2013. augusztus 12. hétfő

aug. 12
17:42
Új vesével 15 évesen (WebBeteg)
Dávid alig egy hónapja kapott új vesét, hetente jár utógondozásra, mindennap gyógyszert kell szednie, figyelnie kell az étkezésre - gyökeresen megváltozott az élete. Történész szeretne lenni, szeptembertől kezdi a gimnáziumot.
aug. 12
19:54
Az alkoholfogyasztást is csökkenti a cigaretta drágulása (Infostart)
A cigaretták árának emelése csökkenti az alkoholfogyasztást is a férfiak és a fiatalok körében egy új tanulmány szerint.
aug. 12
20:12
Füst volt a Jahn Ferenc kórház egyik épületében (Infostart)
Enyhe, izzás okozta füst volt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyik kiszolgáló épületében hétfő este - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
aug. 12
20:51
Sorstársként tekintenek rám a daganatos betegek (WebBeteg)
Az interjú megjelenésének idején megérdemelt szabadságát tölti Tihanyi Éva, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet röntgenasszisztense. A lendületes, életvidám, a páciensekkel figyelmes, türelmes, jó humorú hölgy 1981 óta dolgozik az intézményben.
aug. 12
22:57
5 veszélyes dolog a lakásban totyogó babákra, amire nem is gondolna (WebBeteg)
Nem egészen orvosi témájú bejegyzés következik, inkább szemléletformáló és ismét a megelőzésre koncentráló.

2013. augusztus 13. kedd

aug. 13
7:36
Miért veszélyes egy közösségi oldal? (Infostart)
Óvatosan kell személyes információkat megosztani a közösségi oldalakon, mivel egyre gyakrabban használják a betörők ezeket a forrásokat a célpont és az idő kiválasztásához - erre figyelmeztet az osztrák rendőrség.
aug. 13
10:30
Tájékoztatás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban bevezetett biztonsági intézkedésekről (WebBeteg)
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága az Országos Tisztifőorvosi Hivatalon keresztül 2013. augusztus 8-án azonnali vizsgálatot indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztályán sajnálatosan bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban.
aug. 13
11:33
Bővítették és korszerűsítették a szegedi koraszülött intenzív osztályt (WebBeteg)
Uniós támogatással harmincágyasra bővítették és korszerűsítették a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának koraszülött intenzív osztályát – közölte Túri Sándor professzor csütörtökön a Tisza-parti városban.
aug. 13
12:36
Tájékoztatás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban bevezetett biztonsági intézkedésekről (WebBeteg)
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága az Országos Tisztifőorvosi Hivatalon keresztül 2013. augusztus 8-án azonnali vizsgálatot indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztályán sajnálatosan bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban.
aug. 13
13:36
Egyre több a Mohamed (Infostart)
A Mohamed nevűek serege gyarapszik a leggyorsabban Angliában a második helyre taszítva a Harryket - tudatta a brit statisztikai hivatal.
aug. 13
15:45
Szócska Miklós: a koraszülött osztály bezárása nem indokolt (WebBeteg)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hétfőn késő este Miskolcon, miután megbeszélést folytatott az intézményben történt koraszülött-halálesetek miatt.
aug. 13
17:30
Biztosítással a bőrrák ellen (Infostart)
Évente csaknem ezer melanomás megbetegedést diagnosztizálnak hazánkban, az esetek 30 százalékában bizonyul halálosnak ez a típusú bőrrák. A KPS Diagnosztikai Központ orvos-igazgatója azt mondja: a megelőzésen túl gondoskodni kell olyan biztosításról, amely megbetegedés esetén finanszírozza a társadalom-biztosítás által nem támogatott, drága gyógyszereket.
aug. 13
19:57
Tények és tévhitek a vérszegénységről (WebBeteg)
A vérszegénység sokak számára egyet jelent bizonyos sztereotípiákkal: ha valaki sápadt, vagy a vérvétel alacsony vasat mutat, akkor az illető biztosan vérszegény, illetve ha sok spenótot eszünk, akkor biztosan búcsút inthetünk ennek a betegségnek.
aug. 13
22:03
A gyötrő féltékenység (WebBeteg)
A legelemibb, és legáltalánosabb emberi érzések egyike. Mindenki ismerheti saját tapasztalatból, felé irányuló érzésekből, környezetéből. Művészeti és irodalmi alkotások jól ismert témája.

2013. augusztus 14. szerda

aug. 14
0:09
A fokhagyma felére csökkentheti a tüdőrákkockázatot (WebBeteg)
Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökken a tüdőrák veszélye. Az erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban.
aug. 14
8:06
Készítsünk graham kenyeret! (Édenkert)
Az egészséges, rostban és vitaminban gazdag táplálkozás nem merül ki az állandó zöldségevészetben, a kenyér ésszerű fogyasztása is beletartozik. Persze nem mindegy, hogy milyen kenyeret fogyasztunk, a kereskedelmi forgalomban kapható kenyér fedőnevű termékek egy része erre nem alkalmas. Viszont otthon is próbálkozhatunk kenyérsütéssel, mert mint minden, a kenyérféle is akkor igazán finom, ha…
aug. 14
8:48
Könnyebb lakást venni (Metropol)
Több mint 2%-kal csökkentek a hazai lakásárak az FHB Lakásárindex első negyedéves adatai szerint. A szakértők további kisebb árcsökkenést jeleznek előre, jó hír viszont, hogy egyre könnyebbé válik a lakásvásárlás.
aug. 14
8:50
Széles skálán mozognak a panelárak, Budapest a legdrágább (Metropol)
200 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárakkal a Pók utca az első.
aug. 14
9:06
Betegként kezelik a szülésre váró nőket (Metropol)
A szülőotthonok megszűntek, bábák vezette születésházak pedig még nincsenek.
aug. 14
9:08
Elkeserítően rosszak a magyarországi halálozási statisztikák (Metropol)
„Vigyázunk Rád” néven elindult Magyarország első, kifejezetten nőknek ajánlott átfogó daganatellenes okostelefon-alkalmazása speciális funkciókkal, hasznos tartalmakkal, kalkulátorokkal, betegségleírásokkal, biztosítási tanácsokkal.
aug. 14
12:45
Korszerűsítették a koraszülött-ellátást a kecskeméti megyei kórházban (WebBeteg)
Uniós támogatással, 160 millió forintból korszerűsítették a koraszülött-ellátást a Bács-Kiskun Megyei Kórházban - közölte az intézmény az MTI-vel.
aug. 14
13:48
Szélesebb körű szakmai vizsgálat is lesz a koraszülöttek ügyében (WebBeteg)
A miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek ügyében szélesebb körű szakmai felügyeleti vizsgálat is lesz - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden, a kormány honlapján közzétett videóban.
aug. 14
15:06
Győri bornapok világsztárokkal (Infostart)
Bornapokat tartanak augusztus 22. és 25. között Győrött, a vendégeket a hazai borvidékek nedűinek kóstolása mellett borlovagrendek felvonulása, lovagavatás és sokszínű zenei események, köztük a The Straits együttes koncertje szórakoztatja - mondta el a programot ismertető sajtótájékoztatón Bolla Péter, a városháza kabinetfőnöke szerdán.
aug. 14
19:36
Santana újabb utódot hozott a világra Budapesten (Infostart)
Zsiráfborjú született ismét a Fővárosi Állat és Növénykertben. Az anya állat és borja jól vannak de a most született zsiráf nemét egyelőre nem tudni - mondta el az InfoRádió kérdésére Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat és Növénykert szóvivője.
aug. 14
20:30
Michelle Obama zenészekkel népszerűsíti az egészséges életmódot (Infostart)
Michelle Obama videoklipekben tűnik fel, hogy az amerikai iskolásokat rábeszélje az egészséges ételekre és a mozgásra.
aug. 14
22:00
Újra fészkel szirti sas Csehországban (Infostart)
Száz év után újra felszállt fészkéből egy szirti sasfióka Csehországban.

2013. augusztus 15. csütörtök

aug. 15
7:18
Szűrővizsgálatok: sorban állunk vagy fizetünk (Metropol)
Megelőzési céllal jelentkeztünk vizsgálatokra a magán- és a közfinanszírozású intézményekbe.
aug. 15
9:42
Elérte a riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja az ország nagy részén (Infostart)
Az ország több részén elérte az elsőfokú riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön.
aug. 15
12:54
Az ország nagy részén elérte a riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja (WebBeteg)
Az ország több részén elérte az elsőfokú riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán.
aug. 15
18:09
A gyümölcsjoghurtokban esetenként túl sok a cukor egy felmérés szerint (WebBeteg)
A gyümölcsjoghurtok inkább számítanak cukros édességnek, mint egészséges finomságnak a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) felmérése szerint, az általuk vizsgált 16 gyümölcsjoghurtból mindössze kettő tartalmaz teljes értékű gyümölcsöt a hozzáadott cukornál nagyobb arányban.
aug. 15
19:54
Ez a hosszú házasság titka! (Infostart)
A tartósabb házasság titka: a hízás. A túlsúlyos párok közül jóval kevesebb adja válásra a fejét, mint a normális testtömegűek mezőnyéből, az utóbbiak több mint háromszor nagyobb eséllyel vetnek véget házasságuknak.
aug. 15
20:48
Egymást szórakoztathatják a turisták Prágában (Infostart)
Zongorákat helyezett el egy prágai kávéház-tulajdonos a cseh főváros utcáin, hogy a járókelők szabadon játszhassanak rajtuk, és ezzel felpezsdítsék a város hangulatát.
aug. 15
21:06
Megtalálták a világ legidősebb emberét? (Infostart)
A világ legidősebb embereként kerülhet be a Guinness-rekordok könyvébe egy ajmara indián Bolíviában: Carmelo Flores állítólag 123 éves.

2013. augusztus 16. péntek

aug. 16
0:27
A szürkehályog (katarakta) (WebBeteg)
A katarakta (szürkehályog, szemlencsehomály) gyógyszerrel nem kezelhető, szemtorna és optikai eszközök sem segítenek, az egyetlen hatásos kezelés a műtét.
aug. 16
3:36
Nemcsak a felnőttek, már az egyetemisták sem mozognak eleget (WebBeteg)
Közel 300 egyetemista vett részt a Mozgás=Egészség Program állapotfelmérésén Több mint egy éve csatlakozott Magyarország az amerikai kezdeményezésből kiindulva Európában is átvett Exercise is Medicine egészségügyi programhoz.
aug. 16
8:51
5 kérdés a gyermekkori asztmáról (WebBeteg)
Asztma bármely életkorban kialakulhat, előfordulása egyre gyakoribb, felmérések szerint hazánkban megközelítőleg minden 15. gyermek érintett a betegség tüneteitől.
aug. 16
10:54
Itt az új rekord: 3,3 Celsius-fok volt hajnalban (Infostart)
Péntekre virradóra a Nógrád megyei Zabaron 3,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, s ezzel megdőlt a napi abszolút minimumhőmérsékleti rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
aug. 16
12:00
Somogyi kormányhivatal: calici vírus okozta a balatonlellei megbetegedéseket (WebBeteg)
Calici vírus okozta néhány nappal ezelőtt a egyik balatonlellei szállodában a hányásos, hasmenéses megbetegedéseket.
aug. 16
13:03
Borsodban magas a koraszülés és a csecsemőhalálozás aránya (WebBeteg)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a koraszülések és a csecsemőhalálozások aránya eleve kiemelten magasnak számít - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek a miskolci megyei kórház koraszülött osztályán történt halálesetekkel kapcsolatban.
aug. 16
14:06
Táplálkozási tippek refluxos betegeknek (WebBeteg)
A reflux betegségre jellemző tünetek – gyomorégés, rekedtség, köhögés, fejfájás – gyakran közvetlenül étkezés után vagy lefekvéskor jelentkeznek, súlyosbodnak. A betegség legtipikusabb velejárója a szinte folyamatosan jelentkező savas vagy epés felböfögés. Speciális táplálkozással, néhány étkezési szabály betartásával enyhíthetők a panaszok.
aug. 16
14:30
Fennakadások a taxis szolgáltatásban (Infostart)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből.
aug. 16
15:06
Félpályán halad a forgalom a 7-es főúton (Infostart)
Két személygépkocsi összeütközése miatt lezárták a 7-es főút fél pályáját a Siófok-sóstói felhajtónál pénteken délután. A forgalom felváltva haladhat a két irányba - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse tájékoztatta az MTI-t.
aug. 16
15:09
Ügyeleti rend szerint működnek az egészségügyi szolgáltatók a hosszú hétvégén (WebBeteg)
A gyógyszertárak nyitva tartása is változik. Az előttünk álló 4 napos hétvégén az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek.
aug. 16
15:42
Újabb mérföldkő a rákkutatásban (Metropol)
A daganatok nagy többségének kialakulásához vezető 21 fontosabb génmutáció okait térképezték fel.
aug. 16
16:12
Tanácsok pollenszezon idejére (WebBeteg)
A parlagfű pollenkoncentrációja már az ország nagy részén elérte a riasztási szintet, a legtöbben már felkeresték szakorvosukat és a szükséges gyógykezelések megkezdésével, felkészülten várják az előttük álló időszakot. Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusának segítségével most bemutatjuk azokat az egyszerű praktikákat, melyek segítségével a mindennapok még könnyebbé tehetőek.
aug. 16
16:18
Fontos változások lesznek az ünnepi közlekedésben kedden (Infostart)
Jelentős változások lesznek az augusztus 20-i ünnepségek miatt a közösségi közlekedésben. A MÁV, a Volán és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai is módosított menetrend szerint közlekednek.
aug. 16
18:42
Baleset miatti torlódás az M7-es autópályán (Infostart)
Baleset miatt torlódnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon. A martonvásári csomópont és a Váli-völgyi pihenőhely között négy személyautó ütközött össze - közölte az Útinform a Facebook-oldalán pénteken kora este.
aug. 16
20:12
Nagy a torlódás az M5-ös autópálya fővárosba vezető szakaszán (Infostart)
Torlódásra számíthatnak a járművezetők az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél, Budapest határában, a főváros felé vezető szakaszon, miután egy személygépkocsi és egy teherautó karambolja miatt csak a leállósávban lehet haladni - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata péntek délután az MTI-vel.
aug. 16
23:33
Az aszpartám édesítőszer fogyasztása biztonságos (WebBeteg)
Az energiamentes édesítőszer biztonságos használatát erősítette meg a Brit Ipari Biológiai Kutatási Szövetség újabb vizsgálata.

2013. augusztus 17. szombat

aug. 17
10:18
Egyelőre zárva marad a Tímár utca (Infostart)
Egyelőre nem adják vissza sem a gyalogos-, sem az autósforgalomnak a múlt szerdai robbanás miatt lezárt Tímár utcát Óbudán.

Keresés