2025. február 27. csütörtök

febr. 27
21:35
Genetikailag módosított sejtekkel küzdenek a daganatok ellen (Magyar Nemzet)
A beteg saját immunsejtjeiből állítanak elő a leukémiát legyőzni képes sejteket.
febr. 27
21:37
Megbízottat nevezne ki az Európai Unió a béketárgyalásokra (Magyar Nemzet)
Az eddigi egyeztetésekre nem hívták meg az Európai Unió vezetőit.
febr. 27
21:39
Gyászol Polgár Judit: Hiányozni fogsz, Borisz! (Ripost)
Hatalmas veszteségről számolt be.
febr. 27
21:39
A rasszista botrányba keveredett újbudai baloldali képviselő már nem tagja az Mszp-nek (Magyar Nemzet)
Tóth Márton kellemetlenné vált a közösségének.
febr. 27
21:41
Bódis Kriszta szerint Magyar Péter nem jár eleget pszichológushoz (Magyar Nemzet)
A Tisza Párt szaktanácsadójának is megvan a véleménye a pártelnökről.
febr. 27
21:43
Szegedi pontszerzés a tartalékos címvédő ellen a BL-ben (Magyar Nemzet)
Az első félidőben még biztosnak tűnt a szegedi győzelem.
febr. 27
21:45
Meg sem izzaszt, mégis ez a legjobb immunerősítő testmozgás (Mindmegette)
A mozgásnak köztudottan immunerősítő hatása van, és most az is kiderült, melyik az a tevékenység, ami a legjobbat teszi a szervezetnek. Elöljáróban eláruljuk, nem a futás a megoldás.
febr. 27
21:45
A jövő az alternatív energiáké, és azoké, akik értenek hozzájuk! (Alternatív Energia)
A klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók véges – és a környezetre nézve nem túl előnyös – készletei miatt egyre inkább az alternatív, hatékony és környezetbarát energiaforrásokra kerül át a hangsúly. Ilyen a nap-, a szél-, a víz-, vagy épp a geotermikus energia is. Mind olyan lehetőségek és eszközök a kezünkben, amelyek a fenntarthatóbb jövő
febr. 27
21:45
Priskin Tamás biztos benne, hogy Szoboszlai Dominik még ennél is tud magasabb szinten játszani (m4sport.hu)
Priskin Tamás 63-szoros válogatott labdarúgó az M1-nek Szoboszlai Dominik nagyszerű formája kapcsán elmondta, szerinte a 24 esztendős játékos még a jelenleginél is képes magasabb szinten játszani.
febr. 27
21:45
Országos Kórházi Főigazgatóság: nem a kalocsai kórház orvosai küldték a bajai kórházba a később elhunyt gyereket (SzMo)
Az intézmény azt közölte, hogy a gyerek minden szükséges ellátást megkapott, de a szakszerű kezelés ellenére sem tudták az életét megmenteni.
febr. 27
21:45
Ferenc pápa gyógykezelése folytatódik (Magyar Nemzet)
Egyelőre nem tudni, meddig marad kórházban a katolikus egyházfő.
febr. 27
21:47
Elsüllyedt a mezőnyben a McLaren, versenyszimulációjával mégis ráijesztett a többiekre (m4sport.hu)
Elveszett a mezőnyben a csütörtöki tesztnapon a McLaren két versenyzője, ám már onnan is riogatják az ellenfeleket
febr. 27
21:51
Pá-pá állampapír-kánaán - Merre tovább? (ProfitLine)
Új helyzetet hozott 2025 a lakossági megtakarítások területén azzal, hogy a korábban nagyon vonzó, két számjegyű hozamot kínáló inflációkövető állampapírok hozama jelentősen csökkent. A befektetési környezet azonban kedvezőnek mondható és a mostani kilátások szerint továbbra is jelentős hozamokkal kecsegtető célpontok vannak a piacon - derült ki a
febr. 27
21:51
Gyereklányokat erőszakolt, 21 év börtönre ítélték a bestiális olimpikont (Ripost)
Perverz szexuális vágyai kielégítésére használta áldozatait.
febr. 27
21:51
Nagyot hajrázott, de kikapott a Vasas a Pro Reccótól a férfi vízi Eurokupában (m4sport.hu)
A Vasas házigazdaként 11-9-es vereséget szenvedett az olasz Pro Reccótól a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének csütörtöki első mérkőzésén.
febr. 27
21:51
Vádemelést javasol a rendőrség az újbudai óvodai szexuális erőszak ügyében (vasárnap.hu)
Vádemelést javasol a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) az egyik újbudai óvodában elkövetett szexuális erőszak ügyében a 27 éves gyanúsított ellen – közölte a Brfk csütörtökön a rendőrség honlapján. A Brfk a férfival szemben a nevelésére, felügyeletére, gondozására bízott, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuá
febr. 27
21:57
Ma indul a busójárás! Ezt feltétlenül tudd meg, mielőtt gyerekekkel veszel részt rajta! (Agroinform)
Ismerd meg a busójárás történetét, és hogy miért érdemes rajta részt venni!
febr. 27
21:57
Ezzel a trükkel nyerészkednek az üvegvisszaváltó automatáknál a dörzsölt magyarok (Pénzcentrum)
Vádat emeltek egy nővel és egy férfivel szemben, akik vissza nem váltható műanyagpalackokat gyűjtöttek össze és "tették" fénymásolt címkékkel visszaválthatóvá tavaly ősszel - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
febr. 27
21:57
Hatalmas döbbenetet váltott ki Nicole Kidman a vörös szőnyegen: az arca láttán egy pillanatra mindenki elképedt (Femcafe)
Nicole Kidman bármikor képes lenyűgözni a publikumot kiváló ruhaválasztásaival, ám ezúttal nem az általa viselt kreációt, hanem a színésznő arcvonásait bámulta mindenki – nem véletlenül.
febr. 27
21:57
Új közleményt adott ki a Vatikán Ferenc pápa egészségi állapotáról, kiegészítették az eddigi terápiáját (SzMo)
A közlemény szerint javult a pápa állapota, már nem nevezték kritikusnak a helyzetet.
febr. 27
21:57
A Squid Game- és a Star Wars-jelmezeket keresték a legtöbben (MMonline)
A vaterás keresések alapján a Nyerd meg az életed címen is ismert tévésorozat fekete maszkot és rózsaszín kezeslábast viselő őrei mellett a Star Wars, Harley Quinn és Pókember voltak idén a legnépszerűbb farsangi jelmezek. A legdrágábban felfújható dinoszauruszt, a Katicabogár és Fekete Macska jelmezszettet, Harley Quinn és Hermione kosztümjeit, il
febr. 27
21:57
Gene Hackman lánya szerint szén-monoxid-mérgezés okozhatta az apja halálát, a hatóságok viszont mást mondanak (Telex)
A házkutatási parancs szerint a halálesetek "elég gyanúsak" ahhoz, hogy alapos vizsgálatot végezzen a rendőrség.
febr. 27
21:57
Magyar Péter bement a soproni közgyűlésre, amit emiatt félbe is szakítottak (Telex)
Az óvodák átszervezése miatt tüntettek a városháza előtt, a Tisza Párt elnöke is megjelent, majd bement a közgyűlésre, és vitatkozni kezdett a polgármesterrel.
febr. 27
21:57
Az adótanácsadók szerint nem a gazdaságfehérítés irányába vinne, ha a kormány a készpénzhasználatot erősítené (Telex)
Az Adótanácsadók Egyesülete szerint az adóelkerülés és a készpénzhasználat általában együtt jár.
febr. 27
21:57
A kurdok bebörtönzött vezére fegyverletételre szólította fel a Kurdisztáni Munkáspártot (Telex)
A PKK-vezér közleményében azt írta, szeretné, ha pártja tartana egy kongresszust, amelyen formálisan feloszlatná magát.
febr. 27
21:57
Jogerős lett Kenderesi Tamás doppingvétségért kapott négyéves eltiltása (Telex)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését.
febr. 27
21:57
Hol akarjuk látni a jövőben a gyerekeinket? Ahol az MI irányítja a futárokat, vagy ahol ők irányítják a mesterséges intelligenciát? (Telex)
A hazai oktatást nézve félő, hogy a világ már a második kört veri ránk, és ennek az árát évekig fogjuk megfizetni a magyar gazdaságban. A mesterséges intelligenciát a munkámhoz aktívan használó tanárként azt érzem: soha nem volt még ennyire inspiráló, ennyire izgalmas tanárnak lenni. Csak a tiltás helyett engedni kellene értelmesen használni az MI-
febr. 27
21:57
Filo: Amennyien most hallgatnak, azt a TikToknak köszönhetem (Telex)
Az On The Low tagja a ByeAlexszel közös munkáról, baloldaliságáról és arról is beszélt, hogy mit gondol a zenészekről, akik nem szeretnek politizálni.
febr. 27
21:59
A letartóztatásban lévő óbudai polgármester a saját kabinetfőnökéhez köthető egyesületnek ajánlotta fel az utazási költségtérítését (Telex)
Az Otthonunk a III. kerület nevű egyesületet nem sokkal azután alapították, hogy a DK-s Kiss Lászlót letartóztatták.
febr. 27
21:59
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a Baján meghalt gyerek ellátásához (Telex)
Az ATV azt írta, hogy a kalocsai kórházban nem tudták ellátni a gyereket, ezért vitték át Bajára, ezt viszont az OKFŐ cáfolja.
febr. 27
21:59
Kínában képzik a szegedi BYD-gyár leendő dolgozóit (Telex)
A kínai e-autógyártó cég magyar HR menedzsere szerint sokk kultúrsokk érte őket szegedi gyár kialakítása során.
febr. 27
21:59
Trump úgy csinált, mintha nem emlékezne rá, hogy egy hete diktátornak nevezte Zelenszkijt (Telex)
Ezúttal a brit kormányfő javította ki az Ukrajnával kapcsolatos csúsztatásait a közös sajtótájékoztatójukon.
febr. 27
21:59
Orbán A dinasztia című filmről: Nem nézek ilyeneket (Telex)
Az Orbán család meggazdagodásáról szóló film már több mint hárommillió megtekintésnél jár. A miniszterelnök bár nem látta, úgy tudja, hogy csak régi rágalmakkal és hazugságokkal van tele.
febr. 27
22:01
A rendőrség nyomozást indított a Kalocsáról Bajára küldött gyerek halálának ügyében (Telex)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak.
febr. 27
22:01
Orbán 2015-ben még hálás volt a meleg közösségnek, és azt mondta, "ha erőteljesebb szabályokkal lépünk fel, az egyensúly meg fog bomlani" (Telex)
2025-re viszont eljutott a Pride betiltásáig, pedig az 1997 óta létező rendezvény nem változott. Ami tíz éve még a békés egyensúly része volt, az ma már nem fér bele.
febr. 27
22:01
New Yorkban nyitnak hamburgerezőt a Simon’s Burger magyar tulajdonosai (Telex)
Az amerikai éttermük egy Smashy lesz.
febr. 27
22:01
Mindenen átgázolva, százmilliárdokból tennék újra naggyá a katolikus egyetemet (Telex)
Az elhibázott vidéki Makovecz-kampusz után Budapest egyik legértékesebb területén szinte mindent lebontanak, hogy helyet csináljanak a Pázmány új otthonának. A Telex dokumentumfilmjében bemutatjuk az egyetem történetét, és azt is, hogyan írja át a jogszabályokat a kormány azért, hogy átlépjen a helyiek tiltakozásán.
febr. 27
22:03
Új típusú visszaváltó automatákat tesztel a MOHU (Adózóna)
Italcsomagolások zsákos beöntését kezelő gyorsvisszaváltók lakossági tesztelését kezdte meg a MOHU – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
febr. 27
22:03
Orbán Viktor drámai videóban üzent: azt ígéri, megsemmisítik a kábítószer-kereskedelmet (ATV)
A miniszterelnök rövid videóban mutatott rá arra, hogy milyen veszélyek veselkednek a fiatalokra.
febr. 27
22:03
Vatikán: Ferenc pápa nem hagyhatja el továbbra sem a kórházat (Ripost)
Az állapota azonban már nem kritikus a Szentszék szerint.
febr. 27
22:03
Súlyos üzenet jelent meg a koncepciós perben börtönbe csukatott Kiss László oldalán (Nyugati Fény)
Az ügy magáért beszél.
febr. 27
22:03
Buszmegállóban várakozók közé hajtott egy férfi Izraelben (Telex)
13-an megsérültek, többen súlyos állapotban vannak.
febr. 27
22:03
Szijjártó felmentést kért Trumpéktól a Paks II.-t érintő amerikai szankciók alól (Telex)
A külügyminiszter szerint a Biden-adminisztráció politikai bosszúból vetett ki olyan szankciókat, amelyek nehezítik a paksi beruházás előrehaladását.
febr. 27
22:05
Rossz hírt kapott Orbán: Szélsőjobbellenes koalíció jön Ausztriában (Nyugati Fény)
Ausztriában megszületett a megállapodás.
febr. 27
22:05
Az ügyészség szerint visszaélt a hatalmával Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, vádat emeltek ellene (Telex)
Az ügyészség szerint a PiS politikusa túllépett a hatáskörén, amikor a Covidra hivatkozva kizárólag postai úton akarta lebonyolítani a 2020-as elnökválasztást.
febr. 27
22:05
Szalay-Bobrovniczky vizsgálatot kezdeményezett Ruszin-Szendi Romulusz egykori szolgálati villája miatt (Telex)
Az Átlátszó szerint az ingatlan tulajdoni lapja is azt bizonyítja, hogy a ház sosem volt Ruszin-Szendi tulajdonában.
febr. 27
22:07
Gy. Németh Erzsébet: A DK hivatalos vizsgálatot követel a kalocsai kórházból Bajára küldött, elhunyt kisfiú ügyében (Nyugati Fény)
Kruppos köhögéssel és tüdőgyulladással vitték be a kicsit.
febr. 27
22:09
Tombol az influenzajárvány: Rengeteg ember fertőződött meg február utolsó hetében (Nyugati Fény)
Nem csak az influenza van jelen.
febr. 27
22:09
Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek (FreeMix)
Ez a 3 legveszélyesebb csillagjegyek. Horoszkóp. 3. legveszélyesebb csillagjegy mind közül: Kos A legveszélyesebb csillagjegyek egyike. Senkit nem kímél, ha a helyzet úgy adódik. Eleinte vicces és szép személyiségek. Tehát első pillantásra nem is gondolnánk, hogy igazi zsarnokok. Ha nehézségek adódnak, igazi arcukat is megmutatják. És biztosan nem
febr. 27
22:11
Összeomlás szélén az egészségügy: Három kórházban álltak le a fontos ellátások (Nyugati Fény)
Napról napra egyre több kórházi osztály áll le.

Keresés