2026. február 3. kedd

febr. 3
12:18
Érkezik a béremelés! (Magyar Hírlap)
Csaknem negyvenezer dolgozót érint.
febr. 3
12:21
Erre senki se számított: tízből kilenc palackot visszaváltottak a magyarok (Menedzsment Fórum)
A MOHU REpont visszaváltási rendszerében több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottunk vissza Magyarországon 2025-ben, ami a piacra dobott italcsomagolások csaknem 90 százaléka. A visszaváltópontok száma is jelentősen bővült, és az egy főre jutó visszaváltott palackok száma is nőtt az előző évhez képest. A REpontokon visszaváltott palackok hullad
febr. 3
12:21
Szétnyílt a lábfej, átvérzett a cipő: a Videoton edzője háborog, mert nem állította ki a bíró a sérülést okozó focistát (Blikk)
Parázs meccset játszott egymással a labdarúgó-NB II-ben a Budapesti Honvéd és a Videoton. A két, korábbi élvonalbeli klubnál mások a célok, a hazaiak a feljutásért küzdenek, a vendégek meg azért, hogy elkerüljék a szégyent, a harmadosztályba zuhanást. Kettejük csatája nagy küzdelmet és 2-1-es fővárosi sikert hozott, meg egy olyan szabálytalanságot,
febr. 3
12:21
Némi vihart kavart Karim Benzema döntése (Infostart)
A szaúdi ligán belül váltott csapatot Karim Benzema, 97-szeres francia válogatott labdarúgó.
febr. 3
12:21
A Škoda megerősítette: biztosan nem gyárt új WRC27-es autót (Racing)
A Škoda nem jön ki új autóval, amely megfelelne a WRC 2027-es új szabályoknak, helyette a Rally2-es autója fejlesztésére koncentrál.
febr. 3
12:24
Bad Bunny diadala és erős társadalmi üzenetek – így írta be magát a történelembe a 2026-os Grammy-gála (Igényesférfi.hu)
A 2026-os Grammy-gálát Bad Bunny uralta, miközben a díjátadó a rekordok mellett fontos társadalmi és politikai üzenetek színterévé vált.
febr. 3
12:24
Intim helyzetbe keveredett Stohl András és a Nagy Ő csábítója, a nézők levegőt sem vettek (Promotions)
A Nagy Ő legutóbbi adása ismét bebizonyította, hogy a villában egyetlen pillanat alatt fordulhat át a politikai taktika forró flörtbe.
febr. 3
12:24
Keresztbe fordult kamion blokkolja az M7-est Siófoknál (Magyar Hírlap)
A sztráda forgalmát megállították.
febr. 3
12:24
Gyanús sajka a Tisza farvizén (Demokrata)
A nemzet nagy szerencsétlenségére újra felbukkant a közéletben Mihályi Péter egyetemi tanár, közgazdász.
febr. 3
12:24
Zbigniew Ziobro: Magyar Péter a globalisták jelöltje (Demokrata)
Semmi jót nem hozna Magyarországnak Magyar Péter győzelme.
febr. 3
12:24
Ma már nem végítélet a rák (Mandiner)
Egyre több a daganatos beteg, mégsem nő a halálozás: a modern kezelések és a korai felismerés ma már valódi esélyt adnak a rák legyőzésére. A legfontosabb lépést pedig mi magunk tehetjük a megelőzéssel.
febr. 3
12:26
Egy műhold festői köröket fényképezett le egy ősi arab tó helyén (Magyar Hírlap)
Oázisváros.
febr. 3
12:27
Nem hiszi el, mi Kiara Lord igazi neve! Stohl András is elképedt, amikor megtudta (Blikk)
Még csak egy hete kezdődött el A Nagy Ő vadiúj szériája, máris lefeleződött a mezőny, így mindössze tízen maradtak versenyben azért, hogy Stohl András szívét meghódítsák. Kiara Lord is egy közülük, aki a hétfői adásban újabb randin vett részt a műsorvezetővel. Kiderült az is, mi a felnőttfilmes valódi neve.
febr. 3
12:27
Orbán Viktor szerint prés alatt van a Tisza Párt (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán arról írt: ha a Tisza Párt megnyeri a választást, akkor "a brüsszeli tervek mind zöld utat kapnak".
febr. 3
12:27
Megvan a 38. America’s Cup dátuma (AQUA)
A 38. America’s Cup 2027. július 10-én kezdődik Nápolyban, és várhatóan a következő hétvégén ér véget. Érdekesség, hogy a tervezett dátum egybeesik a 2027-es Admiral’s Cuppal, amelyet jelen állás szerint 2027. július 13–15. között rendeznek meg. Az Ac-n két futamot terveznek vitorlázni 2027. július 10-én, a sorozat várhatóan július 17–18-i hétvégén
febr. 3
12:27
Botrány az ATV tulajdonosa vezette Hit Gyülekezeténél: felfüggesztették „Bróker” Józsi lelkészt (Media1)
Csak hónapokkal az eset után hozta nyilvánosságra a Hit Gyülekezete, hogy egy panasz nyomán 2025. október 1-jei hatállyal felfüggesztették N. József lelkészt, vagy ahogy a sajtóban máris emlegetik: „Bróker Józsit”.
febr. 3
12:27
Schobert Norbi megszólalt a politikai megosztottságról: "Mindenki arra szavaz, akire akar" (naphire.hu)
"Utálom, hogy családok feszülnek egymásnak, mert van aki Viktornak, van aki Péternek hisz" - fogalmazott Schobert Norbi.
febr. 3
12:27
Chappell Roan áttetsző ruhában borzolta a kedélyeket a Grammy-n, de a botrány mögött egy zseniális trükk lapul (Sassy)
Chappell Roan a 68. Grammy-gálán egy 1998-as Mugler-ruhát idéző, merész szettet viselt. A megjelenést speciális protézisek tették lehetővé, amelyekkel kikerülte a közösségi média cenzúráját.
febr. 3
12:27
Agykarbantartó kvíz: 8 szórakoztató kvízkérdés következik, amikkel letesztelheted tudásodat (Kvízguru)
Megérkezett a legfrissebb napi műveltségi kvíz 8 kérdéssel, amelyben a kérdések nehézsége miatt már 5 helyes válasz is kiváló eredménynek számít. A teszt során a történelmi földrajztól a biológián át a logikai feladványokig számos területen próbára tesszük a tudásodat. Ne csüggedj, ha nem megy minden elsőre, a lényeg a játék öröme és az ismeretek b
febr. 3
12:30
Balog Zoltán előkerült: vezetésével 10 magyar egyházkerület borítja az asztalt a református világszervezetben (SzMo)
A Magyar Református Egyház és kilenc másik Kárpát-medencei egyházkerület közös levélben bírálta a Református Egyházak Világközösségét. A tagság felülvizsgálatát kezdeményezték ideológiai egyoldalúságra hivatkozva.
febr. 3
12:30
Fenntarthatóság élményalapon, újabb díjat kapott a Hotel Palota Lillafüred (Spabook)
A lillafüredi Palotaszálló „Re:Palota – Értékek körforgása” tematikus akcióhete a 17. Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai versenyén a Gazdálkodó és ipari szervezet kategória 2. helyezését érte el – értesült róla a Spabook.net. A Re:Palota megközelítése…
febr. 3
12:30
Juhász Péter Pál, Fót, Debrecen: Súlyosabbnál súlyosabb hírek érkeznek a gyermekvédelmi rendszerből (WMN)
Az úgynevezett kortársak közötti bántalmazás a leginkább elterjedt, legtöbb gyereket érintő bántalmazásfajta a gyermekvédelmi intézményekben.
febr. 3
12:33
Az Európai Néppárt tovább támogatja Ukrajnát, és el akarja venni a tagállamok vétójogát (HírTV)
A részletekről Bugnyár Zoltán tudósította a HírTV-t.
febr. 3
12:33
Franciaország nem mindennapi javaslattal állt elő - Drasztikus lépéssel mentenék meg a világgazdaságot (Portfolio)
Franciaország radikális ötlettel állt elő a G7-ek 2026-os elnökségének kezdetén: Roland Lescure pénzügyminiszter közös uniós és szövetségesi vámtarifák kidolgozását sürgeti a globális gazdasági egyensúlytalanságok megfékezésére - írta meg a Bloomberg.
febr. 3
12:33
A belső égésű motorral is számol az EU az elektromos korszakban (autopro)
Bár az Európai Unió korábban a belső égésű motorok teljes kivezetését tervezte 2035-től, egy friss elemzés szerint az elektromos autók nem feltétlenül uralják majd teljesen az újautó-piacot.
febr. 3
12:33
Kis magyar csapatból kelet-közép-európai felhőszolgáltató: így építkezik az idén tízéves TC2 (Forbes)
A hazai felhőinformatikai piacon egy évtizede megjelent TC2 kezdetben saját kapcsolati tőkére támaszkodott. Az első éveket – amikor még alakulóban voltak a felhőszolgáltatások – a "tudásfejlesztés és bizalomépítés" időszakának nevezi Révész Róbert CEO. Nem egy piaci trendet akartak meglovagolni, hanem egy nagyon konkrét szakmai problémára kerestek
febr. 3
12:33
Frissen mosott, mégsem tiszta a konyharuha? Így tisztítsd az erősen szennyezett textíliát (Street Kitchen)
Naponta törlünk vele kezet, edényt, pultot, néha kifröccsenő ételt, majd jó esetben bedobjuk a mosásba, rosszabb esetben még napokig a konyhában marad. Nem csoda, hogy idővel szürkés lesz, szagosodik, és már hiába mossuk, nem tűnik igazán tisztának.
febr. 3
12:33
Egy nem intézetis diáklányt is megerőszakolt Juhász Péter Pál egy új tanúvallomás szerint (Kontroll.hu)
Éveken keresztül szexuális visszaélést követett el egy nem intézetis lánnyal szemben is Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet tavaly letartóztatott igazgatója 2006 és 2013 között, egy alkalommal meg is erőszakolta – derül ki az azóta felnőtt nő vallomásából. Juhász ebben az időszakban az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságnál dolgoz
febr. 3
12:33
Fazekas Gergely: Négynegyed (részlet) (Litera)
Miután a kurzus véget ért, januárban azon gondolkoztam, vajon a doktori kreditek megszerzésének kényszerén túl mi visz rá két és fél tucat fiatalt a 2020-as évek Budapestjén, vagy ha még jobban leszűkítem a kérdést, mi visz rá egy magamfajta, középkorú pesti értelmiségit a 21. század elején arra, hogy egy 18. század közepén írott, mindenféle konkré
febr. 3
12:36
Baleset miatt jelentős a torlódás az M0-s autóúton (Magyar Hírlap)
A közlekedők hosszabb menetidőre számíthatnak.
febr. 3
12:36
Akkora pofont kapott az RTL, hogy a fal adta a másikat: mindent letarolt a TV2 (Mandiner)
A csatorna januárban is legyőzhetetlen volt.
febr. 3
12:38
Furcsa hírek Jermakról (Magyar Hírlap)
Zelenszkij exszóvivője sokkoló állításokat tett közzé.
febr. 3
12:39
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert (Piac és Profit)
Kovács János a bajóti Fidesz nemzetiségi képviselője lefejezéssel fenyegette meg Magyar Pétert. Érdekes módon a fenyegetését saját maga vette videóra és tette közkinccsé, így gyakorlatilag önmagát jelentette fel.
febr. 3
12:39
Új marsi felfedezés erősíti az életbarát múlt lehetőségét (HírExtra)
A NASA Perseverance marsjárója több ezer különös, világos színű követ talált a Jezero-kráterben, amelyek egy olyan ásványt tartalmaznak, amely hosszú ideig jelen lévő víz nélkül alig jöhet létre. A felfedezés új bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Mars egykor melegebb, csapadékosabb bolygó lehetett.
febr. 3
12:39
Nincs kolbászból a kerítés: az európaiak ötöde fűtési és több mint negyede díjfizetési nehézségekkel küzd (HírTV)
Brüsszel rezsiválságba taszítja Európát - erre a következtetésre jutott a Századvég friss kutatása alapján.
febr. 3
12:39
AI-forradalom 2026: 5 trend, ami újraírja a vállalatok működését - az SAP előrejelzése (ProfitLine)
Az SAP, mely a világ vezető vállalata az üzleti alkalmazások, felhőmegoldások és intelligens vállalati technológiák terén, idén is megfogalmazta év eleji várakozásait. Természetesen elsősorban a mindannyiunkat foglalkoztató mesterséges intelligencia fogalomkörében, mely előretekintésük szerint 2026-ban már nem csupán egy eszköz lesz a vállalatok ke
febr. 3
12:39
Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a Nav (Digital Hungary)
Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak kézhez egy rendkívül összetett, 101 kérdésből álló megfelelési kérdéssort a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az adóhatóság a válaszok alapján kockázati kategóriákba sorolja a cégeket, ami meghatározza a jövőbeli ellenőrzések gy
febr. 3
12:42
TBC-s pedagógus tanított – most 250 ember élete a tét (Demokrata)
A 18 év alatti tanulóknál nem röntgenvizsgálatot, hanem vérvizsgálatot alkalmaznak a fertőzés kimutatására.
febr. 3
12:42
Súlyos pénzbüntetésről döntött Varga Barnabás főnöke – magyarul morog a volt Fradi-csatár (Mandiner)
Az athéni klubelnök az öltözőben intézett beszédet a csapathoz. Nem sok kellett hozzá, hogy Varga első görögországi gólja három pontot érjen.
febr. 3
12:45
Mérgező-e az alma? Egy biológus tisztázza a félreértéseket (Agroinform)
Egy biológus elmagyarázza, mi a különbség a kimutathatóság és a veszélyesség között, és miért nem mérgező a bolti alma.
febr. 3
12:45
Drasztikus változás a kávéknál: minden magyar vásárlót érint a kormány terve (Portfolio)
A Magyar Élelmiszerkönyv kávékra és pótkávékra vonatkozó előírásainak tervezett módosítása jelentősen befolyásolhatja a hazai kávépiacot: a szabályozás szigorúbb és átláthatóbb lehet, és a fogyasztói tájékoztatás javítását is szolgálná - írta meg az Infostart.
febr. 3
12:45
Tilla kulisszatitkokat árult el A Nagy Duett új évadáról (AC News)
Till Attila izgatottan készül a február közepén startoló A Nagy Duett új szezonjára: a TV2 népszerű szórakoztató show‑műsorának műsorvezetője nemrég kulisszatitkokat osztott meg arról, hogyan zajlanak az előkészületek a stúdióban.
febr. 3
12:45
Ezért bukott hatalmasat a világ vezető luxusmárka-csoportja (Roadster)
A váratlan fordulatot nem látták előre.
febr. 3
12:45
Multiplatform tartalmak, széles elérés: így indította 2026-ot az Rtl (Digital Hungary)
Erősödő streaming jelenlét, stabil lineáris nézettség és széles heti elérés jellemezte az RTL évkezdését. Januárban az RTL Magyarország egyszerre tudta megszólítani a hagyományos televíziós közönséget és streamingfogyasztókat: a hírműsorok, a saját gyártású tartalmak és a sportesemények is bizonyították, hogy az RTL több platformon, egységes tartal
febr. 3
12:45
Tényleg elpusztulnak a kullancsok a nagy hidegben? (EgészségKalauz)
Ön is úgy tudja, hogy a kullancsok nem bírják a fagyokat?
febr. 3
12:45
5 elképesztően egyszerű trükk, amivel akár pár óra alatt feldobhatod a hálószobát (Bien)
A hálószoba akkor működik igazán jól, ha nemcsak kényelmes, hanem hangulatában is megnyugtató és hívogató. Az alapdarabok önmagukban még nem garantálják, hogy a tér valódi menedékké váljon.
febr. 3
12:45
Ez a meztelen-botrány igazi háttere Grammy-gálán (Médiapiac)
Napokig tartó online vita követte Chappell Roan Grammy-gálás megjelenését, az énekesnő pedig végül maga is megszólalt az Instagramon a visszhang kapcsán.
febr. 3
12:48
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet (Infostart)
Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
febr. 3
12:48
Zoltán Gábor újabb nyilasokról szóló kötettel jelentkezik (Könyves Magazin)
Nyilaskeltető címmel jelenik meg tavasszal Zoltán Gábor új esszékötetete. Mutatjuk, mit lehet tudni.
febr. 3
12:48
Lejárt a steril fehér falak kora, itt az új őrület, ami megnyugtatja az idegrendszeredet (SzMo)
A minimalizmust a "cozymaxxing" lakberendezési irányzat váltja, ami a meleg földszínekre és személyes tárgyakra épít. Célja, hogy az otthon a külvilágtól védő, stresszoldó menedékké váljon.

Keresés