2010. május 4. kedd

máj. 4
9:02
Amerika tegnap csak magára figyelt (ProfitLine)
A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök megmentésére tető alá hozott hétvégi megállapodás hatására várt, de az már az európai piacokat se nagyon tudta befolyásolni. Ez érthető is, hiszen az egész eurózónát terheli a felelőtlen görög eladósodás miatt kialakult helyzet kezelésének költsége.…
máj. 4
9:04
Hatalmas nyereséggel rukkolt elő az UBS (ProfitLine)
A svájci UBS bank nettó 2,2 milliárd svájci frankos nyereséget ért el az első negyedévben a kereskedési divíziójának köszönhetően, melyre közel három éve nem volt példa. Mindez 10 százalékkal meghaladta az előzetesen várt 2 milliárd frankos eredményt.
máj. 4
9:18
Jogi kiskapuk a költséghatékony foglalkoztatáshoz (HR Portál)
Jogászok szerint a harmadik személy által végzett munka forrponton van, több változás történt ugyanis a kölcsönzési törvényben. Sarkalatos pont például az ekvivalencia-elv és a felmondási védelem kiterjesztése. Dr. Göndös Gábor ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, a munkáltatók hogyan próbálják kikerülni a nem túl előnyös jogszabályokat.
máj. 4
9:18
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JÓ HANGULAT BUFFET KOMMENTÁRJA ÉS A MAKROADATOK NYOMÁN...
máj. 4
9:18
Csak minden 13. őstermelő fizet adót (Pénzcentrum)
Csupán minden 13. őstermelő, vagyis az őstermelők mindössze 7,7 százaléka fizetett adót 2008-as bevétele után - írja a Napi Gazdaság mai száma....
máj. 4
9:20
Orbán: Adócsökkentés lesz július 1-jétől (HR Portál)
A leendő kormány július 1-jétől csökkenti az adókat - ezt Orbán Viktor a TV2 Tények este című műsorában erősítette meg.
máj. 4
9:20
Vérfagyasztón néz ki a BAR-lista (Portfolio)
Töretlenül nő a BAR-listások száma hazánkban, vagyis azoké, akik legalább 90 napon keresztül nem tudták fizetni törlesztőrészleteiket, esetleg másfajta mulasztást, visszaélést követtek el az elmúlt...
máj. 4
9:21
Emelkedik a BUX, 270 fölött az euró (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,30 pontos emelkedéssel, 24.706,76 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,64 százalékos erősödést jelent. A meghatározó nyugat-európai tőzsdeék vegyesen nyitottak.
máj. 4
9:22
Összeroppanhat a görög gazdaság - A profik nem is szállnak be (Portfolio)
A Wall Street Journal által megkérdezett amerikai alapkezelők szerint igaz, hogy csökkentette a bizonytalanságot a hétvégi görög mentőcsomag, azonban a görög gazdaságot még mindig számos kockázat...
máj. 4
9:23
KSH: a külkereskedelmi aktívum 664 millió euró az első két hónapban (Infostart)
A külkereskedelmi mérleg aktívuma az év első két hónapjában 664 millió euró (178 milliárd forint) volt, ami 568 millió euró (138 milliárd forint) javulást jelent a 2009 január-februári 96 millió euró (40 milliárd forint) aktívumhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden a részletes adatokat.
máj. 4
9:24
Fontos szinthez érkezett a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,30 pontos emelkedéssel, 24.706,76 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest a mutató így 0,64 százalékkal erősödött.     A CIB Bank előr...
máj. 4
9:24
Volcker aggódik a magas munkanélküliség miatt (Portfolio)
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi kilátások szerint az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta tartósan magas lesz, hosszú időbe telhet amíg a gazdaságnak sikerül visszanyernie válság előtti...
máj. 4
9:26
178 milliárdos plusz a külkereskedelemben (Privátbankár)
Az év első két hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom volumene exportban 17, importban 13%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét - közölte a KSH. A külkereskedelmi mérleg aktívu...
máj. 4
9:26
Jó banki gyorsjelentésre ébredtek a befektetők (Portfolio)
A válság kezdete óta legjobb teljesítményét felmutatva az elemzői várakozásokban szereplő 2 milliárddal szemben 2.2 milliárd svájci frank nettó eredményt ért el az első negyedévben az UBS....
máj. 4
9:28
A férfiak nyerni akarnak, a nők a biztonságot kedvelik (Privátbankár)
A biztonság megteremtése és a várható hozam játszik leginkább szerepet az életbiztosítások megkötésénél - derült ki az AEGON által megrendelt kutatásból
máj. 4
9:28
A szlovákok hitelből fizetnék a görögök mentőcsomagját (Portfolio)
Az eurózóna tag Szlovákiának GDP-je 1,2%-ának megfelelő összeggel kellene hozzájárulnia a hétvégén megállapodott uniós görög mentőcsomaghoz. Az egyre magasabb hiánnyal és eladósodással küzdő...
máj. 4
9:33
Jócskán megcsappant a németek vásárlási kedve márciusban (ProfitLine)
A német kiskereskedelmi értékesítés a várakozásokkal ellentétben stagnálás helyett tetemes mértékben, még a februári emelkedést is ellensúlyozva csökkent március folyamán. Mindezek hatására pedig szinte biztos, hogy a német gazdaság az első negyedévben zsugorodást mutathat.
máj. 4
9:35
Méretesre hízott a külkereskedelmi aktívum már az első két hónapban (ProfitLine)
2010. január–februárban a külkereskedelmi termékforgalom volumene exportban 17, importban 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A külkereskedelmi mérleg aktívuma az év első két hónapjában 178 milliárd forint (664 millió euró) volt, ami 138 milliárd forint (568 millió euró) javulást jelent a 2009. január–februári 40 milliárd forint (96 millió euró) aktívumhoz képest -…
máj. 4
9:36
Növeli termelését a Kométa: új szalámiérlelőket építenek (Pénzcentrum)
30%-kal növeli szalámigyártó és -érlelő kapacitását a kaposvári székhelyű Kométa '99 Zrt....
máj. 4
9:36
Újra gyengül a forint - 270 felett az euró (Portfolio)
A reggeli órákban ismét gyengülésnek indult a forint, melynek következtében az euróval szembeni árfolyam újra a 270-es szint fölé emelkedett. A hazai fizetőeszköz piacát így továbbra is nyomás alatt...
máj. 4
9:37
Óvatosan felfelé indult a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,30 pontos emelkedéssel, 24.706,76 ponton nyitott kedden. Mindez pedig 0,64 százalékos erősödést jelent a hétfői záró értékhez képest
máj. 4
9:38
Megtévesztő hamisítványok: ecsetet nem is látott képek (Pénzcentrum)
Korábban a digitális technikát csak a hamis festmények felismerésére használták, de egyre fontosabb a szerepük már a hamisítványok létrehozásában. Szakértőket megtévesztő példányokkal azért még nem igen lehet találkozni....
máj. 4
9:38
MOL: nem lesz nyilvános a stratégia? (Portfolio)
A MOL igazgatósága az év második felében tűzi napirendre a stratégia értékelésének, esetleges módosításának kérdését, így azt egyelőre nem kívánja véleményezni - mondta el Hernádi Zsolt...
máj. 4
9:40
A gyógyszergyártók viszik ma a pálmát (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedése némi lendületet adott ma reggel a hazai piacnak is, a BUX 0.6%-kal került feljebb a nyitást követően. Ez perszer az öszképen semmit sem változtat, továbbra is a...
máj. 4
9:42
Az adócsalás a görögök olimpiája? (Privátbankár)
A görög gazdasági válság hátterét próbálja érzékelteti a The New York Times írása, amely szerint a balkáni országban szinte nemzeti sporttá nőtte ki magát az adócsalás
máj. 4
9:51
Összeférhetetlenség: önmagukat ellenőrizhetik az állatorvosok (HR Portál)
Akár saját magát is ellenőrizheti ma egy hatósági állatorvos, ha hivatali munkája mellett magántevékenységet is végez - írja a Magyar Nemzet.
máj. 4
9:53
Vitorlákat fel! - aktív kalandok a Balaton hullámain (HR Portál)
Ahogy a tréningcégek vezetőinek ugyanúgy a vállalatok HR vagy kommunikációs osztályának is minden évben újabb kihívás, hogy a csapatépítő tréningnek, jutalomutazásnak, esetleg az éves partnertalálkozónak újabb érdekes helyszínt találjanak. Manapság ugyanennyire fontos szempont lett az is, hogy az új helyszínnek milyen költségei vannak. Kis odafigyeléssel azonban lehet különleges helyszínt találni…
máj. 4
9:54
A világ egyik legsérülékenyebb országa vagyunk (Matolcsy) (Portfolio)
Az államadósság szempontjából Magyarország a világ 10 legsérülékenyebb országa között van - mondta a Bloomberg tudósítása szerint Matolcsy György tegnap azok után, hogy Orbán Viktor felkérte a...
máj. 4
9:54
Nagyot csattant a Suzuki és a Land Rover: kiengedte a kéziféket a Skoda (Pénzcentrum)
2010 áprilisában 3 654 személygépkocsit vásároltak Magyarországon, míg egy évvel korábban még 6 715 jármű gurult ki a szalonokból. Az adatok szerint mérséklődött a magyar autópiac zuhanásának üteme, a visszaesés viszont még mindig több mint 45% volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva....
máj. 4
9:55
Fogyatékosság-barát munkahelyeket keresnek (HR Portál)
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Egyesület és a Salva Vita Alapítvány felhívást hirdet munkáltatók számára a "Fogyatékosság-barát munkahely" elismerés megszerzésére és logó használatára.
máj. 4
10:00
Tőzsdei osztalékok: mikor fizetnek a cégek? (Privátbankár)
Az idén kilenc tőzsdei társaság döntött osztalékfizetésről az április végéig lezajlott éves közgyűléseken
máj. 4
10:06
Képtelen talpra állni az euró (ProfitLine)
Tovább tart az euróra nehezedő eladói nyomás, a közös európai fizetőeszköz kedden is esik a dollárral szemben, reggel 1,3146 dollárra zuhant a jegyzése a tegnap New Yorkban jegyzett 1,3232 dolláros szintről.
máj. 4
10:08
270 fölött fészkel a forint - nem hiszünk a görög csomagban? (ProfitLine)
Úgy tűnik, rajtunk kívül akad még néhány kételkedő a görög megmenekülés kapcsán, erre enged következtetni a ma reggel csendben ismét 270 felett fészket rakó árfolyam. Devizapiaci körkép. (Commerzbank)
máj. 4
10:12
A forint gyengülése a pakliban van (Commerzbank) (Portfolio)
Mást nem tehetünk, mint várunk türelemmel a héten esedékes parlamenti szócsatákra, kivételesen nem itthon, hanem Európa tőlünk nyugatabbra fekvő részén a csomag jóváhagyását illetően - fogalmaz napi...
máj. 4
10:12
Új területeket hálóz be a parkolási sarc (Pénzcentrum)
Újabb fizetős parkolási övezeteket alakít ki a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) a fővárosban. Május 10-étől a IX. valamint a XIII. kerületek parkolás szempontjából eddig ingyenes részein kerül bevezetésre a fizetős parkolás....
máj. 4
10:14
Újabb gigász vetette meg a lábát Ázsiában (Portfolio)
A válság során megfigyelhető tőkekivonást most a pozíciók újra építése követi Ázsiában. Erre példa a GLG partners, a Soros Fund és legújabban a Fortress terjeszkedése is, elsősorban Szingapurba és...
máj. 4
10:18
270 fölé is benézett az euró (Privátbankár)
Kissé tovább gyengült a forint kedden délelőtt a bankközi devizapiacon. Fél tízkor az eurót 270,33 forinton jegyezték, a kora reggeli 269,37 forint és a hétfő délutáni 269,88 forint után. 10 óra után ...
máj. 4
10:24
"Középpontban az ember" - aktuális HR kérdésekről a szakmával (HR Portál)
A nagyvállalatok már látják a fényt az alagút végén, az állandó leépítéseknek vége szakad. Lassan elkezdődik az új, biztos alapokra épülő munkaerő keresése, mely az önálló emberi értékeket tartja szem előtt. Ezt szem előtt tartva szervez a témában konferenciát a Menedzsment Fórum.
máj. 4
10:26
Új partner a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Irodánál (HR Portál)
Közép-Kelet Európa egyik vezető nemzetközi ügyvédi irodája, a Wolf Theiss, új budapesti partner kinevezését jelentette be.
máj. 4
10:28
Kinevezés a Sanománál (HR Portál)
Májustól Gerentsér Imre a magyar és a cseh Sanoma digitális igazgatójaként folytatja pályafutását.
máj. 4
10:30
Szélparkokba fektetett a Google (Portfolio)
A Google bevásárolta magát két amerikai szélparkba. Ez a zöldenergiák után töretlen érdeklődést mutató társaság első ilyen jellegű tranzakciója, a Google 38.8 millió dolláros befektetéssel kisebbségi...
máj. 4
10:32
Az IMF nem engedi a román deficitcél növelését (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ragaszkodik a román kormánnyal korábban kötött egyezséghez, miszerint az államháztartási hiány mértéke nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 5,9 százalékát -...
máj. 4
10:34
Messze még a válság előtti kereslet az amerikai újautó piacon (Portfolio)
Áprilisban tovább folytatódott az amerikai autópiac fellendülése, a személyautók és könnyű tehergépjárművek eladásainak évesített, szezonálisan igazított értéke 11.2 millió darabra rúgott az Autodata...
máj. 4
10:36
Orbán: itt kell adózni! (Adózóna)
Az ország kormányzati-pénzügyi vezetőitől az emberek azt várják, hogy ne vonják ki magukat a törvények hatálya alól - mondta Orbán Viktor hétfőn újságíróknak a jegybankelnökkel való közös munkára vonatkozó kérdésre. Mint fogalmazott, "együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni".
máj. 4
10:38
Matolcsy lát esélyt az idei adócsökkentésre (Adózóna)
Matolcsy György szerint a növekedés beindítása érdekében azonnali fordulatra van szükség egyebek mellett az adórendszerben, és a foglalkoztatásban; az idén az államháztartási hiány a GDP 4,5-6,5 százaléka között lehet. A leendő nemzetgazdasági miniszter lát esélyt egy idei, év közbeni adócsökkentésre és szigorú költségvetési politikát ígér.
máj. 4
10:39
Felértékelődött a könyvelő szakma (ProfitLine)
A világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) tagjainak valamint a pénzügyi pályát választó diákok számának folyamatos növekedéséről számol be, amely megerősíti azt a tényt, miszerint minden eddiginél nagyobb szükség van a professzionális könyvelőkre, főként a jelenlegi világgazdasági helyzetben.
máj. 4
10:40
Napi Gazdaság: keveset adóznak az őstermelők (Adózóna)
Az őstermelők nyolc százaléka sem fizet adót - állítja keddi számában a Napi Gazdaság az adóhatóság adataira hivatkozva.
máj. 4
10:42
NYT: Görögországban harmadolnak az adóvitákban (Adózóna)
A görög gazdasági válság hátterét érzékelteti a The New York Times athéni írása, amely azt kutatta, hol mutatható ki a görögök vagyona, és arra a következtetésre jutott, hogy mindenhol, csak nem az adóbevallásokban.
máj. 4
10:48
Meggyűlhet a baja a Fidesznek az EU-val (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap megfelelő indoklás mellett viszonylag könnyen támogathatja a Fidesz magasabb államháztartási hiánycélra vonatkozó törekvését, de az Európai Bizottsággal több ok miatt is...
máj. 4
10:50
Esnek a piacok - Nyugtat a Fitch (Portfolio)
Bár tegnap az amerikai tőzsdék emelkedni tudtak, ez ma igazán nem hatja meg a befektetőket, akik továbbra is a görög problémáktól, valamint az esetleges fertőzésveszélytől tartanak. Az esésben...

Keresés