A hitelfolyósítások korlátozására kényszerülnek az orosz bankok a grúziai katonai beavatkozás nyomán kibontakozott tőkemenekítés miatt. A folyamat már a reálgazdaságban is kezdi éreztetni a hatását - ...
Négyezer dolgozó távozása már biztos a francia Renault járműipari konszernnél, közülük 3 ezren Franciaországban az önkéntes kilépési program keretében távoznak, további ezren az egyik franciaországi a...
Már második napja csökkennek az indiai részvénypiacok az acélgyártó vállalatok vezetésével, miután az árupiaci árak csökkenek a visszaeső kereslet következtében. A Sensex index 238.15 ponttal, 1.6 százalékkal 14,662.61 pontra csökkent, míg az S&P CNX Nifty index 68.45 pontot, 1.5 százalékot esve 4,400.25 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
Oleg Deripaszka orosz milliárdos 300 millió eurós kártérítést követel Montenegrótól a KAP alumíniumművekbe eszközölt beruházása kapcsán, mivel - véleménye szerint - a montenegrói kormány az üzem 2005-ös privatizálásakor téves adatokat adott meg a létesítmény állapotáról és annak értékéről, jelentette szerdai számában a helyi Vijesti című lap.
Az ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt. 2008. szeptemberétől AXA Kereskedelmi Bank Zrt. (AXA Bank) néven folytatja tovább tevékenységét a cégbírósági bejegyzést követően - közölte a bank a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Javult a magyarországi üzleti környezet - derült a Világbank legfrissebb jelentéséből. Tavalyhoz képest 9 helyezéssel előrébb van Magyarország, a 41. helyen. A Nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztérium úgy kommentálta a Doing Business című kiadvány értékelését, hogy igazolva látszik az a kijelentésük, miszerint az utóbbi években Magyarországon jelentősen egyszerűbb és olcsóbb lett vállalkozást…
Az ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt. 2008. szeptemberétől AXA Kereskedelmi Bank Zrt. néven folytatja tovább tevékenységét a cégbírósági bejegyzést követően - közölte a hitelintézet a Budapes...
A Citigroup 450 millió dolláros adózás előtti veszteséget könyvelhet el ebben a negyedévben a bajba jutott Fannie Mae és a Freddie Mac-ben lévő kitettségei miatt. (ProfitLine.hu)
A tőzsde igazgatója abban reménykedik, az Új Tulajdonosi Programban szereplő cégek bevezetése élénkülést hoz majd. Az Állami Autópálya Kezelő, a Mavir és a Magyar Villamos Művek részvényeiből a magánszemélyek kedvezményesen vásárolhatnak majd.
A keresőjéről ismert Google internetes vállalat az Európai Unió adatvédelmi aggályai miatt a jövőben rövidebb ideig fogja a felhasználók személyes adatait tárolni.
Szerdán töltötte be 115. életévét a legidősebb európai, a portugál Maria de Jesus. A rekordkorú asszonyt 84 éves lánya látja el. Corujában, egy kis faluban élnek az ország középső részén és nem tervez...
Négyezer dolgozó távozása már biztos a francia Renault járműipari konszernnél, közülük 3 ezren Franciaországban az önkéntes kilépési program keretében távoznak, további ezren az egyik franciaországi autógyárból, de sajtóértesülések szerint összesen 5 ezerrel lesz kevesebb Renault dolgozó, mert közel ezren nem franciaországi munkahelyekről távoznak.
Az amerikai olajtartalékok az elmúlt héten 5.9 millió hordóval, 1.9 százalékkal 298 millió hordóra csökkentek, mely meghaladja az elemzői várakozásokban foglalt csökkenés mértékét. (ProfitLine.hu)
Tévedésből a tervezettnél korábban kerültek forgalomba a tízezer forintos bankjegy új sorozatának darabjai - közölte a Magyar Nemzeti Bank szóvivője. Iglódy-Csató Judit elmondta: a régi és az új tízezresek egyaránt törvényes fizetőeszköznek számítanak. Az új bankjegyeket az MNB eredetileg 2009 elején szerette volna fokozatosan forgalomba hozni.
A pénzügyminiszter várhatóan a jövő héten terjeszti a kormány elé az adómódosító, és a következő héten a jövő évi költségvetési javaslatokat. Veres János elmondta: az adójavaslatoknak köszönhetően jelentős egyszerűsítésekre és tehercsökkentésre kerül sor, az egyensúlyi követelmény maradéktalan betartása mellett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,62 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 20.040,76 ponton zárt szerdán. A vezető részvények közül a Mol 1,46 százalékkal 15.980 forintra erősödött, az ...
28,7 milliárd dolláros értékkel újabb rekordot ért el a kínai külkereskedelem havi többlete augusztusban. A kínai aktívum mind az Egyesült Államokkal, mint az EU-val szemben nőtt. Az egy évvel korább...
Beigazolódott a szakértők előzetes várakozása, akik arra számítottak, hogy a múlt héten jelentősen csökkent az amerikai olajtartalék és feldolgozott olajtermék-tartalék, mert a Gustav hurrikán miatt k...
Hétfőig kell leadniuk igénylésük azoknak, akik új Diákhitel-igénylőként, már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni. Ez a pénzösszeg mostantól akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.
Csaknem ötmilliárd forinttal, 14,3-ról 19,1 milliárd forintra növekvő veszteséget tartalmazó üzleti tervmódosítási javaslatról tárgyalt szerdán első olvasatban a BKV igazgatósága - tudta meg az MTI az ülés résztvevőitől, akik emlékeztettek rá, hogy az előző vezérigazgató programjában ez évre nullszaldós működést ígért.
Regionális viszonylatban az árampiac továbbra is keresleti marad, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a villamosenergia ára rövid- és középtávon tovább emelkedik, amit némileg ellensúlyozhat a hatékony energia-termelés és -felhasználás - vélekedtek a Magyar Elektrotechnikai Egyesület éves vándorgyűlésén, szerdán Egerben felszólaló szakemberek.
Két volt kaposvári adóügyi behajtó ellen emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, és 38 rendbeli számítástechnikai adatok elleni bűncselekmény vétsége miatt.
Az Idősügyi Tanács támogatja Gyurcsány Ferenc javaslatcsomagját, a testület egyetért az adó- és járulékcsökkentéssel - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, az Országos Idősügyi Tanács titkára a testület ülése után szerdán Budapesten. A politikus arról is beszélt, hogy megmarad a 13. havi nyugdíj és az utazási kedvezmény.
Az erős légszennyezettség szárazsághoz vezethet - az autók, erőművek és fűtés által kibocsátott részecskék nagy koncentrációban fékezik a felhőképződést és a légáramlatokat
Légkondicionálók helyett sötét színek segítségével hűthetjük autóinkat és otthonainkat a közeljövőben. Egy különleges fekete színezék a nap infravörös sugarait visszaverve akár 20 fokkal hűvösebb felületet képes eredményezni. Az új technológia azt ígéri, hogy búcsút inthetünk a napsütésben szinte izzó kormánykerekeknek, háztetőknek és épülethomlokzatoknak. A speciális pigment közel tízszer annyi…
A nem dohányzó férfiak tüdőrákban való elhalálozásának 25 százalékkal nagyobb az esélye, mint azoknál a nőknél, akik szintén soha sem szívtak el egy cigarettát sem
Bár a héten sok olyan információ látott napvilágot, ami az olaj drágulását vonná maga után - csökkent az amerikai olajtartalék, Oroszország szorosabbá fűzné viszonyát az OPEC-cel, az olajkartell a kitermelés csökkentéséről döntött, beindult a hurrikánszezon - a piacokat jobban érdekelte, hogy globálisan csökken a kereslet. A fekete arany ára 100 dollár alá esett...
Több ezer ember elbocsátását tervezi a Renault franciaországi üzemeiből. Az első félévben a cég 37 százalékos növekedést ért el az előző évihez képest, mégsem tudják tartani a 2008-ra tervezett eladásokat.
Egy floridai újság honlapjára szombaton felkerült egy hatéves hír az UA csődjéről. A Google keresője kiszúrta, a hír egyre népszerűbb lett, hétfőre elért a Wall Streetre: az árfolyam negyedóra alatt 75 százalékot esett.
Az ízeltlábúakkal hasonlóságot mutató, egy milliméternél is kisebb medveállatkák (tardigrada) az egyedüliek, amelyek képesek túlélni a világűrt "védőfelszerelés" nélkül
Szerdán jelentős mértékben tovább csökkent az arany ára a keddi 10,50 dolláros hanyatlást követően. Ezzel már a hetedik egymást követő napon zárt gyengüléssel a nemesfém ára. A New York-i tőzsde fémr...
Az ügyben megszólaló politikusok véleményét összegezve kiszámíthatatlan az MSZP és az SZDSZ mai egyeztetésének végkimenetele, de várhatóan kézzelfogható eredmény nélkül zárul majd a tárgyalás, mely a miniszterelnök kezdeményezésére jön létre
Csaknem ötmilliárd forinttal növekvő veszteséget tartalmazó üzleti terv módosítási javaslatról tárgyalt első olvasatban a BKV igazgatósága - tudta meg az MTI
A cafeteria rugalmas béren kívüli juttatási rendszer, melyben a munkavállalók szabadon választhatnak a munkáltató által felkínált elemek közül. A köznyelvben használt „cafeteria” elnevezés egy kávéházi étlapra utal, egészen pontosan arra, hogy a felkínált lehetőségekből a munkavállalók kedvükre válogathatnak. A béren kívüli, munkaadó által biztosított juttatások célja ugyanis, hogy a megadott…
A lengyel kormányfő szerdán a 2011-et nevezte meg Lengyelország euróövezeti csatlakozása tervezett céldátumaként. Egy nemzetközi gazdasági fórumon Donald Tusk kijelentette, hogy ez nehéz lesz, de telj...
A szakember szerint ma az autókereskedők nem az eladott kocsikon, hanem a biztosítási és hitellel kapcsolatos jutalékokon keresnek - elkerülhetetlennek tűnik az áremelés