2008 második negyedév során az eurózóna foglalkoztatottsága az előző negyedévhez képest 0.2 százalékkal emelkedett az Eurostat adatai alapján. A 27-tagú Európában a foglalkoztatottság szintén 0.2 százalékkal emelkedett. Az első negyedévben mindkét zóna növekedési rátája 0.3 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Tíz felsőoktatási intézmény 500 diákja vett részt a Bosch csoport szeptember 11-i toborzónapján, a Hungaroringen, immár másodszor - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A német Lufthansa légitársaság szeptember 19-étől átlagban 4,8 százalékkal emeli világszerte a jegyárait - jelentette be a légitársaság szóvivője. A döntést a költségek általános emelkedésével indokol...
Egy év alatt a duplájára, bruttó 140 forintról mintegy 300 forintra emelkedett a magyar piacon a műtrágya kilójának ára. Az árrobbanás mögött piaci információk szerint részben az áll, hogy a legnagyob...
A német Lufthansa légitársaság szeptember 19-től átlagban 4,8 százalékkal emeli világszerte a jegyárait - jelentette be a légitársaság szóvivője, a döntést a költségek általános emelkedésével indokolva.
A második negyedévi visszaesés után a mostani harmadik negyedév már rosszul is kezdődött az euróövezetben: a júliusban 0,3 százalékkal csökkent az ipari termelés, és 1,7 százalékkal kisebb volt, mint tavaly júliusban, jelentette az EU statisztikai hivatala.
Az ipari termelés júliusban 1,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva munkanaphatástól megtisztítva, míg korrekciók nélkül 0,6 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Várhatóan részvény visszavásárlás mellett dönthet Oroszország második legnagyobb olajtársasága, az OAO Lukoil, miután az árfolyama 42 százalékkal esett a rekord árához képest. (ProfitLine.hu)
A fejlett országoknak nem elég csupán a magasan képzett külföldiekre támaszkodni, mivel a demográfiai folyamatok fényében a kevésbé képzett munkaerőre is nagy szükségük lesz - idézi az OECD figyelmeztetését a Világgazdaság.
Pénteken új csúcsra emelkedett a rövid lejáratú, fedezetlen eurókölcsönök kamata az európai bankközi piacon a hathónapos határidőre: 5,185 százalékra az előző rekordról, a csütörtöki 5,179 százalékról...
A kínai kormány komoly büntetést helyezett kilátásba pénteken azután, hogy kiderült: az egyik legnagyobb tejipari vállalatnak 700 tonna tejport kellett kivonnia a forgalomból, mivel az vesekövet okozott csecsemőknél. Az ügy ismét a kínai élelmiszer-biztonság hiányosságaira irányította a nemzetközi figyelmet.
Az EU Portal felnőttképzési Központ egynapos képzést tartott a munkaügyi ellenőrzésről. Bérczi Péter, az OMMF munkatársa beszélt a munkaügyi felügyelők hatásköréről, az ellenőrzés tárgyköreiről és a hatósági intézkedésekről, szankciókról és jogorvoslati lehetőségekről, valamint az ellenőrzésekhez és a munkavállaláshoz elengedhetetlen adminisztrációs teendőkről beszélt.
Az augusztus hónapban bejelentett új álláshelyek száma 30,2 ezer darab volt, számuk júliushoz képest enyhén csökkent. Az előző év azonos időszakához viszonyítva viszont 1,8 ezerrel több állást jelentettek be idén augusztusban a munkáltatók, mely 6,3 százalékos emelkedésnek felel meg - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A 2007. évi személyi jövedelemadójából 1 millió 803 ezer magánszemély ajánlott fel 16,2 milliárd forintot 28.872 kedvezményezettnek - jelentette be Polgár Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivata...
A Jogi Fórum 2008. szeptember 19-i rendezvénye a közvetítői eljárás jogviták rendezésében betöltött – egyre jelentősebb – szerepéről, hatékonyságáról, jelenlegi jogi szabályozásáról (x)
Több mint 1,7 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődhet meg még az idén az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként a Büki Gyógyfürdőben - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Néme...
Lengyel Zoltán volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő kisgazda színekben folytatja a parlamenti munkát, az erről szóló pénteki fővárosi sajtótájékoztatón azonban nem derült ki egyér...
Monor, 4 sz. főút és 46102 j. út csomópontjának körforgalmú csomóponttá történő átépítéséről juttatott el közleményt szerkesztőségünkbe a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) ...
A 2007. évi személyi jövedelemadójából 1 millió 803 ezer magánszemély ajánlott fel 16,2 milliárd forintot 28.872 kedvezményezettnek - jelentette be Polgár Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese.
A tavaly megkezdett coach képzés sikerét kívánja folytatni a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Kara (BMF KGK): az intézmény idén is elindítja egyedülálló képzési programját. Az előző ...
A Napi Gazdaság birtokában lévő, a kormány jóváhagyását még nem bíró adócsomag-javaslat szerint alaposan megtizedelnék az adóalap-csökkentő tételek számát.
A horvát tőkepiaci felügyelet (Hanfa) felkérte az OMV osztrák olajipari vállalat vezetőit, hogy fejtsék ki az INA-val kapcsolatos álláspontjukat - olvasható a Jutarnji list című horvát napilapban, miután Gerhard Roiss OMV alelnök azt nyilatkozta a Globus osztrák lapnak, hogy nem tartja tisztának az INA értékesítését.
További nagy átalakítások indítására már nincs lehetőség - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken, hozzátéve: a kormány az elmúlt időszakban számos nagy reformot indított, ezek egy részénél a hatás csak évekkel később jelentkezik.
Jövő szerdán, szeptember 17-ikén kezdi meg adását az interneten az Europarltv, az Európai Parlament (EP) webtévéje. Hol lesz az adás? A webtévé működésé...
Pénteken új csúcsra emelkedett a rövid lejáratú, fedezetlen eurókölcsönök kamata az európai bankközi piacon a hathónapos határidőre: 5,185 százalékra az előző rekordról, a csütörtöki 5,179 százalékról, jeléül annak, hogy a tőkepiacon már nem hisznek az Európai Központi Bank esetleges kamatcsökkentésében belátható időn belül.
A német posta megállapodást kötött pénteken arról, hogy a Postbankban meglévő 29,75 százalékos részesedését 2,79 milliárd euróért eladja a Deutsche Banknak - jelentették be az üzlet résztvevői.
A fejlett országoknak nem elég csupán a magasan képzett külföldiekre támaszkodni, mivel a demográfiai folyamatok fényében a kevésbé képzett munkaerőre is nagy szükségük lesz - idézi az OECD figyelmeztetését a Világgazdaság.
Magyarországon mérnökökre, magasan képzett informatikusokra lesz szükség, de felértékelődnek a jó kommunikációs és a kiemelkedő problémamegoldó képességgel rendelkező szakemberek is az elkövetkező 3-5 évben - derül ki az Amerikai Kereskedelmi Kamara felméréséből.
Soron kívüli vizsgálatot kér Dávid Ibolya, mert bizonyítéka van, arra, hogy Almássy Kornél érintett lehet egy, a Dávid Ibolya személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Almássy magát akarta átvizsgálni - reagált az MDF elnökjelöltje
Kényszerszabadságra küldték a Zalabaromfi több száz dolgozóját, miután a cég bankszámláit szeptember 1-jén zárolta a CIB Bank, így a zalaegerszegi társaság sem a munkatársainak, sem a beszállítóknak nem tud fizetni.
A fővároson kívül nyolc megyébe szállítottak a romlott öttömösi savanyúságból; eddig legalább húsz budapesti konyhában, köztük óvodában és idősek otthonában is találtak a rossz minőségű áruból - közöl...
Egy elszalasztott lehetőség lehangoló pillanatképe - így fogalmaz a kormányzati negyed sorsáról szóló pénteki írásában a Financial Times. A negyed hatással lett volna a világ bármely városára, mára a tervezőasztalon csak egy épületegyüttes maradt belőle egy bevásárlóközponttal. Erre pedig nincs is szüksége Budapestnek
Három százalékkal zsugorodott Japán gazdasága az idei év második negyedében az egy évvel korábbihoz képest, ilyen mértékű visszaesésre hét éve nem volt példa.
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2008. szeptember 11-én díjátadóval egybekötött konferenciát tart a családi vállalkozásokról. A téma aktualitását az adja, hogy hazánkban a rendszerváltást követő néhány évben indultak el az első vállalkozások, amelyek most kezdik a generációváltást.
Lényegében a már korábban bejelentett adóváltozásokkal megegyező javaslatot terjeszt a Pénzügyminisztérium (PM) a kormány elé; a tervezet alapján jövőre az adóterhelés összességében 145 milliárd forinttal csökken, amely a 260 milliárd forintos adómérséklés és a 115 milliárd forintot kitevő adóátrendezések különbsége; a kabinet várhatóan jövő heti ülésén foglalkozik a javaslattal.
Három százalékkal zsugorodott Japán gazdasága az idei év második negyedében az egy évvel korábbihoz képest, ilyen mértékű visszaesésre hét éve nem volt példa. Az előző negyedhez képest 0,7 százalékos ...
Az Egyesült Államokban az augusztusi kiskereskedelmi forgalom a becslések szerint, a munka- és munkaszüneti napokkal kiigazított adatok alapján 381.2 millió dollár volt, mely 0.3 százalékkal marad el az előző havitól, azonban 1.6 százalékkal meghaladja az előző évit. (ProfitLine.hu)
Egy év alatt Magyarország második legnagyobb állásvásárává nőtte ki magát a HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok, mely október 16-17-én két napig ismét széles kínálattal várja a kiállítókat és látogatókat egyaránt.
A tisztiorvosi szolgálat idén nyáron 986 alkalommal ellenőrizte a strandok vízminőségét, és összesen 2,7 millió forint bírságot szabott ki, de fürdővíz eredetű járványt nem tapasztalt - mondta Budai B...
A kiskereskedelmi eladások nagy meglepetésre 0,3 százalékkal estek a múlt hónapban az Egyesült Államokban, az autók nélkül számolt eladások pedig 0,7 százalékkal romlottak. Az elemzők a kiskereskedelm...