Muszbek Mihály sportközgazdász volt a Sport Klub Dodzsem című adásának tegnapi vendége. A téma az Újpest körül kialakult helyzet volt. Muszbek igen markáns véleményt fogalmazott meg, szerinte egy magyar klubnak semmilyen kapcsolatban nem kellene lennie egy külföldi vállalattal. A közgazdász azt is elmondta, ilyen, illetve ehhez hasonló procedúrán, amire az Újpest készül, korábban már hat klub is…
Sajnálatosnak titulálta Jesé sérülését Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A kedden szalagszakadást szenvedett Real Madrid-támadóra várhatóan féléves kihagyás vár.
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első meccsén az otthon játszó DVTK 0–1-ről ugyan még fordított a Szigetszentmiklós ellen, a hajrában azonban egyenlített a vendégcsapat, így 2–2-es döntetlennel zárult a párharc első felvonása. A fordítást jelentő találat érdekes szituációból született, William Alves lőtt kapura, Sánta András remek reflexszel beleütött a labdába,…
Az Újpest FC labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–0-ra legyőzte a másodosztályú Vasast a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek a nyáron is 4–0-ra győzték le a piros-kékeket.
Lezárult A hét szurkolója játékunk következő köre: a nyertes Papp István olvasónk, aki az Újpest U9-es focistáit örökítette meg a Honvéd elleni meccsen. Játékunk folytatódik, új hét, új esélyek – továbbra is várjuk a legőrültebb, legextrémebb, leglelkesebb szurkolók fotóit, és a legjobb képet beküldő olvasót megjutalmazzuk. A következő eredményhirdetés jövő hét kedden lesz, a győztes fotó pedig…
Azután döntötte el, hogy távozik az FC Barcelona labdarúgócsapatának éléről Josep Guardiola, hogy csapata a Bajnokok Ligája 2012-es elődöntőjében alulmaradt a Chelsea-vel szemben.
A Barcelona korosztályos csapatainak legszebb góljait összegyűjtő heti válogatásban ezúttal a 11 éves Pau Servat találata végzett az első helyen. A viszonylag éles szögből löbbölt gól után Adriá Capdevila szép tekerése következik. Íme!
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a német sajtó meglehetősen kritikusan fogalmazott Szalai Ádám tegnapi madridi teljesítménye kapcsán. Azóta a Schalke csatárát is idézik a Real elleni BL-mérkőzés kapcsán, de saját produkciójára nem tért ki a magyar válogatott labdarúgó.
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica női kézilabdacsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a következő szezonban ismét a soraiban tudhatja a Győrből távozó jobbátlövőt, Katarina Bulatovicsot.
Az Udinese labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy hosszú betegség után 83 éves korában elhunyt Szőke László, az udineieket 1952 és 1955 között szolgáló magyar középpályás.
Pénzbírsággal sújtotta a román Hivatásos Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága szerdán a Steauát, amelynek szurkolói a hétvégi fordulóban rendezett bajnoki mérkőzésen magyarellenes szólamokat skandáltak – adta hírül szerdán a román Gazeta Sporturilor című sportújság.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Carolina Panthers bejelentette, Cam Newton szerdán bokaműtéten vesz részt, emiatt nagyjából négy hónapra kiesik.
Budapest — Töretlen Puskás Ferenc (†79) népszerűsége az interneten. Az Aranycsapat 2006-ban elhunyt labdarúgójának van a legtöbb rajongója a Facebookon a magyar futballisták, sőt sportolók között.
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros a Lombard Pápát fogadja a Puskás Ferenc Stadionban. Kövesse velünk élőben az összecsapást!
Már a téli szünetben is szó volt arról, hogy Vadócz Krisztián a több játéklehetőség reményében távozik a dán Odensétől. Végül maradt, de már a meccskeretbe sem fér be. A középpályás egy interjúban elmondta, nem érte váratlanul ez a helyzet, de továbbra is dolgozik azért, hogy lehetőséget kapjon.
Az Universidad de Chile–Real Garcilaso labdarúgó-mérkőzést a hazaiak nyerték meg 1–0-ra a Libertadores-kupában. Ebben még nincs semmi különös, ám a 63. percben büntetőből szerzett találatnál a kapus, Johnny Herrera állt a labda mögé. A 32 éves Herrera szerepvállalása azért volt meglepő, mert korábban még sohasem próbálkozott büntetőrúgással...
Amint arról már beszámoltunk, az UTE kezességet vállalt az Újpest FC Kft. adótartozásának megfizetésére. Ezzel elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy a labdarúgócsapat átruházhassa az NB I-es indulási jogot az új, Újpest 1885 Futball Kft.-be. Dr. Visontai Csongor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, az UTE mai bejelentésével véleménye szerint a szövetség minden elvárásnak megfelelnek,…