2010. március 16. kedd

márc. 16
7:50
A választásról szólt az ünnep (Privátbankár)
A pártok ünnepi rendezvényén a szónokok a közelgő országgyűlési választásokat helyezték március 15-ei beszédük középpontjába. A fővárosban rendbontás nem történt
márc. 16
7:52
3,7 millió ember tartja el az országot (Privátbankár)
Magyarországon tavaly a foglalkoztatottak létszáma sokkal alacsonyabb volt mint egy évvel korábban, jelentősen alulmúljuk az európai uniós átlagot
márc. 16
8:06
Májustól csak két év a gyes (Privátbankár)
Az idén jelentősen változik a munkaviszonyra vonatkozó szabályozás, ami az alkalmi munkavállalói könyvet, a munkáltató jogutód nélküli megszűnését, a munkaerő-kölcsönzést, valamint a gyermekgondozási segélyt érinti
márc. 16
8:12
Négymillióan vesztették el állásukat a válság miatt (HR Portál)
Mintegy négymillió munkahely szűnt meg tavaly az Európai Unióban a válság miatt - tette közzé hétfőn az Eurostat.
márc. 16
8:12
Már 80 dollár alatt az olaj ára (ProfitLine)
80 dollár alá csökkent az olaj ára az ázsiai kereskedés során, miután a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, illetve az OPEC döntésére várnak útmutatásért.
márc. 16
8:14
Új mozgásérzékelő eszköz a dolgozók ellenőrzésére (HR Portál)
A felhasználó mozgásainak felismerésére képes mobiltelefont fejlesztett ki a japán KDDI telekommunikációs vállalat, remélve, hogy az új mobil hatékony eszköz lehet a felügyelet nélkül hagyott alkalmazottak ellenőrzésére.
márc. 16
8:16
BA-sztrájk: az utasok 60 százaléka el tud utazni (HR Portál)
A British Airways (BA) utasainak hozzávetőleg 60 százaléka az utaskísérők hétvégére tervezett háromnapos sztrájkja alatt is várhatóan eljut célállomására - közölte hétfő este a legnagyobb brit légitársaság.
márc. 16
8:24
Egyre többen utaznak csak passzióból (Privátbankár)
Idegenforgalmi szakemberek szerint a passzióutak iránti kereslet gyors ütemben növekszik - van, aki röplabdázni megy Floridába
márc. 16
8:24
Újra van miért izgulni - Komoly tőkebeáramlást láthattunk (Portfolio)
Magára talált a kockázatvállalási hajlandóság az elmúlt hetekben, a februári kínai kereskedelmi adatoknak hála pedig újra komoly tőkebeáramlást láthattunk a feltörekvő piacokon. A meglepetést okozó...
márc. 16
8:26
Varsóba mennek a bolgár cégek - Jóval olcsóbb a tőzsde (Portfolio)
Több bolgár vállalat is inkább Varsóban menne tőzsdére, Lengyelországban ugyanis jóval olcsóbban lehet a tőzsdére bevezetni a részvényeket. Míg Szófiában a piaci kapitalizáció 0.06%-át, addig...
márc. 16
8:28
Új csúcson zárt az S&P (Portfolio)
Tegnap sem volt nagy mozgolódás a tengerentúlon, az indexek többsége azonban nap végére összehozott egy kis pluszt, a Dow 0.2, az S&P pedig 0.1%-kal került feljebb. Az utóbbi benchmark esetében ez új...
márc. 16
8:42
Eldönthetjük, hol böngészünk (Privátbankár)
Magyarországon is felkínálja a Microsoft a Windows operációs rendszerein a szabad böngészőválasztást
márc. 16
8:42
Kivárnak az ázsiai befektetők (Portfolio)
Vegyes képet mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a befektetők úgy tűnik, hogy kivárnak a japán jegybank és a Fed héten esedékes ülése előtt. A Nikkei 0.3%-os csökkenéssel zárta a...
márc. 16
8:42
Közel 8 millió jár a Kossuth-díjhoz (Pénzcentrum)
Az adószabályok szigorításával az állami kitüntetések pénzjutalmai - a Kossuth- és Széchenyi-díj kivételével - adókötelessé váltak. A kormány ugyanakkor idén jelentősen megemelte a művészeti díjak jutalomösszegét és a díjazottak számát....
márc. 16
8:44
Dohányzás: 5 másodpercenként egy halott (Privátbankár)
A "halál óráját" leplezte le az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a svájci Genfben; az óra azt mutatja, hogy világszerte hányan halnak meg a dohányzás miatt. A vasárnap beüzemelt órát a városban a ...
márc. 16
8:44
Csúcson kezdi a napot a forint (Portfolio)
Továbbra sem távolodott a tegnap délután elért öthónapos csúcsától a forint az euróval szemben, a ma reggeli jegyzések is a 265-ös, lélektanilag fontos szint alatt járnak. Amint jeleztük, tegnap a...
márc. 16
8:45
Jelentős változások a munkaviszony szabályozásában (HR Portál)
Az idén jelentősen változik a munkaviszonyra vonatkozó szabályozás, ami az alkalmi munkavállalói könyvet, a munkáltató jogutód nélküli megszűnését, a munkaerő-kölcsönzést, valamint a gyermekgondozási segélyt érinti - hívja fel a figyelmet az RSM DTM adótanácsadó cég.
márc. 16
8:45
A Fed nyilatkozata előtt nem szabtak határozott irányt az ázsiai piacok (ProfitLine)
Vegyesen alakultak kedden az ázsiai tőzsdepiacok, miután a befektetők az újabb vételek előtt megvárják a Fed amerikai gazdaságról adott legfrissebb értékelését.
márc. 16
8:46
A Rolls-Royce-nak szállít az Ajka Kristály (Portfolio)
Poharakat és palackokat gyárt a Fotex csoporthoz tartozó Ajka Kristály a Rolls-Royce luxusautóiba, az első 25 garnitúrás szállítmány az ünnepek előtt futott ki - nyilatkozta Katzer Zoltán, a társaság...
márc. 16
8:47
Mennyire korrupt a hazai gazdaság? (HR Portál)
A hazai gazdasági élet szereplői - legyen szó vezetőkről vagy alkalmazottakról - vajon mennyiben tudják elkerülni a korrupciót? A versenyképesség, a hosszú távú működés érdekében tett vagy elutasított tisztességtelen ajánlatok döntően befolyásolhatják a cégek jövőképét vagy éppen erőforrásaik kihasználtságát.
márc. 16
8:48
Egy órával korábban nyitnak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Az Egyesült Államokban hagyományosan március második vasárnapján történik az átállás a nyári időszámításra, így a héten már 14:30-kor nyitnak az amerikai részvénypiacok. Az Egyesült Államokban...
márc. 16
8:49
Foglalkoztatás: sereghajtók vagyunk az EU-ban (HR Portál)
Magyarországon tavaly a foglalkoztatottak létszáma sokkal alacsonyabb volt mint egy évvel korábban, a 15-64 éves korcsoportra számított 55,4 százalékos foglalkoztatási ráta jelentősen alulmúlta a 64,8 százalékos európai uniós átlagot - derül ki a KSH Statisztikai Tükör című kiadványából.
márc. 16
9:00
Rendkívüli fotók a Mars holdjáról (Privátbankár)
Az eddigi legrészletesebb fotókat küldte haza a Mars legnagyobb holdjáról, a Phobosról a Mars Express európai űrszonda - jelentette be hétfőn Párizsban az Európai Űrügynökség (ESA). A fényképek márciu...
márc. 16
9:00
Állami Nyomda: csak 2011-ben lesz jelentős növekedés? (Portfolio)
2010-ben még nem, de 2011-re jelentős növekedést várunk és derülátók vagyunk - nyilatkozta a Napinak adott interjújában Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda vezérigazgatója. A cég vezetője elmondta...
márc. 16
9:00
Netes vásárlás biztonságosan: kedveljük a virtuális bankkártyát (Pénzcentrum)
Az online fizetési tranzakciók száma tavaly az előző évhez képest 51,3 százalékkal ugrott meg. Az ilyen fizetésre alkalmas virtuális plasztikok száma pedig majdnem harmadával nőtt, de a bankok szerint sok felhasználó tart a visszaélésektől....
márc. 16
9:02
Két céget is venne az Állami Nyomda (Privátbankár)
Az első fél évben szeretné lezárni a tervezett akvizíciókat az Állami Nyomda, ami kárpótolhatja a részvényeseket az elmaradó osztalék miatt - nyilatkozta Zsámboki Gábor, a vállalat vezérigazgatója a N...
márc. 16
9:02
"Lengyel OTP": valamivel a várakozások alatt (Portfolio)
Bár az egy évvel korábbihoz képest 40%-kal nőtt a PKO BP negyedik negyedéves profitja, a március 15-én közzétett 517 millió zloty-s eredmény elmarad az elemzői várakozásoktól. Az év egészében 2.31...
márc. 16
9:04
Átírta a kormány a BKV-szerződést? (Privátbankár)
Demszky Gábor főpolgármester kérte a BKV hosszú távú finanszírozásának feltételeiről kötendő szerződés több pontjának módosítását Oszkó Péter pénzügyminisztertől – írja a Népszava keddi száma. ...
márc. 16
9:04
Az új kormány és a megszorítások (Tölgyessy) (Portfolio)
Ha a kormány nem rögtön megszorítással kezdi, akkor nagyobb lesz a hiány, márpedig aligha kezdi rögtön megszorítással - jelentette ki Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az...
márc. 16
9:06
Sok múlhat a mai napon (Portfolio)
A pénteki zárószintek környékén nyithat a hazai tőzsde, a nagy kérdés, hogy tudunk-e innen tovább emelkedni. Ha igen, újabb lendületet vehet a rali - véli Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője. A...
márc. 16
9:08
Magyar kisvállalkozói bankot akarnak (Portfolio)
Magyar tulajdonú kisvállalkozói pénzintézet alapítását szorgalmazza a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) - nyilatkozta a Magyar Hírlap keddi számában Vadász György, a kamara alelnöke. "A...
márc. 16
9:18
Minimális pluszban nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,49 pontos emelkedéssel, 23.223,68 ponton nyitott kedden. A pénteki záró értékhez képest ez 0,06 százalékos erősödést jelent. Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken is.
márc. 16
9:18
Hétvégén kezdődik a British Airways sztrájksorozata (Privátbankár)
A British Airways utasainak hozzávetőleg 60 százaléka az utaskísérők hétvégére tervezett háromnapos sztrájkja alatt is várhatóan eljut célállomására
márc. 16
9:18
Dr. Schönek Zoltán, a Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. HR igazgatója (HR Portál)
Dr. Schönek Zoltán 2007-től vezeti a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. HR osztályát. Ő vezette be a teljesítményértékelési rendszert, alakította ki a hosszú távú bér-megállapodási és létszámtervezési rendszert és szervezte át a HR osztályt és alakította ki a generalista-specialista rendszert.
márc. 16
9:18
Nyugat-Európában felfelé mozdulhatnak a piacok (ProfitLine)
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a meghatározó nyugat-európai részvénypiacokon. A befektetők elsősorban a japán nemzeti bank szerdán záruló, kétnapos ülésének eredményeire és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci tanácsának keddi értekezletére várnak. (MTI)
márc. 16
9:18
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZÁRÁSRA CSAK KIS VÁLTOZÁSOK -ahogy pénteken, úgy...
márc. 16
9:18
Március 15. - Az ünnep számokban (Pénzcentrum)
Több mint 25 ezren fordultak meg délelőtt 9 óra és 18 óra között az 1848-as forradalom és szabadságharc 162. évfordulója alkalmából rendezett "Március 15. - Közös Tavaszunk" elnevezésű ünnepi rendezvénysorozaton a fővárosban....
márc. 16
9:20
Így kell eljárnia, ha nyugdíjba szeretne vonulni (HR Portál)
Sokan nem tudják, hogy a nyugdíj iránti igényt magának a dolgozónak kell benyújtania. A nyugellátás megállapításához meghatározott formájú, írásbeli kérelmet kell benyújtani, amelyhez az igénylőnek csatolnia kell a birtokában lévő és a szolgálati idejét bizonyító igazolásokat is.
márc. 16
9:20
Megállás nélkül robognak előre a piacok (ProfitLine)
Bika. Ezzel a szóval jellemezhetjük a tengerentúli piacok viselkedését, mivel szinte egész héten vártuk a korrekciót, ami csak nem jött és az indexek egyre túlvettebbek lettek. Lehet, hogy ilyen ereje van a mérhetetlenül pesszimista véleményeknek, amik az emelkedést övezik?
márc. 16
9:20
Füstté vált a 120 milliárd forintos költségvetési bevétel (Portfolio)
Mintegy 120 milliárd forintos bevétele származhatott volna a magyar költségvetésnek a szén-dioxid kvóták értékesítéséből, de a Népszabadság információi szerint a potenciális vevők egyik pillanatról a...
márc. 16
9:22
Komoly ellenálláshoz érkezett a réz árfolyama (ProfitLine)
A 2008 első felében 350-400 között épített tető komoly ellenállása, így a most láthatóhoz hasonló, stabilizált emelkedést kíván meg egy esetleges áttörési kísérlet. A 350-es lefordulást határozott forduló, majd rendesen korrigált/oldalazott emelkedés követte. Ez jó alap lehet egy sikeres 350-es kitöréshez.
márc. 16
9:22
Venni kell a Telekomot az IPOPEMA szerint, 770 Ft-os a célár (Portfolio)
Vétel ajánlással kezdte meg a Magyar Telekom részvények követését a IPOPEMA. A magyar piacon is debütáló lengyel brókercég elemzői 770 forintos célárat határoztak meg a papírokra. Az elemzők...
márc. 16
9:24
Érdemes óvatosan kezelni a fűtőolaj emelkedését (ProfitLine)
Az év eleji csúcsot leszámítva ritka unalmas instrumentum volt az elmúlt időszakban – ez most talán kicsit változhat.
márc. 16
9:24
Legalább 100 milliárdot kaphatnak a spekulánsok (Portfolio)
A válság kitörése óta először 2010-ben fordulhat elő, hogy éves szinten a fedezeti alapok vagyona növekedéssel zár a befektetőknek köszönhetően, a Deutsche Bank felmérése szerint legalább 100...
márc. 16
9:26
BÉT - Mérsékelt emelkedéssel indult a hét (ProfitLine)
Igazán minimális, 13,49 pontos emelkedéssel 23.223,68 ponton nyitott kedden a BUX index, mely a pénteki záróértékéhez képest mindössze 0,06 százalékos erősödés.
márc. 16
9:26
Zuhannak az autóértékesítések Németországban (Portfolio)
3%-kal növekedtek februárban az európai autóértékesítések az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami azt jelenti, hogy a dinamika lassul az előző hónapokhoz képest. Ez részben a német roncsautó...
márc. 16
9:36
Csúcsvezetők döntenek Görögországról (Privátbankár)
Az állam-, illetve kormányfők szintjén hoz majd hivatalos döntést arról az EU, hogy milyen eszközrendszert alkalmazzon Görögország megsegítése során
márc. 16
9:36
Tovább szárnyal az OTP - Megint új csúcs (Portfolio)
Pici mínuszban kezdte a kereskedést a BUX, azonban most is hamar kiderült, hogy melyik a fő csapásirány. Az index már 1.1%-kal van a pénteki zárószint felett, a húzóerő ezúttal is az OTP, mely 3%-os...
márc. 16
9:36
Bankot akarnak a magyar vállalkozások (Pénzcentrum)
Magyar tulajdonú kisvállalkozói pénzintézet alapítását szorgalmazza a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara....
márc. 16
9:38
Továbbra is felhalmozáson a Telekom, 800 Ft-os célár az Erste-től (Portfolio)
Továbbra is fenntartja felhalmozás ajánlását a Magyar Telekom részvényekre az Erste, továbbra is 800 forintos célárfolyamot meghatározva azokra tegnapi dátumozású elemzésében. eközben a TPSA...

Keresés