A Milla kitérő választ adott, Bajnai munkatársa pedig cáfolja, hogy a volt miniszterelnök október 23-án, a civilek demonstrációján térne vissza a ringbe. Ha mégis így történne, az MSZP elnöke nem lesz ott az eseményen – családi programot szervez.
A keddre virradóra várható, talaj menti fagy miatt hét, az ország keleti felében lévő megyére adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tarlós István nem állította le a busztendert, hanem a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatótanácsának kérésére a jövő heti rendkívüli közgyűlés elé viszi a megtárgyalását - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Tizenhét pénzügyi tárgyú törvényt módosított hétfőn az Országgyűlés, ezek közül a biztosítási törvény és a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítása érinti leginkább közvetlenül a fogyasztókat.
A remény nem külpolitikai stratégia, a békét az erő demonstrálásán keresztül lehet biztosítani - hangoztatta Mitt Romney republikánus elnökjelölt a Virginiai Katonai Intézetben hétfőn mondott, az amerikai kivételességre és vezető szerepre épülő kül- és biztonságpolitikai stratégiáját ismertető beszédben.
Vasárnap Bende Andrienn három pontos előnnyel érkezett a Hungaroringre. A bajnoki cím sorsa elsősorban azon múlt, hogy Adrienn, vagy Edina nyeri-e meg az évad utolsó versenyét. Amennyiben Adrienn Edina előtt végez, Adrienn a bajnok. Amennyiben Edina végez Adrienn előtt és a leggyorsabb kört is megfutja, Edina a bajnok. Ha a leggyorsabb kört Adrienn futja meg, pontegyenlőség alakul ki, a több…
Nem állította le a budapesti busztendert Tarlós István - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Szűcs Somlyó Mária hozzátette: a főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központ igazgatótanácsának kérésére a jövő heti rendkívüli közgyűlés elé viszi a pályázat megtárgyalását.
Késsel fenyegetőzve kiraboltak egy kisboltot hétfő délután Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Meghalt egy tehergépkocsi vezetője, aki járművével több parkoló autónak ütközött a józsefvárosi Népszínház utcában hétfő este, majd beleszaladt egy épületbe; az érintett villamosok helyett pótlóbuszok járnak - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
Iránnak 2-4 hónapra lehet szüksége ahhoz, hogy egy nukleáris robbanótöltethez elegendő, fegyvertisztaságú uránt állítson elő - állította egy hétfőn megjelentetett jelentésében egy amerikai biztonsági kutatóintézet.
A parlament döntése értelmében 2013. január 1-jétől visszakerülnek a megyeszékhelyekhez a megyei múzeumok és könyvtárak. Ezeket az intézményeket a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló 2011-es törvény helyezett állami tulajdonba ez év januárjától.
A Milla sokat árt, miközben nem akar ártani. Utcára viszi az embereket, hamis illúziókat épít, ezért rossz ügy mára - ezt mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke nem javasolja, hogy bárki is elmenjen a Milla tüntetésére „biodíszletnek”. "Ezt meg kéne beszélni egymással, mert ennek nagyon rossz vége lesz" - mondta Gyurcsány a Milla törekvéseiről.
A miniszterelnök szerint Magyarország együtt növekedhet a német gazdasággal. Londoni elemzők szerint nemzetközi védőháló nélkül is finanszírozható jövőre a magyar gazdaság. 2-2 forinttal drágulnak szerdán az üzemanyagok. A nap legfontosabb hírei október 8-án.
Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök - derült ki a parlament honlapjára hétfő este felkerült dokumentumokból.
Az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Eszerint összesen mintegy 97 milliárd forintot zárolnak, illetve csökkentik a különböző tárcák előirányzatait, egyes alapok egyenlegét pedig összesen 19,5 milliárd forinttal kell javítani.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés novemberben fogadhatja el a 2013-as költségvetést. Rogán Antal erről az M1 Az Este című műsorában beszélt, hangsúlyozva, a nagyobbik kormánypárt egyetért a kabinet pénteken bejelentett egyenlegjavító programjával, az abban foglaltakat pedig nem tekintik megszorításoknak.