2010. február 5. péntek

febr. 5
9:11
Útmutató a szuperbruttóhoz (RSM DTM) (Portfolio)
2010. január 1-jétől az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében bevezetésre került a személyi jövedelemadózásban az adóalap-kiegészítés, amely a köznyelvben...
febr. 5
9:12
Mi van az EUR/HUF árfolyammal (technikai elemzés) (ProfitLine)
Az Euró-Forint keresztárfolyam hosszútávú képén jól látható az a rally, amit a Forint gyengülésében élhettünk meg 2009 elején. Az árfolyam ismét erősödni kezdett, míg végül stabilizálódott egy szűk, 20 Ft-os sávban. (Solar Capital)
febr. 5
9:13
Százezren vannak munka nélkül Szlovéniában (HR Portál)
Szlovéniában megközelítette a 100 ezret a munkanélküliség az idén januárban: a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint pontosan 99.600-an voltak állás nélkül, 34,7 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
febr. 5
9:14
Drámai esést okozott pedál probléma a Toyotánál (ProfitLine)
Néhány hete még úgy nézett ki, kezd vonzó befektetéssé válni a Toyota részvénye, hiszen az egyik legsikeresebb autógyártó volt a világon, sikereivel az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában és Európában is, dominálva az eladási statisztikákat. (Solar Capial)
febr. 5
9:15
Utódlástervezésre van szükségük a családi vállalkozásoknak (HR Portál)
A tulajdonosi generációváltás kiemelt témája lesz a Felelős magyar családivállalat-tulajdonosok első magyarországi konferenciájának február 25-én a Magyar Tudományos Akadémián - írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
febr. 5
9:15
Oszkó: "Nem volt még olyan Pénzügyminisztérium, amelyet ennyien ellenőriztek" (Infostart)
Megbeszélésre hívja a Pénzügyminisztérium a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok szakértőit annak érdekében, hogy a választási felkészülés idején teljes körű és pontos információkat kapjanak az ország gazdasági helyzetéről - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában a pénzügyminiszter.
febr. 5
9:16
Russel 2000 index (technikai elemzés) (ProfitLine)
Igen csúnyán fest az index, a meredek letörés pedig a továbbiakat illetően sem kecsegtet túl sok jóval, amilyen szépen emelkedett november óta, olyan csúnya esést produkál január közepe óta.
febr. 5
9:17
Lejtőn a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,56 pontos csökkenéssel, 20.519,71 ponton nyitott pénteken.
febr. 5
9:18
Az egészségünket és a pénzüket féltjük (Privátbankár)
Az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott - visszafogott várakozással tekintünk 2010-re
febr. 5
9:19
KSH: 1 százalékkal nőtt az ipari termelés decemberben (Infostart)
Tavaly az év egészében az ipari termelés volumene 17,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008-ban, a termelés decemberben 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, munkanaptényezővel korrigálva 1,4 százalékkal esett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján pénteken.
febr. 5
9:20
17 százalékot zuhant tavaly az ipar (Privátbankár)
Előzetes adatok alapján, 2009-ben az ipari termelés volumene 17,7%-kal alacsonyabb volt, mint 2008-ban - közölte a KSH. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 decemberébe...
febr. 5
9:21
Ha egyszer a kínaiak rákapnak a tokaji aszúra! (Pénzcentrum)
A hagyományos magyar élelmiszerek nem igazán számíthatnak világhírre a közeljövőben. A gyártók leginkább a prémium termékek alacsony gyártási volumenével, illetve a közösségi marketing hiányával magyarázzák azt, hogy a határokon túl többnyire rendkívül kis körben forgalmazott termékek nem tudnak betörni a szélesebb piacokra....
febr. 5
9:21
Hol lesz a megálló? - Technikai elemzés (Portfolio)
Erőteljes iránymutatást kaptak tegnap a piacok az elkövetkező időszak kereskedésére vonatkozóan. Mint a következő grafikonokon láthatjuk, több kulcsfontosságú támasz adta meg magát tegnap. Ma reggel...
febr. 5
9:23
Szuperbruttó: így számít a jövedelmednél (Pénzcentrum)
2010. január 1-jétől az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében bevezetésre került a személyi jövedelemadózásban az adóalap-kiegészítés, amely a köznyelvben szuperbruttósítás néven vált ismertté....
febr. 5
9:23
Már megint lefelé tart az ipar (2.) (Portfolio)
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 5,7%-kal csökkent - jelentette a KSH. Az ipari termelés az előző év azonos...
febr. 5
9:25
A guru sem vigasztal: "Ez olyan, mint a subprime-válság" (Portfolio)
A jelzáloghitelezés válságához hasonlította az európai helyzetet Bill Gross, a világ egyik legnagyobb alapkezelőjének befektetési guruja, aki szerint véget ért a gyors árfolyam-emelkedés időszaka, a...
febr. 5
9:27
Tovább esik a BUX, megint az OTP a nehezék (Portfolio)
A mai napnak is negatív hangulatban vágunk neki, az amerikai határidők plussza mostanra már elolvadt. a BUX a tegnapi, 4% feletti esés után újabb 1.4%-ot veszített értékéből. A tegnapi nap...
febr. 5
9:29
Palira vették részvényeseiket a bankvezérek (Portfolio)
Félrevezették részvényeseiket a Bank of America vezetői a Merrill Lynch felvásárlása során, ráadásul a hatóságokat is megtévesztették a 20 milliárdos kormányzati segítség lehívása érdekében - állítja...
febr. 5
9:31
Szupergyors internethálózatot épít ki a Vodafone (Portfolio)
Közép-Európa leggyorsabb mobilinternet hálózatát építi ki Budapest belvárosában a Vodafone - jelentette be a társaság magyarországi vállalatának vezérigazgatója. A mobilinternet használók számára 21...
febr. 5
9:33
Újabb izgalmas délután elé nézünk - Jönnek az adatok (Portfolio)
A délután igen izgalmasnak ígérkezik, a januári foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat ugyanis fél háromkor teszi közzé az amerikai munkaügyi tárca. A jelentést izgatottan várják a piaci...
febr. 5
9:36
Finnországban is röpködnek a mínuszok (Privátbankár)
Finnországban 7,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) novemberben éves szinten, ami azt jelzi, hogy lassult a gazdaság hanyatlása októberhez képest, amikor a visszaesés 8,6 százalék volt ...
febr. 5
9:39
Újabb Rába partner jelentett: megugrottak a megrendelések (Portfolio)
A várakozásoknál jóval nagyobb veszteséget könyvelt el a Volvo AB ma közzétett gyorsjelentésében a negyedik negyedévre: miközben az elemzők 519 millió svéd koronás veszteségre számítottak az üzemi...
febr. 5
9:39
Változások az eredetiségvizsgálat körül (Pénzcentrum)
A Népszabadság értesülései szerint már elkészült a közlekedési minisztérium azon jogszabálytervezete, amely megszűntetné az integrált műszaki vizsgát, vagyis a jövőben csak az autók adásvételénél lenne kötelező az eredetiségvizsgálat....
febr. 5
9:41
OTP: az ukrán valóság (Portfolio)
A portfólióminőség mérsékelt romlására számít idén, de nem tart szükségesnek további tőkeemelést a bankban Dmitrij Zinkov, az OTP ukrán leánybankjának vezérigazgatója. Ügyfélszerzésben - de nem a...
febr. 5
9:42
Képzési piac: mi számít idén a cégeknek? (HR Portál)
Jelentős visszaesés mutatkozik a képzések területén a korábbi évekhez képest, változott a képzések fókusza is. A nemzetközi trendekhez hasonlóan felértékelődött a vezetőképzés, a tehetségmenedzsment, illetve a képzésék hatékonyságnövelése is középpontba került - derül ki a DGS Global Research felméréséből.
febr. 5
9:44
Nem kapnak segélyt a kubai munkanélküliek (HR Portál)
Új szigorítások léptek életbe Kubában: nincs már munkanélküli segély sem, adja hírül a Magyar Nemzet.
febr. 5
9:45
2008 szeptembere óta először emelkedett az ipari termelés (ProfitLine)
Előzetes adatok alapján, 2009-ben az ipari termelés volumene 17,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008-ban. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 decemberében 1 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 5,7 százalékkal…
febr. 5
9:46
Munka nélkül is milliókat keresett Hunvald barátja (HR Portál)
Az ügyészség szerint Hunvald György VII. kerületi polgármester litván állampolgárságú barátját úgy alkalmazta éveken keresztül az önkormányzat, hogy a férfi érdemi munkát nem végzett.
febr. 5
9:48
Elismerésben részesült a Mol fenntarthatósági teljesítménye (HR Portál)
A Mol egyedüli kelet-közép-európai vállalatként került be a világ vezető társaságai közé, valamint elnyerte a "Legjobban fejlődő" vállalat címet a fenntarthatóság terén elért eredményei alapján - derül ki a svájci SAM (Sustainable Asset Management) által most megjelentetett 2010-es Fenntarthatósági Évkönyvből.
febr. 5
9:50
Budapestben látja a kávéházak fővárosát a Costa Coffee (HR Portál)
Az angol kézben lévő Costa Coffee kávézólánc Budapesten, az Eiffel Irodaház földszintjén nyitja meg a világ legnagyobb Costa kávézóját. A beruházás célja méltán híres Budapesti kávéházi tradíciókat újjáélesztése, áll a cég sajtóanyagában.
febr. 5
9:57
2011-ben indulhat a Xetra rendszer Budapesten (Portfolio)
Újra nyilatkozatban hangsúlyozta a Bécsi Tőzsde, hogy bármilyen együttműködésre nyitott lenne lengyel versenytársával, a Varsói Tőzsdével. Michael Buhl társ-vezérigazgató a Financial Times-nak adott...
febr. 5
10:15
Innovációs versenyt indít a Cisco (HR Portál)
A Cisco immár másodszor indítja útjára az I-Prize innovációs versenyt. A pályázat teljesen nyitott és lehetőséget nyújt arra, hogy a hálózati technológiák iránt érdeklődők ötleteikkel bekapcsolódhassanak a Cisco-nál folyó fejlesztési munkába, a jövő technológiáinak megalkotásába.
febr. 5
10:15
Nem tehetünk mást: fejünkbe húzzuk az ütött-kopott bukósisakot (Portfolio)
A forint gyengülése tovább folytatódott, és a jelek szerint esze ágában sincs megállni, miután a görög történet tovább hengeredik - írja Márvány Zsolt. A Commerzbank treasury sales vezetője napi...
febr. 5
10:15
Tesco: jégre tették az iskolát + fotók (Pénzcentrum)
Átadták Budapesten a Tesco Zöld a sulitok? elnevezésű programjának díjait. A PET-palack és aludoboz visszaváltó akció nyertese, a Budapest XIII. kerületében található Ady Endre Gimnázium tanulói örülhettek a fődíjnak, egy egész napra felállított saját jégpályának, ahol egy délutánon keresztül DJ Dominik zenélt....
febr. 5
10:18
Folytatódott az esés Európában (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően csökkenéssel indítottak, két hónapja legalacsonyabb szintre kerültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken. (MTI)
febr. 5
10:20
A Kulcs-Soft Nyrt. beszáll az e-számla piacra (ProfitLine)
A Kulcs Soft Nyrt. tájékoztatása szerint a piacvezető KULCS-KÉSZLET készletgazdálkodás és számlázás, valamint KULCS-SZÁMLA programja kibővült az elektronikus számlát kezelő modullal. Így a programmal már szabadon készíthető elektronikus számla - olvasható a BÉT honlapján.
febr. 5
10:22
A támasz eleste várható a CAC-40 indexnél is (ProfitLine)
A francia benchmark a nemzetközi indexekhez hasonlóan január elején kezdett korrekcióba, amely azonban az egészségesnél kissé tovább korrigált, egészen a 3700 pontos támasz szintig vetette vissza a blue chipek értékét. (Solar Capital)
febr. 5
10:24
Triplázódó nyereség a Suzukinál (ProfitLine)
A Suzuki Motor megháromszorozta működési eredményét a decemberrel zárult negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - jelentette be a cég pénteken. (MTI)
febr. 5
10:26
Óvatosabb növekedési várakozások Lengyelországban (ProfitLine)
A lengyel pénzügyminisztérium 3,4 százalékról 3,0 százalékra fogta vissza a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. (MTI)
febr. 5
10:33
Amerikai kézbe kerülhetnek-e banki adataink? (Portfolio)
A banki adatok amerikai hatóságoknak történő átadásáról szóló átmeneti EU-USA megállapodás elutasítása mellett tört lándzsát csütörtöki szavazásán az Európai Parlament polgárjogi szakbizottsága. Ha a...
febr. 5
10:35
Egis hír érkezett (Portfolio)
Az EGIS bejelentette, hogy 2010. február 5-én együttműködésimegállapodást kötött a dél-koreai Celltrion Inc. (Celltrion) és a Celltrion Healthcare Co. Ltd. társaságokkal (együttesen: a Celltrion...
febr. 5
10:48
TOP 100 munkajogi kérdés és válasz (HR Portál)
TOP 100 munkajogi kérdés és válasz
febr. 5
10:50
Munkavédelmi érdekképviselet (HR Portál)
A munkavédelmi törvény biztosítja az önálló munkavédelmi jellegű és tartalmú munkavédelmi érdekképviselet létrehozását, működtetését, a munkaadók és munkavállalók egyeztetési, tájékoztatási kötelezettségeit, lehetőségeit és formáit.
febr. 5
10:51
Kimagasló évet zárt tavaly a UPS (ProfitLine)
A UPS (NYSE:UPS) jelentése szerint 2009 negyedik negyedévében 0,75 dollár volt a vállalat részvényenkénti hígított nyeresége, amely meghaladta a 0,58 és 0,65 közé előirányzott értéket. Mindez elsősorban a nemzetközi szegmens erős teljesítményének köszönhető, amely jelentős növekedést produkált az üzemi nyereségben, és 16,7 %-os üzemi árrést generált - olvasható a cég sajtóközleményében.
febr. 5
10:51
Lezárult egy kiskapu - Véget ér az adóoptimalizálás? (Portfolio)
Szigorodik a forrásadó-mentesség köre a tegnap aláírt új magyar-amerikai kettősadóztatás elkerüléséről szóló egyezmény életbelépésekor. Ez érzékenyen érintheti a hazánkban adóoptimalizáló amerikai...
febr. 5
10:52
Jogtár Könyvtár - A Munka Törvénykönyve (HR Portál)
Jogtár Könyvtár elnevezéssel új sorozatatot indít a CompLex. Arra törekszünk, hogy a kiadás időpontjában változó, általánosan használt jogszabályokat papíron alapon is kiadjuk.
febr. 5
10:53
Biohasonló gyógyszerekkel bővül az Egis termékválasztéka (ProfitLine)
Az EGIS Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. február 5-én együttműködési megállapodást kötött a dél-koreai Celltrion Inc. (Celltrion) és a Celltrion Healthcare Co. Ltd. társaságokkal (együttesen: a Celltrion csoport) a Celltrion által az FDA/EMA irányelveknek megfelelően fejlesztett és gyártott biológiai gyógyszerek forgalmazására - olvasható a BÉT honlapján.
febr. 5
10:53
"15-20%-ot eshet a magyar részvénypiac" (Portfolio)
A Portfolio.hu által a tegnapi és ma reggeli tőzsdei eséssel kapcsolatban megkérdezett üzletkötők egyike sem látja olyan tragikusnak a helyzetet, mint ahogy azt sokan gondolják. A Concorde...
febr. 5
10:54
Bérelszámolás (CD online frissítéssel) (HR Portál)
A bérszámfejtés komplex tevékenység: a bérelszámolással foglalkozó szakembereknek alapos munkaügyi, társadalombiztosítási, munkajogi, adózási ismeretekre van szükségük.
febr. 5
10:55
Árnyék vetül a frankhitelesekre - sorra dőlnek az újabb mélypontok (Portfolio)
A devizapiacokat is elérték a görög és gyengébb euróövezeti tagállamok esetleges adósságválságával kapcsolatos aggodalmak. A hírek elsősorban az eurót nyomasztják, a befektetők ugyanis a...

Keresés