Ha helyszíni szurkolókat nem is láthatunk, de nézők nélkül nem maradnak a hétvégi osztrák alpesi világkupa verseny női versenyzői. Egy jópofa ötlet a szervezőktől és a helyi gyerekektől. Az utóbbiak számos hóembert építettek, akik a célegyenes tribünjén várják a versenyzőket.
A legtöbb újévi fogadalomban – amit akár csak magunknak merünk kimondani – az a közös, hogy tudatosabb életet szeretnénk kezdeni januárban. Van, aki a táplálkozásban és/vagy a sportolásban, más a pénzügyekben, megint más pedig az emlékgyűjtésben szeretné mindezt elérni. Mutatunk néhány appot, amik segíthetnek ebben. De ér folytatni a sort kommentbe
Jókuti András gasztrobloggerként és Világevőként egy átlagos évben járja a világot, 2020-ban azonban sok túráját le kellett mondania, és ezáltal teljesen átértékelődött számára az utazás fogalma. Erről a változásról is mesélt nekünk a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában megjelent interjúsorozatban, ahol arra kértünk öt közéleti szereplőt, pako
A cukiság-faktor mára szelekciós tényezővé vált a háziállatok tenyésztésében, ahogy a többi élőlényhez való viszonyunkban is. Ez pedig a kedvenceinkre és a bolygóra nézve is mérhetetlenül káros.
A vízkereszt, azaz epifánia az egyik legrégibb keresztény ünnep, amely Jézus kinyilvánulásának pillanatait foglalja magában. Ezt mindenki ismeri, ám kapcsolódnak a jeles naphoz még további érdekességek is, például a hagyomány szerint ma kiderül az is, mennyi ideig tart majd a téli szezon és mikor köszönt be a tavasz.
Hogyan lett egy dadogó villamosmérnökből a világ legismertebb komikusa? Miért épp egy végletesen együgyű karakterrel lett világhírű a kétdiplomás, a Brit Lovagrend parancsnoki fokozatával és a legmagasabb szintű művészeti díjakkal kitüntetett Rowan Atkinson? D. Tóth Kriszta rendhagyó köszöntője a születésnapján, olvassátok el újra!
A forradalmi újítás biztonságosabbá teheti a nagyszámú utazásokat, és ráadásul nem is kell érte vagyonokat kiadni. Ugyan elkezdődtek már a koronavírus elleni oltások világszerte, mégis valószínűleg hosszú ideig velünk marad még a betegség, és annak számos kényelmetlen velejárója. Ilyen például a maszkviselés. Nem meglepő, hogy sok cég is h
A cukiság-faktor mára szelekciós tényezővé vált a háziállatok tenyésztésében, ahogy a többi élőlényhez való viszonyunkban is. Ez pedig a kedvenceinkre és a bolygóra nézve is mérhetetlenül káros.
Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves.A chilei Atacama-sivatag felett lévő obszervatóriumból vizsgálták a szakértők az univerzumból érkező legrégebbi fényt. Megfigyeléseik és kozmikus geometria segítségével megállapították, hogy az univerzum kora 13,77 milliárd, pl
Lehet mostantól drukkolni a Matchesnek és a Szimbiózisnak. Véget ért az Oscar kvalifikációs időszaka, ennek révén pedig az Akadémia nyilvánosságra hozta annak a 96 animációs rövidfilmnek a listáját, ami sikeresen vette a nominációs akadályokat és indulhat az Aranyszoborért. Ez az úgynevezett loglist egyébként, ami azokat a versenymunkákat
A filmekben ártalmatlan és magányos növényeknek tűnik, amit csupán a szél visz ide-oda, a valóságban azonban sokszor kényes problémákat okoz. Mégis, – ha már eltüntetni nem sikerült –, a lakosság igyekezett a lehető legtöbbet kihozni ebből az évtizedek óta tartó kényszerkapcsolatból. És hogy pontosan ki ő? Az ördögszekér.Theo Stroomer fotós dokumen
A 3 pontos érában például még sose. Jelenleg az egyetlen veretlen csapat az öt európai élbajnokságban. Az AC Milan felsült Giampaolóval a padon az előző szezonban, sokáig úgy tűnt, hogy Piolinak sem lesz sokáig maradása, aztán Ibrahimovic érkezésével mintha kicserélték őket. A svéd klasszis érkezése után több pontot gyűjtöttek, mint az elle
Rachel Talibart brit fotós az angol tengerpart vonzerejét és áramlását fényképekkel rögzíti. Rachel Talibart projektjében, amely az Árapályok és viharok címet viseli, az Egyesült Királyság déli partszakaszát fotózta. A fotókból könyvet is adott ki ─ olvasható a Colossal hasábjain.A fotós úgy véli, a déli partvonalakra szorítkozni gyümölcsö
Szerdától feloldották a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló polgári légi járművek leszállási tilalmát Magyarországon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
A meteorológusok jelenleg aggodalmukat fejezik ki, mivel az Északi-sark szelének örvénye kettészakadni látszik a felmelegedés hatására, és ez hidegfrontot eredményezhet. A Bristol, Exeter és Bath egyetemek kutatói új módszert találtak arra, hogy megjósolják a sztratoszférában magasan, 10-50 km fölött található légáram különféle változásait
A rapper és felesége 8 év után adták be a válókeresetet. A tavalyi évben többször is hallani lehetett arról, hogy Kanye West és Kim Kardashian házassága romokban hever. A kapcsolatuk akkor roppant meg igazán, amikor Kanye elindult az amerikai elnökválasztáson, a kampánybeszédében pedig olyan súlyos családi titkokat kotyogott ki, amitől az i
Szerda reggelre friss hó lepte be a Dunántúl egy részét, illetve a magasabb északi hegyeinket is. Ezzel egy több hullámban érkező havazás első adagját kaptuk meg, amelyhez még a következő napokban újabb utánpótlás érkezik.
Így lelassulna az olvadás. A Kínai Tudományos Akadémia Északnyugati Intézetének kutatói augusztusban a Szecsuán tartományban található Dagu gleccser egy 500 négyzetméteres területét ökotextillel borították be. Két és fél hónappal később a tudósok megállapították, hogy a beborított területből egy méterrel kevesebb tűnt el, mint a nem lefedet
Hónap végén mégse nézhetjük majd a gálát, csak tavasszal. Ha már vágod a cetliket január 31-ig, mert alig várod már a 2021-es Grammy díjátadót, akkor az a rossz hírünk van sajnos, hogy a koronavírus-járványnak köszönhetően ez sem úgy fog alakulni, ahogyan azt tervezték, mint a legtöbb dolog. A gála egyik hivatalos képviselője ugyanis megerő
A tavaszihoz hasonlóan újra lezárták Angliát. A hír – még ha természetesen fel is fogja annak elkerülhetetlen szükségességét – mélyen megrendítette Pásztory Dóriékat, akik eddig is úgy érezték, tartalékaik és energiáik végére jutottak.
Eljegyzési gyűrűnek valószínűleg a lehető legjobb választás lenne, viszont egy darabig még várni kell vele, hogy megszerezze a szerencsés. Megsaccolni is nehéz az új Guinness-rekorder ékszer értékét. Indiában készült el az az egyedülálló gyűrű, ami jócskán rávert a gyémántok számában az eddigi csúcstartóra. Míg az előző ékszere 7801 drágak
A legerősebb szokásaink motivációja teljesen belülről származik. Bármely viselkedés esetén elmondhatjuk, hogy a motivációnk vagy külső (extrinzik), vagy pedig belülről jövő (intrinzik). A belső, intrinzik motiváció az a törekvés, amely tisztán belülről származik, látszólagos külső haszon nélkül. Amikor intrinzik motivációból cselekszünk, a
Radojka magyarországi szerbként ma ünnepli a szentestét. Ez a nap számára nemcsak a szeretteiről, hanem a gyökereiről, a hagyományok tiszteletéről, az emlékeiről, a közösségéről is szól.
Mostantól egyszerre lehet kikapcsolódni legózással és a kertészkedéssel egyaránt, hála a LEGO-nak. A cég ugyanis piacra dobott két új terméket, amelyek az életnagyságú változatai a már ismert apró virágcsokroknak. A sajtóközlemény szerint ezzel azoknak szerettek volna segíteni, akik otthonikban szeretnének egy kis zöldfelületet vinni, illetve lazít
Gyűlöli a sznobizmust, menekül a skatulyáktól, szeret befejezni dolgokat, és ha valamiben hisz, akkor minden akadályozó-ellentmondó körülmény ellenére csinálja. Így volt a színészettel, az egyedülálló anyasággal, a közéleti megnyilvánulásokkal, és így volt (van) a Heti Hetessel is. Az év első Elviszlek magammal epizódjának vendége: Hernádi Judit.
Napjaink egyik legkedveltebb köretévé vált az édesburgonya vagy másnéven batáta, de nem igazán használjuk az adottságaiból fakadó lehetőségeket. A Közép-Amerikában őshonos édesburgonyát leginkább köretelemként használjuk a hétköznapi gasztronómiában. Nem tartozik a burgonyafélék családjába, mégis egyfajta "krumplipotlóként" funkciónál. Pe
Ha még nem láttuk volna, maradt pár napunk megnézni Magyarország egyik legszebb természeti vidékéről szóló természetfilmet. Hiánypótló filmet forgattak Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterületéről – közel 100 000 hektár –, a Bükk-vidékről. Az Amiről a fák suttognak című film ritkán látott részletességgel mutatja be a fokozottan védet
A dolgok rendje az, hogy egy ötéves elmegy az óvodába, a szülő pedig ezalatt dolgozik. De ha világjárvány van és home office, az ötéves pár percenként megjelenik, és közöl valamit.
Sri Lanka egzotikus szigetországa a járvány kirobbanásának elején lezárta határait, de most 10 hónap után, szigorú szabályok betartása mellett ismét lehetővé teszi a beutazást a turisták számára. – jelentette be…
Az vesse rá az első követ, akivel sose fordult még elő az, ami az Oscar-díjas színésznővel új HBO-s filmjében. Anne Hathaway és Chiwetel Ejiofor egy Londonban élő párt játszik a koronavírus-járvány idején az HBO új filmjében, akiknek szép lassan rámegy a kapcsolatuk a folyamatos bezártságra a lezárások következtében. Nincsenek céljai a napj