Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Satu Mare Agro Expo Szatmár, a mezőgazdasági gépek, eszközök, kerti berendezések, az élelmiszeripar népszerűsítésének kiállítása.
Közel 9 százalékkal, új csúcsra nőtt a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya 2025-ben, miközben a részvények és befektetési jegyek portfóliója az átlagot jóval meghaladó ütemben gyarapodott.
A lakáshiteleknél közel 23 százalékkal, a személyi kölcsönöknél pedig több mint 18 százalékkal emelkedett az egy szerződésre jutó, átlagos szerződéses összeg 2025-ben – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az emelkedő tendencia – különösen a lakáshiteleknél – várhatóan tovább folytatódik majd.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) óva intette Japánt a forgalmi adó csökkentésétől, miközben a szervezet előrejelzése szerint az államadósság kamatterhei 2031-re megduplázódnak. A figyelmeztetés különösen aktuális, mivel Takaicsi Szanae miniszterelnök éppen az élelmiszerek áfamentességéről szóló vita felgyorsítására készül - közölte a Bloomberg.
A harmadosztályba készülő ZTE FC II a hivatalos oldalán tudatta, hogy Isaac Chukwudi, Elkin Darío Quinones Bonilla és Jude Madaki is a csapat színeiben folytatja.
Vannak ruhák, amelyek nem kiabálnak a figyelemért, mégis lehetetlen levenni róluk a tekintetet. A Mero legújabb kollekciója pontosan ilyen: finom, érzékeny és mélyen átgondolt, akárcsak az a kreatív világ, amelyből megszületett.
A külügyminiszter azt kérte Horvátországtól, hogy engedélyezze az orosz kőolaj tengeri szállítását Magyarországra az Adria-vezetéken. Ante Šušnjar horvát gazdasági miniszter a magyar álláspont ellentmondásaira mutatott rá, miután a magyar kormány korábban bírálta a vezetéket.
Brooklyn Beckham januári beismerő posztja felrobbantotta az internetet: a 26 éves férfi az esküvője óta keringő pletykákat igazolta szüleivel, David és Victoria Beckhammel kapcsolatban. Azóta az érintettek nem reagáltak nyíltan az esetre, ám a múlt hét során Brooklyn testvérei, Harper és Cruz is meglepő posztokkal üzentek bátyjuknak.
A Szentatya hétfőn fogadta a Pápai Életvédő Akadémia plenáris ülésének résztvevőit. A testület közgyűlését február 16-án és 17-én tartották Rómában, amely az "Egészségügyi ellátást mindenkinek: Fenntarthatóság és méltányosság" témára összpontosított – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. Egy konfliktusokkal teli világban időt és erőfor
A helyszín: Kongó. Az 59 éves Tyson 2005-ben vonult vissza 50 győzelemmel és hét vereséggel a háta mögött, majd 19 esztendővel később visszatért a szorítóba a 27 éves, youtuberből lett bokszolóként ismertté vált amerikai Jake Paul ellen.
Sokkal fontosabb az ügy: most dől el az egyes településeken, hogy az országgyűlési kampány hajrájában, a helyi mozgósításban a Tisza mennyire számíthat az önkormányzatokban ülő civilek erejére. Ceglédi Zoltán cikke.
Mintegy 17 milliárd forint keretösszegű kockázati tőkealap indult az Mfb Csoporthoz tartozó Hiventures kezelésében; az európai uniós forrásból megvalósuló tőkealap a korai fázisban lévő, technológiai vagy üzleti innovációval rendelkező hazai startupokat célozza meg – tájékoztatott Hradszki László, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.
N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa az InfoRádióban úgy vélekedett, három kérdésben egyszerre akar eredményt elérni az amerikai elnök, eltérve a korábbi amerikai irányvonaltól. Arra viszont a szakértő nem lát esélyt, hogy az amerikai elnök elképzelésének megfelelően rendszerváltás legyen a
A gondolkodási képesség romlása egyértelműen összefügg a magas vérnyomással, a vérnyomáscsökkentők szedése pedig a szív és a vese mellett az agy működésére is kedvezően hat.
A Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus) az élelmiszer-biztonság és a minőségi élelmiszer-előállítás egyik legfontosabb pillére Magyarországon, melynek alapjait 1976-ban fektették le – mondta dr. Felkai Beáta Olga.
Az autóipar mélyreható forradalmat él át, amely megkérdőjelezi még az autó tulajdonjogának fogalmát is. Már nemcsak a jármű megvásárlásáról van szó, hanem egy sor olyan funkcióhoz való hozzáférésről, amelyek plusz fizetés függvényében aktiválhatók vagy deaktiválhatók. Jelképes példa erre a fűthető ülés, amely havi körülbelül 10 eurós fizetés ellené
A BiztosDöntés.hu szakértői szerint egyre több díjmentes havi számlavezetést – és egy sor kedvezményes szolgáltatást – kínáló konstrukció érhető el a piacon.
Újabb fejezetekkel bővült a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak szóló vetélkedőhöz tartozó vlog, amelynek főszereplője KáPé, az animált vlogger, aki a fiatal generációk számára teszi érthetővé a modern, ezen belül digitális bankolás és a tudatos öngondoskodás világát. A friss epizódok a digitális biztonság, a mobilfizetés, a precíz költségvetés-terv
A centralizált tőzsdéken tartott stabilcoin-tartalékok 65 százaléka a Binance-en parkol, derül ki a CryptoQuant legfrissebb elemzéséből. A blokklánc-elemző cég adatai szerint a Binance jelenleg 47,5 milliárd dollár értékű USDT- és USDC-tartalékot kezel, ami az összes centralizált tőzsdén tárolt stabilcoin 65 százalékát jelenti. Ez a szám egy évvel
Kulcsár Edina január végén árulta el a követőinek, hogy elvesztette születendő gyermekét. Akkor úgy fogalmazott, számára ez a "mélypontot" jelentette. Most egy követője arra kérdezett rá, hogy a vetélése után terveznek-e még kisbabát, amire Edina kendőzetlen őszinteséggel válaszolt.