A zuhogó eső ellenére több százan vettek részt az Alkotmány utcában rendezett tüntetésen, amelyet Lakatos Ádám roma aktivista szervezett Lázár János kijelentései miatt. Sokan vécékefékkel érkeztek.
Egy ország ébredt gyászra: 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll úttörője, generációk bálványa, a Hungária egykori frontembere. Távozásával nemcsak egy korszak zárult le a hazai könnyűzenében, hanem egy olyan ember életútja is véget ért, aki a színpadon elementáris energiával égett, a magánéletben viszont csendesen, mély érze
"Passzív-agresszív kommunikáció, burkolt fenyegetés" – az RTL Híradónak nyilatkozó pszichiáter szerint a Nyírő Gyula kórház vezetőjének kinevezése óta ez hatja át a mindennapi működésüket. A névtelenséget kérő orvos úgy fogalmaz, a jelenlegi vezető a "rendszer embere", aki bármit megtehet és magasra be van kötve. A kórház pedig véleménye szerint tö
Megrendítő gyászszertartáson vettek búcsút Dudás Mikitől a mai napon. A temetésen családtagok, pályatársak és ismerősök sorakoztak fel, hogy megemlékezzenek a tragikusan fiatalon elhunyt, szeretett sportoló életéről és munkásságáról.
Felejtse el az unalmas, szürke hétköznapokat! A Magyar menyegző című új magyar film már a nyitó hétvégén harmincezer néző vérét pezsdítette fel! Káel Csaba alkotása nem csupán érzelmes időutazás a nyolcvanas évek elejének Erdélyébe, hanem egyben hiánypótló tisztelgés a kalotaszegi hagyományok, a népzene és a néptánc előtt.
Monaco-Juventus összefoglaló: A Juve közelebb volt a győzelemhez, de végül nem született gól. Mindkét csapat ott lesz a playoff-ban. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A Magyar Úszó Szövetség hivatalos megkeresése után dönthet a Honvédelmi Minisztérium arról, hogy a margitszigeti uszoda nevéből kikerüljön Széchy Tamás neve. A 2004-ben elhunyt, úszópápaként is emlegetett sportolóról több egykori tanítványa is állítja, bántalmazta és szexuálisan zaklatta. Szerintük a névváltoztatás kevés, vegyék vissza állami kitün
Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát európai és nemzetközi sikert aratott: a Velencei Filmfesztiválon hat díjat nyert, köztük a Marcello Mastroianni-díjat Luna Wedler alakításáért. A film magyarországi díszbemutatójára Budapestre érkezett Tony Leung Chiu-wai is, aki először szerepelt európai produkcióban.
A tavasz első hírnökei már megjelentek hazánkban, a téltemetők és hóvirágok kibújtak a fagyos hetek után. A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert közösségi oldalán osztott meg képeket a virágzó növényekről.
Mit érez volt intézetis neveltként a gyermekvédelmi rendszer botrányaival kapcsolatban? Mit gondol Lázár János cigányellenes kijelentéséről és a romák helyzetéről? Vajon miért került feketelistára, és miért nem énekli a Magyarország című dalt? Ezekre a kérdésekre is válaszol Oláh Ibolya énekes, dalszerző a SOROK KÖZÖTT rendkívüli adásában.
Egy váratlan meghívás is elhangzott az rtl.hu kamerái előtt a Big Picture Awards 2026-on. Az év műsorvezetőjének választott Árpa Attila élőben invitálta meg a díjátadón ünnepelt Bacskó Tündét Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban helyszínére. A friss díjakkal elhalmozott színésznő reakciója sem maradt el.
Korszakos jelentőségű művész távozott, ezt mondják zenésztársai a 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklósról. A rock and roll magyar királya már hosszabb ideje betegeskedett, tüdőgyulladással kezelték kórházban. Családja 56-ban Amerikába emigrált, néhány évet éltek ott, mégis nagy hatással voltak rá az amerikai zenei irányzatok. Több zenekara is volt,
A hétvége időjárása változatos csapadékot hoz, több helyen havazásra is számíthatunk, bár jelentős hótakaró kialakulása nem várható. A hegyvidéki területeken hullhat a legtöbb hó, míg a síkvidékeken inkább havas eső és olvadó hó lesz jellemző. A csapadékos időjárás mellett a hőmérséklet napközben fagypont fölött alakul, ami tovább csökkenti a hó me
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Vin Diesel és benzingőzös bandája még minimum egy körre visszatér a mozikba. A Universal most hivatalosan is megerősítette az új, talán utolsó Halálos iramban-film premierdátumát, és az angol címét is felfedték. Nem lehetnek felhőtlenül boldogok a rajongók, ugyanis még nagyon sokat kell várni.
A Royale Union Saint-Gilloise története első hazai BL-főtáblás győzelmét aratta 1-0-ra az Atalanta ellen, ám ez sem volt elég a továbbjutáshoz, míg az olaszok vereségükkel lecsúsztak az automatikus nyolcaddöntőt érő helyekről.
Túlélte, mert társai azonnal észrevették és leszedték a fogasról. Az eset az egyik ercsi iskolában történt csütörtökön. Az ötödikes gyereket most kórházban ápolják, ezt is megírta az esetről szóló posztjában a helyi lelkész. Szerinte a fiút folyamatosan bántalmazták az osztálytársai. A tankerület szerint az érintett tanulókkal szemben fegyelmi eljá
A Gólkirályság harmadik évadának hatodik részében rendesen rájár a rúd Gézára: egy sokkoló fénykép lát napvilágot róla és Vicáról, majd megtudja, hogy barátja, Laci a polgármesteri székre pályázik. A Gólkirályság vadonatúj évadának hatodik része ma 20:00-kor az RTL-en!
Spanyolország vízgazdálkodási rendszere példaértékű modellt kínál az éghajlatváltozás következtében egyre súlyosbodó vízhiánnyal küzdő országok számára. A hosszú távú tervezésen, szigorú szabályozáson és közösségi felelősségvállaláson alapuló spanyol megközelítés számos tanulsággal szolgálhat Magyarország számára is - írta meg a Nemzeti Agrárgazdas
Az Európai Bizottság szerint a magyarországi kriptotörvény tavaly őszi módosítása károsította az ügyfeleket és jogbizonytalanságot teremtett, aminek következtében az összes kriptoszolgáltató felfüggesztette a hazai tevékenységét. Emiatt kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen.
Sydney Sweeney neve az elmúlt években megkerülhetetlenné vált Hollywoodban, nemcsak látványos vörös szőnyeges megjelenései, hanem tudatos karrierépítése miatt is. A fiatal színésznő egyszerre szexikon és producer, miközben egyre komolyabb filmes kihívásokat keres. Portréja jól mutatja, hogyan próbál kitörni a róla kialakított skatulyából.
Soha nem követett el bűncselekményt, rendesen neveli a gyerekeit - erről beszélt az RTL Híradónak egy roma származású családanya, aki részt vett Lázár János gyöngyösi fórumán. Többekkel együtt tiltakoztak a miniszter korábbi cigányozós kijelentése miatt. A miniszterelnök ma arról beszélt a hatvani DPK gyűlésen, hogy tiszás bűnözők zavarták meg a Lá
A szombat éjfélig tartó előrejelzés szerint a csapadékzóna gyengül, kisebb mértékben eső, havas eső, havazás azonban az ország egyes részein még várható. A nyugati megyékben illetve napközben északkeleten is megszűnhet a csapadék. Ha hétfőn meglátja a medve az árnyékát, hosszú tél lesz.
Elhunyt a hollywoodi legenda, Catherine O'Hara. A hírt a menedzsere erősítette meg, bár a halála okát nem hozták nyilvánosságra. A filmbéli fia, Macaulay Culkin a közösségi oldalán búcsúzott el tőle.
Jó ferencvárosi kezdés és egy Zachariassen-kapufa után Ötvös öngólja mindent megváltoztatott. A Forest hengerelt és 4-0-ra nyert, a magyar bajnok kicsúszott az első nyolcból. A rájátszásban a Celtic vagy a Ludogorec lesz az ellenfél. Nézd meg az összefoglalót az rtl.hu-n!
Egy baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki tegnap előbb hazaárulónak nevezett, majd baltával kergetett Tisza-aktivistákat Debrecenben. Aláírásokat gyűjtöttek egy panelházban, amikor nekik esett. A támadót előállították a rendőrök, eljárás indult ellene. Az agressziót Debrecen Fideszes polgármestere is elítélte.
Amikor Géza (Hevér Gábor) tudomást szerez róla, hogy Laci (Schmied Zoltán) indulni szeretne a polgármester-választáson, teljesen kifordul magából, hiszen úgy érzi, barátja hátbaszúrta őt. "Sunyi áruló!" – esett neki Lacinak, majd kiviharzott az irodájából.
A 2025-ös vagyonyilatkozatában még nem volt tartozása, az új szerint 5,8 millióval tartozik magánszemélyeknek, ezenkívül van 3,4 milliós hitelkártya tartozása is.
A modern társadalmak egyre növekvő vegyianyag-használata súlyos egészségügyi és környezeti károkat okoz, amelyek éves költsége a globális Gdp 2-3%-át is elérheti. A szakértők szerint sürgős és rendszerszintű beavatkozásra van szükség.
Rendkívül kritikus nyilvános posztban ment neki Kardosné Gyurkó Katalinnak, a kormánypárt új egyéni képviselőjelöltjének T. Mészáros András, aki korábban 13 évig fideszes polgármesterként vezette Érdet. Kardosné a közelmúltban a pártvezetésnek címzett vádirat-jellegű levelével elérte célját: feloszlatták a helyi Fidesz-szervezetet.
Amikor Géza (Hevér Gábor) tudomást szerez róla, hogy Laci (Schmied Zoltán) indulni szeretne a polgármester-választáson, teljesen kifordul magából, hiszen úgy érzi, barátja hátbaszúrta őt. "Sunyi áruló!" – esett neki Lacinak, majd kiviharzott az irodájából.
Sokan még mindig félnek véleményt nyilvánítani, nekik akar példát mutatni. Erről beszélt Csézy az RTL Híradónak adott exkluzív interjújában. Az énekesnő a Borsod megyei 7-es választókerületben indul a Tisza Párt színeiben a választáson. Azt mondta, akkor döntötte el, hogy beszáll a politikába, amikor egy bicskei állami gondozott, bántalmazott fiú a
Egy ország gyászolja Dudás Miklóst, aki januárban tragikus hirtelenséggel, mindössze 34 éves korában hunyt el. A világbajnok kajakos özvegyét és két kisgyermekét, Narát és Milót hagyta hátra. Dudás Miklóst pénteken, január 30-án délben, a pestszentlőrinci temetőben kísérték utolsó útjára családtagjai, barátai és egykori sporttársai.
Csézy és 18 évvel idősebb férje között erős kapcsolat van, hiszen nemcsak párként, hanem lelki társként hivatkozik rá az énekesnő. Évekig tartó meddőségi küzdelem után született meg kislányuk, most pedig az énekesnő a közéletben is új szerepet vállalna.
Már nem az Országgyűlés Hivatalától, hanem közvetlenül a Fidesztől kapnak extra fizetést a kormánypárt fővárosi képviselői – ezt az RTL Híradó vette észre a vagyonnyilatkozatokban. Többek között Szentkirályi Alexandra és Radics Béla is hozzájut így a pénzhez. Korábban azért kellett lemondaniuk az Országgyűlés Hivatalától kapott, sokszor több százez
Folytatódik a szócsata Hajdú Péter Rolex órája körül, amely a Frizbi egyik adása után váltott ki heves reakciókat. A műsorvezető legutóbb – Bohár Dániel vendégszereplésekor – már nem viselt karórát az adásban, ugyanakkor a műsor beharangozójában még feltűnt a csuklóján egy látványos luxusóra. Az ügy újabb kritikust hozott: Felföldi József édességgy
A rock and roll hazai meghonosítója, Fenyő Miklós ma, január 31-én meghalt. Zenésztársai, Dolly, Szikora Róbert és Novai Gábor a TV Napló című műsorának voltak vendégei, itt emlékeztek meg a Hungária legendás énekeséről. Fenyő Miklós január 11-én került kórházba, és ma reggel veszítette életét.
Öt szám, egy gigantikus főnyeremény, no meg több kisebb - így foglalható össze az Ötöslottó január 31-i televíziós sorsolása. A számokat ezúttal kézzel sorsolták. A játék 4 milliárd forintos főnyereményt ígért, de telitalálat végül nem született.
Rimini télen csendes és szürke, a pizza-világbajnokság idején azonban forró kemencék és feszült pillanatok töltik meg a várost. A világ minden tájáról érkezett pizzamesterek között idén is ott voltak a magyarok, akik nemcsak ízekkel, hanem emberi történetekkel is emlékezetessé tették a versenyt. A tengerparti városban kiderült, mennyi munka, stress
Visszaengedték volna a tüntetésre a rendőrök, ha leveszi a mellényét - erről beszélt az RTL Híradónak Orosz Örs. A felvidéki magyar politikus azonban ezt nem tette meg, ezért a szlovák rendőrök bevitték, de később elengedték. A mellényen az a felirat állt, hogy "Megkérdőjelezzük a Benes-dekrétumokat". Ezek a második világháború után a német és magy