A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) minden hatáskörébe tartozó ügyben, így a Klubrádió ügyében is a törvényesség és jogállamiság oldalán áll. Minden médiapiaci szereplő alapvető érdeke, hogy a jogállam nyújtotta átlátható és biztonságos keretek között működhessen.- olvasható a hatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében. Az írásból kiderül: a médiahatóság a Klubrádió "érdekében"…
Heteken belül várhatóan több új célállomást jelentenek be, ahová menetrend szerinti repülőjárat indulhat Debrecenből. Meleghegyi Tamás, az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: három-négy éven belül elérhetik az évi hatszázezer fős utasforgalmat.
Az Európai Unió szigorítja a Szíriával, Iránnal, valamint Fehéroroszországgal szembeni szankciókat – így döntöttek az uniós külügyminiszterek pénteken.
A német sajtó részletesen beszámolt Orbán Viktor csütörtöki bajorországi látogatásáról, a The Economist és a Wall Street Journal európai kiadása a magyar politikai helyzetet elemezte, a lengyel és osztrák lapok szintén több cikkben foglalkoztak Magyarországgal.
Esztergomban vasárnap 11, főként a városi közszolgáltatásokat érintő kérdésben tartanak népszavazást, melyet az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP közösen kezdeményezett - tájékoztatta a helyi választási iroda koordinátora pénteken az MTI-t.
A párt egyik alelnöke szakadár társaságnak minősítette a Hősök terén megjelent gárdistákat, a másik alelnök együtt turnézik a "szakadárok" országos vezetőjével.
Ígéretet kapott a vasutasok érdekképviselete a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól arra, hogy az áprilisi járattörlések miatt egyetlen MÁV-dolgozó sem veszíti el a munkahelyét - tudta meg az InfoRádió a Liga Szakszervezetek alelnökétől.
A Kúria elnöke szerint a bírói függetlenség nem más, mint ítélkezési függetlenség, amelynek alapvető feltétele: a törvények hagyjanak mozgásteret a bíráknak ahhoz, hogy kialakíthassák a saját joggyakorlatukat.
A Transparency International Magyarország (TI) szerint az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítások továbbra sem garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Tárgyakat dugtak a diákok végbelébe, rendszeresen verték és szexuálisan zaklatták őket az ausztriai kremsmünsteri apátságban – állítja a Profil című osztrák lap a birtokába jutott nyomozati iratokra hivatkozva. A szadista visszaélésekkel gyanúsított tizenkét pap közül tizenegy biztosan megússza. Az állítólagos áldozatok szerint a papok úgy bántak velük, mint a nácik, feljelentést tenni pedig nem…
A Transparency International Magyarország szerint az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítások továbbra sem garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A fővárosi önkormányzat keresi a megoldást az Arany Alkony Idősek Otthona ügyében - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-t.
A Klubrádió kifogásolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának érvelését, ami alapján a tanács megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló műsorszolgáltatási szerződés létrehozásáról szóló döntését.
A Klubrádió kifogásolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának érvelését, ami alapján a tanács megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló műsorszolgáltatási szerződés létrehozásáról szóló döntését.
Az elmúlt két év új jelensége a dolgozói szegénység, vagyis hogy a keresők között is egyre több a nehezen élő, kilátástalan helyzetű ember - összegezte az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának pénteki kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakat újságíróknak Kiss Péter.
Élete végéig fegyházban kell maradnia annak a huszonhat éves férfinak, akit előre kitervelten, több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondott ki bűnösnek pénteken első fokon a Szombathelyi Törvényszék. Édesanyja a második áldozata volt.
Csekély mértékben, de csökkent a munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: februárban 76.303 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 63-mal kevesebbet, mint januárban - olvasható a központ jelentésében.
Három jelölt indulhat a II. kerületi egyéni képviselői mandátumért az április 22-i időközi önkormányzati választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője pénteken az MTI megkeresésére.
Parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció annak felkutatására, hogy egyes földpályázatok elbírálásakor milyen érdekek érvényesültek.
Az alapvető emberi méltóság sérthetetlen, minden más emberi jognak az alapja, amely velünk születik – hangoztatta pénteken Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Kőszegen, ahol mártírhalált halt munkaszolgálatosokra emlékeztek.
Vita tört ki a Német Labdarúgó Szövetség és az ország legnagyobb zsidószervezete között azzal kapcsolatban, hogy a válogatott tagjai meglátogassák-e az auschwitzi megsemmisítőtábort az idén nyári lengyel-ukrán rendezésű futball Európa-bajnokság alatt – írta honlapján a Guardian brit lap.
Elsősorban szervező típusú, dinamikus embereket próbál az országos elnökségébe választani a párt jövő hétvégi tisztújító kongresszusán az MSZP - erősítette meg az InfoRádiónak a párt jelölőbizottságának vezetője.
A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás…
A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás…
Az úgynevezett Pilis-Invest ügyben három vádlottat letöltendő, egyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kósa Zsuzsanna, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon a Pilis-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet volt elnöke, két igazgatósági tagja és felügyelőbizottsági tagja ellen indított büntetőeljárásban. Az ítéletet pénteken hirdették ki.
Vesztegetéssel is megvádolta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség - írta pénteken az Index hírportál.
Dombóvár alpolgármestere a Tolna Megyei Kormányhivataltól kérte, hogy kezdeményezze a Szekszárdi Törvényszéknél annak megállapítását, a település polgármestere maradhat-e Szabó Loránd, annak ellenére, hogy jogerős bírósági ítéletben marasztalták el.
Ha rosszul is, de meg kell oldani az ügynökkérdést, azzal többet ártunk, ha nem csinálunk semmit – ezt Kukorelly Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Meglepett, nem esett jól, de hamar túltettem magam rajta – ezt Kovács László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az MSZP jelölőbizottságától nem kapott elegendő szavazatot arra, hogy valamilyen tisztséget töltsön be a pártban.
Az országgyűlési törvénytől nem fog jobban működni a parlament, ez abnormális gondolkodásmód – ezt Ujhelyi István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Megállapodtak az európai uniós tagországok külügyminiszterei pénteken arról, hogy az Indiai-óceán térségében a kalózkodás visszaszorítása érdekében zajló uniós katonai műveletet kiterjesztik a szomáliai partokra.
Navracsics Tibor bízik abban, hogy egy hónapon belül megindulhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. 0,7 százalékos gazdasági visszaeséssel számol 5,5 százalékos infláció mellett idén a Pénzügykutató. Nem lesznek elbocsátások az áprilisi járatritkítások miatt a vasútnál.
Dombóvár alpolgármestere a Tolna Megyei Kormányhivataltól kérte, hogy kezdeményezze a Szekszárdi Törvényszéknél annak megállapítását, a település polgármestere maradhat-e Szabó Loránd, annak ellenére, hogy jogerős bírósági ítéletben marasztalták el.