A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal hosszabbította meg P. Tamás és négy társa előzetes letartóztatását keddi végzésében abban a büntetőügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jár el előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés gyanúja miatt - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján. A végzés nem jogerős.
Az augusztus 20-i állami ünnepi rendezvények idején igazi kánikula várható, országszerte 32-35 fok lesz, túlnyomóan derült lesz az idő, záport, esetleg zivatart okozó hidegfront kedden súrolja az országot - mondta Bonta Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat Előrejelzési Főosztályának vezetője pénteken az MTI-nek.
A dailymail.co.uk hírportál értesülései szerint egy koppenhágai kórházban konyhakést döfött lányikreibe, majd kiugrott az ablakon Graham Bishop, a jelenleg Dániában élő brit médium, aki televíziós show-műsorokban szerzett hírnevet magának.
A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal hosszabbította meg P. Tamás és négy társa előzetes letartóztatását keddi végzésében abban a büntetőügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jár el előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés gyanúja miatt - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján. A végzés nem jogerős.
Hamarosan megjelenik egy 48 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelynek révén több kórház összeolvadhat a jövőben - közölte Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója pénteken az MTI-vel.
Nyárbúcsúztató nagykoncerttel várja augusztus 29-én a margitszigeti Szabadtéri Színház nézőit a Szentpéteri Csilla Band és a DuDance európa- és világbajnok latin táncegyüttes.
Vételi szándéknyilatkozatot küldött ma Csintalan Sándor a Ringier-nek: a volt MSZP-s politikus, a HírTv korábbi műsorvezetője komolyan gondolja, hogy megvenné a Népszabadságot, még akkor is, ha - mint lapunknak mondta - "nincsenek a párnacihába varrva milliárdjaim".
A Fidesz érvelése a legtöbb jogszabálytervezet mellett általában kimerül annyiban, hogy "az emberek érdekében", illetve "kétharmados felhatalmazással" cselekednek. Ez az érvelés valójában visszaélés ezzel a felhatalmazással, nem megerősíti, hanem megerőszakolja a demokrácia működését. - írja közleményében Molnár Zsolt az MSZP budapesti elnöke.
Hamarosan megjelenik egy 48 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelynek révén több kórház összeolvadhat a jövőben - közölte Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója.
A helyszínen életét vesztette az a kislány, aki kerékpárjával egy előző személyautó elé hajtott, péntek délután, Jászapáti és Jászkisér között - értesült a HavariaPress.
A jelentős forgalomkorlátozások miatt több BKV-járat menetrendje is módosul az ünnepi hétvégén, új buszjáratokat indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), és a tűzijáték miatt sűrűbben és meghosszabbított üzemidővel közlekednek majd a fontosabb járatok, így a metrók is.
A háborús bűnös Csatáry László letartóztatása hatalmas szenzáció ugyan, de azok számára, akik saját bőrükön tapasztalták a kegyetlenségét, nem jelent elégtételt. Ellenkezőleg. Szándékosan eltemetett fájó emléket hozott elő, régi sebet szakított fel - írja az Új Szó portálján Vrabec Mária, akinek először beszélt a szörnyűségekről két túlélő, Gáti Anna és Salamon Edit.
Kúttisztítás közben meghalt egy férfi pénteken Gyenesdiáson, ráesett a kút betonkávájának egy darabja - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Négy ember megsérült Kisteleken, amikor egy menetrend szerinti autóbusz nekiütközött a buszpályaudvaron az egyik boltívtartó oszlopnak - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Moszkva cáfolja, hogy az orosz elnök közel-keleti különmegbízottja egy szaúd-arábiai lapnak "kikotyogta volna", hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök bátyja súlyosan megsérült - az ügyről a Kommerszant című orosz lap pénteken számolt be.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő pénteken éles kirohanást intézett Izrael ellen, kijelentve, hogy Izraelt egy nap "letörlik a térképről". Korábban az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke is a zsidó állam megsemmisítéséről beszélt.
Három autó ütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Martonvásárnál péntek délután; az elsődleges információk szerint a balesetnek nincs sérültje - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Az oktatási államtitkárság szerint jogellenes az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) alapítványának helyzete, mert kuratóriumának mandátuma évekkel ezelőtt lejárt. Az intézmény pedagógiai vezetője, Horn György ugyanakkor a gimnázium honlapján azt közölte: nem érinti az AKG működését a napokban megjelent kormányhatározat, az iskola zavartalanul kezdheti meg szeptemberben a tanévet.
A diplomáciában szokatlan élességgel bírálta Damaszkuszt a francia külügyminiszter. Laurant Fabius szerint "meg kell dönteni a szíriai rendszert, mégpedig mielőbb".
A helyszínen életét vesztette egy fiatal kerékpáros, akit egy furgon ütött el a délutáni órákban a Jászkisér és Jászapáti közötti úton - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A szólásszabadság nyílt és otromba megsértésének nevezte a Pussy Riot orosz punk lányzenekar három tagjának kétéves börtönbüntetésre ítélését az Amnesty International Magyarország igazgatója az együttes melletti szimpátiatüntetésen pénteken Budapesten.
Moszkva nem érti Nagy-Britannia politikai menedékjoggal kapcsolatos álláspontját - nyilatkozott pénteken az Assange-ügy kapcsán az orosz külügyminisztérium információs osztályának igazgatóhelyettese.
Az Index hírportál információi szerint a VT-Transman nyerte az új buszüzemeltetési modell első tenderét, ennek köszönhetően márciusban 150 új Mercedes Citaro busz állhat szolgálatba Budapesten.
Az Index hírportál információi szerint a VT-Transman nyerte az új buszüzemeltetési modell első tenderét, ennek köszönhetően márciusban 150 új Mercedes Citaro busz állhat szolgálatba Budapesten. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK)viszont péntek este azt közölte az MTI-vel, hogy még nem fejeződött be az új buszüzemeltetési modell első tendere, jelenleg az értékelési szakasz tart, így…
A belügyminiszter akár személyes találkozón is felvilágosítást ad a rendőrségen történt átszervezésekről - közölte a tárca Vadai Ágnes országgyűlési képviselőnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagjának kérdésére reagálva pénteken.
Új jegyellenőrzési módszert akar bevezetni a Budapesti Közlekedési Központ: ezentúl a leszálló utasokat is megállítanák. Az ombudsman szerint ez alkotmányellenes lenne.
Fejenként mintegy 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók. A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére még 150 magyar van Szíriában. Az Index úgy tudja, hogy a VT-Transman hozhat 150 új buszt Budapestre.
Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) elnöknél a Pest megyei közgyűlés szocialista frakciója a megyei rendőrfőkapitány menesztése miatt - tájékoztatta László Ferenc frakcióvezető pénteken az MTI-t.
Bilincsben vitték el a rendőrök a nagykanizsai csatornaberuházás építésvezetőjét, miután fekáliával és építési törmelékkel kevert földet hordtak a város ipari parkjába - közölte a Zalai Hírlap online kiadása pénteken.
Továbbra sem látták el azt a fogyatékos kislányt, aki július közepe óta akut fogfájással él, mert a kezelésére kijelölt állami egészségügyi intézmények - úgy tűnik szabálytalanul - sorra elutasították, majd pedig 21 hetes "várólistára" tették.
Bár komolyan gondolja Csintalan Sándor, hogy megvásárolná a svájci Ringier-től a Népszabadság 70 százalékát, sőt, tegnap vételi szándéknyilatkozatott is tett, mégis lemaradhat az üzletről. A Népszabadság 27 százalékát tulajdonló szocialista Szabad Sajtó Alapítvány ugyanis élni kíván elővásárlási jogával és napokon belül választ ad a Ringier ajánlatára. Kránitz László, az alapítvány elnöke…
Továbbra is teljes titkolózás folyik az ügynökmúlt feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) sorsáról; noha Orbán Viktor a napokban egy interjúban azt mondta, "jól halad" a kabinet ügynök-ügyben. Ám kérdéseinkre az igazságügyi tárca nem sok konkrétumot árult el.
Sem a kormány, sem az IMF/EU nem akar igazából megállapodni - állítja Mellár Tamás. A Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke szerint Orbánék ódzkodnak attól, hogy bárki is beleszóljon unortodox gazdaságpolitikájukba, a nemzetközi pénzügyi szervezetek pedig attól tartanak, hogy a megállapodás után újabb "meglepetéssel" áll elő a kormány.
Tudatmódosító szerek maradékát mutatták ki Sződy Ferenc, a Szigeten múlt szerdán eltűnt, majd egy salzburgi kórházban előkerült amerikaifoci-edző vérében - írja a Blikk.
"Az érettségire vonatkozó változásokat legalább négy évre előre kell bejelenteni" - mondta lapunknak Keszei Sándor. A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnökét azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy a kormányzat a 2012 tanévtől szigorítja a középszintű nyelvi érettségi feltételeit.