A kérdés valójában nem az, hogy „jók-e a probiotikumok”, vagy melyik a legjobb, hanem az, hogy melyik törzs, milyen dózisban, milyen állapotban és milyen bizonyíték mellett alkalmazható.
A vártnál jobban csökkenő infláció az MNB számára teret engedhet a kamatcsökkentési ciklus februári indításának, ráadásul a februári 25 bázispontos kamatvágást márciusban újabb lazító lépés is követheti. Bár a februári és márciusi kamatcsökkentés után néhány hónapig kivárás lehet jellemző, ezt követően szeptembertől újraindulhatnak a kamatcsökkenté
Szerda estétől nyugat, délnyugat felől fokozatosan megnövekszik és megvastagszik a felhőzet, hajnalra már szinte országszerte borult lesz az ég. Az esti órákban még az északkeleti megyékben fordulhat elő néhány zápor, hózápor.
Az Operatív Törzs felhívja a figyelmet, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint csütörtök hajnalban a Dunántúlon havazás, havas eső, ónos eső is előfordulhat. Délelőtt Budapesten és az Északi-középhegységben várható havazás, havas eső, majd eső. Budapesttől délre minimális, a fővárostól északra azonban 5 centimétert meghaladó friss hó is hullhat
Levelet küldött az MVM arról, miként vehető igénybe az áramszámlában a januári rezsistop kedvezmény. Ezzel kapcsolatban több fontos információt is közzétettek. Az ügyfeleknek 2026. április 30-ig mindenképpen dönteniük kell, a határidő elmulasztása esetén a villamos energia mennyiségi támogatásra való jogosultsága megszűnik.
Budapest szívében idén februárban ismét a szolidaritás és a művészi tisztánlátás kapja a főszerepet a Focus on Ukraine eseménysorozatnak köszönhetően. Tizenhárom európai kulturális intézet és nagykövetség fogott össze, hogy a háború ötödik évébe lépve is fenntartsák a figyelmet az ukrán nép küzdelme iránt. A látogatók filmeken, kiállításokon és mél
Csütörtökön Budapesttől északra és az Északi-középhegységben több centiméteres hóréteg alakulhat ki, míg pénteken Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben eshet a legtöbb hó, ráadásul a viharos szél hófúvást is okozhat. Az operatív törzs felhívta a figyelmet a legfontosabb óvintézkedésekre.
Hadházy Ákos posztolt ki nemrég egy hangfelvételt, amin Lázár arról beszél, hogy az útdíj emelés lényege az, hogy a külföldi fuvarozók sokat fizessenek.
Egy friss tanulmány szerint a félelem kulcsszerepet játszik a klímapolitikák társadalmi támogatásában. A mérsékelt veszélyérzet cselekvésre ösztönöz, míg a túlzott klímarettegés tehetetlenséget válthat ki.
Az Északi-középhegységben holnap estig már 5-10 centi hó hullhat, máshol még eső jön, de pénteken vált a halmazállapot. Úgy tűnik tehát, hogy keményen visszatér a tél az országba.
Súlyosbodó európai tejpiaci válság közepette a Magyar Termék és a Tej Terméktanács összefogásával indul kampány a magyar tejtermékek tudatos választásáért.
A magas sarkút és a modern ruhákat kendőre cserélte, hogy megfeleljen a helyi szokásoknak. Férje szerint Kafi nagyon boldog, hogy ennyi év után végre újra a szeretteivel lehet.
Az idén nyáron életbe lépő EU-s bértranszparencia-kötelezettség várhatóan felrázza a magyar munkaerőpiacot, ennek ellenére a hazai vállalatok jelentős része nem készült fel a változásra. A Jobtain friss, HR vezetők és döntéshozók körében végzett kutatása szerint a cégek túlnyomó többsége tud ugyan az új szabályozásról, de csak kevesen értik pontosa
Mihail Gyegtyarjov orosz sportminiszter törvényjavaslatot kezdeményez a hazát váltó sportolók ellen. A lépés a Szocsiban készülő Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei felkészülését is ellehetetlenítheti.
Pár napja az ügyfélkapus tárhelyen keresztül hasonló levél érkezett a gazdáknak, amiben azzal ijesztgetett a miniszterelnök, hogy Brüsszel Ukrajnába küldi a pénzüket.
Február 18-án több száz milliárd forint zúdul a magyar háztartásokhoz az állampapírok lejárata miatt. A 740 milliárd forintos diszkontkincstárjegy-sorozat lakossági részarányából mintegy 250 milliárd forint érkezhet, ráadásul pár nap múlva a Prémium Magyar Állampapír újabb 160 milliárdos kifizetése következik, írja a Portfolio.
Szerdán a szahíri pályán megkezdődött az F1-es előszezoni tesztelés utolsó háromnapos etapja. Hajszállal Oscar Piastri McLarenje előtt George Russell Mercedese volt a leggyorsabb, a nagycsapatok közül ezúttal a Red Bull veszített sok időt. A csapatok már az utolsó simítások elvégzésének céljával vágtak neki a teszt utolsó három napjának, a hosszú e
Sok szakértő szerint nem elhanyagolható a betegség pszichoszomatikus megközelítése, mely szerint a testi tünetek hátterében lelki tényezők is állhatnak.
Tavaszi fagyvédelem gyümölcsösben, KAP támogatások és krízisbiztosítás: szakértői tanácsok a 2026-os szezon kockázatainak kezeléséhez az Agroinform online konferenciáján.
Állami támogatás segítheti a jogosítványszerzést azok számára, akik gyermekvédelmi gondoskodásban élnek egy egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet alapján, amely 2026. március 1-jén lépne életbe.