Számos olyan adóemelési és kedvezménymegvonási passzust tartalmaz a most elkészült adócsomag-javaslat, amelyek alkotmányossági kételyeket is felvetnek. Mi számít duplaadóztatásnak?
Bérharcot indít a Magyar Orvosi Kamara. A testület elnöksége egy héten belül dönt arról, milyen eszközökkel próbálják rábírni a kormányt, hogy az orvosi bérek 2013-ig elérjék az uniós jövedelmek 70 százalékát.
A háztartásoknak is megérné napelemeket felszerelni. Nem csak arról van szó, hogy pár éven belül visszahozza az árát, de az ingatlan értékét is növeli ez a fajta "befektetés"
Októberben ötödikén indul el Splitből a Természetesen az Egészségért Sportegyesület három tagja, hogy 160 nap alatt körbevitorlázza a Földet. Kikötni egyszer sem fognak
Számos olyan adóemelési és kedvezménymegvonási passzust tartalmaz a most elkészült adócsomag-javaslat, amelyek alkotmányossági kételyeket is felvetnek - írja a szombati Magyar Nemzet.
Közel háromtucat törvényt érint az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról címet viselő tervezet, amely a Pénzügyminisztérium honlapján olvasható. Az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta és miután a szocialista párt kisebbségben kormányoz, elfogadása is kétséges.
Kiszakítottak a helyéről egy bankautomatát Solymáron, a tettesek egy teherautóhoz rögzített drótkötél segítségével lopták el a készüléket - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. ...
Megtámadta a kormányzati informatikai rendszert, s a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik szerverét is az a vállalkozás, amelyet államtitoksértésért és magántitkok jogosulatlan megszerzéséért feljelentett az NBH
A sokszeletes komputertomográfia gyorsan fejlődő vizsgáló módszer, mellyel például a koszorúereket véres beavatkozás nélkül lehet tanulmányozni, de a szakemberek szerint túl nagy a sugárterhelés
Kézifegyveres támadás érte az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák egyik gépjárműoszlopát szombaton, a helyi idő szerint kilenc órakor kibontakozott tűzharcban személyi sérülés nem tör...
Tavaly aláírt reformszerződésének ratifikálása előtt nem lehet tovább bővíteni az Európai Uniót, még Horvátországgal sem - vélte egy szombaton megjelent interjúban Karel De Gucht belga külügyminiszter...
Aki antiszemita, az keresztényellenes is - mondta XVI. Benedek pápa Párizsban, az apostoli nunciatúrán, ahol a franciaországi zsidó közösség képviselőivel találkozott. "Az egyház az antiszemitizmus mi...
Az Ike hurrikán szombaton elérte Texas területét. A hurrikán "szeme" Galveston város közelében ért a szárazföldre. Az Ike kettes erősségű az ötfokozatú skálán, de a hatóságok így is attól tartanak, ho...
A Fidesz szerint a kormány a 2009-es adótörvényekben a jól kommunikált adócsökkentések mellett adóemeléseket rejtett el; erről a párt két képviselője, Tállai András és Mádi László beszélt szombaton sa...
Bonyolódik a lehallgatási botrány: a Nemzetbiztonsági Hivatal gyanúja szerint kormányzati szerverekre akart betörni egy biztonságtechnikai cég, amely vezetője az NBH egykori főigazgató-helyettese. A cég telephelyén számítógépeket foglaltak le, másnap Dávid Ibolya egy hangfelvétellel állt elő, amelyen arról beszélnek, hogy "rá kell dolgozni az MDF-re, Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket". A…
Nem, sajnos a maga párja nem paranoiás! Tudományos bizonyítékkal szolgálunk, miszerint 40-76% arra az esély, hogy magát a párja megcsalja. És nem igaz, hogy a férfiak többet lépnek félre
Második világháborús szárnyas bombákat találtak egy építkezésen szombaton Kecskeméten - közölte a rendőrség az MTI-vel. A három bombát körbekerítették és őrzik - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a...
Jogi konzultációt követően, a kialakult helyzet miatt, jogi lépéseket tervez Csányi Sándor, az OTP Nyrt. elnök-vezérigazgatója, aki elismerte, ő hallható a Dávid Ibolya által ismertetett hangfelvételen.
Lomtalanítás során kirakott tárgyakat gyújtott meg egy ismeretlen a főváros II. kerületében, a Retek utcában szombaton; a tűz két személygépkocsira is átterjedt - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI...
Kizárólag fehér emberekből álló esküdtszék ítélkezik majd O.J. Simpson, a fegyveres rablással, emberrablással és egyéb erőszakos bűncselekményekkel vádolt fekete bőrű egykori amerikaifutball-sztár per...
A sokszeletes komputertomográfia gyorsan fejlődő vizsgáló módszer, mellyel például a koszorúereket véres beavatkozás nélkül lehet tanulmányozni, de a szakemberek szerint túl nagy a sugárterhelés
Az egyszülős családban élő gyermekek nehéz helyzete miatt tüntetnek a Parlamentnél, a demonstráció résztvevői az elmaradó tartásdíjak ügyében petíciót írtak az Országgyűlés elnökéhez.
Korlátozott üzemmódban újraindult a vasúti személyforgalom szombaton reggel a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban, másfél nappal azután, hogy az alagút Franciaország felé vez...
Kivonta katonáit az orosz hadsereg szombaton a grúziai Poti térségéből, betartva azt a szeptember 15-i határidőt, amelyet a kivonulás első szakaszának végrehajtására vállalt Moszkva a grúziai konflikt...
A Zöldekkel és a liberálisokkal kötne koalíciót a német szociáldemokraták kancellárjelöltje a jövő őszi parlamenti választások eredményeként. Frank-Walter Steinmeier erről a Süddeutsche Zeitung szomba...
Fizetésemelést kérni veszélyes dolog, különösen, ha a konkurenciával fenyegetőzünk, egy későbbi leépítés alkalmával ugyanis tőlünk szabadul meg elsőként a vállalat. Pedig csak alkalmi örömöt ad a plusz a jövedelem, hiszen pár hónap után megszokjuk az extra összegeket, utána pedig ismét igényt tarthatunk a főnök bőkezűségére.
Veres János az Ecofin, az Európai Unió pénzügyminisztereinek nem hivatalos nizzai találkozóján pénteken megerősítette Magyarország azon álláspontját, hogy az egységes európai pénzügyi felügyelet irányába kell és célszerű elmozdulnia az európai gyakorlatnak.
Az Európai Bizottság felmérése szerint az Európai Unió félmilliárd állampolgárának több mint a fele rendszeresen használja az Internetet, de körülbelül 200 millióan egyáltalán nem kerülnek kapcsolatba a nettel.
A brit turisztika történetének legnagyobb légi "mentőakciója" kezdődött szombaton, miután az egyik vezető brit utaztató cég hirtelen csődje miatt utasok tízezrei rekedtek külföldön. Brit szakértők szerint további cégösszeomlások várhatók az utazási szakma rendkívül rossz gazdasági környezete miatt.
A részmunkaidős, megbízásos, szerződéses munkaviszonyban dolgozó nők 5-10-szer nagyobb eséllyel válnak munkahelyi szexuális zaklatás áldozatává, mint "státusos", teljes munkaidős kolléganőik - állítja egy ausztrál tanulmány.
A Holdon talált víz arra utal, hogy a Föld és kísérő égiteste egykoron egységet alkotott - legalábbis erre következtetnek amerikai kutatók a holdkőzetek víztartalmának vizsgálata alapján.
Az idén szeptemberben HINT (Hungary: Invest Network and Trade) címmel új, negyedéves üzleti magazint indított az ITD Hungary magyar befektetés-ösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, illetve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.
Kezd nagyon is sietőssé válni a mai kormányellenzőknek a körvonalazódó jövőkép mielőbbi "átfestése", illetve annak kivédése, hogy a magyar emberek a folytathatóságot óhajtsák.
Kína ipara a múlt hónapban egy évvel korábbi kibocsátását 12,8 százalékkal múlta fölül, ami "vészesen" szerény tempó az egy évvel korábbi 17,5 százalékos növekedéshez.
A Bloomberg hírszolgálat a dél-koreai Kia Motors autógyár szóvivőjére hivatkozva azt jelentette, hogy a cég az év végéig hoz döntést tervezett kelet-európai automotorokat gyártó üzemének helyszínéről, míg a szlovákiai sajtó már azt közli, hogy az országban tervez további 110-200 millió eurós beruházást a Kia.
A nyilvános ajánlattétel szeptember 5-ei megjelenése óta a 3 millióból mindössze 715 darab INA-részvényt kínáltak eladásra a Mol által ajánlott áron - derül ki az eladásokat jóváhagyó horvát központi elszámolóház vasárnapi adataiból.
Ismét Dávid Ibolyát jelöli az MDF elnökének a párt országos választmánya, Almássy Kornél a szombati választmányi ülés elején bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől - közölte Hock Zoltán, a párt alelnöke.
Legutóbbi egy éves tevékenységükért az amerikai csúcsvezetők a megelőző évinél átlagban csak 3 és fél százalékkal kaptak többet, azaz érzékelhették, hogy országukat megcsapta a hitel- és gazdasági válság szele. Annyiban is változott a korábbi helyzet, hogy a múlt évben már nem fizettek ki nekik három számjegyű javadalmazási csomagokat, dollármilliókban, ahogy az korábban előfordult.
Harmincöt milliárd dollárnyi is lehet az az összeg, amit külföldi befektetők a dél-oszétiai válság kirobbanása óta kivontak az orosz részvénypiacokról - írja a francia Paribas bankház számaira hivatkozva az orosz Kommerszant című lap. Idézi továbbá az Unicredit olasz pénzintézet számát, amely szerint az összeg 23 milliárdnyi lehet, más banki vélemények szerint is elérheti a 20 milliárd dollárt.
Ma zárul "A víz és a fenntartható fejlődés" vezérgondolata köré szerveződött zaragozai szakvilágkiállítás, amelyen a 105 résztvevő ország, a spanyol állam és a tartományok pavilonjai június 14. óta várták látogatóikat.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint egyes statisztikai adatok kiragadása nem alkalmas egy város kriminalisztikai fertőzöttségének leírására, az ORFK szerint ugyanis az ismertté vált bűncselekmények csak egy része befolyásolja a lakosság szubjektív biztonságérzetét. Megpróbáljuk feltérképezni az ország legbűnösebb városait
A nők vállalkozását, munkavállalását elősegítő ingyenes vállalkozói készség fejlesztő képzéseket indít a Közgazdasági Politechnikum, a gazdasági tárca anyagi támogatásával - közölte Gergely Gabriella, a képzéseket vezető tréner.
Kína ipara a múlt hónapban egy évvel korábbi kibocsátását 12,8 százalékkal múlta fölül, ami "vészesen" szerény tempó az egy évvel korábbi 17,5 százalékos növekedéshez.
Legutóbbi egy éves tevékenységükért az amerikai csúcsvezetők a megelőző évinél átlagban csak 3 és fél százalékkal kaptak többet, azaz érzékelhették, hogy országukat megcsapta a hitel- és gazdasági válság szele.