Megunták a velenceiek, hogy a turisták áradata miatt nem tudnak közlekedni a saját városukban, ezért olyan vízibuszok indításáról döntöttek, amelyekkel csak ők utazhatnak.
Jelenleg a divattervezők és a sztárok nélkülözhetetlen kellékei a magas sarkú cipők, ausztrál orvosok azonban ezek veszélyeire figyelmeztetnek, hiszen rossz hatással vannak a hátra és a lábakra is.
Az óvszerek megfelelő méretbeli változatosságának fontosságára hívta fel a figyelmet egy amerikai vállalkozó, miközben összegyűltek a világ vezető kondomszakértői, hogy áttekintsék a jelenlegi szabványokat.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy A hobbit című Tolkien-könyv megfilmesítésében is Sir Ian McKellen játssza Gandalf, a vándor varázsló szerepét, akárcsak A Gyűrűk Ura-trilógiában.
Hétfőn kezdődött annak a brit férfinak az tárgyalása Franciaországban, aki a vádak szerint megölte feleségét, és az esetet balesetként tüntette fel, hogy felvehesse a biztosítást.
Elkészült az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) jelentése, amit napokon belül megkap a sértett jogi képviselője is. Ezt maga Tuza Péter közölte hétfőn.
Amit tudni akart a szexről, de sosem merte megkérdezni - a Blikk most megtette ön helyett! A lapunk által a TNS Hungaryvel közösen készített kutatás és Rusz Edit szexológus írásai révén minden hálószobatitokra fény derül, kezdve a magyarok által legkedveltebb szexpózoktól a hűtlenség megítélésén át a pornófilmek szerepéig. Ha pedig arra kíváncsi, miről álmodoznak a férfiak, vagy éppen a nők az…
Ismerje meg ön is a legjobb gyógymódokat, és gazdagodjon hasznos tippekkel! A sorozat első részéből megtudhatja, hogyan előz-heti meg és kezelheti az influenza, illetve a megfázás tüneteit.
A motorosok és a biciklisták sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve az utakon, mint azt korábban feltételezték. A nagy-britanniai statisztikákból kiderül, hogy motorozni háromszor olyan veszélyes, mint kerékpározni.
A brit állatrajongók között új divat hódít: a tigrisbe "oltott" pedigrés macskakölyökért képesek akár 2500 fontot (900 ezer forintot) is kifizetni. A kismacskák ugyanolyan narancssárga csíkosak és atletikusak, mint óriási rokonaik, de vérengző kinézetük ellenére az emberre nem veszélyesek.
A 2001. szeptember 11-i, New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadást szavazták meg egy felmérésen minden idők legemlékezetesebb televíziós pillanatának. Második helyen Diana hercegnő 1997-es temetése következett, majd a Holdra szállás 1969-ből.
A brit kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a friss tej fogyasztását. A cél: megmenteni a Földet, márpedig a tartós tej nem igényel hűtést, így fogyasztása csökkenti a károsanyag-kibocsátást.
Két baleset is történt alig pár száz méterre egymástól hétfő éjszaka Solymár és Pilisborosjenő között. Az egyik balesetben egy személyautó ütött el egy 60 éves férfit, aki a helyszínen az életét vesztette. A másik eset nem messze az előzőtől történt, itt két személygépkocsi ütközött frontálisan, öten, köztük egy gyermek sérült meg.
Viszonylag ritkán beszélt az elmúlt egy évről, botrányba fulladt házassága válságáról Paul McCartney. Az egykori Beatle most megtörte a csendet és elmesélte: miként segítették át gyermekei és a zene szeretete a nehéz időkön.
Árokba borult egy autóbusz a 87-es számú főúton Vasszécsenyben, öt ember könnyebben megsérült - közölte Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Négy embert, köztük két, az első osztályban játszó labdarúgót is őrizetbe vettek hétfőn jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt a Hajdú-Bihar megyei rendőrök.
Jövőre megépül az első olyan irodaház Magyarországon, amelynek nem lesz fűtésköltsége. Az épületet napelemmel szerelik fel, amely annyi energiát állít elő, amely fedezi az ezen kívül felhasznált, egyébként minimális többletenergia költségét is.
Megdőlt egy régi mítosz: kutatók kiderítették, hogy nem feltétlenül tesz jót a termékenységnek, ha a férfi tartózkodik a szextől. Ehelyett azt javasolják, hogy a gyermekre vágyó párok éljenek minden nap nemi életet.
Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ igazgatója nem ért egyet azzal az amerikai állásponttal, hogy az emberiség elveszíti a csatát az AIDS-szel szemben. Richard Holbrook, a Globális Üzleti Koalíció az AIDS ellen elnöke egy cikkben azt írta: a járvány minden erőfeszítés ellenére megállíthatatlan, az AIDS elleni vakcina kifejlesztése pedig elakadt.
A brit kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a friss tej fogyasztását. A cél a károsanyag-kibocsátás csökkentése, márpedig a tartós tej nem igényel hűtést. Tóth Gábor élelmiszermérnök szerint jó az ötlet, ugyanis a tartós tejekben ugyanúgy megvannak a hasznos anyagok, mint a friss tejben, és veszélytelenebbek is az egészségre.
Minden hetedik nő fogyaszt kokaint vagy speedet, hogy fogyjon - derült ki egy brit felmérésből. Sokan vannak olyanok is, akik fogyasztó tablettáktól és hashajtóktól remélnek karcsúbb alakot.
Kisgyermek korban kell megfékezni az agressziót, hogy a felnőttek ne legyenek erőszakosak - figyelmeztetnek pszichológusok. Az egyik legnevesebb szakértő szerint a kicsik nem a társaiktól, a felnőttektől, a televízióból és a videó játékokból tanulják el az agressziót.
Kisfiúkat molesztáló pedofilt keres az Interpol. A férfi digitálisan módosított fotóját nemrég helyreállították német szakértők, és már öt független forrás állítja, hogy felismerte az illetőt.
Visszatért a színpadra Amy Winehouse, aki az első értékelhető fellépését most, Berlinben teljesítette azóta, hogy augusztusban kábítószer-túladagolás miatt kórházba, majd elvonókúrára került.
Hősiesen elriasztott egy rátámadó cápát egy amerikai nő szörfözés közben az ausztrál partoknál. Az 52 éves Linda Whitehurst kisebb sérülésekkel úszta meg az esetet.
Takaros külváros, kertes házak, virágok. Az ember azt gondolná, hogy az ilyen helyen élő embereknek a lehető legrendezettebb az élete. Egy brit kutatás azonban kiderítette, hogy a vidéken és a külvárosokban élők isznak a legtöbb alkoholt.
Először beszélt kisfia betegségéről a nyilvánosság előtt Colin Farrell. Hollywood fenegyerekének négyéves kisfia ritka genetikai rendellenességgel született.
Milyen feltételekkel köthetünk magunk és családunk számára életbiztosítást? Mikor fizet a pénzintézet? Valóban gondoskodhatunk a családunk jövőjéről? A kérdésekre Szalay Tamás, a Blikk pénzügyi szakértője válaszol.
Ki lesz az a szerencsés újszülött, akinek a sírása köszönti a pekingi olimpiát? Ezt még egyelőre nem tudni, de azt igen, hogy Kínában máris megindult a reménybeli szülők között a verseny azért, hogy az ő csemetéjük legyen az olimpia babája.
Egyedi inspirációs forrást nevezett meg egy indiai divattervező, akinek elegáns kollekcióját a mumbai divathéten mutatták be: nyomorban élő honfitársainak műveletlenségét.
Bár már a hatvanas évektől használják, hazai tesztelésre fogták a brit hadsereg általános célú géppuskáját, az GPMG-t. A legnagyobb példányszámú brit napilap hozzájutott a próbalövészet videójához is.
Hetedik alkalommal gyűlnek össze "vécécsúcsra" a világ 40 országának egészségügyi és közegészségügyi szakértői. A cél: kidolgozni azokat a módszereket, amelyek révén 2025-re mindenkinek biztosítható a vécé.
Több mint egy tucat jármű ütközött össze kedden az Egyesült Államok Kalifornia államában, a Los Angelestől északra elterülő Mojave-sivatagon átvezető 14-es számú országúton, mert egy váratlanul kerekedett homokvihar miatt hirtelen megromlottak a látási viszonyok.
Nem úszta meg Lewis Hamilton, hogy téma legyen a bőrszíne. A spanyol motorsport szövetség elnöke szerint különös, hogy a rasszista Nagy-Britannia éppen az újonctól várja a világbajnoki cím megszerzését.