Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmarad a 2008. évitől, azonban így is mintegy 6 milliárd forinttal meghaladja az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését - tette közzé a bank kedden publikált gyorsjelentésében. (MTI)
A gyógyszerfogyasztás kormányzati restrikciója csak átmenetileg csökkentette a kiadásokat, az idei gyógyszerköltségvetés valószínűleg nem fedezi a betegek szükségleteit, a forgalom növekedésére kell s...
Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban sú...
A korábbiaktól sok tekintetben eltérő, a következő hetekben pedig egyre intenzívebbé váló országgyűlési választási kampányra számítanak a Nézőpont Intézet és a Political Capital munkatársai. A két választási forduló között pedig rég nem látott hevességűvé is válhat a szavazatokért folyó verseny
Vélhetően nem született megállapodás tegnap délután az Adó- és Pénzügyi Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete és a Pénzügyminisztérium közötti tárgyaláson az APEH és a VP dolgozók tavalyi mozgóbéréről folyó tárgyaláson. Az egyeztetésen elhangzottakról részleteket egyik fél sem árult el....
Az MSZP a nemzeti modernizáció jövőképét kínálja a választóknak, azt az utat, amelynek segítségével a rendszerváltás összes álma beteljesülhet - mondta Mesterházy Attila
A tizennégy városi polgármester közül három - Mohács, Harkány és Kozármisleny - első embere kapott prémiumot tavaly Baranyában, nem is akármekkorát, adja hírül az Új Dunántúli Napló alapján az MTI.
Nyereséggel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető indexei; az erősödés elemzők szerint elsősorban arra a két hírre vezethető vissza, hogy az amerikai AIG biztosító eladja ázsiai részlegét, és hogy az euroövezeti országok megsegítik a görög gazdaságot.
A módosított polgári perrendtartási törvény lehetővé teszi, hogy az egyénenként kis kárt elszenvedett személyek, illetve a magánszemélyek érdekképviseletei is csoportpereket indítsanak, a közszolgáltatók és a pénzintézetek számíthatnak arra, hogy a sok kis kár tetemes kártérítéssé duzzadhat - közölte a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda az MTI-vel.
Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el
Csaknem egyévi mélypontra gyengült a font hétfőn a dollárral szemben, és az euróhoz mérve is idei legalacsonyabb árfolyamát érte el, miután egyre bizonytalanabb a hamarosan esedékes parlamenti választások kimenetele, és így annak piaci megítélése is, hogy lesz-e elég erős parlamenti háttere a következő brit kormánynak a példátlan államháztartási hiány határozott lefaragásához. (MTI)
Emelkedni tudtak tegnap az amerikai részvénypiacok, a vállalatfelvásárlással kapcsolatos hírek mellett a formálódó görög mentőcsomagról szóló fejlemények is a befektetői optimizmust táplálták. Az...
Bár túlzás azt mondani, hogy kiböki az eget az OTP ma publikált 4. negyedéves eredménye, a 20,5 milliárd forintos korrigált profit a minőség diadalát hozta a mennyiség felett. A visszafogott elemzői...
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az osztálylétszámokról szóló népi kezdeményezésük ügyében - mondta el Kerpen Gábor, PDSZ elnöke hétfőn az MTI-nek.
A British Airways és Lufthansa privatizációja sikeres volt, de ezek a cégek már eleve piacvezetők voltak Európában - mondta Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő az InfoRádiónak. Az Utazó című magazin főszerkesztője kiemelte: Kelet-Európában nem lehet sikeres eladásról beszámolni, ennek ellenére az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához. A Malév esetében jogi, gazdasági és…
Az új kormány a megalakulása után mihamarabb tárgyalásokat fog kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ebben egyetértés volt a Fidesz és az IMF-küldöttség tagjai között februárban, amikor az IMF delegációja Magyarországon járt - mondta Szapáry György, volt jegybanki alelnök az MTI-nek, aki a Fidesz delegációjának a tagjaként vett részt a megbeszélésen. (MTI)
Januárban minden várakozást meghaladó mértékben 10 havi mélypontjára esett a munkanélküliségi ráta Japánban, miután több mint 30 éves nem látott mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma.
A HUMET Nyrt. Igazgatótanácsának tájékoztatása szerint a HUMET Nyrt, mint leendő Licencadó, valamint a Xiamen XinTongFu Import & Export Co. Ltd., a Kínai Népköztársaságban bejegyzett társaság, mint Partner tárgyalásait követően a felek szándéknyilatkozatot írták alá - olvasható a BÉT honlapján.
Az AAA Auto bejelentette, hogy a társaságnál ismét változások történtek a befektetői kapcsolattartók személyét illetően. Ezt a posztot március 1-től Dana Pavlouskova, a cég PR menedzsere fogja...
Magyarország először szerepelt a Best of Tourism című kínai szaklap összeállításában, amely a kínai turisták 50 legkedveltebb célországát foglalja magába - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a h...
Többségében emelkedést mutatnak az ázsiai részvényindexek ma reggel, a Shanghai Composite és a hongkongi Hang Seng azonban lemaradónak számít, mindkét benchmark közel 1%-os csökkenést mutat. Az...
Görögországban valószínűleg már többen is megbánták, hogy euróval fizethetnek - véli Laurence Kotlikoff, a Bostoni Egyetem professzora. Az árak és a bérek is túl magasak, a korrekciós lehetőségek...
A Magyar Energia Hivatal a hatályos jogszabályokkal összhangban korábban szélerőmű létesítésére írt ki pályázatot, amelynek határideje tegnap járt le. A MEH közlése szerint 68-an pályáztak a 410...
A CIB Bank (Intesa Sanpaolo Csoport) a hazai pénzügyi piacon egyedülálló termékkel bővítette kínálatát, amely a vállalkozások és magánszemélyek számára egyidejűleg biztosít kedvező feltételeket....
Bűnügyi vizsgálat indult Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik munkatársa ellen. A kelet-európai átalakulás finanszírozására 1991-ben alakult pénzintézet hétfői bejelent...
Februárban év/év alapon jelentős növekedést mutatott a hazai határidős piac, a BUX és az egyedi részvények piacán ugyanis 314 milliárd forintos duplikált forgalom adódott, amely az egy évvel korábbi...
A rugalmas munkakörülmények kialakításával a munkába visszatérő anyák és a vállalatok egyaránt nyernek. A világon, a vállalatvezetők 44 százaléka számol azzal, hogy az elkövetkező két évben az eddiginél több, a munkaerőpiacra visszatérő családanyát foglalkoztat részmunkaidőben.
Már a bruttó fedezettömege is negatív volt a Linamar Hungary-nek 2009. negyedik negyedévben. Hogy a meglepő veszteségnek pontosan mi az oka, arról a gyorsjelentés nagyvonalúan hallgat, de feltűnő,...
A HUMET bejelentette, hogy mint leendő Licencadó, valamint a Xiamen XinTongFu Import & Export Co. Ltd., a Kínai Népköztársaságban bejegyzett társaság, mint Partner tárgyalásait követően a felek...
Mai hangos elemzésünkben az Econet részvényének várható árfolyam elmozdulását elemezzük a technikai elemzés eszköztárával. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy számítógépükön kapcsolják be a hangszórókat.
Többnyire emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a pozitív előjelű, régiót illető gazdasági és vállalati hírek hatására, mely az egész globális gazdaság alakulására vonatkozó várakozásokat is erősíti.
Az európai tőzsdék nyitásától vegyes eredményeket várnak a szakértők. A hétfői lendületes indexemelkedést követően iránykeresésre, a kilátások mérlegelésére számítanak. (MTI)
Az ausztrál központi bank újra, már negyedik alkalommal emelte az alapkamat mértékét, mely így 25 bázisponttal 4 százalékra módosult. A mostani döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.
A Pénzcentrum.hu a gyedre és a gyesre vonatkozó jogszabály módosítás közzétételét követően azt harangozta be, hogy Ratkó-dédunokákat szülhet a Gyurcsány-gyed. Ezúttal a kormányfőváltás kapcsán átkeresztelt intézkedés előzetes hatásait vizsgáljuk azon keresztül, hogy az idei év első hónapjában hány gyermek született. Nem egészen két hónap múlva megérkeznek az első "Bajnai-babák", vagyis azok a…
Megszületett a megállapodás az E.ON AG és a magyar kormányzat között az E.ON Földgáz Trade-re szóló elővásárlási jogról. E szerint az E.ON elővásárlási jogot biztosít a kormánynak...
A forint a hetek óta tartott árfolyam sávjának erős határánál mozog, kedden reggel röviddel hét óra előtt 267,25 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi bankközi kereskedelemben a hétfő késő esti 267...
Az ügyfelek többsége még mindig a havi törlesztőrészlet nagysága alapján választ hitelt, míg mások a Teljes Hiteldíj Mutatót (THM-et) hívja segítségül. A mutató elvileg a hitel minden költségét tartalmazza, ezért jó összehasonlítási alapnak tűnik, az ingatlanmagazin.com összeállítása szerint azonban van egy olyan tétel, amely nincs benne, pedig akár 2%-kal is megdrágíthatja a hitelt....
A várakozásoknak megfelelően ismét kamatot emelt az ausztrál jegybank. A döntés értelmében a Reserve Bank of Australia (RBA) irányadó rátája holnaptól négy százalékos. Glenn Stevens, jegybankelnök...
A QS World MBA Tour idén ismét ellátogat hazánkba, lehetőséget kínálva az MBA-képzés iránt érdeklődőknek arra, hogy személyesen találkozzanak a legnevesebb nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.