-
Alvászavarok nyáron
2014 július 28.
Alternatív Energia
-
-
A hangulatzavarok új megközelítése: a biológiai ritmusok eltolódása - 4. rész
2014 május 15.
WebBeteg
-
Az alvászavar a depressziós betegek közel 90 százalékát érinti, legtöbbször a depresszió része, ami jelentheti az alvásmennyiség csökkenését, illetve fokozódását is, utóbbi inkább a szezonális lefolyásra (téli depresszió) utal. Az alvás minősége azonban mindkét esetben romlik.
-
Éjjeli baglyok és hajnali pacsirták
2014 május 7.
WebBeteg
-
Életünk egyharmadát alvással töltjük. A megfelelő pihenés nélkül nem vagyunk képesek jól teljesíteni. Minden harmadik embernek volt már alvászavara.
-
Változókor - Testsúlygyarapodás, a menstruációs ciklus változásai és alvászavarok
2014 március 21.
WebBeteg
-
A változókor a nők életének természetes szakasza, a hormonális átállás időszaka, melyben mind testi, mind lelki változások bekövetkeznek.
-
A hangulatzavarok új megközelítése: a biológiai ritmusok eltolódása - 1. rész
2014 február 11.
WebBeteg
-
A biológiai ritmusok lehetnek közel 24 órás (cirkadián), 24 óránál rövidebb (infradián) és hosszabb (ultradián) meghatározottságúak. A hangulatzavarokban, például depresszióban, jellegzetesek a napi ritmus által vezérelt cirkadián működések eltérései, mint például az alvászavar.
-
Bioritmus: szívbetegséghez is vezethet a felborulása
2013 december 9.
WebBeteg
-
A bioritmus kifejezéssel nap mint nap egyre sűrűbben találkozunk, ám sokszor nem pontosan tudjuk, mit is rejt magában a kifejezés. A nem megfelelő bioritmus számos betegség forrása is lehet. Az alvászavarok és a szívbetegségek egyes fajtáinak kialakulása is ezzel magyarázható.
-
Presztízsmeccs a háborgó Kairóban
2013 november 19.
Agroinform
-
Egyiptom Ghána ellen két év után ismét szurkolók előtt játszhat, Algéria kapitánya súlyos alvászavarának vetne véget.
-
Nem megterhelő a szervezetnek az óraállítás
2013 október 27.
Infostart
-
A hétvégi óraátállítás csak keveseknél okozhat alvászavart - véli az InfoRádió által megkérdezett szakember. Dr. Faludi Béla szerint az őszi átállás ilyen szempontból könnyebb, mivel egy órával hosszabb a vasárnap, ez pedig közelít a szervezet ideális, 25 órás ciklusához.
-
Szív- és érrendszer: a stressz nyomot hagy
2013 október 11.
WebBeteg
-
Sokunk munkájának természetes velejárója a stressz. A fokozott munkahelyi nyomásnak kitett emberek kialakuló betegségei (gyomorfekély, magas vérnyomás, alvászavar stb.) mellett nagy a veszélye a szívinfarktusnak és a stroke-nak is.
-
Gyermekkori alvászavarok - Mi állhat mögötte?
2013 szeptember 7.
WebBeteg
-
Mindannyian tudjuk, hogy a pihentető alvás elengedhetetlen feltétele az egészségnek. Ám egy felmérés szerint a 10 év alatti gyermekek több mint fele alvászavarral küzd vagy küzdött.
-
Teszt: Sokat aggódik, szorong feleslegesen?
2013 augusztus 30.
Blikk
-
Szervezetünk testi és lelki tünetekkel figyelmeztet a különböző fenyegető helyzetekre: például nyugtalanság, szívdobogás, verejtékezés, de lehet akár fej- vagy gyomorfájdalom, emésztési és alvászavar is – árulta el dr. Somogyi Andrea pszichiáter. Nem is gondolnánk, hogy ezek a kellemetlen tünetek néha jól is jöhetnek, hiszen felkészítik a szervezetünket az önvédelemre. De ha nem tudjuk kezelni a…
-
Nem csak a melegtől izzadhat
2013 augusztus 11.
Gondola
-
Ha verejtékezik, alvászavari vannak, nem tud megszabadulni a plusz kilóktól, és változókorban van – érdemes részt vennie egy kivizsgáláson.
-
Ha fárasztó a munka, nyugtalan az éjszaka
2013 április 25.
HR Portál
-
A munkával járó stressz, illetve a hosszú munkaidő sokaknál alvászavarokat okoz. Nem ártana ezzel a munkáltatóknak is foglalkozni - írja az Egészségtükör.
-
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint száz éve élt elődje
2013 március 30.
WebBeteg
-
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.
-
Két órával kevesebbet alszunk, mint száz éve
2013 március 30.
Infostart
-
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.
-
Két órával kevesebbet alszunk mint száz éve
2013 március 30.
ATV
-
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.
-
Alvászavar és magas vérnyomás
2012 október 3.
WebBeteg
-
Olasz kutatók kimutatták, hogy a rossz alvás nehezen kezelhető magas vérnyomással jár együtt.
-
Az energiaitalok szív- és érrendszeri kokázatai
2012 május 12.
WebBeteg
-
Emeli a vérnyomást, fölgyorsítja a szívműködést, szívritmus- és alvászavarokat okoz a nagy hatóanyag tartalmú energiaitalok fogyasztása - mutatták ki vizsgálatukban lengyel kutatók.
-
Lehet-e kávét inni a terhesség alatt?
2012 április 21.
Infostart
-
Nem okoz alvászavart a babáknál, ha anyjuk a terhesség vagy a szoptatás alatt naponta egy-két kávét megiszik - állapították meg brazil kutatók.
-
Az alvászavar és típusai
2012 április 13.
WebBeteg
-
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódásához, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból igen meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.