A téli lehangoltság, depresszió és a tavaszi fáradság ellen is lehet küzdeni helyes táplálkozással – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.
Az 1912-ben elsüllyedt Titanic vesztét a tudományos megállapítások szerint egy jéghegy okozta, ám mindig vannak, akik egyéb elméletekben hisznek. Vannak, akik szerint a szénraktárak egyikében öngyulladás következtében parázslani kezdett a szén, amit csak egy nappal a katasztrófa előtt tudtak eloltani. Feltételezik, hogy a tűztől meggyengülhettek a
Ma éjjel jelent meg a Magyar Közlöny 15. száma, amiben szigorított szabályok szerepelnek a vendéglátóhelyekre vonatkozóan. Azok, akik a járványügyi szabályokat megszegve nyitnak ki, vagy működnek, hatalmas kockázatot vállalnak. Íme,…
A kalandfilmek alapján úgy képzelhetjük, tele van a világ öklömnyi méretű gyémántdarabokkal. Pedig a valóságban mindeddig csak egy ekkora létezett. És nagyon izgalmas a története, el is mondjuk:
A Showtime-ra érkező Supervillain: The Making of Tekashi 6ix9ine elmeséli a zűrös botrányrapper életét, aki bolti eladóból lett világsztár, aztán majdnem évtizedekre börtönbe került szervezetbűnözés miatt. Meglepő lett volna, hogy a nagy true crime szérialázban pont Tekashi 6ix9ine sztoriját nem viszik majd filmre. A Showtime csapott le vég
Bemutatjuk Gergely Dánielt, azt a középiskolás srácot, aki vécétérképet hozott létre applikáció formában, hogy többé ne kelljen kétségbeesetten keresgélnünk vagy ide-oda bekéredzkednünk.
Nyáron már meg is fog jelenni a legelső kollekciója ígéretei szerint. Kevés rapper volt akkora hatással a divatra, mint Kid Cudi, aki anno menővé tette a szűk farmereket és a grunge-os stílust. Most Twitteren bejelentette, hogy saját ruhamárkája lesz Kid Cudinak. Mint írja, régi terve ez, ami most valósul végre meg.Végre elindul a saját ruh
Valljuk be, mindannyian függők vagyunk, akik naponta pörgetjük a Facebookot, csak különböző mértékben, és van, akit ez nem zavar. Másokat viszont annyira, hogy inkább a teljes megvonást választják. De létezik-e köztes megoldás, tehát jelen lenni a közösségi médiában, de nem hagyni, hogy uralkodjon felettünk? Erre keressük a választ.
Új Erasmus+ telefonos alkalmazást fejlesztettek ki az ELTE közreműködésével. Az applikáció a külföldi tanulmányaikhoz támogatást nyert hallgatók kinti életét hivatott megkönnyíteni. A teljes online ügyintézést biztosító alkalmazáson keresztül a diákok kezelhetik az összes adminisztratív teendőt, sikeres tapasztalatokhoz vezető információkka
Felkavaró vallomás egy fiatal nőtől, aki hiába szembesítette pokoli gyermekkorával azt, aki minden lehetséges módon cserben hagyta őt, csak újabb és újabb falakba ütközött. Vigyázat! Megrázó tartalom.
A jövőben fontos táplálék lehet a tücskökből készült élelmiszer, de egy ausztrál kutatás szerint a kagyló- és rákfélékre allergiásoknál a rovarok is kiváltják a betegséget. A tücsökalapú fogásokban 20 olyan proteint azonosítottak, amely egyes embereknél súlyos allergiás reakciót okozhat – írja a Haszon Magazin a Food Chemistry című szakla
1987-ben írtak egy egész lemezt csak és kizárólag a légkondicionálókhoz, hogy azzal is emeljék a hűsülés élményét. Most meg is hallgathatod! Képzeld el, hogy zeneszerző vagy és megkeres egy nagy japán elektronikai eszközöket gyártó vállalat azzal a kéréssel, hogy szerezz nekik zenét. Na de itt jön a csavar, a vállalat ugyanis arra kér, hogy
Két másodperc alatt fut fel százra és 840 kilométert megtesz egy töltéssel: a Tesla leleplezte legújabb S és X modelljeit. Bár külsőre nem sok minden változott a kocsikon, a belterük teljesen megújult és fejlettebb hajtást kaptak: a Plaid és Plaid Plusnak köszönhetően a Model S két, illetve annál kevesebb másodperc alatt fut 100-ra, valamin
A túlhalászás az elmúlt fél évszázadban kiirtotta a cápapopuláció 70 százalékát. A legsúlyosabban érintett az óceáni fehérfoltú cápa, melynek populációja az elmúlt 60 évben 98 százalékkal csökkent. A kihalás szélére az emberi tevékenység sodorta ezt a fajt, amely egyébként az emberre nézve különösen veszélyes. Ezekre a cápákra az uszonyaik
Daphne Bridgerton és Simon Basset viharos szerelméről szóló alkotás lett a legsikeresebb az amerikai streaming-szolgáltató műsorai közül.A debütálástól számított első 28 napban még sosem néztek meg ennyien egy sorozatot. A Bridgerton család sikere tagadhatatlan, a sorozatról szóló cikkek, videók és mémek szinte fűtótűzként terjednek az inte
A Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén először online formában hozza el a nappalinkba a mozizás élményét, és mutatja be a japán filmtermés legjavát. Az eddigi legnagyobb repertoárt kínálva 2021. február 26. és március 7. között az ország egész területén eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenes nézhetünk meg 30 japán alkotást,
A felhasználóknak kétszer is meg kell a jövőben gondolniuk, milyen megjegyzésekkel illetik partnerük külsejét. A Bumble az egyik legnépszerűbb randiapp, amin mondjuk a Tinderhez hasonlóan a társkeresők szintén jobbra és ballra húzzák egymást szimpátia alapján, majd közös jobbra húzás esetén párba állnak. Amiben más, mint társai, hogy párba
Ma már olyan esetekben is beültethető fogászati implantátum, amikor nincs megfelelő csontszövet egy baleset vagy hosszan tartó foghiány miatt. Ilyenkor a fogászati csontpótlás lehet a megoldás, ami ma már rutineljárásnak számít.
A gőzkabinokkal elsősorban wellness hotelekben és Spa-kban találkozhatunk, de ma már az otthoni kabinok is elérhető közelségbe kerültek. A zuhanykabinokhoz hasonló, üvegfalú egységek pozitív hatásait különösen az őszi-téli időszakban használhatjuk ki leginkább. Melyek ezek az előnyök?
A Hungexpo Zrt. hosszú ideje igyekszik rendezvényeit átvinni a digitális térbe, jelenleg a Budapest Boat Show virtuális megvalósításán dolgoznak. Álláspontjuk szerint így az adott ágazatok kiállításai a rendkívüli körülmények között is a gazdaság motorjai lehetnek. Az innovatív megoldásnak köszönhetően a rendezvény továbbra is a hajókat, hajózáshoz
Az Ikea boltok egyik nagy előnye, hogy olyan környezetben mutatják be termékeiket, ahogyan aztán otthon is találkoznánk velük. Ettől sokkal személyesebb és valóságosabb lesz az élmény. Wellness térrel is működne ez a koncepció?
A wellness életérzése szorosan kapcsolódik a kültérhez és a természethez. Ezért ehhez nyúlt ihletforrásért Miron Zsolt tervező is, amikor újraálmodta az ország egyik legsikeresebb wellness termékeit árusító üzlet bemutatótermét.
„Nem smúzolok emberekkel érdekből, hanem azzal az energiával inkább dolgozom, dolgozom, dolgozom, és oda viszem a munkámat, ahol értik, értékelik” – már ezért az egy mondatért is érdemes elolvasni Dudics Emese cikkét Kőszeghy Flóráról de nem csak ez az egy jó mondat van benne. Ismerjétek meg őt, érdemes:
Péterfy-Novák Éva és férje, Péterfy Gergely decemberben tették át ideiglenesen székhelyüket a napfényes Itáliába. Jelenleg egy Todi nevű városban élnek, és mindketten regényt írnak - a költözésről, koronavírusról, a családon belül erőszak hazai helyzetéről és a felszabadult alkotás öröméről mesélt exkluzív interjúban nekünk az írónő.
Hamarosan megújul a SpaTrend ürömi bemutatóterme, amely 1300 négyzetméteren várja a kültéri kikapcsolódás szerelmeseit. A hatalmas csarnoktér átrendezésére egy pályázatot írtak ki, amely jobbnál jobb terveket eredményezett. Jöjjön egy, amelyhez a nagy fürdőkultúrák adták az ihletet.
Nyáron minden könnyebb, anyának lenni is. Süt a nap, meleg van, ezért rengeteg programot szervezhetünk a gyerekeinknek a szabad levegőn. Télen azonban a korai sötétedés és a hideg már délután beszorít minket a négy fal közé, ahol muszáj valamivel lekötni a legkisebbeket.
Brigitte Macron francia first lady-ként rendszeresen reflektorfényben van, így mondhatni, aprólékos részletességgel, nagyító alatt vizsgálgatják az öltözékeit. Ám úgy tűnik, kiválóan veszi az akadályokat, hiszen sikkes szereléseiről eddig csak elismerően nyilatkoztak. Az Amerikai Egyesült Államok first lady-je mindig is a figyelem középpontjában vo
Tegnap volt a croissant világnapja, de nem az alapreceptet hoztuk nektek, mert az minimum egynapos tortúra, hanem a kész sütemény felturbózásának legpazarabb módját mutatjuk, ami ráadásul végtelenül egyszerű is.
Vajon van-e még értelme a házasság kontra együttélésről vitatkozni és újságcikket írni? Vannak-e még olyan párok, akik házasság előtt nem élnek együtt? Érdemes-e kutatni, hogy milyen hatással van a házasságra a korai szexuális élet? Az interneten az ebben a témában íródott cikkeket és véleményeket olvasva talán nincs. A morális és vallási szemponto
1307 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 367 586 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Vészesen közeleg február 15-e! Ha még mindig bizonytalan vagy, melyik egyetemet válaszd, esetleg még utoljára körbe szeretnél nézni, most segítünk a döntésben! Összegyűjtöttük neked 21 egyetem bemutatkozó videóját, amivel ha csak virtuálisan is, de beteki
90 százalék feletti hatékonyságú a koronavírus elleni Szputnyik V-vakcina - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója vasárnap.