térhet haza Berlinbe finalistaként
febr. 27
13:51
Új típusú visszaváltó automatákat tesztel a MOHU (hirado.hu)
Italcsomagolások zsákos beöntését kezelő gyorsvisszaváltók lakossági tesztelését kezdte meg a MOHU – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
febr. 27
13:51
XRP Ledger: Forradalmi tokenizációs és DeFi újdonságok a 2025-ös útitervben (ProfitLine)
A Ripple Labs grandiózus tervekkel készül a decentralizált pénzügyek (DeFi) jövőjére. A 2025-ös roadmap szerint az XRP Ledger új funkciókkal bővül, amelyek révén az intézményi szereplők is biztonságosan beléphetnek a tokenizáció világába. Vajon ez az áttörés jelentheti a decentralizált pénzügyek új korszakát?
febr. 27
13:51
Emeli a deficitcélt a kormány: 3,5%-os költségvetési hiányt tervez 2026-ra (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat előkészítését, hogy a 2026-ban érvényes adószabályokról, költségvetési támogatási programokról az Országgyűlés még a tavaszi ülésszakon dönteni tudjon. A tárca közleménye szerint a jövő évi büdzsét 3,5%-os hiánnyal tervezik. Mivel eddig 2,9%-os hiánycélról lehetett tu
febr. 27
13:51
Ez a Covid nagy találmánya a munkaerőpiacon: a hibrid munkavégzés fellendítette a gazdaságot (Pénzcentrum)
Az IWG új kutatása szerint, a nagyobb munkahelyi rugalmasságot kínáló vállalkozások jelentősen optimistábbak, pozitív várakozásokkal és erős meggyőződéssel tekintenek erre az évre. A rugalmas munkavégzést valamilyen formában támogató vállalatok háromnegyede (75%) optimistább az üzleti környezettel kapcsolatban, mint egy évvel ezelőtt. A rugalmas mu
febr. 27
13:51
Kínai elnök: Oroszország és Kína elválaszthatatlan barátok (ATV)
A kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok próbálkozásai, hogy viszályt keltsenek Kína és Oroszország között, teljesen haszontalanok.
febr. 27
13:51
Gulyás Gergely a Pride-ról 2014-ben: Értéktartalom nélkül illeti meg a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényeket az alkotmányos védelem (444.hu)
11 évvel később már betiltaná, és azt mondta, a Pride abban a formában, ahogy eddig volt, a jövőben nem lesz, szerinte ezt "a józan ész" indokolja
febr. 27
13:51
Sikeres sorozatokkal indítja a tavaszt a Viasat3 (MMonline)
A következő hetekben érkezik a népszerű bűnügyi sorozat, az NCIS 19. évada, az Elkaptam a gyilkost című true crime sorozat 2. évada, a Dumaszínház legújabb részei és a Best of Duma Aktuál 2. évada, valamint a legendás Karate kölyök filmek alapjaira épülő Cobra Kai című sorozat is.A VIASAT-csatornák a tavaszi szezonban sem hagyják cserben a
febr. 27
13:51
Új típusú automatákat tesztel a MOHU, amikbe nem egyesével kell majd bedobálni a palackokat (Telex)
A társaság szerint az új automaták a "csomagolások zsákos beöntését" teszik lehetővé.
febr. 27
13:51
Kijön az agrármatek? Most dől el 2000 milliárd sorsa (Agrárszektor)
A megnövekedett költségek, a fogyasztás visszaesése és további kedvezőtlen tényezők miatt az elmúlt években jelentősen visszaesett a beruházási hajlandóság az agrofood szektorban. Nem csoda, hogy az állattartó telepek megújítására és az élelmiszeripar fejlesztéseire kiírt pályázatoktól rendkívül sokat vár idén az ágazat, ami abból is látszik, hogy
febr. 27
13:53
„Ott ülünk az asztalnál a németek és az olaszok mellett” – Mire készül az Allianz Magyarországon? (Portfolio)
Fokozatosan mindenki szembesülni fog a klímaváltozás hatásaival biztosítási kapcsolataiban is – figyelmeztet Bacsó Gergely, aki tavaly vette át az Allianz Hungária Biztosító vezetését, és elsőként most a Portfolio-nak ad interjút. A lakásbiztosítási kampány és az etikus 2.0 szabályozás céljai között is lát előremutató, az ügyfélérdekeket támogató e
febr. 27
13:57
Peking szerint fölöslegesen strapálja magát Washington (Infostart)
Teljesen haszontalan az Egyesült Államok részéről, hogy viszályt próbál kelteni Kína és Oroszország között – jelentette ki csütörtökön a kínai külügyminisztérium szóvivője.
febr. 27
13:57
Belgiumban tartóztatták le a "szökések királyaként" ismert francia rablót, Antonio Ferrarát (HírTV)
Belgiumban tartóztatták le a "szökések királyaként" ismert francia rablót, Antonio Ferrarát - közölte csütörtökön a párizsi ügyészség, megerősítve ezzel a francia sajtó korábban közölt értesüléseit.
febr. 27
13:57
Mme: fontos a postaládákba költöző széncinegék védelme (Alternatív Energia)
A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (Mme) az Mti-nek szerdán eljutatott közleményében.
febr. 27
13:57
Új trükkök az invazív fafajok ellen: Elektromos áram vagy gomba végez a növénnyel (Agroinform)
Nem könnyű a védekezés a Natura 2000 területeken, ha kártevőkről van szó.
febr. 27
13:57
Budapesten mutatnak be szentmisét Ferenc pápáért a magyar püspökök (BorsOnline)
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésévél mutatják be a szentmisét.
febr. 27
13:57
Rendkívüli ősi kincs rejtőzik egy magyar településen, ami világszenzáció (Promotions)
Vannak nagyon különleges települések Magyarországon, ahol bizony rendkívüli dolgok találhatók.
febr. 27
13:57
Trump: szüntesse be a sokszínűség támogatását az Apple! (Mínuszos)
Donald Trump sürgeti az Apple-t, hogy törölje a sokszínűségi, esélyegyenlőségi és elfogadási (Diversity, Equity, Inclusion – DEI) politikájukat, egy nappal azután, hogy az iPhone-gyártó részvényesei elsöprő többséggel megszavazták azok megtartását. A nagy amerikai techvállalatok, köztük a Meta és az Alphabet is, már ejtették a DEI-kezdeményezéseket
febr. 27
13:57
Európa legnagyobb adócsökkentési programja határozza meg az idei esztendőt (Magyar Nemzet)
A gyermekeket nevelőknél jelentős összeget hagy a kormány.
febr. 27
13:57
Lázár: A Pride-ot be kell tiltatni. Orbán: Be bizony! (Telex)
A miniszterelnök Lázár csütörtöki posztja alá kommentelt, ebben fejezte ki tömör véleményét.

Keresés