Indult-e végrehajtási eljárás a Magyar Nemzeti Galéria ellen? címmel írásbeli kérdést nyújtott be kedden az Országgyűlésben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez L. Simon László fideszes parlamenti képviselő.
Érvénytelenség, illetve eredménytelenség miatt összesen tizennégy megyében újra kiírják az iskolaigazgatói pályázatokat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatásért felelős államtitkársága kedden az MTI megkeresésére.
Az önkormányzat által beadott komplex telepprogram ellen tiltakoztak romák kedden a kisebbségi önkormányzat által összehívott közmeghallgatáson. Elsősorban azt sérelmezték, hogy a kisebbségi testület nem vehetett részt az előkészítésben, illetve azt kifogásolták, hogy a helyzetelemzés kedvezőtlen színben tünteti fel őket. Egy félreértés miatt határozottan visszautasították, hogy közösségi helyre…
A Lancia Thema is helyet kapott a legújabb Woody Allen-film stábjában; a „To Rome with Love” világpremierjét a napokban tartották a római Auditorium Parco della Musicában. A Gravier Productions és a Medusa Film produkciójaként elkészült alkotás április 20-tól látható az olasz filmszínházakban, majd az ezt következő hónapokban megkezdődik a film vetítése a világ további országaiban is.
A szíriai forradalom szülőhelyén, Deraában jártak kedden az ENSZ megfigyelői - közölte a világszervezet bejrúti szóvivője. Találkoztak a kormányzóval, és körbenéztek a városban. Más ENSZ-tisztségviselők Damaszkuszban a kormány illetékeseivel tárgyaltak - mondta Háled al-Maszri.
Győzelemmel kezdte meg szereplését kedden a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán: Merész András együttese 13-12-re nyert az oroszok legjobbjai ellen.
Érvénytelenség, illetve eredménytelenség miatt összesen tizennégy megyében újra kiírják az iskolaigazgatói pályázatokat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatásért felelős államtitkársága kedden.
Szigorodott a közlekedőket érintő szabálysértési bírságolás gyakorlata. A rendőrök nem mérlegelhetnek, fix összegű bírságot kell kiszabniuk a vétkesekre. Major Róbert rendőr alezredes szerint nem a büntetés mértéke, hanem annak elkerülhetetlensége miatt lehet remélni a közlekedésbiztonság javulását.
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán: a keddi játéknapon Merész András együttese egy góllal nyert az oroszok legjobbjai ellen.
Nemzetközi jogi lépéseket tesz Magyarország, ha a Fico-kormány az előző nap bejelentett tervek szerint módosítja a kettős állampolgárságról szóló törvényt - erről Semjén Zsolt beszélt kedden este.
Oroszország katonai-műszaki ellenlépéseket tesz, ha nem sikerül megállapodást kötni az Egyesült Államok által tervezett rakétaelhárító rendszerről - jelentette ki keddi sajtóértekezletén Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Továbbra is kiemelten fontos a kormány számára, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások a Valutaalappal. Létrejött a megállapodás a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavételéről. Az igazságügyi tárcához fordult az ügyvédi eskü új szövege miatt az alapvető jogok biztosa.