Nincs lehetőség arra, hogy a magyar társadalom felelősségre vonja a kormányokat, így Hankiss Elemér szerint nálunk nincs is felelős kormány. A szociológus az InfoRádiónak azt mondta: nem átláthatók a kormányzati döntések, ezért a politika tartalmának és viselkedésmódjának kellene radikálisan megváltoznia.
A miniszterelnök szerint bárki is alakít kormányt jövőre Magyarországon, ragaszkodnia kell ahhoz, hogy az állam egy egészséges, a józan észen alapuló gazdálkodást folytasson.
A Kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és öt társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak - közölte csütörtökön Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes.
Bárki is alakít kormányt jövőre Magyarországon, ragaszkodnia kell ahhoz, hogy az állam egészséges, a józan észen alapuló gazdálkodást folytasson - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Frankfurtban, magyar újságírók előtt.
A MÁV vezetőinek végkielégítése továbbra is irreálisan magas maradhat, csak az átlag vasutasoktól venné el a járandóságuk jelentős részét, ha elfogadnák azt a szocialista módosító indítványt, amely a végkielégítéseket korlátozná az állami vállalatoknál - közölte a VDSZSZ az MTI-vel csütörtökön.
Havi egymillió forintos fizetésért olyan munkakörben dolgozik a BKV három üzemeltetési vezetője, Drajkó Imre, Drégely István és Bársony László, amelyben sem feladata, sem hatásköre nincs - mondta az InfoRádiónak a cég felügyelőbizottságának fideszes tagja, miután a testület bekérte a cég három üzemeltetési vezetőjének munkaszerződését. Vitézy Dávid hozzátette: mintegy nyolcszáz millió forintos kár…
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Parlamentben az a pártfüggetlen országgyűlési képviselői csoport, amely Kóka János kezdeményezésére szerveződött a kerékpáros ügyek képviseletére.
Szlovénia az az ország, amellyel semmi bajunk nincs, és éppen ezért az emberek keveset tudnak róla. Ez a látogatás viszont felhívja a figyelmet az együttműködés fontosságára – mondta magyar újságíróknak csütörtökön Ljubljanában Sólyom László.
A magyar kormány szükségesnek tartja és szorgalmazza, hogy a többnyelvű tanítás támogatása kiemelt figyelmet kapjon az UNESCO munkájában. Erről az oktatási és kulturális miniszter beszélt az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezetének 35. ülésszakán elmondott beszédében, Párizsban.
Részben önálló programmal, ám a Fidesszel továbbra is szövetségben készül a következő országgyűlési képviselői választásra a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - közölte Mészáros József, a párt alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Egy külföldi rendszámú autóban robbanószereket és lőszereket találtak kora este a vámosok az M70-es autóúton egy ellenőrzés során; a nem szállítható eszközöket a rendőrség tűzszerészei a letenyei határátkelő közelében felrobbantották.
Az MDF felhívja a Fidesz figyelmét, hogy a polgári eszmerendszerbe nem tartozik bele a kirekesztés, a mindent elbutító általánosítás - írta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében annak kapcsán, hogy Molnár Oszkár edelényi polgármester egy interjúban azt mondta: "előtérbe helyezi a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó…
Őszinte beszédre hívta fel a miskolci villamosprojekt ügyében Káli Sándor (MSZP) miskolci polgármestert Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, országgyűlési és miskolci önkormányzati képviselő nyílt levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott csütörtökön.
A kormány álláspontja egyértelmű: a távhő áfáját az alsó áfakulcsba szeretné tenni - közölte Oszkó Péter az MTI-vel csütörtökön este, reggeli nyilatkozatáról pedig azt mondta, félreérthetően fogalmazott.
Az elkövetkező időszakban az egyházaknak nem pusztán támogató szerepe kell, hogy legyen az egészségügyben, hanem részt kell venniük irányításában is - mondta Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikusa sajtótájékoztatón Miskolcon.
Az elkövetkező időszakban az egyházaknak nem pusztán támogató szerepe kell, hogy legyen az egészségügyben, hanem részt kell venniük irányításában is - mondta Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikusa sajtótájékoztatón Miskolcon, csütörtökön.
Magyarország már kifelé tart a gazdasági válságból, de továbbra is ki van téve olyan pénzügyi járványoknak, amelyek esetleg más közép-kelet-európai országokból indulnak el - mondta a Financial Timesnak Bajnai Gordon.
Egy autós meghalt Dunakesziben a Fóti úton csütörtök este, mikor gépkocsijával eddig ismeretlen okból letért az útról és egy fának ütközött - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
A kormányfő szerint a következő kabinetnek is folytatnia kell a válságkezelést. A költségvetési elvonások várható hatásaira kívánják felhívni a figyelmet a szombati Kossuth téri tüntetést szervező fideszes önkormányzati vezetők. Újabb, Magyarországon elhunyt beteg szervezetében mutatták ki a H1N1-es vírust. A nap legfontosabb hírei.