2021. március 23. kedd

márc. 23
11:08
Gondoltad volna? Ez az oka, hogy bal kézen hordjuk az órát (Femcafe)
Persze akadnak kivételek, akik jobb kézen viselik, de az emberek többsége a balon hordja a kiegészítőt. Miért?
márc. 23
11:12
A harci szekerek Lamborghinijét találták meg a régészek Pompejinél (Igényesférfi.hu)
Nem is csodálkozunk már, hogy miért Olaszország a hazája számos luxusautó márkának.
márc. 23
11:12
Az Ikea francia ágát bíróságra viszik kémkedés vádjával (Hamu és Gyémánt)
Emellett perre vitték több volt vezető beosztású emberét is, meg néhány rendőrt korrupció vádjával. A vádak szerint a cég magánnyomozókkal figyeltette dolgozóit és olykor beosztottjait is. Bíróság elé viszik az Ikea francia ágát annak több vezetőjével és az ügyben érintett rendőrökkel együtt, a vádlottak között van például a volt vezérigazg
márc. 23
11:18
A myeloma multiplex korszerű kezelése (WebBeteg)
A myeloma multiplex a csontvelői plazmasejtek rosszindulatú daganatos megbetegedése. A betegek várható túlélése az utóbbi években megjelent szereknek és a kiegészítő kezelésnek köszönhetően jelentősen javult. A jó kockázati csoportba tartozó betegek túlélése az őssejtátültetéssel akár a 10 évet is meghaladhatja. Ezzel együtt a betegség alapvetően t
márc. 23
11:20
A szennyvízben mért koronavírus koncentráció növekedése megállt (WebBeteg)
A 11. heti adatok alapján a szennyvízben mért koronavírus koncentráció országos szinten jellemző növekedése megállt. A legtöbb vizsgált település eredménye stagnál.
márc. 23
11:24
Ez a betegség átmeneti védelmet ad a koronavírus ellen (Travelo)
Egy másik kórokozó legyőzi a koronavírust.
márc. 23
11:33
Horrorharcsa akadt horogra Nógrádban (Infostart)
Pedig pontyra mentek.
márc. 23
11:42
„Felszakadt" egy firenzei palota homlokzata (Hamu és Gyémánt)
Az alkotás célja a művészet újrafelfedezésére, és a kultúra megmentése ebben a mindenki által megszenvedett időszakban. Egy óriási hasadék jelent meg a firenzei Strozzi-palota homlokzatán. Szerencsére semmi kár nincs a egyike legszebb reneszánsz palotának, csupán egy JR nevű francia művész installációjáról van szó, aki Firenze leghíresebb
márc. 23
11:48
89 évesen meghalt a feminizmus élharcosaként ismert egyiptomi írónő (Femcafe)
Nawal El Saadawi orvosként, íróként, emberi jogi aktivistaként és pszichiáterként is tevékenykedett. Az arab világ legjelesebb feminista gondolkodójaként vonult be a köztudatba. 89 éves korában érte a halál.
márc. 23
11:54
Norvégia zöld utat kapott, hogy megépítse a világ első hajóalagútját (Travelo)
Az alagúton keresztül a hajósok csendesebb vizekre evezhetnek.
márc. 23
12:06
Macskamód ügyes, mackósan bumfordi, levesz a lábadról, mi az? (WMN)
Lássuk a medvét! Illetve macskát! Vagyis pandát
márc. 23
12:36
Elindult az űrbe a legelső magyar asztrofizikai kisműhold (Hamu és Gyémánt)
Elindult az űrbe az első magyar fejlesztésű asztrofizikai kisműhold, amely az egész Földre kiterjedő gamma-műholdhálózat úttörője lehet – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (ELKH CSFK). A közlemény szerint a GRBAlpha nevű kisműhold, amely egy magyar-szlovák-japán nemzetközi együttműködés
márc. 23
12:48
Ez az ábra mindent elmond az európai és a hazai vakcinahelyzetről - tényleg nagy a baj (Femcafe)
Uniós szinten egész jól állunk a beoltottak számát tekintve, azonban ha az Egyesült Királysággal vagy az Egyesült Államokkal vetjük össze a magyar adatokat, már egész más kép bontakozik ki előttünk.
márc. 23
12:54
Angliában keményen megkérik az árát a nem indokolt határátlépésnek (Travelo)
Az angoloknak nagyon nem tanácsos most külföldi vakációt tervezniük.
márc. 23
12:56
A tengelye körül forgó hotelt terveztek a Perzsa-öbölbe (Travelo)
Az épület mozgása nemcsak élményszámba megy, de energiát is termel.
márc. 23
13:12
Íme, a világ 10 legboldogabb országa 2021-ben (Igényesférfi.hu)
Vannak olyan országok, ahol az elmúlt év nehézségei ellenére is sikerült megőrizni a pozitív hozzáállást.
márc. 23
13:12
Egy mágneses rezonancia, ami kihat az emberi viselkedésre (Hamu és Gyémánt)
Bolygónk körül helyezkednek el a Schumann-rezonanciák, melyek a tudósok szerint kihatnak viselkedésünkre is. A Schumann-rezonanciák olyan, Föld körüli elektromágneses frekvenciák, melyeket a villámok hoznak létre. Ezek a rezonanciák a bolygó ionoszférájában helyezkednek el, ami a felszín fölött 80 kilométerrel veszi kezdetét. Ebben a szfér
márc. 23
13:18
A száj a test tükre - A fogászati problémák számos betegséggel állnak összefüggésben (WebBeteg)
Hogyan őrizhetjük meg sokáig fogainkat, jó egészségben? - tette fel a nem költőinek szánt kérdését dr. Bartha Károly (SE, Konzerváló Fogászati Klinika) az Egyetem szervezte tájékoztató sorozat egyik márciusi online előadásán. A szakorvos azt fejtegette, hogy a fogászat milyen sokat tehet a szervezet általános egészségének megőrzéséért.
márc. 23
13:24
Prága luxusmegoldást talált a koronavírussal fertőzött hajléktalanoknak (Travelo)
Étkezést és orvosi ellátást is kapnak azok, akik helyet kaptak.
márc. 23
13:26
Az áradások elől menekülve nem kívánt látogatók özönlik el az ausztrál otthonokat (Travelo)
Akár mérges kígyók is felbukkanhatnak a házakban.
márc. 23
13:48
Ebben a betegségben kétszer annyi nő hal meg itthon a Covid miatt, mint korábban (Femcafe)
Egyrészt maga a fertőzés az oka, másfelől pedig a szükséges szűrővizsgálatok elmaradása.
márc. 23
14:00
A csokinyuszi és a feltámadás | Képmás-est egy néprajzkutatóval és egy pappal a húsvétról (Képmás)
Honnan jön a nyuszi hagyománya? És hogy jön a nyuszi mellé a borz, a kakukk és a róka?
márc. 23
14:06
Elemi erővel tombol a járvány (WebBeteg)
Elemi erővel tombol a járvány Magyarországon és Európa-szerte, aminek a brit vírusvariáns az oka - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
márc. 23
14:06
A szerelem mint őrület ─ tudományos tények a szerelem útvesztőjében (Hamu és Gyémánt)
A szerelemről tudjuk, hogy megvan a maga kémiája. Hogy néz ki pontosan a működése? Mindenkinek ismerős lehet a szerelem első látásra kifejezés. Vagy az igazi. Vagy az a gondolat, hogy a szerelem őrület. Mit mond a tudomány ezekről? Dr. Anna Machin, az Oxfordi Egyetem Kísérleti Pszichológiai Tanszékének munkatársa szerint kétféle szerelem lé
márc. 23
14:18
– A csokinyuszi és a feltámadás | Képmás-est egy néprajzkutatóval és egy pappal a húsvétról (Képmás)
Honnan jön a nyuszi hagyománya? És hogy jön a nyuszi mellé a borz, a kakukk és a róka?
márc. 23
14:24
Elton John jóvoltából idén benézhetünk a hollywoodi sztárok Oscar-partijára (Travelo)
4 alkalommal lehet majd visszanézni a virtuális partit, a jegyár pedig jótékony célra megy.
márc. 23
14:42
Csont-izotópvizsgálat (csontszcintigráfia, csontscan) (WebBeteg)
A csont-izotópvizsgálat radioaktív, gamma-sugárzást kibocsátó izotópokkal végzett képalkotó vizsgálat, a nukleáris medicina része. Az izotópvizsgálatok során valamely szerv vagy szervrendszer anyagcseréjére, bizonyos anyagok szervezeten belüli eloszlására kapunk választ.
márc. 23
14:54
Pofonegyszerű módszer, amivel percek alatt visszaalszol az éjszaka közepén (Femcafe)
Nincs is borzalmasabb érzés, mint amikor az éjszaka közepén felriadsz és egyszerűen sehogy sem tudod magad álomba ringatni. Ilyenkor jön a stressz, hogy holnap fáradtan fogsz felébredni és nem leszel túl koncentrált, illetve eredményes. Van egy pofonegyszerű módszer, amelynek segítségével állítólag pikk-pakk vissza is alszol, reggel pedig fitten és
márc. 23
15:06
Az egészségesnek címkézett rágcsálnivalókról kiderült egy egészen új dolog (Hamu és Gyémánt)
Lehet, hogy az egészséges nassolnivalók nem is olyan jók nekünk. A Salt on Action 119 nassolnivalót tesztelt. Köztük több olyan, egészségesnek címkézett étel, mint a lencse és csicseriborsó chips is sósabbnak bizonyult a tengervíznél. A szakértők által elemzett egészségesnek tűnő rágcsálnivalók több mint fele magas zsír-, só- és cukortartal
márc. 23
15:24
Gyerekeknek is adtak már be vakcinát - Ki kaphatja meg és ki nem? (Femcafe)
.
márc. 23
15:36
Nevet váltott az egyik legnagyobb hazai építőanyaggyártó (x) (Hamu és Gyémánt)
32 évvel ezelőtt 30 milliós törzstőkével alapították a Lasselsberger Kft-t, amely egy gyors névmódosítást követően Lasselsberger-Knauf néven hamar a hazai építőanyaggyártás egyik meghatározó szereplője lett. A vállalatcsoport régiós stratégiaváltásának megfelelően tavaly újabb névváltáson esett át a cég, amely Cemix néven folytatja tovább. Összefog
márc. 23
16:00
Orbán Viktor a boltok újranyitásáról tárgyalt a kereskedelmi kamarával (Femcafe)
Árnyaltabb bolt- és plázaszabályozásokat szeretnének.
márc. 23
16:06
Házi készítésű hummusz tökmaggal (Hamu és Gyémánt)
A hummusznak sokféle variációja létezik. Ebből mutatunk most egyet. A hummusz egy olyan közel-keleti mártogatós krém, melyet gyakran pitával tálalva előételként fogyasztanak. Korábban írtunk már arról, hogyan készíthetünk hummuszt lencséből. Most egy csicseriborsóval és tökmaggal készült hummuszt próbálhatunk ki. Hozzávalók: 45 dk
márc. 23
16:12
Daganatok, amelyek a férfiakra leselkednek (WebBeteg)
A tüdőrák vezeti a halálozási statisztikákat a férfiak körében, bár a nőknél is előkelő helyet foglal el. Az előfordulást tekintve a bőr rosszindulatú elváltozásai vannak az első helyen. Az olyan daganattípusok, mint a here-, hólyag- vagy hímvessződaganat sajnos nem mindig kerülnek a figyelem középpontjába, pedig fontos lenne az odafigyelés ezekben
márc. 23
16:24
Így lesz egy zsáknyi magból erdő – Legyél te is csemetetermelő! (Képmás)
Magyarországon kétmillió hektárnyi földet borítanak erdők, s számuk folyamatosan gyarapodik. Kevesen tudják, hogy ebben nemcsak a természetnek, hanem a csemetetermelőknek is fontos szerepük van. Az ő munkájukba nyújt bepillantást az „Élet a csemetekertben” című kisfilm.
márc. 23
16:36
Képeken a szezon legszebb körömtrendjei - valódi bókmágnesek (Femcafe)
Az idei tavaszi körömtrendek repertoárjában szerepelnek örök klasszikusok és néhány vadiúj stílus is, de összeállításunkból biztosan neked is sikerül inspirálódni.
márc. 23
16:36
Háborús filmmel tér vissza a vászonra Jake Gyllenhaal (Hamu és Gyémánt)
Az MGM (Metro-Goldwyn-Mayer) jelenleg is tárgyalásokat folytat a Combat Control című film megszerzéséért, amelyben John Chapman, háborús hős igaz történetét mesélik el Jake Gyllenhaal főszereplésével. A rendezői székből pedig Sam Hargrave irányít. Sam Hargrave előző filmje, a Tyler Rake: A kimenekítés című alkotása tavaly áprilisban megdönt
márc. 23
16:42
Az oltásról közérthetően: ez az animáció megmutatja, hogyan hat a koronavírus elleni vakcina (Femcafe)
Az Mta látványos és informatív videót készített, amiben röviden és közérthetően elmagyarázzák a koronavírus elleni védőoltások beadása után létrejövő immunreakciót és annak későbbi hatásait.
márc. 23
17:06
„Mind nyakig benne vagyunk ebben az egészben” – Egy egészségügyi hallgató gondolatai a járványról (WMN)
A járványnak ezen a pontján ott tartunk, hogy önkénteseket toboroznak a kórházakba. Mindenkire szükség van. Aki egészségügyi pályára készült, arra végképp – készen áll már rá, vagy sem, most nem számít. Készen kell rá állni.
márc. 23
17:36
Soha nem látott részletességgel láthatjuk, hogy miért is hatékonyak az arcmaszkok (Hamu és Gyémánt)
Mikroszkóp alatt felvett képes bizonyítékok született arról, hogy pontosan miért is hatásos a koronavírus elleni védekezésben az arcmaszk. Lassan egy éve az arcmaszkok már a mindennapjaink részévé vált, és a közeljövőben ez valószínűleg így is fog maradni. Míg korábban a kórházakban és a filmekben találkoztuk velük, ma már el sem indulunk
márc. 23
18:00
Megállt a koronavírus-koncentráció emelkedése a szennyvízben, néhol csökkenést is mértek (SzMo)
A koncentráció 11 minta esetében az emelkedett, míg szintén 11 minta esetében a mérsékelt kategóriába esett.
márc. 23
18:06
„Még mindig csak tizenegy voltam. De már gyűlöltem a testem” – Egy nő története. Sok nő története (WMN)
„Valahol úgy éreztem, beteljesítettem a sorsom, mintha mindig is erre készültem volna. Megtörtént, amitől mindig rettegtem, és szinte vártam, hogy túlessek rajta, hogy ne kelljen tőle félnem többé” – Vica története egy kicsit minden nő története. Olvassátok el.
márc. 23
18:06
A melankólia története az ókortól napjainkig (Hamu és Gyémánt)
A melankólia eredetileg egy olyan görög fogalom, melynek jelentése napjainkra teljesen megváltozott. A szomorúság mindig is része volt az emberi természetnek, ám abban nem mindig értettünk egyet, hogy honnan is ered. Általában a szomorúság természetes reakció egy nehéz helyzetre. Manapság szomorúak vagyunk, ha gyászolunk, búcsúzkodunk, vagy
márc. 23
18:12
A ruha, amelyet minden nő akar idén tavasszal - különleges darab (Femcafe)
Ezzel az outfittel megkoronázhatod a szezonális gardróbod.
márc. 23
18:18
Bravúros műtétsorozattal új kezet kapott a 3 éves ikerpár (SzMo)
A kisfiúk egy ritka betegséggel születtek, de a többszöri műtét után már teljes értékű életét élhetnek.
márc. 23
18:30
Így védhetjük meg a vizeinket (AQUA)
A Víz világnapjának ünneplése minden évben más téma köré fonódik, az idén a víz értékessége és megbecsülése került fókuszba. A víz mindenki számára mást jelent és más értékeket közvetít. A természetben a víz harmóniát teremt, életet hoz-visz, segíti a természeti kincsek megőrzését. Erre hívja fel a figyelmet a Víz világnapja, melyet március 22-én ü
márc. 23
18:42
Közel 50 éves fotón ismerték fel az édesanyjukat – Számos kérdés felmerült bennük (Femcafe)
A számos ismertetőjelből szinte rögtön felismerték az anyukájukat, azonban néhány válaszra még nem derült fény.
márc. 23
18:42
3+1 tipp a tökéletes otthoni festéshez (Hamu és Gyémánt)
A lakásfelújítás során talán az egyik legélvezetesebb elfoglaltság a közös festés. Amellett, hogy nagyon jó hangulatban tud telni egy-egy falfestős nap, nem is akkora ördöngösség saját magunknak kivitelezni álmaink színeit. Ráadásul nem kell egy komplett lakásfelújításhoz tervezni: ha éppen változatosságra van szükségünk, bármikor jót tud tenni egy
márc. 23
18:48
Rusvai Miklós: Mostantól kezdve 3 hét múlva olthatunk az új vakcinákkal (SzMo)
A szakember elmondta, hogy mit lehet tudni az új kínai és indiai oltóanyagokról, melyeknek a dokumentációja már megérkezett és jelenleg tanulmányozzák nálunk.
márc. 23
19:06
„Ahol a legjobban fáj, ott van a legtöbb tanulnivalónk bátorságról, szeretetről és önelfogadásról” – Mire tanítanak a párkapcsolati krízisek? (WMN)
Egy magyar lány, aki egyiptomi férfihoz ment feleségül, azon gondolkodik, vajon milyen tényezők állnak valójában egy párkapcsolat döccenőinek hátterében. Biztos, hogy azzal leszünk a legboldogabbak, akivel hasonló a hátterünk, neveltetésünk, anyanyelvünk?

Keresés