Legalább 10 millió dollárt bukott az orosz befektetési bank, a Renaissance Capital egyik brókere, aki nem engedélyezett pozíciókat vett fel - írja az egyik orosz lap, a Vedomosti. Egyes, az ügyhöz...
Szerdától megint olcsóbban tankolhatunk a hazai töltőállomásokon - tudta meg a portfolio.hu. A benzin átlagosan 284 forint lesz literenként, míg a gázolaj átlagára 302 forint körül alakul.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) részeként megvalósuló Nemzeti Iskolafelújítási Program (NIP) az egyik legsikeresebb pályázatnak bizonyult: az óvodák, iskolák rekonstrukcióját támogató pályázatra összesen 1417 kérelem érkezett, amelyből 1109 bizonyult érvényesnek. A szakmai zsűri 253 pályázatot talált első körben támogatandónak, noha a pályázati anyagok több mint 80 százaléka…
Lassan tovább enyhülő, 6 százalék felé süllyedő éves magyarországi inflációt jósolnak szeptemberre londoni feltörekvő piaci elemzők, sőt megjelent az első, 6 százalék alatti ütemet valószínűsítő citybeli előrejelzés is.
Vége az inflációs időknek? Októberi Árkosarunk adatai alapján legalábbis erre lehetne következtetni. Augusztushoz képest immár 6,5 százalékkal olcsóbb, ha nem is az élet, de az étel biztosan
Túlságosan egyoldalú a devizanemek tekintetében a magyar bankközi pénzpiac, a bankok szinte mindegyikének devizára lenne szüksége forintlikviditásért cserébe, és ez az oka annak, hogy ma sikertelen...
Az MKB Bank határozatlan időre felfüggeszti az euró- és svájci frank alapú hitelek igénylésének befogadását - közölte a pénzintézet hétfőn. A Budapest Bank változatlanul folytatja a deviza alapú hitelezést mind a lakosság, mind a kis- és közepes vállalatok számára, a Raiffeisen a vállalatoknál egyedi elbírálást alkalmaz.
A francia kormány összesen és maximálisan 360 milliárd euróig támogatja a bankközi hitelforgalmat és tőkésíti fel a pénzügyi válságban bajba jutott bankokat. (ProfitLine.hu)
Szeptemberben 6.1 százalékos lehetett az egy évre visszatekintő drágulás üteme - derül ki a Portfolio.hu hagyományos havi piaci felméréséből. Amennyiben a szakértők várakozásai teljesülnek, jelentős,...
Mint arról korábban beszámoltunk - néhány további híres sportolóval együtt - Michael Schumacher a nevét adta egy nagyszabású felhőkarcoló projekthez. A sokmillió dolláros fejlesztésnek az Egyesült Arab Emirátusok ad otthont, ahol a napokban aláírták a szerződéseket és a Michael Schumacher Világbajnoki Torony építése már az év vége előtt megkezdődhet....
A bizalom javítása és a bankrendszer lilviditásának megőrzése érdekében "bizalmi csomagot" jelentett be a lengyel jegybank. A tervek szerint a csomag minden bizonnyal 12 olyan pontot tartalmaz majd...
Sok autós tapasztalja csalódottan, hogy bármilyen széles körű is a casco-biztosítása, káresemény esetén az önrészfizetési kötelezettség miatt mindenképpen veszteség éri. A KÖBE által most bevezetett önrész biztosítással első ízben válik lehetővé, hogy a károsult mentesüljön ennek az összegnek a kifizetésétől is. Az új terméket a KÖBE saját hálózatán kívül kizárólag a CLB Független Biztosítási…
Holnap, azaz kedden délelőtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tagjaival egyeztet a pénzügyi válság kapcsán tervezett kormányzati lépésekről és a Nemzeti...
21%-os részesedést szerez a Mitsubishi UFJ a Morgan Stanley-ben 9 milliárd dolláros befektetéséért cserében - jelentette be a vállalat a mai napon. A hírre az amerikai bank részvényei 44%-kal...
Az állampapírpiacon volt némi mocorgás a délelőtt folyamán - fejtette ki egy elsődleges állampapírpiaci kereskedő a mai napi események kapcsán. A pénteki szintekhez képest mérséklődtek a hozamok,...
Az ázsiai és európai piacokhoz hasonlóan nagy árfolyam-emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai piacokon, a DJIA index 385,34 ponttal, 4,68 százalékkal erősödve nyitott, míg a Nasdaq composite index 73,77 ponttal, 4,58 százalékkal emelkedett. (ProfitLine.hu)
Jelentős szigorításokat vezetett be az ukrán kormány a bankrendszer vonatkozásában, miután a hrivnya gyengülése, a politikai bizonytalanság, illetve az ország 6. legnagyobb bankjának, a...
A bankszámlaadatok megszerzésére irányuló internetes bűncselekmények szaporodásával járhat a nemzetközi pénzügyi válság - figyelmeztetnek biztonságtechnikai szakértők.
Hétfőn egymás után jelentették be az európai kormányok a pénzügyi válság legyűrésére elhatározott lépéseiket, melyek között ezúttal jelentős összegű állami garanciavállalás szerepel, a bankközi hitele...
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) július 1-je óta 293 hatósági ellenőrzést kezdett a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban; az ellenőrzések közül eddig 144 fejeződött be, s 99 esetben kellett szankciót kiszabni, vagyis tízből hét kötelezett nem tett eleget bejelentési és bevallási kötelezettségének, ha mégis, akkor sem megfelelően.
A magyar állam nemfizetési kockázata elleni biztosítás (CDS) ára múlt pénteken kiemelkedően magas szintre 400 bázispont közelébe emelkedett, ami közel jár a balti országoknál illetve a Bulgáriánál...
Ötforintos, a 251-256-os sávban jegyezték a magyart a közös európai fizetőeszközzel szemben a bankközi piacon a mai kereskedés során, ami a továbbra is jelentős bizonytalansággal terhelt nemzetközi...
Akár másfél hónapig is ellátás nélkül maradhatnak azok, akik Start Plusz kártyát igényelnek - erősítette meg a Magyar Államkincstár illetékese az InfoRádiónak. A kártyát a kismamák és a regisztrált, tartós munkanélküliek vehetik igénybe, hogy az állam ezzel is segítse elhelyezkedésüket. A hivatali ügyintézés fél napos sorban állással járhat.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint , a Rába Nyrt. felügyelő bizottsági tagja 2008. október 10-én a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési szolgáltató segítségével 10 darab RAB0809 kontraktus eladást eszközölt 918 forintos árfolyamon, míg felesége Dr. Lovas-Romváry Fruzsina 9.000 darab Rába részvényt értékesített 891 forintos árfolyamon - olvasható a…
Azok után, hogy a Korányi Tamás - Lovas András - Baál Vagyonkezelő által alkotott befektetői csoport pénteken bejelentette, hogy 5% alá csökkent befolyásuk a Rábában, ma kiderült, hogy pénteken is...
Az infláció nagy mértékű csökkenését várják az elemzők a következő hónapokban - mondta az ING elemzője. Németh Dávid hozzátette: a jegybank inflációs célja valószínűleg teljesülni fog 2010-re, a jövő év elején pedig kamatcsökkentési ciklus kezdődhet.
A kormány, miután visszavonta az adótörvények módosítását, az idén nem nyújt be újabbat - közölte az MTI kérdésére Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hétfőn. Hozzáfűzte: így a jelen...
Az FHB 2008. október 13-án az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 921.3 Ft-os árfolyamon 103,985 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt. A társaság...
A Rába 2008. október 13-án 13,861 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 900 Ft/darab átlagáron. A tranzakciót követően a Rába sajat tulajdonában lévő törzsrészvények állománya 725,791 darabra emelkedett...
A forint reggeli szintjét ugyan nem tudta megtartani, de hétfőn a kereskedés egészét tekintve erősödött a budapesti bankközi devizapiacon. Délután fél ötkor 254,10/20 forint volt az euró árfolyama, az...
Pénzügyi veszélyövezetek alakultak ki a világ több pontján annak nyomán, hogy sok befektető a piacokról való meneküléssel hozzájárul a globális romláshoz - írta a hétfői The Wall Street Journal, amely a veszélyeztetett európai országok közé sorolja Magyarországot. Az IMF nyilatkozata azért inkább csak biztatás, komoly mentőövet még nem kell dobni
Az amerikai Priceton Egyetem tudósa, az 55 éves Paul Krugman nyerte az idei közgazdasági Nobel-díjat. Az elismerést a Svéd Bank hívta életre 1969-ben, a díj eredetileg nem szerepelt Alfred Nobel végakaratában....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 810,34 pontos, 5,56 százalékos emelkedéssel, 15.387,80 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 34,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények á...
Az Egyesült Államokat sújtó pénzügyi válság láthatóan nem befolyásolja a Hollywoodban folyó munkát. A jövő tavasz és nyár közötti időszakra 40 film elkészítését tervezik
A múlt héten tapasztalható hatalmas zuhanás után itt a korrekció, a nyitás óta folyamatosan emelkednek az irányadó amerikai indexek, és jelentős pluszban zártak az európai piacok is. Nincs mit tenni,...
Tizenötmillió forintra bírságolta a Vanisht, a klórmentes fehérítők forgalmazóját a Gazdaság Versenyhivatal a fogyasztók megtévesztése miatt. A GVH azért lép fel ilyen keményen, mert Magyarországon még alacsony szinten van a fogyasztói tudatosság.
Az emberek kétötöde elégedett a külsejével, 30 százaléka az esetek többségében, míg 11 százalékuk szinte mindig. A jó megjelenés kulcs lehet a sikerhez.
A hatalmas összegű uniós programok, pályázatok ellenére sem érzékelhető nagy változás a munkahelyi diszkrimináció terén. Gyakran az uniós támogatásból megvalósuló képzések, álláskeresési technikák ellenére is az utcán találják magukat az álláskeresők, miközben a támogatást felvevő cégek, képzők jól járnak.
A korábbi hatalmas zuhanás után a hétfői nyitás óta folyamatosan emelkednek az irányadó amerikai indexek, és jelentős pluszban zártak az európai piacok is. Nincs mit tenni, csak venni lehet! - ajánlja a Portfolio.hu. A magyar tőzsde is magára talált: a BUX 5,6 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést az elmúlt 3 hónap átlagát jelentősen meghaladó, 34,8 milliárd forintos forgalom mellett,…
A világ hajlamos abban reménykedni, hogy ha a legújabb vakmerő mentőövterv sikerrel jár, úgy visszatérhetnek a 2006-os esztendő régi szép napjai. Csakhogy könnyűszerrel előkapható az az érv, amely szerint a bankválság még csupán a hideg verejték, nem pedig az utána következő influenza.
Londoni elemzők szerint Magyarország esetében inkább "a viharvert kötvénypiac" iránti bizalomerősítés a célja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségnyújtási készséget kifejező nyilatkozatának, más térségbeli országokban azonban valóban növekszik a nagyarányú pénzügyi válság kockázata a hitelpiaci krízis terjedésével. Európa kormányai közben bankközi hitelek állami garantálásáról döntöttek.
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy a Társaság – a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. október 13. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 921,3323 Ft-os árfolyamon 103.985 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján.…