Meglepő döntés! 19 év után kirakta a Tankcsapda a banda gitárosát, Molnár Levente Cseresznyét. Információink szerint a döntést a rockegyüttes frontembere, Lukács László hozta meg, akivel a zenész az utóbbi időben elviselhetetlenül sokszor került nézeteltérésbe. A döntés bizonyára váratlanul érte a gitárost, hiszen még a közönségtől sem búcsúzott el.
Budapest - Hamarosan kés alá fekszik VV Gergő (32). A villa alfahímje a bokszgálán kapott akkora öklöst Csabától, hogy eltört az orra, ezért úgy döntött, megmutatja egy szakembernek, dr. Kárász Tamás orr-specialistának, és ha úgy alakul, kés alá fekszik.
Hűtlen kezelés miatt a Baranya megyei főkapitányságon indult nyomozás a múlt év novemberében az Azori szigeteken tartott konferencián résztvevő megyei önkormányzati elnökök ügyében.
Budapest - Utolsó röntgenjén is túl van VV Béci (26)! A BeleValó műsorvezetője néhány hónapja egy táncpróbán törte el a kezét, akkor hetekig halogatta a vizsgálatot, ám végül kiderült, a baj nagyobb, mint hitte.
Budapest - A tanulás után a következő egy hétben a szórakozásé a főszerep a ValóVillában. A játékosok ugyanis egy hamarosan induló gameshow-val ismerkedhetnek meg.
Budapest ‒ Beszédében példaképnek nevezte legeredményesebb úszóinkat, köztük a botrányhős, a csapattársát megütő, lapunk munkatársát megfenyegető Verrasztó Dávidot (23) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője. Kollégái ezzel roppant kínos helyzetbe hozták Réthelyi Miklóst (72), aki tegnap köszöntötte a 2011-es világversenyek érmeseit.
Szombathely – Visszatérő vendégként pózolt kameránk előtt Németh Barbara (20), mai címlaplányunk ugyanis 2010-ben egyszer már ledobta a ruháit a Blikk szépe versenyünkön.
Budapest - Hónapok óta vége a szerelemnek a ValóVilág cselszövője és kedvese, Ferenc között, ennek ellenére a fiatalember ott volt, amikor Kingának a legnagyobb szüksége volt rá.
Pattaya - Feltöltődve érkezett haza thaiföldi nyaralásáról Keresztes Ildikó (47), ami az utóbbi hónapok megrázkódtatásai után igencsak ráfért a népszerű énekesnőre.
A szegedi egyetem munkatársai az etiópiai merénylet magyar áldozatai - mondta el az MTI-nek Mezősi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője. A két férfi egy csoporttal utazott, amikor fegyveres banditák támadtak rájuk, öten meghaltak.
A dél-afrikai Tábla-hegyről vetette magát a mélybe Jeb Corliss (35), amerikai bázisugró. Repülés közben azonban sziklának ütközött, és egy hatalmas esés után lábait törte.
Túllőtt a célon a német RTL tévécsatorna, amikor Dschungelcamp 2012 – a magyar Celeb vagyok, ments ki innen! valóságshow német verziója – legújabb évadjában a már megszokottnak mondható emberpróbáló megmérettetéseket tovább próbálták fokozni.
Sharm al Sheikh - Joshi Bharat minden évben a Vörös-tengerhez jár telelni. Önmagában ez nem lenne meglepő, csakhogy a tévés sorselemző nem tud úszni! Ennek ellenére megmártózik a vízben, de csak óvatosan, mert még élénken emlékszik arra a napra, amikor egy barátjának kellett őt kimentenie.
London - Ipswichből az orosz második vonalban élen álló Vlagyikavkazba kerülhet Priskin Tamás (25), miután kedd késő délután felbontotta a szerződését az angol másodosztályú labdarúgócsapattal.
Giglio - Élve akarta hazahozni fiát, Fehér Sándor (†38) édesanyja, a reptéren még bizakodva nyilatkozott, akkor még nem sejtette, hogy másnap neki kell majd azonosítania gyereke holttestét. Az ismert hegedűművész maradványát szerdán délelőtt búvárok hozták partra Giglio szigeténél. A zenészt a hajó vízzel teli gyomrában találták meg. Valószínűleg megfulladt.
Budapest - Joggal érezheti azt, Király L. Norbinak (22), hogy neki aztán minden bejött! Az X-Faktornak köszönhetően ugyanis sosem remélt ismertségre tett szert, a Bravo Otto gálán kipróbálhatta magát műsorvezetőként Dukai Regina oldalán, az idei X-Faktor-szériában pedig már ő készítette a színfalak mögötti interjúkat az énekesekkel.
Warwick - Titokban luxusprostituáltként egészíti ki fizetését egy angliai egyházi gimnázium iskolatitkára, aki internetes honlapján biszexuálisnak vallja magát.
Budapest - Eindhoven - Újabb Eb-arany kerül a Kásás és a Szivós famíliához? Kemény Dénes (57) szövetségi kapitány pólóválogatottjában ugyanúgy ott van a két család egy-egy képviselője, mint az 1974-ben Eb-aranyérmet szerző csapatban volt.
Budapest - Minél előbb szeretné elkészíteni első önálló lemezét Kocsis Tibor (30), amelyen az X-Faktor győztese a koncertek és fellépések mellett is gőzerővel dolgozik már.
Budapest - Tovább szűkült a Vasas focicsapatának kerete. Az NB I-ben tizenkettedik helyen telelő angyalföldiek már hétfőn elküldtek az edző, Marijan Vlak (56) mellett tizenegy futballistát, köztük korábbi válogatott játékosokat, Farkas Balázst (32) és Simek Pétert (31). Szerdán újabb két labdarúgóval bontottak szerződést: a ghánai-angol kettős állampolgárságú Bradley Hudson-Odoi (23) és a…
Budapest ‒ A Jászai Mari-díjas művész néhány éve azt nyilatkozta, már nem lesz szerelmes, de a sors másképp akarta! Szerednyei Béla a hot!-nak először beszélt a nem várt boldogságáról!
Újvidék - Ha kézilabda-világverseny, akkor az utóbbi időben elkerülhetetlen a magyar–spanyol párharc. Ha pedig ez a két együttes lép pályára - miként a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének második meccsén ma este -, akkor kihagyhatatlan, hogy mi lesz válogatottunk korábbi csapatkapitányával, a világ legjobbjának megválasztott Nagy Lászlóval (30).
Budapest - Alig látja Dundikával közös, két hónapos kisfiát Majka (32) az utóbbi időben, a nagydumás rapper ugyanis hetek óta legújabb műsora, a Blikk.hu-n jövő hétfőn startoló Punk16 munkálataival van elfoglalva.
Budapest - Sosem félt osztozni a sikeren Koós János (74). Az ország egyik legnépszerűbb énekes-humoristája D. Tóth Krisztának mesélt Hofiról, Fradiról és kettétört zenészkarrierjéről.