Újabb utasok érkeztek haza a Best Reisen utasai közül, kedden a törökországi Antalyából jött repülőjárat - közölte a QBE magyarországi fióktelepe az MTI-vel.
Az amerikai és ázsiai börzék gyengén teljesítettek, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a befektetők kivárhatnak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
A Kínai Fejlesztési Bank (KFB) eddig legalább 2,4 milliárd amerikai dollár értékben fektetett be Afrikában infrastrukturális és üzleti projektekbe - közölte a bank első embere kedden. A pénzből...
A nemzetközi börzék gyengén teljesítettek hétfőn, ami elsősorban azzal volt magyarázható, hogy a befektetők kivárhattak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
Több mint 50 tonna jelöletlen görögdinnyét vontak ki a forgalomból az ellenőrök egy görögdinnye-felvásárló telepen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban - tájékoztatta Budai Gyula pénteken az MTI-t....
Az izraeli kormány gazdasági megszorító intézkedéseinek keretében Izraelben keddtől csökken a gyermekek után járó családi segély összege - írta az izraeli Háárec című napilap.
Első alkalommal tett említést egy harmadik görög segélycsomag szükségességéről a német pénzügyminiszter kampánykörútján tartott beszédében kedden. "Görögországnak egy újabb programra lesz...
A gazdasági növekedés ütemének gyorsítása céljából a lengyel kormány törvénymódosítást készül a parlament elé terjeszteni a 2013-as költségvetési hiánycél megemelésére és a tervezett kiadáscsökkentés...
A nemzetközi börzék gyengén teljesítettek hétfőn, ami elsősorban azzal volt magyarázható, hogy a befektetők kivárhattak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
A kormány ötvenmillió forint támogatást biztosít az esztergomi királyi vár kápolnája és az annak szomszédságában található Studiolo restaurálási munkáinak felgyorsításához - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Sokkal nagyobb mozgások elé néz a lengyel zloty árfolyama, amennyiben egy ellenzéki képviselő indítványa támogatásra talál - számol be a Financial Times. Az egyre népszerűbb Jog és Igazságosság Párt...
A nemzetközi börzék gyengén teljesítettek hétfőn, ami elsősorban azzal volt magyarázható, hogy a befektetők kivárhattak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
A nemzetközi börzék gyengén teljesítettek hétfőn, ami elsősorban azzal volt magyarázható, hogy a befektetők kivárhattak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
Kiszámolta már, hogyan jár Ön a banki lekötéssel rövid távon? Az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 3-4% közelébe szorította le. Ráadásul egyre több az elvonás is, így érdemes utánaszámolni a banki lekötéseknek. Mi megtettük ezt Ön helyett.
A pénzügyi válság kitörése után, 2009-ben a Bitcoin feltalálásával kiszabadult a szellem a palackból: az emberiség többé már nem fogja elfelejteni, hogyan kell egy központi felügyelet nélküli...
A töréstesztek alapján az elektromos autókat gyártó Tesla "S" modellje bizonyult minden idők legbiztonságosabb autójának - írja az All Things Digital technológiai hírportál.
Nem a Nagy-Britanniába beutazó, hanem az ott munkába állt románok száma nőtt a második negyedévben - mutatott rá pénteki közleményében a román külügyminisztérium.
Megállt a regisztrált álláskeresők számának hónapok óta tartó csökkenése Vas megyében, a tanév végeztével ugyanis több pályakezdő kereste fel a munkaügyi központ kirendeltségeit és kért segítséget az álláskereséséhez, mint egy hónappal korábban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.
A felszolgálási díj nem tudta kiszorítani a borravalót a vendéglátásban az elmúlt években, alkalmazása tekintetében még mindig megosztottak a vendéglátóhelyek, és noha pontosan nem tudni, hány helyen vezették be ezt a költségelemet, a szakmai érdekképviseletek szerint kedvezőek a tapasztalatok ott, ahol alkalmazzák.
Áder János köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Az NMHH új elnöke az államfőtől a Sándor-palotában átvette, majd aláírta a kinevezési okmányokat.
Gyorshajtáson kapták a rendőrök az izraeli Autó című magazin szerkesztőjét, aki azzal védekezett, hogy csak egy autót tesztelt - írta kedden az Iszráel Hajom című napilap.
Egy rekultiváció alatt álló területen húzna fel egy hatalmas napelemmezőt egy német cég hazai leányvállalata Pécsen - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Első alkalommal tett említést egy harmadik görög segélycsomag szükségességéről a német pénzügyminiszter. Egységes, országos szintű nyilvántartást vezetne be a kormány a szociális támogatásokról. Szemle a gazdasági portálokon.
Nem változott a forint árfolyama szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót reggel hét órakor 299,29 forinton jegyezték, gyakorlatilag a kedd estivel megegyező árfolyamon.
Folytatódik a vita a Daimler kecskeméti gyárában készülő autók klímaberendezésében is használt hűtőanyag körül. Az üvegházhatású gáz miatt Franciaországban megtiltották több Mercedes-modell forgalmazását, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárással fenyegeti Németországot.
Az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele 3 százalékkal, nettó eredménye 23 százalékkal nőtt 2013 első félévében - közölte a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság.
Újabb kedvezőtlen hangvételű elemzés látott napvilágot a MOL kapcsán, ezúttal a Nomura rontotta a részvényekre vonatkozó ajánlását, a korábbi semlegesről csökkentésre. Pesszimistább lett a Nomura...
Közel ezermilliárd forint szociális juttatás kiosztását teheti áttekinthetővé az az országos, egységes regiszter, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete szerint november 15-én állna fel....
Naperőművet építene Pécsett a német Sybac cégcsoport. A 7 MW-os napelempark közel 2000 család éves áramfogyasztását lenne képes fedezni - írja az mno.hu. A lap beszámolója szerint a Sybac már...
A japán hatóságok a nukleáris balesetek skáláján hármas fokozatúnak, vagyis "súlyos incidensnek" minősítették szerdán a háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz elfolyását a fukusimai atomerőmű...
Mindenképpen azok vannak előnyben, akik kötöttek utasbiztosítást. Igen ám, de minden második magyar biztosítás nélkül utazik külföldre. Velük mi lesz? Egy biztos: kártérítést ők nem kapnak.
A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfa ággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben, írja a jegybank közleményében. A jegybank még július...
A Demján Sándor tulajdonában álló Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig...
A tegnapi amerikai kereskedésben a befektetők óvatosak voltak, mivel ma teszik közzé a Fed legutóbbi kamatmeghatározó ülésének jegyzőkönyvét, melyben a befektetők a tengerentúli pénznyomda jövőjére...
Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 33,93 milliárd forintot tett ki az előző hét 30,82 milliárd forintos forgalma után.
A múlt hét végén a Citigroup csökkentette közel ötödével az OTP részvényekre vonatkozó célárát, most a Credit Suisse is reagált a hazai banki működési környezetben bekövetkezett változásokra és a...
A keddi magyar munkaszüneti nap mellett látott óvatos forinterősödésnek ma reggelre már nyoma sincs, hiszen újra 300 közvetlen közelében jár az euró jegyzése a bankközi piacon. 2013.08.20 18:30 300...