Látványos súlycsökkenést hoznak az elhízás kezelésében forradalminak tartott GLP-1 készítmények. A leállás után azonban sokkal gyorsabban jönnek vissza a leadott kilók.
A Sorok Között beszélgetésében szó esik arról, mit jelent ma az autó: státuszszimbólum-e, vagy inkább az önkifejezés és az élmények forrása. Felmerül az is, miért vonzóbb sokak számára az olasz életérzés lazasága, mint a szabályokra épülő svájci rend, és mit mond rólunk az, hogy milyen autókat gyűjtünk – vagy egyáltalán miért gyűjtjük őket.
A jelenlegi adatok szerint időarányosan csaknem tízezerrel többen kezdték meg a felsőoktatási felvételi folyamatot, mint tavaly ilyenkor - közölte a kulturáért és innovációért felelős miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Jelentős enyhülés jön a melegfront mögött, kora tavasziasra fordul az idő. Bár most még többfelé havas a táj és télies hangulat uralkodik, hamar véget ér a téli varázs.
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Az informátorok egybehangzó véleménye szerint miközben Magyar Péter egyre hangosabban követel figyelmet, a mögötte álló aktivisták száma látványosan csökken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Európa legnagyobb vagyonkezelője, a 2400 milliárd eurós eszközállománnyal bíró Amundi csökkenti az amerikai dollárban denominált befektetéseit, és az európai, valamint a feltörekvő piacok felé fordul, mivel a vállalat vezetése a dollár további gyengülésére számít a jelenlegi amerikai gazdaságpolitika fennmaradása esetén - számolt be a Financial Tim
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Az építési és közlekedési miniszter a Pusztaszabolcson tartott keddi Lázárinfón azt mondta, rövid időn belül valamilyen érdemi eredményt kell elérni, hogy a dolgozók, illetve a Dunai Vasmű helyzete rendeződjön. A tárcavezető az áprilisi országgyűlési választások tétjéről is beszélt a fórumon. Szerinte Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki akár a
Nem fogott kezet ukrán ellenfele Bondár Annával, mert a magyar teniszező hónapokkal az orosz–ukrán háború kitörése után részt vett egy szentpétervári tenisztornán. A magyar sportoló megszólalt: elmondta, miként élte meg a történteket.
Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
Szerdán az elemzői várakozásokat felülmúló, 5 százalékos éves működési eredménynövekedésről számolt be Európa egyik legnagyobb sörtermelője, ám a cég továbbra is nehéz évnek néz elébe a fogyasztói környezetben előnytelen alakulása miatt.
A mai menü főszereplői a teljes kiőrlésű alapanyagok, amelyek egyszerre egészségesek és finomak. Minden fogás arra törekszik, hogy változatos és élvezetes legyen; a leves könnyed, a főételek karakteresek, a desszert pedig a tökéletes lezárást nyújtja.
A tudósok szerint Grönland süllyedő tengerszintje hullámhatást gyakorol majd a part menti közösségekre, a hajózási útvonalakra, a halászatra és az infrastruktúrára.
A magabiztosnak hitt Kiara Lordot lelkileg megviselték Tilla szavai az önértékeléséről. A riportszobában vallotta be, hogy ez volt az első pillanat a villában, amikor igazán rosszul érezte magát.
Vízkereszttől húshagyókeddig áll a bál, vagyis tart a farsangi időszak, amikor végre kiengedhetjük a gőzt: olyasmiket tehetünk, amit "normális" esetben egyenesen tilos. A népi kultúra zseniálisan alkotta meg a normák szorítása alól felszabadító "szelepet".
A Portfolio Checklist keddi adásának második részében (17:43-tól) arról beszélgettünk, hogy miként válik a mesterséges intelligencia a vállalati működés szövetévé 2026-ban, és ennek milyen munkaerőpiaci hatásai lehetnek. Erről Mezei Ferencet, az SAP Hungary értékesítési támogatási vezetőjét kérdeztük. Az első részben Bod Péter Ákos egyetemi tanár,
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves bes
Ritkán fordul elő, hogy egy stúdiótámogatás nélkül készült film ilyen közel kerül egy nagy hollywoodi produkcióhoz, de a hétvégi észak-amerikai mozipénztáraknál pontosan ez történt. Egy YouTube-sztár magánszáma lett a nagy szám.
Az Európai Unió új iparpolitikája és a zöld átállás egyre inkább nyersanyag-ellátási korlátokba ütközik: az energetikai átálláshoz szükséges kritikus fontosságú nyersanyagok jelentős részét az EU teljes egészében importra szorulva szerzi be, gyakran egyetlen partnertől. A jelentés megállapítja, hogy bár Brüsszel és a tagállamok felismerték a problé
A világon Spanyolországban hajtottak végre először részleges arcátültetést eutanázia előtt álló beteg szervadományozása révén – jelentette be hétfőn, négy hónappal a sikeres műtét után a beavatkozást végző barcelonai Vall d’Hebron kórház.
Hamburgban új energiapaktum született, amely az Északi-tengert Európa zöld erőművévé teheti, miközben a kontinens a fosszilis függéstől próbál szabadulni.
Egy MI-alapú vizsgálat szerint Raffaello egyik híres Madonnáján Szent József arca valószínűleg nem a mester ecsetjétől származik – és ez újraindítja a régi vitát.
A „Gazdag papa, szegény papa” szerzője, Robert Kiyosaki ismét reflektorfénybe került azzal, hogy nyíltan kijelentette: a kriptovaluta- és nemesfém-piac jelenlegi visszaesését vásárlási lehetőségnek, nem pedig pánikjelnek tekinti. A népszerű befektető és író közösségi médiás bejegyzésében elárulta, hogy a következő napokban újabb bitcoint, aranyat é
Mountbatten-Windsor András kiköltözött a windsori Royal Lodge kúriából és mostantól a norfolki Sandringham birtokon fog élni. Tavaly októberben közölte a Buckingham-palota, hogy III. Károly öccsét megfosztották hercegi címétől, továbbá azt is, hogy kiköltözik a windsori kúriából és a sandrighami magánbirtokra húzódik vissza, amit a király a magánva