2012. augusztus 21. kedd

aug. 21
16:54
Táguló luxus: SUV, hibrid és dízel Bentley érkezik (Auto Pult)
A Bentley leköszönő vezére, Wolfgang Dürheimer a napokban elárulta, hogy a vállalt jövőbeni fókusza a környezet kímélésére való nagyobb mértékű törekvés lesz. Ennek megfelelően a márkától szokatlan, új hajtásláncokat várhatunk.
aug. 21
16:56
Újra nagyobb áremelkedés lesz a kutakon (Auto Pult)
A hétfői ünnepnap miatt ezúttal csütörtöktől tapasztalhatunk árváltozást a kutaknál, igaz, ez csak röviden boldogíthat minket: az eddiginél költségesebben tölthetjük majd meg a tankot.
aug. 21
16:58
Mindent tudunk a vadonatúj Toyota Aurisról – gyári galériával (Auto Pult)
A Toyota bejelentette, hogy legsikeresebb Európai típusának, az Aurisnak a második generációját az idei Párizsi Autószalonon fogja leleplezni, ami azt jelenti, hogy alig egy hónap múlva már üléspróbát is vehetünk az újdonságban. A kompaktot a japánok teljesen átdolgozták, így méltán beszélhetünk generációváltásról.
aug. 21
17:00
A boldogító igen – Hyundai i30 cw 1.6 CRDi teszt (Auto Pult)
A Hyundai körül mostanában lecsendesedett a víz, az elmúlt időben produkált modelloffenzíva után 1-2 hónap erejéig pihen a koreai gyártó, illetve készül a következő rohamra. Eközben szépen csöndben bekúsztatták a piacra az alsó-középkategória egyik leginkább versenyképes tagjának kombivátozatát, az i30 cw-t. Az autó jó része tehát nem ismeretlen számunkra, ugyanis járt már a típus többféle…
aug. 21
17:30
Hátsókerékhajtású belépő BMW X3 érkezett – 10,3 millió forinttól (Auto Pult)
A BMW bejelentette, hogy az októberi gyártástól az X3-ast kínálni fogja hátsókerékhajtással is, mégpedig a típus történelmében először. Az X3 sDrive18d nevet viselő verzió egyben a sorozat belépőmodellje. Az „X”-es BMW-knél különben nem számít újdonságnak a lépés, az X1-es kistestvér ugyanis már jó ideje kérhető hátsókerékhajtással.
aug. 21
18:24
5 milliárd forintért árvereztek el két autót a hétvégén (Auto Pult)
Nem kérdés, a Pebble Beach-i fesztivál az év egyik legjelentősebb autós eseménye, ahol még maguk a gyártók is számos speciális prototípust vagy különkiadást szoktak bemutatni, hogy lenyűgözzék a kilátogatókat.
aug. 21
19:36
Innováció olasz öltönyben - ismét nagyot alkotott a BMW és a Zagato (Auto Pult)
Az idei évben már volt alkalmunk beszámolni egy BMW-Zagato modellről, ám úgy tűnik, hogy az egyszerűen csak Coupé névre hallgató alkotást újabb darab követi, méghozzá a tetejétől a lehető legszebben megfosztott verzió személyében.
aug. 21
19:54

19:56

19:58

2012. augusztus 22. szerda

aug. 22
9:24
A MINI babérjaira pályázik a nagy vérfrissítést tervező Volvo (Auto Pult)
A harc a prémium szegmensben is kezd egyre jobban kiéleződni, a Volvo pedig új célokat tűzött ki maga elé. Nevezetesen a hamarosan leváltásra kerülő C30 utódjának szánják a svédek azt a nemes feladatot, hogy a MINI ellen szálljon ringbe.
aug. 22
9:42
Postásként döntött rekordot a Volkswagen Touareg (Auto Pult)
Arra már korábban is utaltunk, hogy a Volkswagen Touaregben rejlő lehetőségek határtalanok, de arra még tesztünk idején sem számítottunk, hogy a luxus nomád hamarosan postásként remekel majd.
aug. 22
10:36
Semir igazi ellenfelet kap - sorozat készül "A szállító"-ból (Auto Pult)
„A szállító” (The Transporter) című film trilógiájára bizonyára minden rajongó emlékszik, hiszen a legerősebb luxuslimuzinokat és szuperautókat is ripityára zúzó, szitává lyuggató, vagy éppen csonttörő Frank Martin (Jason Statham) némi színt hozott az akciófilmek egyébként egyhangúvá váló világába.
aug. 22
10:54

10:56

10:58
Postásként döntött rekordot a Volkswagen Touareg (Auto Pult)
Arra már korábban is utaltunk, hogy a Volkswagen Touaregben rejlő lehetőségek határtalanok, de arra még tesztünk idején sem számítottunk, hogy a luxus nomád hamarosan postásként remekel majd.
aug. 22
11:30
Zárt ajtók mögött debütált a nyitott Bentley Mulsanne (Auto Pult)
A Volkswagen óriása gyorsan felismerte, hogy a luxustermékek iránti kereslet ínséges időkben sem válik szerényebbé, így a tavalyi üzleti évhez viszonyítva az eladásait szinte megduplázó Bentley a fejlesztések terén is a lovak közé csap. A szekér útjának egyengetésében persze mi sem lehetne hatékonyabb a modellpaletta bővítésénél, mely tekintetben a patinás márka szintúgy előre tekint.
aug. 22
12:42
Titokban készült el az egyedülálló McLaren X-1 (Auto Pult)
A McLaren kiemelt ügyfelei előtt nincsen zárt kapuk, ha egyedi kéréseknek kell eleget tenni, s erre szolgál bizonyítékul, hogy három esztendő kitartó munkájának eredményeként elkészülhetett a tökéletesen egyedülálló X-1-es, melynek létezésére csak a napokban derült fény.
aug. 22
13:54
Amerikát is meghódítja a leggyorsabb Bentley (Auto Pult)
Az exkluzivitás mára már nem merül ki a prémium kivitelezésben és a nem mindennapi extrákban, egy vérbeli luxusautónak, főleg egy sportautónak illik felülmúlni elődeit gyorsaságában is. Ezt teszi a Bentley a Contintetal GT-vel, amelynek 'megbolondított' Speed kiadása a márka történetének leggyorsabb autójaként lép színre, a Goodwood-i Sebességfesztivál után pedig végső verziójában az amerikai…
aug. 22
21:24
Szétveti őket az erő – Mercedes A 45 AMG vs. Audi RS3 vs. BMW M135i (Auto Pult)
A BMW a tiszavirág életű, ám annál sokkal izgalmasabb tüzes kompakt kupéjának, a 340 lóerős 1M-nek a nyugdíjba küldése után bemutatta az új, F20-as kódjelű 1-esből készült sportmodellt, a 320 lovas M135i-t, amely bár nem számít egy teljes egészében az M GmbH által kifejlesztett típusnak, azért alaposan felkeverte a vizet a tüzes kompaktok között, főleg, hogy a BMW az opcionálisan kínált xDrive…

2012. augusztus 23. csütörtök

aug. 23
2:30
Zárt ajtók mögött debütált a nyitott Bentley Mulsanne (Auto Pult)
A Volkswagen óriása gyorsan felismerte, hogy a luxustermékek iránti kereslet ínséges időkben sem válik szerényebbé, így a tavalyi üzleti évhez viszonyítva az eladásait szinte megduplázó Bentley a fejlesztések terén is a lovak közé csap. A szekér útjának egyengetésében persze mi sem lehetne hatékonyabb a modellpaletta bővítésénél, mely tekintetben a patinás márka szintúgy előre tekint.
aug. 23
2:34
Titokban készült el az egyedülálló McLaren X-1 (Auto Pult)
A McLaren kiemelt ügyfelei előtt nincsen zárt kapuk, ha egyedi kéréseknek kell eleget tenni, s erre szolgál bizonyítékul, hogy három esztendő kitartó munkájának eredményeként elkészülhetett a tökéletesen egyedülálló X-1-es, melynek létezésére csak a napokban derült fény.
aug. 23
2:38
Amerikát is meghódítja a leggyorsabb Bentley (Auto Pult)
Az exkluzivitás mára már nem merül ki a prémium kivitelezésben és a nem mindennapi extrákban, egy vérbeli luxusautónak, főleg egy sportautónak illik felülmúlni elődeit gyorsaságában is. Ezt teszi a Bentley a Contintetal GT-vel, amelynek 'megbolondított' Speed kiadása a márka történetének leggyorsabb autójaként lép színre, a Goodwood-i Sebességfesztivál után pedig végső verziójában az amerikai…
aug. 23
2:42
Szétveti őket az erő – Mercedes A 45 AMG vs. Audi RS3 vs. BMW M135i (Auto Pult)
A BMW a tiszavirág életű, ám annál sokkal izgalmasabb tüzes kompakt kupéjának, a 340 lóerős 1M-nek a nyugdíjba küldése után bemutatta az új, F20-as kódjelű 1-esből készült sportmodellt, a 320 lovas M135i-t, amely bár nem számít egy teljes egészében az M GmbH által kifejlesztett típusnak, azért alaposan felkeverte a vizet a tüzes kompaktok között, főleg, hogy a BMW az opcionálisan kínált xDrive…
aug. 23
9:42
Megszűnt a Mazda CX-7 gyártása (Auto Pult)
A Mazda hivatalos közleményben jelentette be, hogy befejeződött a CX-7 SUV gyártása.
aug. 23
10:36
Könnyebb, gyorsabb, takarékosabb – érkezik a VII-es Golf (Auto Pult)
Rohamosan közeledik a Volkswagen Golf hetedik generációjának leleplezése, melynek köszönhetően egyre több hivatalos információ lát napvilágot a meghatározó kompaktról. A gyáriak minden tekintetben jobb autót ígérnek.
aug. 23
13:18
A Bugatti nem viccel, 1400 lóerőre fújja a Galibiert (Auto Pult)
A Bugatti egyszerűen már nem adhatja alább, neve mára már az 1000 lóerő feletti teljesítménnyel forrott össze a Veyron nyomán, így a négyajtós Galibier esetében hasonlóan négy számjegyű összegre számítottunk a teljesítmény rovatban. A legújabb hírek szerint viszont még magasabbra teszik a mércét és akár 1400 lóerővel érkezhet a négyajtós Galibier.
aug. 23
13:54
Nálunk is kapható lesz a világ legtakarékosabb benzines autója (Auto Pult)
A Mitsubishi először Tájföldön mutatta be legfrissebb büszkeségét, az Ázsiában Mirage névre keresztelt városi minit, amely a japán ciklus szerint megadott 3,7 literes átlagfogyasztásával a piac legtakarékosabb benzinmotorral hajtott autójának számít. Ám ennél is lényegesebb információ, hogy a mai hivatalos sajtóközlemény szerint a jövő év elejétől Magyarországon is kapható lesz a Mirage (nálunk,…
aug. 23
14:12
Nemesebb – felfrissült a Land Rover Freelander (Auto Pult)
Új motorral, fejlettebb technikával és nemesebb belső térrel áll rajthoz a Land Rover beszálló modellje. A Freelander frissített verziója a Moszkvai Autószalonon mutatkozik be.
aug. 23
16:36
Második - Renault Mégane Coupé 1.6 dCi GT Line teszt (Auto Pult)
Bizonyítékul arra, hogy az autóipar sokszínűségének igenis van értelme, még szerény létszámú szerkesztőségünkön belül is megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen is a tökéletes autó. Az elméletek egyik radikális oldalán ott áll lapigazgatónk, aki megszállottan kutatja a vezetési élmény valódi elixírjét, amit puritánságának, nyersességének köszönhetően leginkább a Caterhamben talált meg. A…

2012. augusztus 24. péntek

aug. 24
7:54
Megszűnt a Mazda CX-7 gyártása (Auto Pult)
A Mazda hivatalos közleményben jelentette be, hogy befejeződött a CX-7 SUV gyártása.
aug. 24
7:56
A Bugatti nem viccel, 1400 lóerőre fújja a Galibiert (Auto Pult)
A Bugatti egyszerűen már nem adhatja alább, neve mára már az 1000 lóerő feletti teljesítménnyel forrott össze a Veyron nyomán, így a négyajtós Galibier esetében hasonlóan négy számjegyű összegre számítottunk a teljesítmény rovatban. A legújabb hírek szerint viszont még magasabbra teszik a mércét és akár 1400 lóerővel érkezhet a négyajtós Galibier.
aug. 24
7:58
Nálunk is kapható lesz a világ legtakarékosabb benzines autója (Auto Pult)
A Mitsubishi először Tájföldön mutatta be legfrissebb büszkeségét, az Ázsiában Mirage névre keresztelt városi minit, amely a japán ciklus szerint megadott 3,7 literes átlagfogyasztásával a piac legtakarékosabb benzinmotorral hajtott autójának számít. Ám ennél is lényegesebb információ, hogy a mai hivatalos sajtóközlemény szerint a jövő év elejétől Magyarországon is kapható lesz a Mirage (nálunk,…
aug. 24
8:00
Nemesebb – felfrissült a Land Rover Freelander (Auto Pult)
Új motorral, fejlettebb technikával és nemesebb belső térrel áll rajthoz a Land Rover beszálló modellje. A Freelander frissített verziója a Moszkvai Autószalonon mutatkozik be.
aug. 24
8:02
Könnyebb, gyorsabb, takarékosabb – érkezik a VII-es Golf (Auto Pult)
Rohamosan közeledik a Volkswagen Golf hetedik generációjának leleplezése, melynek köszönhetően egyre több hivatalos információ lát napvilágot a meghatározó kompaktról. A gyáriak minden tekintetben jobb autót ígérnek.
aug. 24
8:04
Második - Renault Mégane Coupé 1.6 dCi GT Line teszt (Auto Pult)
Bizonyítékul arra, hogy az autóipar sokszínűségének igenis van értelme, még szerény létszámú szerkesztőségünkön belül is megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen is a tökéletes autó. Az elméletek egyik radikális oldalán ott áll lapigazgatónk, aki megszállottan kutatja a vezetési élmény valódi elixírjét, amit puritánságának, nyersességének köszönhetően leginkább a Caterhamben talált meg. A…
aug. 24
10:54
M ruhát ölthet magára a BMW Z4 is (Auto Pult)
A bajorok repertoárjában egyre több modell öltözhet a BMW stílusához passzoló, sportosabb zakóba, ami alól hamarosan a Z4 sem bújhat ki. Az M Performance kivitel az éppen esedékes ráncfelvarrás együtt érkezhet, így már a 2013-as Észak-Amerikai Autókiállításon bemutatkozhat.
aug. 24
11:30
Pengeélen táncolva - extrém videón brillíroznak a Volvo monstrumai (Auto Pult)
A reklámok mesterei közé ezúttal a Volvo is csatlakozott, hiszen talán nem túlzás azt állítani, hogy a svédek soha nem látott, s egyúttal roppant izgalmas mutatványt vettek filmre. A videón egy hölgy és két Volvo nyerges vontató játssza a főszerepet, miközben előbbi a két kamion közé feszített kötélen az idővel versenyezve táncolna át egyik járműről a másikra.
aug. 24
12:24

12:26

Az év végére határainkon is átszáguld a Peugeot 208 GTI (Auto Pult)
A Peugeot palettája igencsak szerteágazó, azonban a kínálatból mindeddig hiányzott az a modell, ami a vezetési élményt és a féktelen örömszerzést helyezte volna kilátásba. A szeptember második felében esedékes Párizsi Autószalonon mindez megváltozik, hiszen ősszel mutatkozik be a hasábjainkon összehasonlító teszten szerepelt 208-as GTI átirata, ami vélhetően nemes és legendákat szülő felmenőinek…

A Renault-Nissan segítségével erősítene kompaktjainál a Daimler (Auto Pult)
A Financial Times Deutschland immáron tényként közölte, hogy a Daimler a Mercedes-Benz kisebb modelljei kapcsán erőítés után kutat a kompakt típusok tervezéséhez, illetve az erőforrások gyártásához. A Renault-Nissan pedig már 2010 óta áll a Daimler mellett, így több mint valószínű, hogy a francia-japán duó közreműködése juthat majd szerephez.

2012. augusztus 25. szombat

aug. 25
17:30
Kicsiben jó – Volvo V40 D3 Geartronic teszt (Auto Pult)
Mint kövér esőcseppek a száraz parlagra, úgy jött az S80-assal már jó irányba indult Volvo számára az S60/V60/XC60 trió, amely újszerű, friss filozófiájával megmutatta a márkának, hogy milyen úton haladjon sikeresen a 21. századba. Most pedig nézzük, hogyan sikerült az újdonsült elánt a tradíciók blazírt hangulata ellen fordítani, az alig néhány hónapja leköszönt V50-est az igazán szívhez szóló…
aug. 25
23:30

2012. augusztus 26. vasárnap

aug. 26
12:42
Már négy kerékkel is hajt az új Porsche 911 (Auto Pult)
Noha a 911-es család 991-es kódnéven futó generációja már debütált, néhány változat még hiányzik a palettáról. Az újdonságok sorának folytatásával ezt a hiányosságot köszörüli ki a zuffenhauseni gyártó a Carrera 4, illetve a Carrera 4S érkezésével, amelyek mind Coupé, mind Cabriolet karosszériával bekúsznak a kínálatba.
aug. 26
20:12

2012. augusztus 27. hétfő

aug. 27
10:54
Párizsban bemutatkozik az ötajtós Audi A3 és az S3 is (Auto Pult)
Alig egy hónapot kell várnunk az új generációs Audi A3 palettájának bővülésére. A szeptember 27-én kezdődő Párizsi Autószalonon lehull a lepel az ötajtós változatról és az S3-ról is.
aug. 27
11:12
Négy ponton változott a KRESZ (Auto Pult)
„A közlekedés biztonsága a cél, nem a bírságolás” – az előbbi mottó szellemében sajtóközleményt adott ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely a KRESZ négy ponton történő változásáról tájékoztat.

Keresés