Március 15-ig teljesíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az agrárkár-enyhítési rendszerben részt vevő, érintett gazdálkodók részére a kárenyhítési juttatások kifizetését - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke az MTI-vel.
A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) nem kell változtatnia jelenlegi termelési kvótáján, mivel a nyersolaj jelenlegi ára elfogadható az olajkartell számára - közölte a katari olajügyi miniszter hétfőn. (MTI)
Az Egyesült Államokban a jövőben a mobiltelefon gyártókat is köteleznék arra, hogy a cigaretta dobozokon találhatóhoz hasonló figyelmeztetéseket helyezzenek el a készüléken, felhívva a figyelmet a telefonok egészségkárosító hatására....
Délelőtt minimális elmozdulást mutatott a forint euróval szembeni árfolyama, a koradélután érkezett vételi hullámnak köszönhetően pedig éves csúcsára erősödött a hazai fizetőeszköz. A nemzetközi...
Az eurózónán belül a foglalkoztatottság 0,2 százalékkal csökkent negyedéves szinten 2009 negyedik negyedévében, mely a legkisebb mértékű visszaesés 2008 közepe óta. A harmadik negyedévben a csökkenés mértéke 0,5 százalék volt - közölte az Eurostat.
A válságban felértékelődött a Széchenyi kártya, amely a likviditási problémákkal küzdő mikro, kis- és középvállalati szektornak (kkv-k) jelent gyors segítséget a működés finanszírozásához, a vállalkozásfejlesztéshez - közölte a Volksbank Magyarország Zrt. az MTI-vel.
Az eurózóna pénzügyminiszterei nem hoznak semmilyen politikai döntést hétfői brüsszeli ülésükön az adósság sújtotta Görögország megsegítéséről - jelentette be a német pénzügyminisztérium szóvivője...
Az eurózóna pénzügyminiszterei nem hoznak semmilyen politikai döntést hétfői brüsszeli ülésükön az adósság sújtotta Görögország megsegítéséről - jelentette be a német pénzügyminisztérium szóvivője hétfőn. (MTI)
Az idén még stagnálásra, ám jövőre már növekedésre számít a magyar informatikai erőforráskihelyezési piacon a Getronics, a nemzetközi vállalat szerint a jelentős költségcsökkentést lehetővé tevő outsourcing igénybe vétele a versenyszféra mellett az államigazgatásnak és az önkormányzatoknak is hasznot hozna. (MTI)
"Nem elsődleges fontosságú" célkitűzés az Európai Valutaalap (EMF) létrehozása az euróövezetben - mondta hétfőn Londonban megjelent nyilatkozatában Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki szokatlanul éles bírálatot is megfogalmazott a német versenyképesség fenntartását célzó berlini gazdaságpolitikáról. (MTI)
Oroszország nem foglalkozik a Déli Áramlat és a Nabucco gázvezeték projektek egyesítésének a kérdésével - jelentette ki Szergej Smatko orosz energetikai miniszter hétfőn Moszkvában újságírók előtt. (MTI)
A zord időjárás és az autóipar gyenge teljesítménye ellenére februárban emelkedett az ipari termelés az USA-ban. A Fed jelenetése szerint a termelés volumene 0.1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz...
Legyen szó akármilyen híres sportolókról, színészekről vagy üzletemberekről, ők is emberek, vagyis nekik is néha elegük lesz a világból és egy kis pihenésre, egy kis magányra vágynak. Csak persze nem oda mennek ahová az egyszerű halandók. A Forbes magazin összeszedte a milliárdosok kedvenc üdülőhelyeit....
Március végén Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a román parlamentben fog beszédet mondani - adta hírül hétfőn a Mediafax román hírügynökség. (MTI)
Az Európai Bizottság kész arra, hogy javaslatot terjesszen elő, miként lehetne szükség esetén pénzügyi segítséget nyújtani Görögországnak - közölte hétfőn Olli Renhn gazdasági és pénzügyi EU-biztos. (MTI)
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdék hétfőn elsősorban annak hatására, hogy Kínában folytatódhat a pénzpolitikai szigorítás akadályozva a világgazdasági kibontakozást.
Az Egyesült Államokban lassult az ipari termelés növekedése februárban: a Fed hétfőn ismertetett adatai szerint az átfogó mutató az elemzői várakozásokkal összhangban 0,1 százalékkal nőtt januárhoz képest, és ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban emelkedett.
A közelgő választások tovább erősítették a pártok ünnepi megemlékezéseinek aktuálpolitikai jellegét, de gazdasági, gazdaságpolitikai utalások csak halvány nyomokban voltak fellelhetők. Újdonságok még...
Kevesebb, mint százmilliárd euróból hozzák létre azt a pénzügyi alapot Németországban, amelynek az esetlegesen bajba kerülő bankok megmentése lesz a feladata. Az alapot a bankok által befizetendő...
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn. A tőzsdék hangulatát elsősorban az befolyásolta, hogy Kínában további monetáris szigorítás körvonalazódik az infláció elleni küzdelem részeként, az Egyesült Államokban pedig lassult az ipari termelés növekedése. (MTI)
Kokain nyomait találták kutatók az Egyesült Államok nagyvárosaiban forgalomba lévő bankjegyek 90 százalékán. A Washingtonban forgalomban lévő bankjegyek esetében mintegy 95 százaléknál találtak kokain használatra utaló nyomokat egy átfogó kutatás során.
Tovább erősödött a forint a hétfői nap folyamán a londoni bankközi devizapiacon: röviddel 19 óra előtt az eurót 264,93 forinton jegyezték a péntek késő esti 265,47 forinttal szemben.
Az Európai Bizottság kész arra, hogy javaslatot terjesszen elő, miként lehetne szükség esetén pénzügyi segítséget nyújtani Görögországnak - közölte hétfőn Olli Renhn gazdasági és pénzügyi EU-biztos. (MTI)
A Google valószínűleg heteken belül leállítja kínai nyelvű keresőmotorját - írta a The Wall Street Journal hétfőn jól értesült forrásokra hivatkozva. A lap szerint az internetes keresők 197 milliárd jüanos (288 milliárd dolláros) kínai piacán a Google részaránya 36 százalék, a legnagyobb szereplő a helyi Baidu kereső 58 százalékkal.
A pénteki nap meghatározó volt a magyar piac szempontjából. A BUX új csúcsra emelkedett, ami megerősítette az emelkedő trendet, és növeli a valószínűségét a további erősödésnek. Óvatosságra intő...
Az állam-, illetve kormányfők szintjén hoz majd hivatalos döntést arról az Európai Unió, hogy szükség esetén milyen eszközrendszert alkalmazzon a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország megsegítése során - közölte hétfő este Brüsszelben Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő.
Rögtön egy rendkívül izgalmas nappal indul a hét, hiszen az Egyesült Államokban ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a jegybankárok. Annak ellenére, hogy az irányadó ráta valószínűleg ezúttal sem...
A biciklis futárkodás ugyanúgy egy szakma, mint bármi más, ezt is tanulni kell, csak nincs hozzá tankönyv, meg OKJ-s képzés. Télen a láb a láb melegen tartása a legfontosabb, a sózott út, pedig a futárok esküdt ellensége. A városatyáknak pedig fogalmuk sincs, mi a különbség a kerékpárút és a kerékpársáv között. A város leghíresebb biciklis futárával, a Critical Mass főszervezőjével, Sinka…
A KHR rendszerben nyilvántartott (korábban BAR-listás) ügyfelek között szép számmal akadnak olyanok, akik nem notórius nemfizetők, hanem a hanyagságuk miatt, néhány százezer forintos hitelkártya, vagy személyi kölcsön hátralék miatt zárták ki magukat a hitelezésből. Vannak azonban, akik hamis adatokkal próbáltak hitelt felvenni, csaltak, vagy bankkártyával való visszaélést követtek el, ők is mind-…
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Magyar tulajdonú kisvállalkozói pénzintézet alapítását szorgalmazza a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) - nyilatkozta a Magyar Hírlap keddi számában Vadász György, a kamara alelnöke. "A ...
A hazai börze részvényindexe, a BUX 346,95 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 23.210,19 ponton zárt pénteken. Utoljára csaknem két éve, 2008. május közepén zárt 23 ezer pont fölött az index. A részvénypiac forgalma 49,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Mai elemzésünkben az index várható árfolyam alakulását vizsgáljuk meg a technikai elemzés…
Elégtelennek fogja minősíteni az EU a hatalmas brit államháztartási hány csökkentésére tervezett kormányzati erőfeszítéseket egy jelentéstervezet szerint, amely kiszivárgott a brit sajtóhoz.
Lekerült a napirendről a MÁV csoport szétbontása személyszállító és pályavasút cégre; a vasúttársaság a tervezetthez képest 29 milliárd forinttal mérsékelte 2009. évi veszteségét - olvasható Andrási Miklósnak, a MÁV elnök-vezérizgatójának kedden a Világgazdaságban megjelent interjújában
Keddre ígért tájékoztatást a tényői négyes gyilkosság tetthelyéről hétfőn késő este, fél tizenegy körül távozó Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány. Az autója lehúzott ablakán át v...
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, valamint Garadnai András volt igazgatósági elnököt szerdán hallgatja meg a főváros vizsgálóbizottsága
Nem maradt ki nagy izgalmakból az ünnnepek miatt zárva tartó magyar részvénypiac, a tegnapi kereskedésben a nyugat európai és CEE részvényindexek is 1% alatti csökkenéseket produkáltak. Az amerikai...
Magyar tulajdonú kisvállalkozói pénzintézet alapítását szorgalmazza a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) - nyilatkozta a Magyar Hírlap keddi számában Vadász György, a kamara alelnöke. (MTI)
Új irattározót épít az iratok tárolásával foglalkozó Doktár Iratmegőrző és Szolgáltató Kft. Pécs-Kökénypusztán, a 91 millió forintos fejlesztést a gazdasági válság okán fellépő keresletnövekedés indokolja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,95 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 23.210,19 ponton zárt pénteken. Utoljára csaknem két éve, 2008. május közepén zárt 23 ezer pont fölött az index. Tegnap pihentünk a Pilvaxban, most pedig nézzük meg mire számíthatunk ma.
Bobek József, Sávoly polgármestere Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordul segítségért miután az MFB nem nyújt hitelt a motorpálya megépítéséhez, és ezzel a beruházó mellett ellehetetlenül a somogyi község is. (MTI)
Kedden reggel is 265 forint alatt jegyezték az eurót; a nemzetközi bankközi devizapiacon 7 órakor 264,93 forintot ért egy euró, fillérre annyit, mint hétfőn este. (MTI)
Keddre ígért tájékoztatást a tényői négyes gyilkosság tetthelyéről hétfőn késő este, fél tizenegy körül távozó Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány. Az autója lehúzott ablakán át v...
Mosonyi Györgyöt, a MOL vezérigazgatóját a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki Bajnai Gordon miniszterelnök március 15-én, a Parlamentben rendezett ünnepségen. A...