Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat, mert egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.
Orosz vezető elemzők és politikai véleményformálók egyértelmű üzenetet küldtek a NATO-nak: ha nyugati katonák jelennek meg Ukrajnában, Moszkva nem hajlandó lezárni a háborút, írja a Portfolio.
Az Európai Unió felgyorsítja a kritikus nyersanyagok felhalmozására vonatkozó terveit, a közös készletezésben pedig Olaszország, Franciaország és Németország kaphat kulcsszerepet – közölték a témában jártas források.
Nagy Márton családjához köthető üzleti körök is feltűnnek abban az ingatlan adásvételben, melynek során új székházhoz jutott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági miniszter neve ráadásul egyszerre bukkan fe az eladói, a finanszírozói és közvetetten a vevői oldalon.
A Nobel-díj gálavacsorája több szempontból is emlékezetes marad Krasznahorkai számára. Például elérhette azt, amiről egyik regényalakja csak álmodozott.
A drogügye után hetekig maszk mögé rejtőző T. Danny most egy fotózáson mutatta meg újra az arcát. Az új filmszerep a nagy kiugrás lehet, de a rapper ellen továbbra is eljárás folyik.
Utolsó frissítés: 2026-01-30 A szezonális betegségek időszakában sokan keresik azt, ami természetes módon támogathatja a szervezet működését. Februárban különösen fontos odafigyelni az étrendre, hiszen a hideg, a fáradtság és a vírusok együtt terhelik a mindennapokat. A jó hír az, hogy három olyan alapélelmiszer is van, amelyet szinte mindenki isme
Utolsó frissítés: 2026-01-31 Egyszerű, mégis meglepően beszédes személyiségteszt: egy lépcsős kép, amelyről mindenkinek más jut eszébe. A kérdés látszólag ártatlan: szerinted a lépcső felfelé vagy lefelé vezet? A válasz azonban sokak szerint rávilágít arra, hogyan látod az életet, a jövőt és a saját lehetőségeidet. A teszt t néhány másodperc alatt
A 2025-ös cannes-i filmfesztivál nyitófilmjével, Amélie Bonnin Élvezd a pillanatot! című alkotásával nyit a 16. Frankofón Filmnapok Budapesten. Márciusban 23 kortárs frankofón alkotást lehet megnézni, többek között a cannes-i filmfesztiválon díjazott A legkisebb lányt, az Angelina Jolie főszereplésével készült Öltéseket és a Kifulladásig forgatásár
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony mun
Az Eli Lilly árfolyama több mint 7 százalékot ugrott a szerdai tőzsdenyitás előtt, miután a vállalat két kulcsfontosságú gyógyszere, a Zepbound és a Mounjaro forgalma háromszámjegyű ütemben nőtt, a bevétel és a nyereség pedig bőven felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Az 55 milliárd forintba kerülő januári rezsistopot részben a kormány, részben a megadóztatott energiacégek állják. Ebből most kimarad három nagy szereplő.
Miért tilos és miért praktikus elfogyasztani egy állat vérét? Hogyan lesz a véres hurkából komplex étel egy több száz éves német recept alapján, ami fontos szerepet kap a Csendes barát című filmben?
Az elmúlt hónapok tele voltak pletykákkal az iPhone Foldról, amely várhatóan még idén megjelenik, ám a hírek szerint az Apple már egy kompaktabb modell lehetőségeit is vizsgálja
Utolsó frissítés: 2026-02-03 A tejallergia nem egyszerű kellemetlenség, hanem komoly immunreakció, amely akár percek alatt súlyos tüneteket okozhat. Mégis rengetegen nincsenek tisztában azzal, milyen sok helyen rejtőzhet tejfehérje. Ez a cikk összegyűjti azt a 10 legfontosabb dolgot, amire egy tejallergiásnak kiemelten figyelnie kell a mindennapokb
Katalin hercegné időről időre bebizonyítja, hogyan is érez férje, Vilmos herceg iránt. Legutóbbi hivatalos útja Walesbe vezette, méghozzá egy textilgyárba, ahol aranyos gesztust láthattak tőle a dolgozók.
A miniszter azután kezdte el ezzel vádolni az RTL-t, hogy a csatorna riportere megkérdezte, nem tartja-e visszásnak, hogy kampánycélra használtak fel érzékeny személyes adatokat. Ezután a pusztaszabolcsi sajtótájékoztatóból káosz lett.
Reed Jobs Yosemite nevű tőkealapja a gén- és immunterápiákra fókuszál. Gyerekként végignézte apja harcát a rákkal, emiatt döntött úgy, hogy erre fordítja a pénzét és tudását.
Uruguay és Hollandia hosszú múltra visszatekintő agrár-élelmiszeripari kapcsolatokat ápol, amelyeket a nyitott gazdaság, az erős mezőgazdasági ágazat és a fenntarthatóság iránti egyre erősebb elköteleződés határoz meg.
Szakmai rendezvényt tartott február 3-án a Vosz Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete (Vosz Bpvrsz), amely a fenntarthatóság, a hulladékgazdálkodás és az Esg-megfelelés legaktuálisabb kérdéseit járta körül, kifejezetten a magyar vállalkozások – különösen a kkv-k – gyakorlati kihívásaira fókuszálva.
Vannak olyan hagyományok és hitrendszerek amelyek szerint bizonyos növények nem csak dekorációként szolgálnak, hanem valódi szerencsehozó tulajdonsággal is bírnak. Ezek a növények ugyanis harmóniát és jólétet sugároznak otthonunkban. A kínai Feng Shui elvei alapján kimondottan fontos, hogy a megfelelő növény válasszuk ki az otthonunkban. Ugyanis a
Február különleges energiákat hoz. Három csillagjegy számára most érkezik el az áttörés pillanata. A hónap olyan lehetőségeket nyit meg előttük, amelyekre régóta vártak, és amelyek végre kézzelfoghatóvá teszik a vágyaikat. A kérdés csak az: köztük vagy-e? A február mindig hordoz magában valami titokzatos pezsgést. De idén ez a vibrálás három csilla
Utolsó frissítés: 2026-02-04 Sokan tapasztalják azt a zavarba ejtő helyzetet, hogy orvosi vizsgálataik szerint minden rendben van, mégis úgy érzik, mintha az agyuk nem a megszokott módon működne. Lassabb gondolkodás, gyorsabb mentális kifáradás, csökkent fókusz. Ezek a tünetek különösen frusztrálóak lehetnek, amikor nincs rájuk egyértelmű magyaráza
A kormány kedd este elrendelte, hogy a szolidaritási hozzájárulást az önkormányzatoknak be kell fizetnie, ez ellen pernek vagy jogvédelemnek helye nincsen; a korábbi pereket visszamenőleg is le kell zárni, az elmaradásokat záros határidőn belül be kell fizetni. Ezzel hatástalanította mindkét fegyvert, amivel Karácsony Gergely főpolgármester a szeri
Közpénz jobb helyre és célra nem is mehetett volna: 374 különböző sajtótermékben 8,3 milliárdért jelentek meg a hirdetések, az Origo 7 napnyi hirdetésért 86 milliót kapott.
Nincs választás választási térkép nélkül, ezért most elindítjuk a sajátunkat. Adásunkban Cseke Balázs és Vorák Anita, a Telex politikai újságírói mutatják be a 2026-os választás legérdekesebb körzeteit a térképen. Kik a kirobbanthatatlanok? Hol indulnak az új arcok? Milyen körzeteket rajzoltak át teljesen?
Az eredeti Switch hivatalosan is a Nintendo minden idők legnagyobb példányszámban eladott konzolja lett, miután élettartam-értékesítésben megelőzte a DS kézikonzolt
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon mértéke, az összesített állomány immár közelíti a 13 ezer milliárd forintot. A turbulens gazdasági környezetben, a globális geopolitikai bizonytalanságok és a háború árnyékában a vagyonosabb réteg minél inkább szeretné biztonságban tudni megtakarításait, amit nemcsak az esz
Megérkezett Magyarországra a HUAWEI Mate X7, a Huawei legújabb hajlítható okostelefonja, amely a prémium mobilfotózást, a megerősített szerkezeti kialakítást és a nagy teljesítményt egyetlen készülékben ötvözi