Sok esetben a halk, egyenletes horkolás nem befolyásolja az alvásmenetet, azaz az alvás mélységét és folyamatosságát. Azonban gyakran előfordul, hogy valaki fel-felébred saját horkolására. Ez újra és újra megszakítja az alvás folyamatosságát, úgynevezett töredezett alvást okozva. Ennek következménye a nappali álmosság, fáradtság. Ha a horkolás légzéskimaradással társul, akkor az számos egyéb káros…
A terhesség alatt olyan nőknél is jelentkezhet a magas vérnyomás, akiknek korábban nem voltak ilyen problémáik. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa szerint jól beállított gyógyszeres kezeléssel és helyes életmóddal a kismama és a baba egészsége megőrizhető, a szövődmények kialakulása megelőzhető.
A táplálás célja a csecsemő- és gyermek egészséges növekedésének és fejlődésének biztosítása minőségileg és mennyiségileg az életkornak megfelelő táplálék biztosításával. Az optimális táplálás fontos szerepet játszik a megfelelő súlygyarapodásban, az immunrendszer érésében, a mozgás fejlődésében, az értelmi és érzelmi élet alakulásában.
A Semmelweis Egyetemen korábban több mint kétezer élsportolót vizsgáltak meg, volt olyan sportoló, akit szívbetegsége miatt végleg eltiltottak a játékoktól. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikájának kardiológus igazgatója azonban hangsúlyozta: egészséges szívű sportoló jól bírja a fizikai megterheléseket.
A jövő hét elején folytatódik az enyhe idő, helyenként akár 17 fok is lehet. A hétvégén viszont várhatóan lehűléssel köszönt be a december, a hajnali órákban ismét visszatérhetnek a mínuszok, néhol hózápor is előfordulhat.
A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. Az arc bőrének ápolásához Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusának tanácsai nyújtanak segítséget.
Mennyire veszélyes és problémás az alacsony IgA szint, illetve van-e ebből gyógyulás? Mivel lehet javítani az állapotán, illetve mivel lehet növelni az IgA értéket? Válogatás a WEBBeteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A férfi nemi szervek sérülése (harapás, szúrás, ütés), kékes elszíneződése, a heves fájdalom, duzzanat sok esetben szakértői segítséget kíván megmentésük érdekben.
Gyermeket vállalni nagy felelősség és mással nem hasonlítható öröm. A terhesség az élet legszebb, és legnehezebb periódusa is lehet. Gyermeket vállalni minden felnőtt ember joga, bár bizonyos speciális betegségformákban azonban nem javasolt. Ha a leendő szülők valamelyike krónikus betegséggel él, pl. epilepsziával élő, akkor különösen fontos nagy figyelmet fordítani a terhességre, és…
November 27. a Véradók Napja. A WEBBeteg szerkesztősége közös véradással tisztelgett a véradók előtt, így hívta fel a figyelmet a rendszeres véradás fontosságára.
A WEBBeteg nyerte el Az Év Honlapja 2012 címet egészségügy kategóriában - derült ki a Magyar Marketing Szövetség által szervezett verseny hétfő esti eredményhirdetésén Budapesten. Különdíjat nyert a WEBBeteg Elsősegély mobilalkalmazása.
A sarokfájdalom igen kellemetlen tünet, amelynek hátterében számos ok állhat. Dr. Bányai Tamás, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa, sportorvosa szerint éppen a súlyosabb esetek kiszűrése végett szükséges a szakorvosi kezelés.
A dohányzás árt az agynak is, mert károsítja a memóriát, a tanulási és a gondolkodási képességeket - állapították meg közel kilencezer ember nyolc éven át tartó nyomon követése alapján brit kutatók.
Orvosi értelemben anhedóniáról akkor beszélünk, amikor valaki elveszíti a korábban számára örömöt okozó tevékenységek iránti érdeklődését és az azokban lelt örömérzetét. Ez az állapot nagyon gyakran depressziós betegeknél alakul ki, az örömtelenség, kiüresedés a depresszió meghatározó tünete, és jelentősen rontja a betegek életminőségét.
A grapefruit és egyes gyógyszerek közötti, esetlegesen veszélyessé váló kölcsönhatásra hívják fel a figyelmet kanadai kutatók a Canadian Medical Association Journal című orvosi folyóiratban.
Mérgező anyagokat mutatott ki egy német fogyasztóvédelmi szervezet vizsgálata adventi kalendáriumokba csomagolt csokoládéban; több gyártó kétkedve fogadja a vizsgálati eredményt és bírálja a szervezetet.
A karácsony a sok öröm mellett néha feszült pillanatokkal párosul: egyszerre kell kreatív ajándékötletekkel előállni, rohangálni a kiszemelt portékák után, kinézni és megfőzni az ünnepi menüt, és akkor még a távoli helyeken lakó rokonok meglátogatásáról nem is beszéltünk. A Blikk hasznos tanácsaiból megtudhatja, –számítógépe vagy okostelefonja segítségével– miként kerülheti el a felesleges…
Az emberek egy részének fogalma sincs arról, melyek azok az alapvető tevékenységek, amelyeket egy rosszullét esetén meg kell tenni, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Íme, két kiváló eset Pécsről.
Még egy napig tart az átlagosnál enyhébb időjárás. Csütörtökön eleinte még a melegfrontra érzékenyek lehetnek stresszesebbek az időjárás miatt, estétől viszont már a hidegfrontra érzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, migrén - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán.
Egyre több férfi esetében diagnosztizálnak prosztatarákot. Az Egyesült Államokban 2009-ben 192 280 férfinél találtak prosztatadaganatot, melyek közül 27 360 halálos eset. A statisztikák szerint az Egyesült Államokban a prosztatarák okozza a legtöbb elhalálozást a férfiak esetében.
A körülmetélés (circumcisio) talán az egyik legrégebbről ismert sebészeti beavatkozás. A zsidók vallási szertartásként végzik, a muszlimok körében a lelki megtisztulást jelenti. Az előnyéről, hátrányáról szóló viták időről-időre napirendre kerülnek orvosi és laikus körökben egyaránt.
Két nyertes osztozhat az amerikai Powerball lottójáték több mint félmilliárd dolláros (125 milliárd forintos) nyereményén - jelentették be csütörtökön reggel a szerencsejáték szervezői.
A téli időszakban gyakoribbak a megbetegedések. Ilyenkor már egy elismerő mosoly is javíthat a hangulatodon. Használd a bókokat gyógyszerként – akár mindennap!
Az újszülött-koraszülött ellátásban mérföldkőnek számító, a vér méregtelenítését szolgáló beavatkozást hajtottak végre egy újszülöttön szerdára virradó éjszaka a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) gyermekgyógyászati intézetében - közölte Balla György akadémikus, intézetigazgató szerdán az MTI-vel.
Gondolta volna, hogy Kulka János nemcsak a színpadon, hanem a konyhában is otthonosan mozog? Kíváncsi arra, hogyan készíti a rakott sonkást a Kossuth-díjas színművész? Esetleg szívesen megkóstolná nagy kedvencét, a burgonyás rétest? Akkor irány a tűzhely! A receptekről ezúttal ő maga gondoskodik. Íme a finomságok!
Bár az influenza vírusa még sehol nem jelent meg az országban, botorság volna arra számítani, hogy ez hosszútávon így is marad. A vírus elleni legjobb védekezés a védőoltás, de minden évben akadnak olyanok, akik az éppen aktuális vakcinában látják az emberiség kiirtásának legbiztosabb módszerét. Lássuk, mi az igazság, és mi az alaptalan riogatás az influenzával és az oltással kapcsolatban!
Az intenzív gyaloglás és a kerékpározás hatékonyabb lehet a magas koleszterinszinttel élő embereknél a korai halálozás megelőzésében, mint a sztatinok szedése - vélik amerikai kutatók, akik tanulmányukat a The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertették.
A láz csillapítására már számos lehetőség van. A megfelelő módszer kiválasztásakor főként arra kell odafigyelni, hogy a beteg csecsemő, gyermek vagy felnőtt. Nem minden korosztálynak felel meg valamennyi lázcsillapító eljárás.
A gyógyszerpiac meghatározó szereplői összefogást hirdettek a gyógyszerár-támogatási rendszer fenntarthatósága érdekében csütörtökön Budapesten. A kerekasztal-beszélgetéssel többek között az volt a céljuk, hogy a döntéshozók figyelmét is felhívják: a gyógyszerkassza esetleges további csökkentésével kiszámíthatatlanná válhat a gyógyszerellátás.
Hivatalosan is megnyitották a 14. budapesti karácsonyi vásárt pénteken, amikor a Vörösmarty téren Szentes Tamás főpolgármester-helyettes jelenlétében Török Ferenc, Kalocsa polgármestere felkapcsolta a vásár és Budapest díszkivilágítását.
Az év fája címet idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte 7115 szavazattal, második lett a kajárpéci Hatos-tölgy, harmadik pedig egy szentesi kocsányos tölgy.