Egyáltalán nem mindegy, hogy hova parkolunk, ezt egy amerikai bérautós cég vélhetően egy életre megtanulta. A Délkelet-Floridai Nemzetközi Repülőtér melletti
A Föld egyetlen női nevet viselő autómárkája e hónapban ünnepli 120. születésnapját. Egészen pontosan 1900. április 2-án hozta meg a döntést egy német vállalat, hogy az általa gyártott autókat Emil Jellinek (bécsi kereskedő és versenyautó-rajongó) tizenegy éves lánya után nevezi el. A cég neve akkoriban Daimler-Motoren-Gesellschaft, a kislány neve
Folytatjuk a X. Autó Pult Év Autója választást: az első felvonással, tehát az első négy kategória győzteseinek kihirdetésével még március végén jelentkeztünk (cikkünket ide kattintva érhetik el), most pedig a második – és egyben utolsó – rész következik a fennmaradt 5 kategória győzteseivel. Szigorú és objektív szabályrendszerünket ide kattintva ol
A világjárvány terjedésével párhuzamosan egyre több autógyár függesztette fel a termelést. Logikus lépés ez, hiszen a dolgozók (és családtagjaik) egészségének védelme mellett az ellátási láncokból is számos szem esett ki. A Porsche lipcsei és zuffenhauseni egységei március 18-án vonultak kényszerpihenőre, és április 14. előtt már biztosan nem rende
A Wankel motorok a Mazda történelmének szerves részét képezik, mi több, az RX-8 búcsúját követően egymást érik a találgatások, hogy mikor mordul fel ismét bolygódugattyús erőforrás egy japán modellben. Úgy tűnik, a soha be nem következő jóslatoknak vége és immáron biztos információkkal szolgálhatunk: ahogy a legújabb hírek szerint sejthető volt, eg
Elektromos crossover. A következő években még sokszor látjuk leírva e szókapcsolatot. (Ha fogadni kellene, a villany-SUV lenne egy másik potenciális jelöltünk a közeljövő gyakran emlegetett fogalmára.) Elektromos crossover, tehát egy belső égésű motor nélküli, emelt magasságú autó lesz a Renault 2021-re várható újdonsága – a Zoe testvéreként a műfa
Egyre több ember dönt úgy, hogy testet-lelket ápoló programban vesz részt. Legyen szó negyedórás masszázsról vagy kéthetes wellness-üdülésről, a lényeg, hogy felfrissülve térhessünk vissza a mindennapokba. Na de miért nem jár ugyanilyen törődés az autóknak, tehetnénk fel a kérdést.
Akár a hatékony hibrid, akár az izgalmas V8-as hajtásláncát vizsgáljuk, a Lexus LC egy látványos és élvezetes kupéként vonul be majd a gyártó történelmébe, de addig még rengeteg dolga van. Az új modellévre például végre jól használható központi rendszert kapott, de más is változott.
Ma egy kifejezetten különös vendéget köszönthetünk: a Volvo XC60 Polestar Engineered személyében ugyanis egy igazi unikumot ismerhettünk meg. A síri csend és a kemény vágta, a finom puhaságával is kényeztető bőrülés és versenypályákra való Öhlins futómű vészjósló kontrasztja vetíti előre a nem mindennapi izgalmakat és az igazán érdekes összeállítás
Orbán Viktor ma délután Facebook oldalán jelentette be: határozatlan időre meghosszabbítja a kormány a koronavírus-járvány miatt két hete, eredetileg április
Számos autóipari vállalat segítőkész tevékenységéről beszámultunk már, most pedig a Kia is csatlakozik a sorhoz. Észak-Szlovákiában, Nyitrán lévő gyáruk összesen
Két kompakt SUV. Mindkettő francia, sőt, tulajdonképpen mindkettő ugyanazon gyártó terméke, mégis ennél különbözőbbek nehezen lehetnének. A jól látható differenciák mellett a motorizáltság és a felszereltség is elkülöníti a tesztünkben szereplő Citroën C5 Aircross-t és DS7 Crossback-et – míg az egyik kézi váltós kisdízel, addig a másik automatás cs
Hirtelen beugrott, mennyire meghatározó élmény volt tavaly . Egy olyan prémiumautónak ismerjük, ami kényeztet és elkápráztat a felszereltségével, de csak
Újabb érvet hozhatnak fel a Tesla-rajongók, amikor az elektromos autókat nem kedvelő barátaikat próbálják áttéríteni Elon Musk márkájának elfogadására: a
Sajnos megbolondult világunkban nem biztos, hogy a locsolók eljutnak kedveskedni a hölgyekhez, így a hímes tojásoknak is lőttek. Hézagpótlónak következzen
Az amerikai vásárlók egyre igényesebbek, az európaiak számára pedig nem éri meg külön szedánt gyártani: a megoldás a közös nevező, amelyet a Toyota a Camry esetében sikerrel lépett meg. A Mazda is erre készül, csak éppen másképp. Egy, a tengerentúli piacokon nagyobb sikerre ítélt koncepciót valósít meg, mégis örülhetünk ennek.
Ha Nürburgring, akkor Nordschleife. Valóban legendás pálya, ami Niki Lauda majdnem végzetes balesete óta is rendszeres szereplője a híradásoknak: számos gyártó presztízskérdésként kezeli a Zöld Pokolban futott időt, így rendszeresen értesülhetünk egy-egy figyelemreméltó teljesítményről. Ráadásul az internet is tele van a pályanapokon készített bels
A Nissan 370Z utódját teljes joggal várja mindenki, végtére is a modell már több mint egy évtizede van a piacon komolyabb változások nélkül. Most viszont úgy tűnik, hogy célegyenesbe fordul a dolog: egy évben belül érkezik az új generáció, vélhetően 400Z néven.
A szentgotthárdi gyár ideiglenes leállása alatt folyamatosan dolgoztak a szakemberek egy szigorított egészségvédelmi protokoll bevezetésén, amely több mint 100 intézkedést