2010. február 9. kedd

febr. 9
11:33
Már érezzük a zsebünkön az adóváltozásokat (Adózóna)
Szollár Domokos arról beszélt: az adóátrendezések fő célja az volt, hogy többen és kevesebbet adózzanak, javuljon a vállalkozások és így az ország versenyképessége, nőjön a hazai teljesítmény és újra beinduljon a gazdasági növekedés.
febr. 9
11:33
Nem titok többé a HR vezetők fizetése (HR Portál)
Egy HR menedzser jelezte portálunknak, hogy félreértésre adhat okot egy felmérés, mivel nem taglalja munkakörönként a HR-esek fizetéseit, így az nem pontos. Egy nemzetközi cég HR vezetője viszont arra hívta fel a figyelmünket, hogy eléggé heterogén a személyzetisek fizetése. Utánajártunk a HR-es béreknek.
febr. 9
11:33
Hiába lett nyereség a UBS-nél, mégis esik az árfolyam (ProfitLine)
A svájci UBS bank kedden közzétett negyedik negyedéves eredményében újra nyereség volt olvasható a csökkenő költségeknek és adóknak köszönhetően, bár az eszközkezelői üzletágánál az ügyfelek részéről tőkekivonás történt.
febr. 9
11:33
Építőipari szörny: megvakarhatná egy 10 emeletes panel hátát (Pénzcentrum)
Az építőiparral kapcsolatos írások leginkább új beruházások elindításáról szólnak, arról ritkábban esik szó, hogy a modern fejlesztések megkezdése előtt komoly bontási munkálatok szükségesek. A fejlesztési területek megtisztítására szakosodott cégek egyre nagyobb kihívásokkal találják magukat szemben, melyek nagyobb és erősebb gépek munkába állítását teszik szükségessé....
febr. 9
11:35
Előnyt is kovácsolhatunk a közösségi oldalakból (HR Portál)
Egy jó online megjelenés előnyt is jelenthet: ha valaki például hiteles blogot vezet, amelyen szaktudás, aktuális piaci információk, széles látóköréről szóló cikkek találhatók, azt mindenképpen pozitívan értékelik a munkaadók - hívják fel a figyelmet a közösségi oldalak előnyeire a szakemberek.
febr. 9
11:35
Megdőlt a rekord, csúcson a CBS... (ProfitLine)
Megdőlt minden idők legnagyobbja. Nem, nem a részvényárfolyam ment új csúcsra, hanem a televíziózás történetének legnagyobb nézettségét érte el vasárnap éjjel a CBS csoport, az amerikai futball döntőt a New Orleans és az Indianapolis Colts között több, mint 106 millió néző látta szerte a világon. (Solar Capital)
febr. 9
11:36
A piac nem örül az ukrán eredménynek (Privátbankár)
Piaci szempontból nem jó hír a vártnál is szorosabb ukrán elnökválasztási eredmény, mert ez megnöveli az elhúzódó jogi csatározások kockázatát
febr. 9
11:38
Megszűnt kötelező: egy napja van az autósoknak (Privátbankár)
Év közben közös megegyezéssel megszüntethető az egy évre megkötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés, de még aznap újat kell kötni
febr. 9
11:45
Változnak az idők - Ingatlankezelő üzletágat indít az Eston (Portfolio)
Property Management Divíziót indít az Eston. A tanácsadó cég a lépést a megnövekedett fejlesztői, illetve tulajdonosi igényekkel indokolja, szerintük ugyanis a jelenlegi, erősen bérlői piacon szinte...
febr. 9
11:51
A Toyota visszahívja az új Prius modellt is (Infostart)
A Toyota 437 ezer Prius és más hibrid modellt hív vissza fékpedál problémák javítására.
febr. 9
11:51
Hazudott a reklám: nem fogyaszt a WS Teleshop csodaszere (Pénzcentrum)
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Telemarketing Kft. amikor reklámjaiban azt állította, hogy Hollywood Patch nevű terméke fogyasztószer - állapította meg a GVH. A vállalkozás emiatt 3 millió forint bírságot kapott....
febr. 9
11:54
Priusuk van: a hibrideket is elérte a Toyota-visszahívás (Privátbankár)
A Toyota 437 ezer Prius és más hibrid modellt hív vissza fékpedál problémák javítására. A Toyota kedden értesítette hivatalosan a japán közlekedési minisztériumot a 2010-es Prius modell visszahívásáró...
febr. 9
12:03
Bónusz certifikátokat ajánl az Equilor (Portfolio)
A certifikátokba történő befektetéseket mutatták be ma reggel az Equilor szakemberei (Szegner Balázs üzletfejlesztési igazgató, és Nagy Bertalan senior befektetési tanácsadó), azok közül is...
febr. 9
12:05
Tovább csökkent az átlaghozam a 3 hónapos DKJ-aukción (Portfolio)
Az elmúlt hetekben megszokotthoz képest (40 mrd Ft) 30 milliárd forintra visszavette a 3 hónapos diszkontkincstárjegy mai aukciójára meghirdetett mennyiséget az Államadósság Kezelő Központ, amelyre...
febr. 9
12:06
Megugrott a brit deficit, pedig a várakozások csökkenésről szóltak (ProfitLine)
A várakozással ellentétben nem csökkent hanem nőtt a brit kereskedelmi hiány decemberben, miután az EU-n kívüli országokból származó import 2005 márciusa óta nem látott mértékűre emelkedett.
febr. 9
12:08
Egyre többen és nagyobb tétben játszanak az euró gyengülésére (ProfitLine)
Rekordösszegű, csaknem 8 milliárd dollárnyi pozíciót vettek fel kereskedők és fedezeti alapok az elmúlt időszakban az euró további gyengülésére - írta piaci adatokat idézve a keddi Financial Times. (MTI)
febr. 9
12:09
Elkezdődött a túszejtő nyugdíjasok pere (Pénzcentrum)
Hétfőn kezdődött el annak a négy német nyugdíjasnak a pere, akik tavaly júniusban négy napig fogva tartották pénzügyi tanácsadójukat, azt követelve, adja vissza nekik befektetéseiken elbukott vagyonukat. A bíróságon azt mondták, ők csak "elvitték egy körre" a tanácsadót....
febr. 9
12:10
Évközben is megszüntethető a kgfb szerződés (ProfitLine)
Évközben, kölcsönös megegyezéssel felmondható az egy évre megkötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés, az ezt szabályozó új törvény szerint - hívta fel a figyelmet Sebestyén László a Genertel Biztosító ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. (MTI)
febr. 9
12:12
Nagy a tét: leírták az eurót a devizapiacon? (Privátbankár)
Rekordösszegű, csaknem 8 milliárd dollárnyi pozíciót vettek fel összesen kereskedők és fedezeti alapok az elmúlt időszakban az euró további gyengülésére - írta piaci adatokra hivatkozva a Financial Times. Eközben a görög adósságtörlesztési kockázattal kapcsolatos piaci aggályok valamelyest enyhülni látszanak
febr. 9
12:12
Extreme rovat - Irvine Sensors (30% nem rossz egy napra) (ProfitLine)
30%-ot tudott emelkedni egy nap alatt köszönhetően a megrendeléseknek!! (Solar Capital)
febr. 9
12:21
Készülhetnek az autósok - Mi lesz a kötelezővel? (Portfolio)
Lépésenkénti liberalizáció fogja jellemezni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacot a következő években, ennek csak egyik fontos, nagyon is időszerű állomása volt a naptári évforduló...
febr. 9
12:23
Még van remény: nyárra itt az új megújuló stratégia (Portfolio)
Sokat hallani arról, hogy hazánk egyes megújuló források tekintetében milyen kitűnő adottságokkal rendelkezik, ellenben mégsem látni, hogy gombamód szaporodnának az ezeket hasznosítani kívánó...
febr. 9
12:30
Kordont bont a Jobbik a szovjet emlékműnél (Privátbankár)
A Jobbik kedden a budapesti Szabadság téren található szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezte. Novák Előd, a párt alelnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az emlékművön lát...
febr. 9
12:32
Ne siesse el a kávézást: jó üzlet jöhet (Privátbankár)
Sokszor elhangzik, hogy az árupiacokon jelentős korrekció várható. Hosszabb távon azonban jó üzlet lehet a fekete, de egyelőre érdemes kivárni
febr. 9
12:34
BKV-ügy: a bizottság beidézte Demszkyt is (Privátbankár)
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, helyettese, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) és Székely Gábor volt felügyelőbizottsági elnök meghallgatásával folytatja munkáját szerdán a BKV-nál történt szabálytalanság...
febr. 9
12:39
Extreme rovat - Cell Therapeutics Inc (40% mínusz a Biotechnológiai szektorban!) (ProfitLine)
Gyógyszeriparhoz tartozó biotechnológia területén tevékenykedő vállalat a tegnapi kereskedés során nagyon nagy pofont kapott és közel 40%-os árfolyam veszteséget szenvedett el. (Solar Capital)
febr. 9
12:39
A túlélésről szólt a tavalyi év a klímagyártóknak (Portfolio)
A Genex Cégcsoport árbevétele csökkent 2009-ben, piaci részesedését azonban meg tudta őrizni a társaság. Több nagy sikeres projekt megvalósítása és pályázat elnyerése mellett a tavalyi év...
febr. 9
12:41
Még mindig tud csökkenni a 3 hónapos DKJ hozama (ProfitLine)
Ez előző hetinél jóval alacsonyabb meghirdetett összeg, és közel azonos túljegyzés mellett 3 bázisponttal 5,62 százalékra csökkent a 3 hónapos (D100519) diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
febr. 9
12:43
Megugrott a Hasbro árfolyama a gyorsjelentés hatására (ProfitLine)
A tegnapi kereskedés egyik legnagyobb nyertese a Hasbro volt a maga 12,7%-os emelkedésével, köszönhetően a negyedik negyedéves jelentésének, mely jóval meghaladta a várakozásokat. (Solar Capital)
febr. 9
12:45
Bedőltek a kínai boltok Békéscsabán: szétosztják a készletet (Pénzcentrum)
Két kínai bolt árukészletét osztja szét a békéscsabai rászorultaknak a helyi önkormányzat....
febr. 9
12:48
Nem volt más választás? Timosenkóék megóvják az eredményt (Privátbankár)
A vasárnapi elnökválasztáson alulmaradt kormányfő pártja, a Julija Timosenko Tömbje megóvja az eredményt a bíróságokon és a választási bizottságokban
febr. 9
12:50
Megszűnt kötelező: 1 nap gondolkodási idő (Privátbankár)
Év közben közös megegyezéssel megszüntethető az egy évre megkötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés, de még aznap újat kell kötni
febr. 9
12:52
Nincs nyertes: kié lesz a MÁV követelésállománya? (Privátbankár)
Eredménytelennek nyilvánította a MÁV-START Zrt. az 1,5 milliárd forint utasokkal szembeni követelésének értékesítésére kiírt közbeszerzést, mert a részvételi szakaszban kizárólag érvénytelen jelentkez...
febr. 9
12:54
Végleg elvesztette az állam a Postabank-pert (Privátbankár)
A 10 éve folyó perben az állam előbb 170, később már "csak" 50 milliárdot követelt a bank volt könyvvizsgálóitól. A Legfelsőbb Bíróság kimondta: jogtalanul
febr. 9
12:57
Tartja vezető helyét az OTP (Portfolio)
Európa mostanra mínuszba fordult, aminek hatására a régiós indexek is visszaadtak valamennyit a délelőtti nyereségből. A BUX nemrég még 2%-os pluszban állt, jelenleg pedig 1.3%-os emelkedést mutat. A...
febr. 9
12:59
Csütörtökön kiderül a görög mentőakció? - Komoly a nyomás (Portfolio)
Informális csúcstalálkozóra készülnek most csütörtökön az Európai Unió állam- és kormányfői részben a tagállamok államháztartási kilátásairól, és erre az eseményre korábbi terveitől eltérően...
febr. 9
13:03
A magyar állam végleg elvesztette a Postabank-pert (Infostart)
A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói ügyében korábban hozott elutasító bírósági döntés ügyében indított.
febr. 9
13:06
Nem fogyaszt a Hollywood Patch (Privátbankár)
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Telemarketing Kft. amikor reklámjaiban azt állította, hogy Hollywood Patch nevű terméke fogyasztószer, s ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 ...
febr. 9
13:12
Idén is megrendezik az Európai KKV Hetet (HR Portál)
Az Európai Bizottság 2010. május 25. és június 1. között második alkalommal indítja útjára az Európai KKV Hetet. A nemzetközi rendezvénysorozat célja, hogy európai szinten népszerűsítse a vállalkozói létformát, mint a fiatalok számára vonzó karrierlehetőséget.
febr. 9
13:12
50 milliárdot bukott el véglegesen a magyar állam (ProfitLine)
A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói ügyében korábban hozott elutasító bírósági döntés ügyében indított. (MTI)
febr. 9
13:14
Egyetemisták keresik a megoldást magyar cégek pénzügyi problémáira (HR Portál)
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a győri Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara és Szakkollégiuma az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyt. Idén 15 főiskolásokból és egyetemistákból álló csapat indult a megmérettetésen. A feladat egy magyarországi pénzügyi probléma megoldása volt.
febr. 9
13:14
Erőssen 'oxidálódott' az ezüst árfolyama (ProfitLine)
Köszönhetően a dollárerősödésnek, talán az ezüst volt a legnagyobb árfolyamesést elszenvedett nemesfém. Ennyire intenzív esések után indokoltnak tartjuk, hogy némi korrigálást láthassunk tőle. (Solar capital)
febr. 9
13:16
Nem fogyasztószer a Hollywood Patch - GVH (ProfitLine)
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Telemarketing Kft. amikor reklámjaiban azt állította, hogy Hollywood Patch nevű terméke fogyasztószer, és ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintra bírságolta. (MTI)
febr. 9
13:16
Hozzá kellene nyúlni a pénztárak szabályozásához (Portfolio)
Az OTP csoporthoz tartozó különböző pénztárak vezetői mondták el véleményüket a 2010-es esztendővel kapcsolatban a mai napon tartott szűk körű sajtótájékoztatón. Nagy Csaba, az OTP...
febr. 9
13:18
Bogsch Erik: Kiugróan jó év volt a 2009-es a Richter számára (Infostart)
Kiugróan jó évet zárt 2009-ben a Richter Gedeon Nyrt., elsősorban az Egyesült Államokba irányuló exportnak köszönhetően - mondta az InfoRádióban Bogsch Erik vezérigazgató. A vállalat adózott nyeresége 22,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 51,046 milliárd forint volt.
febr. 9
13:18
A régióban csak nálunk nem javul az üzleti hangulatindex (ProfitLine)
Javult a kelet- és közép-európai térség üzleti hangulatindexe a télen, pozitívabban ítélik meg a közvetlen külföldi befektetéseket tervező vállalatok az aktuális üzleti környezetet és a kilátásokat. A hangulatindex csak Magyarország és Ukrajna esetében mutat negatív értéket. (MTI)
febr. 9
13:18
Végleg elvesztette az állam a Postabank-pert (Portfolio)
A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói...
febr. 9
13:20
Földgáz - A longosok orrára koppintottak tegnap (ProfitLine)
A tegnapi kereskedés nagyon fájhatott azoknak, akik a long oldalon már bent álltak. Az elmúlt napokban sikeresen a 200 napos mozgóátlag fölé tudott kerülni, de sajnos a tegnap esti kereskedés során visszaadták. (Solar Capital)
febr. 9
13:21
Nappalis voltál? Így számít bele a nyugdíjba (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytatott tanulmányok idejének szolgálati időként történő elismerése céljából köthető megállapodásról szóló tájékoztatóját....
febr. 9
13:24
Állami milliárdokat remél az Opel (Privátbankár)
Mintegy 11 milliárd eurós beruházást, ugyanakkor 20 százalékos kapacitáscsökkentést, ennek keretében pedig 8300 fő elbocsátását tervezi a General Motors az Opel szanálása érdekében. Az amerikai any...

Keresés