Sem a kormányszóvivő által másodszor is bepanaszolt Orbán-interjú, sem a Hír TV egyik műsorában kormánygyalázó nótát éneklő betelefonáló ügyében nem tudott dönteni e heti ülésén a médiahatóság: mindké...
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálja a hatáskör és illetékesség kérdését a Szilvásy György nyaralója ellen elkövetett rongálás ügyében - mondta az NNI szóvivője, Bartha László az MTI-nek pénteken. ...
Megállt a dollár erősödése, sőt gyengült a főbb devizákkal szemben, miután nyilvánosságra került az augusztusi munkaerőpiaci adat, melyben a munkanélküliségi ráta 6.1 százalékra, a vártnál nagyobb mértékben emelkedett. (ProfitLine.hu)
A kilenc új közép- és kelet-európai EU-tagország gazdasági konjunktúrát élvezhetett az utóbbi években, ám a folyamat 2030-ig meg fog fordulni, és fokozatosan a nyugat-európai régiók válnak vonzóbbá a befektetések szempontjából
Szombaton vezetik be a budapesti közösségi közlekedést érintő változtatások kétharmadát - ez több mint hétszáz változtatást jelent. Ennek során megújul számos járat menetrendje, megváltozik számozása, útvonalvezetése és végállomása is
Pénteken kora délután 1,4196 dolláron is állt az euró jegyzése, tavaly október óta a legalacsonyabban az amerikai devizához képest. A jelentések szerint árfolyamának további esését a német ipari term...
Több éves augusztusi rekordot ért el az infláció Oroszországban: az előző hónaphoz képest 0,4 százalékot, az előző év augusztusához képest 9,7 százalékot ért el a fogyasztói árak emelkedésének mértéke...
Újbuda vételi ajánlatot tesz a kerület városközpontjára, hogy megszerezze a területet a jelenlegi tulajdonos fővárosi önkormányzattól - mondta Balás Piri László (Fidesz), a XI. kerület városgazdálkodá...
Kedvező magyarországi inflációs számokat várnak augusztusról a londoni City térségi elemzői. A megfogalmazások között szerepel az infláció "összeomlásszerű" lassulása is, és nem zárják ki az idei kamatcsökkentést
Két hete nem látott mértékben csökkent az indiai részvényindex a szoftverexportőrök vezetésével, miután a tegnapi munkanélküliségi adat tovább növelte azon aggodalmakat, mely szerint az amerikai gazdaság növekedése megáll. A Sensex index 415.27 ponttal, 2.8 százalékkal 14,483.83 pontra csökkent, ezzel a héten mintegy 0.6 százalékot csökkent. Az S&P CNX Nifty index 95.45 ponttal, 2.2 százalék…
Szeptember 8-án indul a Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. nyilvános részvényértékesítése, a sikeresen záruló jegyzés után a társaság teljes részvénycsomagját bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére - közölte...
A 91-es meghosszabbított buszjárat ellen tiltakoztak pénteken a fővárosi, pasaréti Gábor Áron utca lakói. A 40-50 lakó az ellen tiltakozott, hogy a BKV szeptember 6-ától két buszjáratot is közlekedtet...
A Fehérkereszt Állatvédő Liga szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (FVM) terheli a felelősség a baromfitermelő Hungerit Zrt. és az osztrák Négy Mancs Alapítvány közötti konflik...
Londoni értesülések szerint beavatkozásra kényszerült az orosz jegybank a rubel védelmében, miután - szintén londoni elemzők számításai szerint - a múlt hónapban több mint 20 milliárd dollár tőke távo...
Az MDF elnökasszonya szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében így ír a közelgő "elnöki találkozóról: "Az MDF mély megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy Fodor Gábor Magyarország történelmének ezen k...
Azerbajdzsán nem keres új útvonalakat a meglévőkön és a már eltervezett törökországin kívül a földgáz Európába szállítására, de a szállított mennyiséget növelni kívánja - mondta pénteken újságírók elő...
Péntekre virradóra Budapest XIX. kerületében lopás miatt megrongálódott huszonegy távközlési törzskábel, emiatt Kispesten több mint tízezer előfizető átmenetileg elérhetetlenné vált - közölte a Magyar...
Hillary Clintont, a keménységéről híres volt first ladyt veti be Barack Obama a republikánusok alelnökjelöltje, Sarah Palin alaszkai kormányzó ellen - értesült a csütörtöki The New York Times. A li...
Tavaly gyarapodott - 5 százalékkal -, idén viszont csökkenhet, akár 10 százalékkal is, a világ leggazdagabbjainak együttes vagyona, 110 ezer milliárd dollárról van szó
Tavaly gyarapodott - 5 százalékkal -, idén viszont csökkenhet, akár 10 százalékkal is, a világ leggazdagabbjainak együttes vagyona, 110 ezer milliárd dollárról van szó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 717,41 pontos, 3,53 százalékos csökkenéssel, 19.615,42 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 23,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
Pénteken látványosan gyengült a forint a bankközi piacon, délután fél ötkor 242,30/50 forint volt az euró árfolyama a csütörtöki 240,60/70 forint után. A napi kereskedést 241,00 és 242,50 forint közöt...
Ha a parlament megszavazza a javaslatot, a jövő évtől az adóhivatal készítheti el azok személyijövedelemadó-bevallását, akik ezt igénylik - mondta az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: a hivatal a munkáltatói adatszolgáltatás alapján fogja elkészíteni a bevallásokat.
Londoni értesülések szerint beavatkozásra kényszerült az orosz jegybank a rubel védelmében, miután - szintén londoni elemzők számításai szerint - a múlt hónapban több mint 20 milliárd dollár tőke távozott az orosz piacról a Grúziával kitört fegyveres konfliktus nyomán.
Szeptember 8-tól önkéntes éhségsztrájkba és mozaiksztrájkba kezdenek az egri kórház dolgozói, ha a Heves megyei közgyűlés nem bontja fel a HospInvest Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződést
Egy brit piackutató cég mérései szerint egyes élelmiszeripari termékek idei drágulása a brit szupermarketekben megközelítette az 50 százalékot. Egészében 8,3 százalékos nyolchavi drágulást mért a cég,...
Az építési területen szeptember 1-jével több jogszabály változott, a módosítások célja a beruházások időtartamának lerövidítése volt. És a bürokrácia leépítése folytatódik még tovább
Egy gondolat, egy tál étel - a szellemi munkát végzők szervezete sokkal több táplálékot követel, mint ha csak pihenéssel töltenék az időt. Ez magyarázat lehet a fejlett világot sújtó elhízási járványra
Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára és Ivan Zagar, a szlovén Önkormányzati és Területfejlesztési Kormányhivatal minisztere Mariborban, a Szlovénia és Magyarország közötti határon átnyúló együttműködési program programindító rendezvényén bejelentette, hogy a program első pályázati felhívásának keretében 14 millió euró összegű pályázati forrás áll rendelkezésre…
A fizikailag jól felkészült és esélyes sportolóknak is szükségük van olyan tréningekre, amelyekkel megelőzhető hogy a kritikus pillanatban leblokkoljanak
A pénteken nyilvánosságra hozott bruttó hazai termék (GDP) és ipari termelési adatok alapján az elemzők úgy vélik, kedvezőtlenek a magyar gazdaság kilátásai, amit erősít az is, hogy az euróövezetben sem történnek pozitív gazdasági fejlemények.
Tavaly gyarapodott - 5 százalékkal -, idén viszont csökkenhet, akár 10 százalékkal is, a világ leggazdagabbjainak együttes vagyona - véli a Boston Consulting Group tanácsadó-elemző cég. A szupergazdagok csoportjának összesített magánvagyonát csaknem 110 ezer milliárd dollárra becsüli a cég, megjegyezve, hogy az összesített vagyon hat év óta töretlenül növekedett.
Keveslik a horvát INA olajvállalat kisrészvényesei a MOL-nak a közkézen lévő papírokra tett részvényenkénti 2800 kunás ajánlatát, egyúttal bírálták a horvát kormány korábbi bejelentését a MOL és az INA közti lehetséges részvénycseréről.
Hiába csökkent 5 százalékkal a benzin és a gázolaj ára a világpiacon, mert a forint gyengült a dollárral szemben, így a Mol várhatóan nem mérsékli árait a jövő héten.
Már azzal, hogy írni-olvasni kiválóan tud hozzájárulhat a gazdasági élet fejlődéséhez, hiszen az analfabétizmus elleni harc alapeleme volt a modern ipari társadalmak kialakulásának. Magyarországon jelenleg a felnőtt lakosság 25-30 %-a funkcionális írástudatlan.
Ma Magyarország politikai patthelyzetben van, az SZDSZ ugyanakkor felelősen politizálva arra törekszik, hogy megteremtse a kormányzati cselekvés lehetőségét - mondta Fodor Gábor
Két osztrák állampolgárt fogtak el szombaton hajnalban a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség illetékességi területén, akik egy kisteherautóban 29 koszovói albán állampolgárt akartak Magyarországra...
A lengyel kormánynak kellett beavatkozni egy sajátos esetben. Betiltották boszorkányégetést Zielona Góra városában, mert az a nők hátrányos megkülönböztetésének számít