Bajban van a portugál egészségügy: egy hét alatt háromszáz orvos menekült a nyugdíjba a túl sok munka és az alacsony fizetés elől - írja a Diário de Notícas alapján a Magyar Nemzet.
A Gyurcsány-kormány által tervezett kormányzati negyed helyére múzeumi negyedet építene a Fidesz. A Nyugati pályaudvar mellett lévő területen a Fidesz már az első ciklusban szeretné elindítani a...
Hiába szabályozza ma már törvény, hogy milyen visszatérítéseket kérhetnek a multinacionális áruházláncok a beszállítóiktól, a különböző kiskapuk segítségével utóbbiak ugyanolyan nagy mértékű polcdíjakat kérnek, mint korábban....
Argentína nyilvántartott munkavállalóinak 70 százaléka havi 2000 pezónál kevesebbet visz haza, vagyis szegénységben él - számol be az argentin Clarín lap alapján a Magyar Nemzet.
Jól kezdődött a hét a világ tőzsdéin, és az S&P500-nak az új lokális csúcs is összejött, ami bíztató jelzés, bár a többi index előtt még ellenállások sorakoznak. Ma reggel az S&P500, a Dow Jones és...
Mérsékelt optimizmusra számít a nap első felében a hazai parketten Králik István, a KBC Securities üzletkötője, index szinten 0.5-1%os emelkedés várható. Nagy izgalmakra vélhetően nem kell számítani,...
Nem változtat a biztosítók helyzetén a kgfb törvény legutóbbi módosítása, a biztosítóknak továbbra is javításra kell kötelezniük az általuk biztosított sérült járművek üzembentartóit, hogy a javítás teljes költségét kifizethessék - értelmezte Trunkó Barnabás a Magyar Biztosítók szövetsége (MABISZ) főtitkára az MTI-nek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítását.
Mark Möbius, a Templeton feltörekvő piaci guruja szerint India emelkedhet ki a vezető fejlődő országok közül, legalább is a részvénypiac alakulását illetően. A guru szerint a közeljövőben sokat...
Az olaj árfolyama továbbra is széles sávban, középtávú trend nélkül ingadozik egy közel 10 dollár széles tartományban. A tavaly októberben kezdődött iránytalan kereskedést rövidtávon fellendülések övezik, de nehezen kiszámítható, túlhajszolt kereskedést látunk
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JÓ HÍREKKEL ÉS EMELKEDÉSSEL INDULT A HÉT -az amerikai...
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,42 százalékkal 719 forintra emelkedett tegnap, forgalma 2,3 milliárd forint volt. A 74 Ft-os osztalék bejelentése után nagyot ugrottak a MTelekom részvényei. Mire számíthatunk a folytatásban?
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült a svájci gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben, leginkább az exportnak köszönhetően. A GDP bővülés mértéke az előzetesen várt 0,4 százalékkal szemben, 0,7 százalékkal bővült a harmadik negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján - közölte ma a SECO.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,11 pontos emelkedéssel, 21.710,44 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödést jelent. Emelkedő indexekkel nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék is.
Tovább fog növekedni idén a munkanélküliség az Európai Unióban, ezért társadalmi feszültségekre lehet számítani - mondta Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztos
A világ legtöbb tőzsdeindexe emelkedett március első napján és ami még örvendetesebb, hogy az elmúlt heti oldalazást követően folytatódott a pozitív mozgás. Az emelkedés ráadásul nem csak a legnagyobb indexeket érintette, de megfelelően széles volt ahhoz, hogy a fejlődő piacokat és instrumentumokat is magával vigye, sőt: a hétfői emelkedés vezér egyéniségei a smallcap mellett a lemaradó EU-s…
Aláírták azt a szerződést, amely elővásárlási jogot biztosít a magyar államnak az E.ON Földgáz Trade Zrt.-re - közölte a kormányszóvivői iroda. Az E.ON Hungária igazgatósági elnöke, Konrad Kreuzer ...
Kevésbé felkészültek a cégek a kapcsolt vállalkozások közti ügyleteik dokumentálásában, pedig az APEH egyre gyakrabban és mélyrehatóbban vizsgálja az ilyen típusú megállapodásokat - írja a Napi...
Az ügyfelek többsége még mindig a havi törlesztőrészlet nagysága alapján választ hitelt, míg mások a Teljes Hiteldíj Mutatót (THM-et) hívja segítségül. A mutató elvileg a hitel minden költségét tartalmazza, ezért jó összehasonlítási alapnak tűnik, az ingatlanmagazin.com összeállítása szerint azonban van egy olyan tétel, amely nincs benne, pedig akár 2%-kal is megdrágíthatja a hitelt....
A másfél hónapos, tegnap délután elért csúcsa közelében tudott maradni ma reggelig a forint az euróval szemben, miközben a lengyel zloty bő egy éves csúcsa is megmaradt. A jelek szerint kész újabb...
Magyarországon az azonos munkakörben, azonos végzettséggel dolgozó gyermektelen nők körülbelül nyolc százalékkal keresnek kevesebbet férfi kollégáiknál....
Az APEH számos esetben felfüggesztheti, majd törölheti egy cég adószámát, ezáltal gyakorlatilag működésképtelenné téve a vállalkozást. Elég, ha a cégvezető nem jelenti be a székhelyváltozást vagy épp a posta rosszul kézbesít. Banálisnak tűnő vétségek súlyos következményekkel járhatnak.
A kockázati költségek bizonytalansága miatt nem szakszerű a 2010. évi adózott eredményre vonatkozó konkrét célkitűzés közzététele - vélik az OTP-nél. A legnagyobb magyar bank ma hajnalban tette közzé...
Sok vállalat elégedetlen a munkaerő-közvetítő cégek tevékenységével, mivel úgy érzik következetlen és átláthatatlan a munkájuk ahhoz képest, mennyi pénzt fizetnek ki a toborzásért - derül ki egy brit kutatásból. A hazai cégek többsége szerint a megbízónak is tennie kell azért, hogy megfelelő jelöltekhez jusson.
Oszkó Péter szerint nincs pénz a Malév veszteségeit finanszírozni, további költségcsökkentések, esetleg elbocsátások kellenek - a pénzügyminiszter erről a Kossuth Rádiónak beszélt.
A Pioneer Hozamhajrá Zártvégű Tőkegarantált Alap átalakulásával jön létre a Magellán Alap, ami speciális befektetési stratégiát követ, hiszen az alapot kezelő szakemberek naponta határozzák meg, hogy...
Nem vált be az a jóslat, hogy a recesszió kevésbé érinti majd a barkácsáruházak forgalmát, mivel a családoknak kevesebb pénze jut majd a házon kívül töltött szórakozásra, ezért a lakást fejlesztik és teszik otthonosabbá....
Bár a hétvégén arról szóltak a hírek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság a Volánbusz tender újraértékelése során ismét a kínai King Long gyártóját hozta ki győztesnek, most mégis megtiltotta a...
A DAX is emelkedőre állt, de helyzete sokkal reménytelenebb, mint amerikai társaié. Míg a lehetőségek földjén a tőzsdeindexek az új csúcsokkal kacérkodnak, az öreg kontinens papírjai a nagy semmi közepén oldalaznak.
Tovább folytatódik a lejtmenet a hazai autópiacon, februárban év/év alapon több mint 60%-kal zuhantak a hazai újautó értékesítések. Az elmúlt hónapban összesen 3,116 darab újautót regisztráltak...
Sem a kereslet bővülése, sem a kínálat szélesedése nem várható a lakáspiacon - véli a Duna House elemzője. Murányi Ákos az InfoRádiónak azt mondta: a meglévő piaci viszonyokon alig változtat a lakossági hitelezésről szóló rendelet megjelenése, csak annyiban, hogy hangsúlyossá válhatnak a forinthitelek.
Az ésszerűbb nyersanyag- és energiafelhasználás, valamint a keletkező hulladékok minél nagyobb mértékű hasznosítására mintegy 10 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll rendelkezésre az idé...
Európához hasonlóan a magyar piacon is minimális emelkedés mutatkozik, a BUX 0.1%-kal van a tegnapi zárószint felett. Továbbra is a sávtető közelében van az index, azonban a kitöréssel vélhetően...
Kétfordulós játékot szerveznek a fogyasztóvédők, takarékos családoknak, személyeknek. A www.megtakaritasiiskola.hu oldal szerkesztői két forduló után hirdetnek nyertest, értékes pénz és tárgynyereményekkel....
Idén január-februárban az előző évi időszakhoz képest több mint megnégyszereződött a szlovák államháztartás hiánya - írja a Napi Gazdaság. 2009 első két hónapjában még 185,1 millió euró volt a...
Újabb taggal, gépjármű apróhirdetési portállal bővül az Allegro portfoliója Magyarországon. A két legnagyobb aukciós oldal, a Vatera és a TeszVesz, valamint a piacvezető ár-összehasonlító portál, az...
A gazdasági válság dacára a görög gazdaság és társadalom továbbra is nyögi a korrupció terheit - derül ki a Transparency International friss vizsgálatából
A legnagyobb ír pénzügyi intézet, a Allied Irish Banks PLC. a ma közzétett adatok alapján elszenvedte története első éves szintű veszteségét a recesszió miatt növekvő rossz hitelei miatt.
A válságból való kilábalás a vártnál gyorsabb, ám mindez csak általában igaz, hiszen földrészenként, országonként és régiónként igen nagy eltérések mutatkoznak - olvasható a Nemzetközi Valutaalap...
Nem kérhetnek a bankok személyi adatokat pénzbefizetéshez - döntött egy konkrét esetben a Legfelsőbb Bíróság, igazat adva az adatkérést kifogásoló ügyfél panaszának - írja a Napi Gazdaság....
Bár a görög helyzetre született megntőcsomagot is rebesgetik, de inkább a 3,92-ig erősödő zloty lehet a magyarázat a forint erősödésére - írja ma reggeli devizapiaci hírlevelében Márvány Zsolt, a...
Hamarosan kihirdetik azt a három pályázati kiírást, amelyek az érdek-képviseleti szervezetek támogatását, fejlesztését, kapacitásbővítését szolgálják. Csaknem másfél milliárd forintos európai uniós forrás áll rendelkezésre, tudta meg a Világgazdaság.
Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Finanszírozási Alap csaknem 490 ezer eurós összeggel támogatja a Tokajban induló hulladékgazdálkodási szakképzést, mely nem csak munkahelyeket teremt majd, hanem segít a természeti értékek megőrzésében is.
Bár a görög helyzetre született mentőcsomagról is rebesgetnek, de inkább a 3,92-ig erősödő zloty lehet a magyarázat a forint erősödésére - írja ma reggeli devizapiaci hírlevelében Márvány Zsolt, a Commerzbank budapesti treasury sales vezetője. Meglátása szerint nem lehet kizárni, hogy ne próbálkozna meg a 263-as szintig való kitartó küzdelemmel a forint.
Új projekteket nyert el a javítással, valamint integrált logisztikai szolgáltatással foglalkozó Jabil, s ennek nyomán májustól kezdődően akár 250 fővel is növekedhet a cégnél a dolgozók létszáma - írta keddi számában a Vas Népe.
Három fő prioritás, öt konkrét célkitűzés és kilenc nagyszabású kezdeményezés köré szerveződik majd várhatóan az Európai Unió új, tíz évre szóló gazdasági stratégiája, amelyre szerdán terjeszti elő...
Az OTP az idén nem tesz közzé eredménytervet a kockázati bizonytalanságok miatt, mindössze annyit közöltek kedden, hogy a konszolidált hitelportfólió mintegy ötszázalékos csökkenésével és a betétállom...
Az OTP az idén nem tesz közzé eredménytervet a kockázati bizonytalanságok miatt, mindössze annyit közöltek kedden, hogy a konszolidált hitelportfólió mintegy ötszázalékos csökkenésével és a betétállomány öt százalék körüli növekedésével számolnak. (MTI)