2007. május 17. csütörtök

máj. 17
15:47
Napról-napra nagyobb a dugó (Alternatív Energia)
Egyre nehézkesebb a közlekedés a fővárosban, s csak rosszabb lesz a helyzet, ha a Szabadság hidat is lezárják. A tömegközlekedést választók sem járnak jobban: a forgalmas 2-es villamost egy szakaszon pótlóbuszokkal pótolják - két évig. Egyesek szerint az autósok nem ismerik jól a menekülő útvonalakat, mások szerint ilyenek nincsenek, megint mások úgy vélik: a rossz szervezés az oka a máshol alig…
máj. 17
15:57
NBH: személyi konzekvenciái is lehetnek az Egymásért-ügynek (Alternatív Energia)
Jövő hét végéig kell lezárni azt a vizsgálatot, amelyet Szilvásy György kancelláriaminiszter rendelt el a felügyelete alatt álló Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) az Egymásért Alapítvány körüli gyanús ügyletekkel kapcsolatban. Lapunk forrásai nem tartják kizártnak, hogy az esetnek személyi konzekvenciái is lehetnek. Az alapítvány kuratóriumában szerepet vállaló aktív tiszt pozícióvesztéssel,…
máj. 17
16:07
Most még öten vannak, de csak négyen érhetnek révbe (Alternatív Energia)
Hétvégi Fidesz kongresszus előtt néhány nappal öt alelnök jelöltje van pártnak: Pelcnzné Gál Ildikó, Pokorni Zoltán, Kósa Lajos, Varga Mihály, Schmit Pál, közülük négyet választanak majd meg - mondta el Deutsch-Für Tamás a TV2 Mokka című műsorában.
máj. 17
16:17
Új kapcsolat Orbán Viktor és a nép között (Alternatív Energia)
Egy újfajta kapcsolattartási forma az Orbán Viktor honlapján megjelent OV TV - mondta az orgánum főszerkesztője a TV2 mokka című műsorában. Azt gondolják az emberek, hogy a politikusok egy elit körz képeznek, mi azonban szeretnénk megmutatni hogy ők is a való világban élnek - tette hozzá Szabó Edina.
máj. 17
16:27
MSZP: tájékoztatni kell az embereket (Alternatív Energia)
Nagyon fontos az, hogy a reformok során - itt kiemelt helyet foglal el a egészségügy - pontosan tudják az emberek, hogy mikor mi történik - mondta el a Juhász Ferenc az MSZP alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
máj. 17
16:37
Az MDF kíváncsi az egészségügyi miniszterre (Alternatív Energia)
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szakbizottsági meghallgatását kezdeményezte Csáky András, az MDFországgyűlési képviselője, miután a tárcavezető a parlamentben egy tanulmányra hivatkozva kijelentette, hogy Magyarországon a kórházban elhunyt betegek 20 százalékát félrekezelték. .
máj. 17
16:47
Fidesz: a kormány ismerje fel, hogy fontos a nemzet biztonság (Alternatív Energia)
A kormányzati káoszt, a működési zavarokat jól jelzi, hogy sajtóhírek szerint kirúgták a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azon vezetőjét, aki az újságírók zaklatásáért volt felelős. Ezt Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közölte az MTI-vel csüötörtökön.
máj. 17
16:57
MSZP levélben kéri a Fidesz-t, hogy tárgyaljanak (Alternatív Energia)
Miután az önkormányzati választások óta eltelt hét hónapban semmilyen kapcsolat nem alakult ki a salgótarjáni fideszes városvezetés és a térség szocialista országgyűlési képviselője között, Boldvai László (MSZP) levélben kezdeményezett személyes találkozót Salgótarján polgármesterével - ezt maga a képviselő közölte sajtótájékoztatón csütörtökön a megyeszékhelyen.
máj. 17
17:07
Tízezer aláírás a Kaposvárt elkerülő út ingyenessé tételéért (Alternatív Energia)
Tízezer aláírást gyűjtött össze két kaposvári civil szervezet a várost elkerülő mintegy 20 kilométeres út ingyenessé tételéért; az aláírt íveket csütörtökön a városházán adták át a polgármesternek, kérve, továbbítsa azokat a gazdasági és közlekedési miniszternek. Katona Zsuzsa, a Szeretem Kaposvárt! mozgalom, valamint Kiss Judit, a Lakótelepen Élők Egyesületének elnöke egyaránt hangsúlyozta:…
máj. 17
17:17
Nem lakoltatnak ki gyermekes családokat Szombathelyen (Alternatív Energia)
Gyermekes családokat továbbra sem lakoltatnak ki Szombathelyen - jelentette ki Kővári Attila, az önkormányzat lakásbizottságának elnöke. "Hatvan hátralékos ügyben van az önkormányzat birtokában jogerős bírósági végzés a kilakoltatásra, de továbbra is érvényben van az a politikai döntés, amely szerint Szombathelyen gyermekes családokat nem lakoltatunk ki az utcára" - mondta.
máj. 17
17:27
A Fidesz az egybiztosító mellett (Alternatív Energia)
A Fidesz azt javasolja az Országgyűlésnek, határozatban mondja ki az ország összes állampolgárát magában foglaló kockázatközösségen alapuló egészségbiztosítási modell megőrzését, az egészségbiztosítás kötelező tagságát, valamint a jövedelemarányos járulékfizetési rendszer megtartását - jelentette ki Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke. "Mindenféle sanda…
máj. 17
17:37
A fiatal liberálisok támogatják a homoszexuálisokat (Alternatív Energia)
Homofóbia-ellenes Chartát fogadott el az SZDSZ Új Generáció (ÚG) elnöksége - közölte az ifjúsági szervezet. "Felelős európai állampolgárként tennünk kell a homoszexuális kisebbség egyenlőségéért" - fogalmaz közleményében az Új Generáció. Mint írták, saját eszközeikkel tesznek azért, hogy a társadalom többet tudjon a homoszexualitásról, és megszűnjenek az ezzel kapcsolatos sztereotípiák.
máj. 17
17:47
Karsai kérdőre vonja Horváth Ágnest (Alternatív Energia)
Több tízezer forintba kerülhet havonta a betegeknek, ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megszünteti az egyik céggel az inzulinpumpa és az ahhoz kapcsolódó szerelékek forgalmazásáról szóló támogatási szerződést - közölte Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő, Battonya polgármestere. A képviselő a cukorbetegek jelzései alapján az elmúlt hónapokban több…
máj. 17
17:57
Borulhat a nagykoalíció a somogyi közgyűlésben (Alternatív Energia)
Borulhat a nagykoalíció, azaz a Fidesz-MSZP-Somogyért Egyesület hármas szövetség a somogyi közgyűlésben, amennyiben a testület júniusi ülésen nem választják meg a megyei önkormányzat alelnökének a civil szervezet elnökét, Gyenesei Istvánt, független országgyűlési képviselőt. Ebben az esetben a Somogyért Egyesület ellenzékbe vonul - erről maga Gyenesei István beszélt.
máj. 17
18:04
Budapesten kezelik félre a legtöbb beteget (Infostart)
Az egészségügyi miniszter bizottsági meghallgatását kezdeményezte az MDF, miután Horváth Ágnes a parlamentben egy tanulmányra hivatkozva kijelentette: Magyarországon a kórházban elhunyt betegek 20 százalékát félrekezelték. Az InfoRádió úgy tudja: a tárcavezető arra a felmérésre hivatkozott, amelyet maga rendelt meg egy egri cégtől, és amely 41 kórház minőségi mutatóinak elemzését tartalmazza…
máj. 17
18:07
Áder pert nyert a Magyar Nemzet ellen (Alternatív Energia)
Áder János jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet ellen indított két perben - adta hírül a fideszes politikus ügyvédje. Bretscher Lívia elmondta: a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Magyar Nemzet című napilapban megjelent, "Schmidt Mária ante portas?" című cikke ügyében. A valós tény az, hogy Áder János nem készül pártelnöki szerepre semmilyen feltétel megvalósulása…
máj. 17
18:09
Levéltárba kerül Széchenyi halotti jegyzőkönyve (Infostart)
Hamarosan a Magyar Országos Levéltárnak adja Gróf Széchenyi István 1860-ban kelt halotti jegyzőkönyvét megvásárló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - mondta a szervezet elnöke.
máj. 17
18:26
Parkolás: félmilliárd forintot hiányol az MDF (Infostart)
A Centrum Parkoló Kft.-vel kötött szerződések felülvizsgálatát javasolja a fővárosi kerületeknek az MDF.
máj. 17
18:28
Dávid Ibolya Bulgáriában népszerűsítette a Tiszta Kezek koncepciót (Alternatív Energia)
Bolgár politikusoknak nyújtotta át a Tiszta Kezek Hivataláról szóló koncepcióját Dávid Ibolya, az MDF elnöke kétnapos szófiai látogatásán
máj. 17
18:47
Túlóráznak nyáron a képviselők (Infostart)
Rendkívüli nyári ülésszakot tart az Országgyűlés; a tervek szerint június 25-én lesz az utolsó ülésnap - jelentette be Mandur László, a parlament alelnöke a házbizottság ülése után.
máj. 17
18:49
Cser Ágnes: "lemészárlás" folyik az egészségügyben (Alternatív Energia)
Lemészárlás folyik az egészségügyben, egy erkölcstelen és gusztustalan hadjárat; ugyanazt akarják csinálni, mint az iparban, eltakarítani a konkurenciát, és beülni a helyére szakképzetlen és olcsó import munkaerővel - mondta az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke. Cser Ágnes a Fidesz szervezte Szegedi Egészségügyi Kerekasztalt megelőzően…
máj. 17
19:00
Sztrájkot fontolgatnak az orvosegyetemek (Alternatív Energia)
Az egészségügyi ellátásban, áprilisban bevezetett változtatások miatt ellehetetlenítve érzik magukat az orvosi egyetemek, ezért sztrájkra készülnek. Jövő héten dönt a Semmelweis Egyetem a sztrájkbizottság felállításáról.
máj. 17
19:10
Feszültség az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Várakozás, bizonytalanság, türelmetlenség, kisebb feszültség, de nincs pánik - így jellemezték csütörtökön név nélkül nyilatkozó szocialista politikusok az MSZP-ben uralkodó hangulatot a kormányzati munka, illetve a párt népszerűségvesztése kapcsán. A távirati iroda a szombati választmányi ülés előtt kérdezett szocialista politikusokat, képviselőket, választmányi tagokat azzal összefüggésben, hogy…
máj. 17
19:42
Átalakítás: hónapokat kell várni egy vizsgálatra (Infostart)
Hónapokat kell várni a nem rutineljárásnak számító pajzsmirigyhormon-vizsgálatokra az Országos Gyógyintézeti Központ pajzsmirigybetegségekkel foglalkozó Endokrin Központjában - értesült az InfoRádió.
máj. 17
20:03
A fordulatok napjának legfontosabb hírei (Infostart)
Felismerte támadóit a Budapesten, a Múzeum körúton május elején megerőszakolt lány; a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a kedden őrizetbe vett férfi adta el a móri bankrablásnál használt fegyvereket a tetteseknek; két héten belül visszatérhet a Fővárosi Állatkert igazgatói székébe Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter. A nap legfontosabb hírei.
máj. 17
20:36
Miért nem tanulnak nők villamosmérnöknek? (Infostart)
Gyógypedagógia, óvodapedagógia, egészséggondozás. Nem sok fiatal férfinak jut eszébe, hogy ezekre a szakokra jelentkezzen. A nők azonban a XIX. században is sokkal szívesebben választják ezeket a felsőoktatási képzéseket, mint például a villamos- vagy gépészmérnök szakokat.
máj. 17
21:21
Becsszóra nem adják el a Nemzeti Színházat (Infostart)
Nem adják el, pusztán költségvetési intézmény alakítják át a Nemzeti Színház Zrt-t. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára azután beszélt erről, hogy az új vagyontörvény-tervezet szerint lekerül a teátrum a tartósan állami tulajdonban maradó társaságok listájáról.

2007. május 18. péntek

máj. 18
3:52
Nyomoznak a kéretlen pedofil képek ügyében (Infostart)
Nyomozást indított a rendőrség az egyik legismertebb hazai levelezőprogramon megjelent pedofil képek ügyében. Miután a felhasználók beléptek saját postafiókjukba, szinte elkerülni sem tudták, hogy a képpel szembenézzenek az oldalon indított, szabad feltöltésű fotórovat miatt.
máj. 18
4:15
Az erdőket is kamerával figyelik (Infostart)
A szárazság miatt több erdőtűzre lehet számítani idén nyáron, mint tavaly - mondta Bende Péter, a Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka.
máj. 18
4:38
Konfliktust kezelni tanítják a minisztériumi vezetőket (Infostart)
Kommunikációs és konfliktuskezelési tréningekre küldené a minisztériumok felsővezetőit a Miniszterelnöki Hivatal személyügyekért felelős államtitkára. Ehhez pályázat útján próbálják megtalálni a szakembereket.
máj. 18
5:07
Az orvosegyetemek hibáznak a legtöbbet? (Alternatív Energia)
Arányosan az orvosegyetemeken végzik a legkevesebb boncolást, miközben esetükben derül ki a legtöbbször, hogy a patológia eredménye szerint a beteg nem abban a betegségben halt meg, amivel korábban kezelték. Egyebek mellett ez is kiderül a lapunk birtokába jutott tanulmányból, amelyből már tegnap is közöltünk részleteket. A negyvenegy kórház tavalyi boncolási adatait tartalmazó elemzés alapján a…
máj. 18
5:09
Az MSZP mintha elszürkült volna... (Alternatív Energia)
Nyitottabbá, kezdeményezőbbé kell válnia az MSZP-nek, s képesnek arra, hogy megértesse az emberekkel a reformok szükségességét. Ezt Simon Gábor, a párt országos választmányának elnöke mondta, aki szerint a gondoltnál is több energiát von el a pártügyektől a kormányzati teher. Úgy vélte, meg kell találniuk az egészséges egyensúlyt az MSZP politizálása és a kormányzás között.
máj. 18
5:12
A Keletitől felszínen megy a metró? (Alternatív Energia)
Felmerült, hogy az épülő 4-es metró második szakaszát ne a költséges mélyépítéssel vezessék, hanem a felszínen - értesült lapunk kormányzati forrásból. A Városházán cáfolták, hogy lenne ilyen terv, szerintük az Etele tértől a Bosnyák térig tartó teljes vonal megépül a jelenlegi tervek szerint. Csakhogy az 500 milliárd forintot is meghaladó beruházás nagy részére nincs fedezet, ráadásul az Európai…
máj. 18
5:40
Halált okozhat az egyik gyulladáscsökkentő (Infostart)
Az ír gyógyszerészeti hatóság azonnali hatállyal kivonta a forgalomból a nimesulid hatóanyagú láz- ás fájdalomcsillapítókat, a mellékhatásaik miatt. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) megvárja az uniós gyógyszerügyi hatóság döntését a Magyarországon is forgalmazott készítményekkel kapcsolatban.
máj. 18
6:02
Gyurcsány és a pécsi Dialógus-csoport felszámolása (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kormányfő, Petrétei József iagzságügy-miniszter és Kiss László alkotmánybíró is szereplője annak az írásnak, amelyben Ungváry Krisztián a Pécsett 1982-83-ban szerveződő úgynevezett Dialógus-mozgalom tevékenységét, és a csoport felszámolását járta körül. Az Élet és Irodalom (ÉS) legfrissebb számában a történész azzal foglalkozik, hogy a besúgások és a megtorlások szempontjából…
máj. 18
6:24
Az ingyenes vizsgálatot is kiszámlázta a kórház (Infostart)
A kötelező laborvizsgálat teljes árát kifizettette egy terhes nővel az egyik budapesti kórház, arra hivatkozva, hogy a pácienst magánorvos utalta be az állami fenntartású intézménybe.
máj. 18
6:41
Be kell zárni a kiskapukat (Infostart)
Egy 0,25 százalékos mértékű ingatlanadó nem rázná meg a piacot - mondta a Deloitte Magyarország kinevezett elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
máj. 18
7:09
"Mindkét pisztolyt a saját fejéhez fordította, és vigyorgott" (Infostart)
Kiszámíthatatlan volt a Széna téri túszejtő viselkedése a május 4-ei bankrabláskor - mondta az a klinikai szakpszichológus, aki a túszejtővel tárgyalt. Végh József hozzátette: az elkövető az öngyilkosságra is képes lett volna.
máj. 18
7:49
A közszolgákon csattan az ostor (Infostart)
A cégeknél nem csökkent a nettó bér, egyelőre a közszolgákon csattan az ostor. Már a múlt ősszel látszott, hogy a reálbérlassulás üteme erősebb a kormányzat által vártnál. Erre az évre a kabinet azt várja, hogy az egy keresőre jutó reálbér mintegy 4 százalékkal csökken majd.
máj. 18
7:54
Hamecz: nincs garancia arra, hogy nem lesz több megszorítás (Infostart)
Hamecz István közgazdász szerint létre kellene hozni egy olyan intézményt, amely a jelenleginél sokkal szigorúbban ellenőrzi a költségvetést, és megelőzheti, hogy az elmúlt évihez hasonló gazdasági helyzet alakuljon ki.
máj. 18
8:28
A neheze még csak most jön (Infostart)
Havi 188 ezer forintos térítési díj híre borzolja az önkormányzatok által fenntartott idősotthonokban élők kedélyét. A szaktárca tervei szerint havi negyvenezer forintnál magasabb nyugdíjjal szinte lehetetlen lenne bekerülni.
máj. 18
8:50
Bokros Lajos szerint hiteltelen a magyar politika (Infostart)
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint elképzelhető, hogy a 2010-ben hatalomra kerülő új kormánynak újabb stabilizációs intézkedéseket kell hoznia, amennyiben a jelenlegi kabinet a választások előtt elkezd költekezni. A Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója a Fasori Evangélikus Gimnáziumban csütörtök este tartott rendezvényen azt mondta: Magyarországon lekicsinylik az országot érintő külföldi…
máj. 18
9:33
Felfüggesztett fogházbüntetések a szegedi betegcsere-ügyben (Infostart)
Első fokon felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt a szegedi betegcsere-ügy első- és másodrendű vádlottjára a bíróság. A harmad- és negyedrendű orvos vádlottakat - az ügyészi javaslatnak megfelelően - felmentették, mert esetükben nem bizonyítható kétséget kizáróan a bűnösség.
máj. 18
10:44
Bíróság előtt a rendőrök Borsodban (Infostart)
Előzetes letartóztatását kezdeményezi az ügyészség annak a 16 embernek, többségében autópálya-rendőr akiket csütörtökön vettek őrizetbe vesztegetés megalapozott gyanúja miatt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.
máj. 18
10:46
Sólyom: "A szomszédos népeknek is szembe kell nézniük saját történelmükkel" (Infostart)
A szomszédos országoknak és népeknek is szembe kell nézniük saját történelmükkel - mondta a köztársasági elnök a Sándor-palotában.
máj. 18
10:48
Hétfő délig adott határidőt a rendészeti miniszter (Infostart)
Hétfő délre kér intézkedési tervet a rendőri vezetőktől az igazságügyi és rendészeti miniszter. Petrétei József azután közölte ezt, hogy a fővárosban, május elején megerőszakolt lány esetéről egyeztetett a rendőri vezetőkkel. Közben a fővárosi főügyész közölte: a nyomozó hatóság pénteken tesz javaslatot arra, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőröket.
máj. 18
11:05
Gigantikus tervek Budapest belvárosában (Infostart)
Új főutcát épít ki a Váci utcával párhuzamosan az V. kerületi önkormányzat. Az V. kerület polgármestere elmondta, hogy a terveket júniusban mutatják be, a kivitelezés pedig 2008-ban kezdődhet meg.
máj. 18
11:27
Visszaállítják a rendőröknél a belső ellenőrzést (Infostart)
A rendőrség visszaállítja a 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot, valamint a testületen belüli közvéleménykutatással is megpróbálja megelőzni a Múzeum körúti erőszakhoz hasonló, illetve az állomány tagjai által elkövetett bűncselekményeket - közölte az országos kapitány helyettese.
máj. 18
11:32
A posta készül a rohamra (Infostart)
Meghosszabbított nyitva tartással és megerosített szolgálattal készül a május 21-én várható adóbevallási rohamra a Magyar Posta.
máj. 18
11:38
A Fidesz a rendészeti miniszter és a főkapitányok lemondását követeli (Infostart)
A rendészeti miniszter, valamint az országos és a budapesti rendőrfőkapitány lemondását követeli a Fidesz. A párt frakcióvezetője szerint ugyanis meggyengült az emberek egyenruhába vetett hite.

Keresés