Republikánus elnökjelölt vacsoráján vett részt James Gandolfini, a Maffiózók sztárja. A színész nem sokáig bírt magával, még az előételt sem tették az asztalra, máris megjegyezte, hogy ennyi időt sosem töltött még el a konzervatív politika támogatói között.
Diana hercegnő már 1995-ben attól rettegett, hogy meggyilkolják, miután megbízható forrásból megtudta: a királynő lemondani készül, és Károly herceget koronázzák meg - derült ki a halála ügyében kedden kezdődött bírósági tárgyaláson.
Mianmar - az egykori Burma - határán forgatta a Rambo legújabb részét Sylvester Stallone. A leggyakrabban akcióhősöket játszó színészt megrázta az, amit a Thaiföldöt és Mianmart elválasztó határfolyónál tapasztalt: levágott lábú túlélőket, a taposóaknák áldozatait, elfertőződött sebeket és levágott füleket...
A hollywoodi színész Ben Affleck egy interjúban elismerte: alighanem rosszat tett színészi karrierjének Jennifer Lopezzel folytatott viharos kapcsolata. A napokban az egyik magyar televízióban is vetített Armageddon és egyéb sikerfilmek sztárja szerint ugyanis kapcsolatuk szenzációs fordulatai elhomályosították színészi teljesítményét.
Nem tett semmit egy 13 éves angol tenisztehetség anyja, miután orális szexen kapta lányát és annak edzőnőjét, csak tíz hónappal később, amikor a gyerek eredményei romlani kezdtek - hangzott el egy liverpooli bírósági meghallgatáson.
Javában dolgozik emlékiratain Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa, aki a készülő könyvben őszintén beszél alkoholizmusáról is. A zenész nehézségeit egy tinédzserkori tragédiára vezeti vissza, amikor 17 éves korában egy balesetben elhunyt első szerelme.
"Valószínűleg soha életemben nem leszek képes csókolózni" - kesergett Isabelle Dinoire, akin a világon először hajtottak végre arctranszplantációt. A negyven éves elvált asszonynak a saját kutyája marta szét az arcát, amelyet pótolni kellett.
Bizarr jogi csata kezdődhet arról, hogy kinek a tulajdonában is van egy amputált láb. John Wood ugyanis a levágott testrészét egy barbecue sütőben tárolta, ám azt elárverezték. Az új tulajdonos átadta a rendőrök a lábat, de anyagi haszon reményében mégis igényt tartana a testrészre.
Immár Britney Spears életéért reszketnek rokonai - mondta egy interjúban az énekesnő nagynénje, aki szerint attól tartanak, hogy egy nap "bekapcsolják a tévét és azt hallják a hírekben, hogy halott".
Új őrület kerítette hatalmába Paul McCartneyt: amióta megjelent legutóbbi szólólemeze, a Memory Almost Full, az egykori Beatle egyre gyakrabban bukkan fel a YouTube-on.
A szürke mókusok sterilizációjának legmegfelelőbb módját keresik Nagy-Britanniában, mivel az Amerikából behurcolt faj veszélyezteti a még megmaradt vörösmókus-állományt, és egyéb környezeti károkat is okoz.
Egy gengszterálmokat dédelgető 17 éves brit fiú zsebében elsült anyja fegyvere, a golyó pedig kioltotta a fiúval a heverőn üldögélő és tévéző kishúga életét. A kislányt a kiérkező mentők kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
A nyomozók naprakész információkkal rendelkeznek a Magyarországon működő bűnözői csoportokról, de még tart a bizonyítékok begyűjtése, ezért nem fogják el őket - mondta el az InfoRádiónak a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés elleni főosztályának vezetője. Orosz István azután beszélt erről, hogy a Magyarországon működő eddigi legnagyobb szervezett bűnözői csoport tagjait az úgynevezett…
Egy szakértő azt állítja, bizonyítani tudja, hogy nem Sir Edmund Hillary mászta meg elsőként a 8848 méteres Mount Everestet 1953-ban, mert az első, aki feljutott a világ legmagasabb hegycsúcsára, George Mallory volt, három évtizeddel korábban.
Hatalmas riadalmat okozott hétfőn egy fazék égő chili Londonban, a megrémült emberek ugyanis azt hitték, hogy biológiai támadást hajtottak végre a város ellen.
A világon a Lindbergh-bébi, Magyarországon pedig Farkas Helga eltűnése óta nem volt olyan eset, amely akkora sajtóhadjáratot volt képes generálni, mint a négyéves brit Madeleine McCann portugáliai eltűnése. Az említett ügyeket összekapcsolja, hogy mindegyik esetben óriási anyagi erőket is megmozgattak az eltűntek felkutatására. György Péter esztéta szerint ez a torz médiareprezentáció a…
Luciano Pavarotti egyetlen, kézzel írt végrendeletében nem a második feleségére, hanem a lányaira hagyta a vagyonát. A világhírű tenor első házasságából származó egyik lányának engedélyével a televízióban is bemutatta a dokumentumot, amely tavaly decemberben készült.
Letartóztattak egy New York-i nőt, aki a gyanú szerint kisgyermeke hasáról szívta fel a crack kokaint, és egy autóban szeretkezett férfiakkal, miközben gyermekei is a járműben voltak.
Egymást utánozzák a párok: ha az egyik elkezd dohányozni, a másik is rászokik - de "ragadós" az egészséges életmód és a testedzés is - derült ki egy amerikai kutatásból.
Milla Jovovich mintha nem akarna tudomást venni arról, hogy terhes, hiszen egy meglehetősen szűk és feszülős estélyi ruhában jelent meg legújabb filmje premierjén.
II. Erzsébet királynő Diana hercegnőt és Camilla Parker Bowles-t is "félre akarta állítani", hogy Károly herceg feleségül vehesse fiai nevelőnőjét. Legalábbis Diana ettől tartott - derült ki a londoni fellebviteli bíróságon kedden kezdődött tárgyaláson és halottkémi vizsgálaton. A hercegnő ugyanis megbízható forrásból úgy értesült: a királynő azt tervezte, hogy átadja a trónt a fiának.
Megölte a gondjaira bízott kislányt egy angol gyermekfelvigyázó, mert túl erőszakosan rázta meg - hangzott el egy bírósági meghallgatáson. A vádlott tagad.
Gombamérgezés gyanújával szállították kórházba azt a hét embert, akik ismerősüktől kapták az eledelt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csernely településen.
Megtalálta a horkolás elleni csodaszert egy német kutató: feltalált egy olyan, számítógép vezérelte párnát, amely addig állítja az alvó fejének helyzetét, míg abba nem marad a zaj.
Életét vesztette egy fiatal férfi, aki csütörtökön kora délután autójával oszlopnak rohant a budapesti Hungária körúton; a baleset miatt a Lágymányosi híd irányából nagy a torlódás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy ember meghalt, amikor csütörtökön kora délután autójával egy oszlopnak csapódott a Hungária körúton a fővárosban. Az autó feltételezhetően kisodródott, majd egy vezetéket tartó oszlopnak csapódott.
Először került magyar bor a világ negyven legjobbja közé egy nemzetközi ranglistán. A francia Geo utazási magazin Samuel Tinon 2001-es évjáratú ötputtonyos aszúját hatezer minta közül választotta a győztes mezőnybe.
O. J. Simpsont arra kötelezték, hogy adja át felesége szeretője családjának azokat a sportrelikviákat, amelyeket állítólag ellopott egy Las Vegas-i szállodából szeptemberben.
Világháborús kézigránátot találtak közüzemi munkálatok során Budapesten csütörtök kora este. A Régiposta utca és a Váci utca sarkán emiatt kiürítenek három lakóházat és egy áruházat.
Elbocsátottak egy 53 éves matematikatanárt egy walesi iskolából, mert lánya azt mondta osztálytársainak, hogy bántalmazta őt egy vita során. A munkaügyi bíróság szerint a döntés tisztességtelen volt.