Kissé erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót csütörtökön reggel 246,50/70 forinton jegyezték, míg szerdán délután 246,90/7,00 forinton. A forgalom kifejezetten alacsony volt.
Az első félévben csaknem egyharmaddal nőtt a fizetésképtelen cégek száma – derül ki a Coface összegzéséből. Az első hat hónapban 9.400 vállalat került csőd, felszámolás vagy végelszámolás alá. A Coface ügyvezető igazgatója szerint a vállalatok magas száma miatt kevés az egy cégre jutó termelés, így hosszú távon nem lehet őket fenntartani. Ennek ellenére továbbra is sok az új társaság, ugyanis a…
Holnaptól tíz új gazdaságélénkítő pályázatot ír ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A vállalkozások csaknem 13 milliárd forintra pályázhatnak, a támogatást elsősorban munkahelyteremtésre, illetve szolgáltató központok építésére lehet fordítani. A kormány még ebben a hónapban dönt a Gazdaságfejlesztési Operatív Program következő kétéves akciótervéről,…
A magyar pénzintézetek az európai bankoknál jobban viselnének egy váratlan finanszírozási válságot – derül ki az MNB tanulmányából. A jegybank elemzője szerint a magyar bankok a náluk lévő betéti állomány 20-25 százalékát tudnák kifizetni azonnal egy likviditási sokk esetén, míg a külföldi intézetek ennek csak a felét. Móré Csaba úgy véli, hogy ez az arány változhat a jövőben, hiszen a magyar…
A vártnál magasabb, 8,6 százalékos volt a fogyasztói árak növekedése júniusban. A gyorsuló infláció részben a szolgáltatások árának megugrásával magyarázható, emellett a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenése is lassult. A Gazdasági Rádió által megkérdezett elemzők szerint a vártnál magasabb adat várhatóan nem változtat a kamatpályán, az irányadó ráta 6,5 százalék köré csökkenhet év végéig. A…
Együttműködési megállapodást írt alá a barkácsáruházakat üzemeltető bauMax Magyarország ZRt. az UNION Biztosítóval - áll a biztosító szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A megállapodás értel...
A CounterSpy adatai alapján egyre aktívabbak a trójai programok: az előző havi toplistában 4 helyen szerepelt trójai alkalmazás, ehhez képest most 10-ből 6 helyezett trójai program.
Kínában rekordszintre emelkedett a külkereskedelmi többlet a múlt hónapban. A szufficit 26,9 milliárd dollárt tett ki, vagyis jóval túlszárnyalta az elemzői várakozásokat. Tálas Barna Kína-szakértő szerint ennek oka, hogy az országban július elsejétől szüntették meg több termék exportadó kedvezményét, így ezeknek az áruknak a nagy részét a múlt hónapban szállították külföldre. Eközben a kínai GDP…
Bagdadi bankban dolgozó biztonsági őrök 282 millió dollárt loptak el munkahelyükről - jelentette az Aszvat al-Irak hírügynökség a belügyminisztérium közlésére hivatkozva. A három férfi szerdán tulajdo...
Adólevonásra csak akkor vagyunk jogosultak, ha az adóhivatal által elfogadott számláink vannak. Mire kell figyelni, amikor számlát kapunk és mit jelent az APEH által elvárt „kellő körültekintés”?
Politikai beállítottság alapján jelentős különbség mutatkozik a magukat elégedettnek, illetve elégedetlennek vallók között Magyarországon - derül ki egyebek mellett az Eurobarométer tavaszi felméréséb...
Nem bizonyultak igaznak azok a magyarországi híresztelések, miszerint Szlovákia határ menti városaiban tömegesen dívik az úgynevezett magyar jogosítványturizmus - állítja egy szlovákiai napilap. Az á...
Az idén az első félévben 1.630 közbeszerzési eljárásban 623 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés; az eljárások száma 924-gyel, a beszerzési érték 217 milliárd forinttal csökkent a múlt év...
Az Európai Központi Bank figyelemmel kíséri a tartósan növekvő eurózóna térségében az áralakulást, és adott esetben kész cselekedni az inflációs nyomás megfékezése érdekében - szögezi le a bank havi j...
Az anyagi juttatásokon túl az "erkölcsi" elismerés egyik formája lehet, ha a vezető számára hatékony biztosítási védelmet alakít ki egy vállalat. Ez egyre több hazai vállalkozásra is jellemező számos esetben már igen komoly, 100 millió forintot meghaladó biztosítási összegek sem ritkák - írja a Világgazdaság.
Harry Potter halott - ezzel az üzenettel próbálja sokkolni a felhasználókat egy, a Panda Software által frissen felfedezett vírus. Némiképp azonban ellentmond önmagának, hiszen létrehoz egy Harry Potter nevű felhasználót is
Az MSZP azt szeretné, ha 2008-tól a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokba a hátrányos helyzetű gyerekek is bekerülhetnének - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP országgyűlési képviselője. A Fidesz szer...
Politikai beállítottság alapján jelentős különbség mutatkozik a magukat elégedettnek, illetve elégedetlennek vallók között Magyarországon - derül ki egyebek mellett az Eurobarométer tavaszi felméréséből.
Az MVM Csoport áram-nagykereskedő társasága, az MVM Trade meghirdette első "Szivárvány" aukcióját, amely a 2008. január 1. és 2008. december 31. közötti időszakra tízféle különböző, összesen 100 MW zs...
Az eddig befejezett 13 díjas főútszakasz forgalomszámlálása azt bizonyítja, hogy a matricás díjak bevezetése általában nem rendezte át a főutak forgalmát - közölte a Magyar Közút Kht.
Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyását adta ahhoz, hogy az EMI brit zenei társaságot átvegye a Terra pénzügyi befektetői cég. Az unió bizottsága négy hétig tartó vizsgálatot fol...
Az euróövezet országaiban gyorsabb volt a gazdasági növekedés az első negyedévben, mint amire korábban számítottak: az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint a GDP 0,7 százalék...
A volt jegybankelnök szerint "rövidtávon a 250 forintnál erősebb és a 270 forintnál gyengébb árfolyam egyaránt súlyos károkat okoz". Az Intesa-Sanpaolo közép-európai regionális igazgatója szerint használhatatlan az inflációs célkövető rendszer.
Megkezdődött Budaörsön egy városi uszoda és egy sportcsarnok építése, a 2,7 milliárd forintos önkormányzati pénzekből megvalósuló beruházás jövőre készül el - közölte az önkormányzat ...
Elfogott egy toplistás, kiemelten keresett adócsalót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság célkörözési csoportja Budapesten - közölte a szervezet bűnügyi igazgatója. A fe...
A Magyar Demokrata Fórum támogatja Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök, Nagy Zoltán a BAMOSZ elnöke, valamint Cselovszki Róbert, a BSZSZ elnökének ötpontos tőzsdeélénkítő, a középosz...
Védettséget élveznek a Fidesz népszavazási kérdései, mivel azonos témában kezdeményezett referendum esetén a korábban benyújtott kérdések az irányadók - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető
Elfogott egy toplistás, kiemelten keresett adócsalót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság célkörözési csoportja - közölte a szervezet bűnügyi igazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyását adta ahhoz, hogy az EMI brit zenei társaságot megvegye a Terra Firma Capital Partners pénzügyi befektetői cég.
Optimális esetben az amerikai kongresszus még nyáron elfogadhatja a vízumkérdésről is szóló előterjesztést, 2008-ban pedig "valami történhet" a kérdésben - mondta Daniel Fried, amerikai külügyi államtitkár-helyettes Budapesten.
A leginkább szennyező cégeknek ingyenesen adható szén-dioxid kvóta-kiosztász az EU megnyeste, a környezetvédelmi minisztérium pedig bíróságra ment az uniós döntés miatt
Közös megegyezéssel távozik a Malév éléről Gönci János vezérigazgató, a posztot mától Lloyd Paxton brit szakember tölti be - közölte a Malév ZRt. az MTI-vel. Lloyd Paxton 1960-tól 35 ...
Az orosz Gazprom állami monopoltársaság a francia Totalt választott partneréül az északi sarkkörön túli, a Barents-tenger alatt 350 méter mélyen lévő Stokman tengeri földgázmező kitermeléséhez, egyben jelezte, hogy amerikai és norvég cégek is csatlakozhatnak a projekthez egy későbbi fázisban.
A Mol valóban 2 milliárd eurós hitel felvételét tervezi, ez azonban nem a sajátrészvény vásárlások finnszírozására kell - mondta Somlyai Dóra, a Mol Magyarország kommunikációs igazgat...
Értékalapú ingatlanadót nem lehet addig bevezetni, amíg nincs ingatlan kataszter, így átmenetileg korrigált terület alapú adót kell alkalmazni - mondta Borsi László, az Ingatlan Parlament elnöke az őszi RealEast Expo Budapest bemutató sajtótájékoztatóján.
Elismerte a MOL kommunikációs igazgatója, hogy a társaság valóban kétmilliárd eurós hitel felvételét tervezi. Somlyai Dóra hozzátette: a pénz nem a sajátrészvény-vásárlások finnszírozására kell.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tudomásul veszi és áll az Európai Bizottság vizsgálata elé, amelyet szerdán indított a magyarországi Ibiden Hungary Gyártó Kft. állami tá...
Sólyom László köztársasági elnök nem nyilvánította községgé a Pest megyei, jelenleg Piliscsabához tartozó Magdolna-völgyet, ahol tavaly érvényes és eredményes népszavazáson döntöttek a településrész ö...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410 pontos emelkedéssel, 29242 ponton zárt csütörtökön. ez a tegnapi záró értékhez képest ez 1,43 százalékos erősödés. Az indexet a csaknem 2,5 százalékka...