2017. november 3. péntek

nov. 3
17:12
Hajtóvadászatba kezdett a Barclays vezére, de ő húzhatja a rövidebbet (Portfolio)
Jes Staley, a Barclays vezérigazgatója ellen áprilisban indult nyomozás, miután állítólag megszegte az Egyesült Államok belső informátorait védő szigorú törvényeket. A bankvezér ki akarta deríteni, hogy ki küldte azokat a leveleket...
nov. 3
17:18
Az égig nőhet Magyarország legnagyobb beruházási programjának költsége (Portfolio)
"Az építőipari árak mintegy harminc százalékkal emelkedtek, s ennek a folyamatnak nem tudjuk, hogy hol a vége", így az ország legnagyobb fejlesztési programjának, a Modern Városok Programnak az eddigi 3388 milliárd forintos indikatív keretösszege...
nov. 3
17:21
Képzés indul a munkáltatói márkaépítésről (Kreatív Online)
Az IMEC szervezi az ELTE-vel együttműködésben.
nov. 3
17:24
Sikertörténet a német-magyar gazdasági együttműködés (AQUA)
A magyarországi német vállalatok ilyen nagy arányban még soha nem tervezték beruházásaik növelését, újabb magyar emberek felvételét – jelentette ki pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva a bulgáriai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 3
17:33
Ekkora keresettel még nem perelték be Putyint (Privátbankár)
Egy orosz ellenzéki ment neki egy 800 oldalas dokumentumban.
nov. 3
17:33
Egymillió utas maradhat hoppon (Infostart)
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek tartozik a felszámolás alatt álló vállalkozás.
nov. 3
17:36
Pörögnek a lakásépítések, de a kapacitáshiány is jól látszik (ProfitLine)
Az év első kilenc hónapjában 52 százalékkal nőtt az átadott új lakások száma, a kiadott lakásépítési engedélyeknél pedig 33 százalékos volt a növekedés. A lakáspiaci boomot a kapacitás- és munkaerőhiány gátolhatja, ami már jól látható az árakon.
nov. 3
17:36
Holnaptól káosszá változik Budapest (Portfolio)
A 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak. A szerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ...
nov. 3
17:39
Jó negyedévet zárt az Air France-KLM (vg.hu)
Javult az Air France-KLM légitársasági csoport pénzügyi eredménye, a harmadik negyedévben adózott profitja az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékkal nőtt, 552 millió eurót ért el.
nov. 3
17:41
Több százezer Air Berlin jegytulajdonos futhat a pénzéért (vg.hu)
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek tartozik a felszámolás alatt álló vállalkozás.
nov. 3
17:48
Több százezren követelhetik vissza pénzüket a csődbe ment légitársaságtól (Portfolio)
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek...
nov. 3
18:06
Ilyen csokiból ne egyen! (Adózóna)
Dán előállítású, marcipánnal töltött csokoládéban talált műanyag darabot egy dán fogyasztó. A RASFF rendszeren érkezett információk szerint a termékekből nyolc EU-s tagállamba (köztük Magyarországra is) és hat 6 EU-n kívüli országba szállítottak. A NÉBIH felhívja a vásárlók figyelmét, hogy az alábbi azonosítókkal ellátott csokoládéból ne fogyasszanak, illetve ne adják gyermekeiknek.
nov. 3
18:06
Így előzhető meg a téli elhízás (ProfitLine)
Megelőzhető a téli elhízás az új magyar táplálkozási ajánlással, az okostányérral, amelynek már a "gyermekváltozata" is megjelent - hangsúlyozta Miháldy Kinga dietetikus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
nov. 3
18:12
Bombariadó egy cukkini miatt (hirado.hu)
Második világháborús bombának nézte egy 81 éves férfi a nagyra nőtt zöldséget.
nov. 3
18:12
Duna House: mérséklődött az ingatlanpiaci pezsgés (vg.hu)
Visszaesés volt októberben a magyarországi ingatlanpiacon a Duna House (DH) közlése szerint.
nov. 3
18:14
Vegyesen zártak az európai értékpapírpiacok (vg.hu)
Vegyes kezdés után hasonlóan vegyes indexekkel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
nov. 3
18:21
Vége a hétnek: mi történt a tőzsdén? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,19 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 39 762,67 ponton zárt pénteken.
nov. 3
18:24
Kiderült, kik vannak igazán oda a luxusért (Portfolio)
Egy friss felmérés szerint idén 1200 milliárd eurót tesz ki a luxustermékek globális piaca, ami az ezredfordulós fiataloknak és a kínai fogyasztóknak köszönhető - írja a CNBC. A Bain & Company friss jelentése szerint idén 5%-kal 1200...
nov. 3
18:27
Százezrek bukhatnak az Air Berlin bedőlésével (Menedzsment Fórum)
A kárigényt jövő januárig lehet benyújtani.
nov. 3
18:45
Az októberi ünnepek megakasztották az ingatlanpiacot (Menedzsment Fórum)
De tavalyhoz képest bőven tíz százalék feletti volt a növekedés.
nov. 3
18:45
Glamping Magyarországon, avagy kempingezés felsőfokon (vg.hu)
Jurta, lombház a fa tetején, átalakított régi teher­autó – különleges helyszínek, ahol rendszerint a természet közelében és sok esetben igazi luxuskörülmények között pihenhetünk.
nov. 3
18:47
Magyar okostelefonos alkalmazás készült filmturistáknak (vg.hu)
Elkészült az első magyar városnéző okostelefon-alkalmazás, amelynek segítségével nyomon lehet követni a filmezés aktív jelenlétét Budapesten.
nov. 3
18:48
Csak úgy röpködnek a csúcsok Amerikában (Portfolio)
Jó hangulat uralkodik ma az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek mind erősödést mutatnak tegnapi záróértékeikhez képest. Ha ez így megy tovább, nap végére a Dow új csúcson zárhat.2015 óta nem volt ilyen magasan az olaj 2017.11.03...
nov. 3
19:00
Európai elfogatóparancsot adhatnak ki ellene, erre a leváltott katalán elnök olyat mond, amire senki nem számít (Portfolio)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy "kész" indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson. "Készen állok a jelöltségre (...), kampányolni bárhonnan...
nov. 3
19:06
Vegyesen zártak az európai tőzseindexek (ProfitLine)
Vegyes kezdés után hasonlóan vegyes indexekkel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
nov. 3
19:18
Indulna a decemberi választáson a leváltott katalán elnök (vg.hu)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy „kész” indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson.
nov. 3
19:36
Műanyagdarabot találtak egy marcipános csokoládéban (ProfitLine)
Műanyagdarabot találtak a Dániában előállított Anthon Berg Sweet Moments marzipan bar minicsokoládéban, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy ne fogyasszanak a Magyarországon is forgalomba került termékből.
nov. 3
19:39
Senki nem fogadta el a Mészáros-cég ajánlatát (Menedzsment Fórum)
Más terveik vannak.
nov. 3
19:54
Új pénzügyi igazgató a MOL Magyarországnál (NRGreport)
Dr. Székely Ákos tölti be a MOL Magyarország pénzügyi igazgatói pozícióját 2017. november 1-étől.
nov. 3
20:06
Vegyesen alakult a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi devizapiacon. A hét kezdetéhez képest csak csekély árfolyamváltozás történt a forintpiacon.
nov. 3
20:06
OAH: biztonságosan üzemeltek a hazai nukleáris létesítmények (NRGreport)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) által felügyelt magyarországi nukleáris létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly - derül ki az atomenergia 2016. évi alkalmazásának biztonságáról szóló, közigazgatási egyeztetésre bocsátott jelentésből, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) honlapján tettek közzé.
nov. 3
20:12
Mol-INA-ügy: a horvát félnek saját ütemterve van (NRGreport)
A horvát kormányzat saját ütemterve alapján dolgozik az INA kivásárlásán a Moltól, így reagált a pénzügyminiszter a Mol jogi igazgatójának kijelentésére, hogy "nagy türelemmel és tisztelettel" várják a horvát fél ajánlatát.
nov. 3
20:36
Nyereséges hetet zárhat a new york-i tőzsde (ProfitLine)
Pozitív kezdés és a negatív tartományba tett rövid kitérő után nyereséges zárás felé haladtak pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek.
nov. 3
20:42
Hivatalos: kiadták az európai elfogatóparancsot a volt katalán elnök ellen (Portfolio)
A spanyol központi büntető bíróság kiadta pénteken az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és kormányának egykori négy tagja ügyében - jelentette be a bíróság. Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította...
nov. 3
21:06
Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak (ProfitLine)
Egyre többen horgásznak a Balatonnál, ahol jövőre sem nő a horgászjegyek ára - hangzott el a IV. Balatoni Horgászkonferencián pénteken Balatonfüreden.
nov. 3
21:24
Csak úgy röpködnek a csúcsok Amerikában (Portfolio)
Jó hangulat uralkodott ma az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek mind erősödést mutattak tegnapi záróértékeikhez képest. A nap végére a Nasdaq, az S&P 500 és a Dow Jones is folytatni tudta a több hete tartó pozitív trendet.Új...
nov. 3
21:36
BÉT: Lehúzta a Mol a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,19 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 39 762,67 ponton zárt pénteken.
nov. 3
21:42
Illegális bevándorlás: Huszonhárman életüket vesztették a Földközi-tengeren (hirado.hu)
Idén eddig mintegy 150 ezer bevándorló és menekült érkezett Európába a Földközi-tengeren, és majd háromezer ember halt meg vagy tűnt el a tengeren.
nov. 3
21:54
A népirtás azonnali megszüntetését követeli Észak-Korea (Portfolio)
Észak-Korea szerint az USA-vezette "brutális" szankciók megsértik az alapvető emberi jogokat és népirtásnak minősíthetőek - írja a Reuters az észak-koreai misszió ENSZ-nek küldött közleményére hivatkozva. A közlemény szerint az Észak-Koreával...
nov. 3
22:06
A McDonald's új állategészségügyi elvárásokat fogalmazott meg globális piaci felé (ProfitLine)
A McDonald's a csirkehús-beszerzésekre vonatkozóan új állatjóléti és állategészségügyi elvárásokat fogalmazott meg, amelyeket egy magyar beszállítója, a Master Good csoport részeként működő Baromfi-Coop Kft. tavaly óta már a gyakorlatban is alkalmaz - közölte a McDonald's Magyarország pénteken az MTI-vel.
nov. 3
22:36
A Magosz nyert minden megyében az agrárkamarai választáson (vg.hu)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) mind a 19 megyében meggyőző eredménnyel nyerte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyeiküldött-választását.
nov. 3
22:39
Párhuzamos világok és döntések - Katalónia és Spanyolország (Menedzsment Fórum)
Éltető Andrea, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa a katalán helyzetről és a lehetséges következményekről írt legújabb írásában.
nov. 3
23:00
Tarolnak az orosz energiacégek a Közel-Keleten (NRGreport)
A kurdisztáni olajvezeték ellenőrzésének megszerzése után újabb nagy szeletet hasítottak ki maguknak az orosz olajcégek a közel-keleti energiatortából, ezúttal Iránban.
nov. 3
23:06
Szombattól pótlóbuszok járnak a 3-as metró vonalán (ProfitLine)
A 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak.
nov. 3
23:24
Továbbra is veszteséges a Tesla (NRGreport)
A bevételi soron tudta egyedül hozni a várakozásokat a Tesla, ugyanakkor az egy részvényre jutó eredmény továbbra is komoly veszteséget mutatott a szerdai piaczárás után megjelent gyorsjelentésében.

2017. november 4. szombat

nov. 4
0:12
Elindult a Száraz november (ProfitLine)
Elindult a Száraz november elnevezésű kampány, amelynek célja, hogy a résztvevők egy hónapig ne igyanak alkoholt - mondta Dávid Ferenc szociológus, a Kék Pont Alapítvány munkatársa az M1 aktuális csatornán pénteken.
nov. 4
1:06
Százezrek követelhetik vissza pénzüket a csődbe ment Air Berlin légitársaságtól (ProfitLine)
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek tartozik a felszámolás alatt álló vállalkozás.
nov. 4
2:06
Navalnij keresetet nyújtott be Putyin ellen Moszkvában (ProfitLine)
Csaknem nyolcszáz oldalas keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, eszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "törvénysértő módon jár el" azzal, hogy megengedi a helyi hatóságok számára a tüntetésekről való egyeztetés megtagadását.
nov. 4
3:06
Több tucatnyi kanadai állampolgár beutazását tiltotta be Oroszország (ProfitLine)
Moszkva megtiltotta több tucat kanadai személy oroszországi beutazását, válaszul az Ottawa által 30 orosz állampolgár ellen, az emberi jogok megsértői elleni törvényre való hivatkozással bevezetett szankciókra - közölte pénteken Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a diplomáciai tárca honlapján.
nov. 4
3:54
Új pénzügyi igazgató a MOL Magyarországnál (NRGreport)
Dr. Székely Ákos tölti be a MOL Magyarország pénzügyi igazgatói pozícióját 2017. november 1-étől.

Keresés