2017. november 5. vasárnap

nov. 5
9:36
Holnap vitatják a devizahitel-károsultak segítését (ProfitLine)
Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők az LMP kezdeményezésére a devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről tartanak politikai vitát.
nov. 5
9:36
Varga Mihály: másfélszeresére nőhet a legkisebb vállalkozások áfamentessége (AQUA)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.
nov. 5
9:39
Újabb változás jöhet az adózásban (Infostart)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály.
nov. 5
9:48
Robbanás előtt a hazai paradicsomágazat (vg.hu)
Robbanás előtt áll a paradicsomágazat, pedig néhány éve még félő volt, hogy a hazai termelés és a feldolgozás is leáll. A fordulat a nagyobb termőterületnek, a technológiai fejlesztésnek és a megnövelt feldolgozókapacitásnak köszönhető.
nov. 5
9:50
Varga bejelentette: növelnék az adómentesség felső határát (vg.hu)
Tizenkétmillió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.
nov. 5
9:54
Az MNB elmagyarázza, mi is az a digitális jegybankpénz (Portfolio)
A készpénz aránya a pénzforgalomban az utóbbi évtizedekben globálisan tendenciózusan csökkent; a digitális, illetve dematerializált, általában online is hozzáférhető számlapénz vált a legnépszerűbb pénztartási formává. Mivel...
nov. 5
10:00
Százezrek követelhetik vissza pénzüket a csődbe ment légitársaságtól (Adózóna)
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek tartozik a felszámolás alatt álló vállalkozás.
nov. 5
10:06
Állásinterjúra se hívják be, aki 10 éve befejezte tanulmányait? (Pénzcentrum)
A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció...
nov. 5
10:06
Óvatos magyar igen az unió szociális pillérére (AQUA)
Várhatóan megszavazzák az európai unió tagállamai, köztük Magyarország is az európai jogok szociális pillére elnevezésű kezdeményezést november 17-én, a göteborgi szociális csúcstalálkozón – mondta lapunk kérdésére Mészáros Melin­da, a Liga Szakszervezetek elnöke.
nov. 5
10:15
Személyfelügyelő mobiltelefonnal robbanna be a magyar Mohanet (Menedzsment Fórum)
Lakossági és üzleti területen is használható, személyfelügyelő mobiltelefont fejlesztett a MOHAnet Mobilsystems Zrt., a Moniphone a fejlesztők várakozása szerint vezető szerepet tölthet be a személyfelügyeleti eszközök európai piacán.
nov. 5
10:15
Gyűlnek a felhők a tőzsde fölött – elmaradnak a vásárlók? (Privátbankár)
A rövidebb hét ellenére is erős menetelést láthattunk a Budapesti Értéktőzsdén, a rekordokat halmozó elmúlt néhány hét után azonban megérkezett a korrekció is a hét végére. A hét nyertese a Richter, vesztese az OTP volt. A forint erőlködött, ám végül gyengüléssel zárta a hetet. Kérdés, mennyire lesz tartós a negatív hullám.
nov. 5
10:18
Varga Mihály egy új adókedvezményt jelentett be Most (Portfolio)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést...
nov. 5
10:30
Varga Mihály egy új adókedvezményt jelentett be (Portfolio)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést...
nov. 5
10:32
Váratlanul visszavonulhat a New York-i Fed elnöke (Portfolio)
A New York-i Fed elnöke, William Dudley - aki a válság utáni jegybanki intézkedések egyik vezető döntéshozója volt - már jövő héten bejelentheti visszavonulását - tudta meg a CNBC. William Dudley 2009 óta vezeti a New York-i Fedet, ha...
nov. 5
10:54
Telefonon tárgyalt az ukrán elnök és az amerikai külügyminiszter (vg.hu)
Petro Porosenko ukrán államfő telefonos megbeszélést folytatott vasárnap Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel, akivel a Moszkva támogatását élvező szakadárok által ellenőrzött Donyec-medencei területekre küldendő ENSZ békefenntartó misszióval kapcsolatban egyeztetett.
nov. 5
11:06
Ennél jobb hírt nem kapnak ma a kisvállalkozók: kitolják az adómentesség határát (Pénzcentrum)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal...
nov. 5
11:15
Meghiúsult a T-Mobile felvásárlása (Privátbankár)
Elakadtak a Sprinttel folyó tárgyalások.
nov. 5
11:36
Drágábban veszik át a marhákat (AQUA)
Jelentősen nőtt a vágómarha ára a hazai piacon, egy év alatt csaknem 69 forintot emelkedett a kilónkénti termelői ár. A marhahúst exportáló termelők a tavalyinál öt százalékkal nagyobb bevé­telre tettek szert.
nov. 5
11:39
Nagy a baj? Amerikával telefonált az ukrán államfő (Privátbankár)
Petro Porosenko Sam bácsitól vár segítséget a Donyeck-medencei helyzet megoldásához.
nov. 5
11:42
Ki tudja megmondani, mennyivel nőtt a magyar autópályák hossza 2010 óta? (Portfolio)
A 2010 óta eltelt hat évben 101 kilométerrel bővült a magyarországi autópálya-hálózat, tavaly 1168 kilométernyi ilyen szakaszt használhattak az autósok. Közben ezalatt az autóút hossza 205 kilométerről 300 kilométer közelébe bővült...
nov. 5
12:00
Rekordmennyiségű erdő veszett oda tavaly (vg.hu)
A Brazíliát és Indonéziát sújtó erdőtüzek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy rekordnagyságú erdős terület veszett oda tavaly világszerte – figyelmeztetett a Global Forest Watch (GFW) független erdőfelügye­leti szervezet.
nov. 5
12:12
Jelentős közösséget érint a jelnyelv használata Magyarországon (ProfitLine)
Magyarországon több mint 60 ezer hallássérült és több mint 10 ezer siker ember él, így jelentős közösséget érint a jelnyelv használata - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap az MTI-nek.
nov. 5
12:24
Minden átrajzol a klímaváltozás - Nem győzik frissíteni a világ térképeit (Portfolio)
A térképkészítőknek egyre inkább figyelembe kell venniük munkájuk során a klímaváltozás hatásait, hogy az újabb térképeken az erdőirtások, a szárazföldi partvonalak és a korábban az örök jég birodalmának vélt területek határvonalainak...
nov. 5
12:27
Összeomlott az arab tőzsde, korrupcióba keveredett a királyi család (Privátbankár)
Hatalmas botrányba keveredett az olajmonarchia uralkodó háza, a szaúdi királyi család. A családtagok közül 11 embert tartóztattak le, köztük al-Valíd herceget is, a világ egyik leggazdagabb emberét. Az arab tőzsde lefordult, jókora esésekre kell majd számítani a holnapi kereskedésben – nem csak a Közel-Keleten.
nov. 5
12:36
Telefonon tárgyalt az ukrán elnök és az amerikai külügyminiszter (ProfitLine)
Petro Porosenko ukrán államfő telefonos megbeszélést folytatott vasárnap Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel, akivel a Moszkva támogatását élvező szakadárok által ellenőrzött Donyec-medencei területekre küldendő ENSZ békefenntartó misszióval kapcsolatban egyeztetett.
nov. 5
12:45
Újabb fordulat a Tesco-ügyben? - ezt mondja a cég (Infostart)
Tömeges felmondások lehetnek a Tescónál – írja a Magyar Idők. A társasság szerint erről nincs szó.
nov. 5
13:06
Fizetések: nagy a szakadék a két nem között, de javul a helyzet (Portfolio)
A nők még most is sokkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak: az Eurostat friss elemzése szerint 16,3 százalékos volt a különbség az EU-ban a két nem között a bruttó órabéreket tekintve 2015-ben. Az unió statisztikai hivatala azonban...
nov. 5
13:18
Fordulat a vidéki lakáspiacon - Indulhat a felzárkózás? (Portfolio)
Folytatódott a lakáspiac szerkezeti átrendeződése, főként a lakáspolitikai intézkedések hatására az ingatlanpiaci forgalom a válság által különösen sújtott kisebb településeken is megélénkült. Az MNB számítása szerint nem csak...
nov. 5
13:18
Így trükköznek az üzletek: vagyonokat költesz feleslegesen (Pénzcentrum)
Talán észre sem veszed, hogy egy-egy bevásárlás alkalmával több száz, de akár több ezer forinttal is többet hagysz az üzletben, mint amennyit eredetileg szerettél volna. Figyelemfelkeltő reklámok, kóstolófalatok - mind-mind elcsábíthatják...
nov. 5
13:21
Durran a pofon Németországban – lemondatják a bajor államfőt? (Privátbankár)
A CSU ifjúsági szervezete követeli Horst Seehofer távozását.
nov. 5
13:36
Pórul jár, aki nem fizet (AQUA)
Több ponton csökkentené a mezőgazdasági termelők piaci kiszolgáltatottságát egy parlament előtt lévő törvényjavaslat. A kése­delmi kamat drasztikus emelésével időben pénzhez juthatnak az eladott áru után a gazdálkodók. Emellett korlátok közé szorítanák a gyorsan romló termékek esetében előforduló minőségi kifogásokat is.
nov. 5
13:39
Egy szúrás, ami nem csak az influenzától véd (vg.hu)
Influenza még nincs, de ahhoz hasonlító sokféle betegség igen. Hetek óta többen mennek orvoshoz, mint tavaly ilyenkor. Az influenza rendszerint magas lázzal kezdődik, légúti tünetekkel jár, erős köhögés, orrfolyás, általános gyengeség jellemzi. Egy erős vagy fiatal szervezet gyorsan leküzdi, de még így is eltart 5–7 napig a gyógyulás. Ráadásul nagy
nov. 5
13:51
60 éves a Trabant: "útfekvése kitűnő, gyorsulása kifogástalan" (Menedzsment Fórum)
"A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson." Ha máshonnan nem is, de Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című regényéből ismerősek lehet a Trabant használati kézikönyvének örökbecsű mondatai. 60 éve gördült ki Zwickauból az első Trabant.
nov. 5
13:54
Összeomolhat a teljes budapesti közösségi közlekedés? (ProfitLine)
Az LMP szerint a 3-as metró rosszul szervezett pótlása miatt hétfőn összeomolhat a teljes budapesti közösségi közlekedés.
nov. 5
14:06
Mindent átrajzol a klímaváltozás - Nem győzik frissíteni a világ térképeit (Portfolio)
A térképkészítőknek egyre inkább figyelembe kell venniük munkájuk során a klímaváltozás hatásait, hogy az újabb térképeken az erdőirtások, a szárazföldi partvonalak és a korábban az örök jég birodalmának vélt területek határvonalainak...
nov. 5
14:12
Jövő héten vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Fitch Ratings (Adózóna)
Jövő pénteken vizsgálja a magyar államadós-besorolást a Fitch Ratings, és ezzel befejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
nov. 5
14:36
Ennyi tojást termel hazánk - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Tyúktojás, millió darab
nov. 5
14:36
Egymillió autós választhat a biztosítók ajánlataiból (AQUA)
A biztosítótársaságok továbbra is nagyon sok, mintegy százféle kedvezmény lehetőségét ajánlják fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak kialakításánál – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
nov. 5
14:39
Durran a pofon Németországban – lemondatják a bajor államfőt? (Privátbankár)
A CSU ifjúsági szervezete követeli Horst Seehofer távozását.
nov. 5
14:41
Új országban terjeszkedik a világ egyik legnagyobb cége (Privátbankár)
Kanadában építene új központot az Amazon.
nov. 5
14:45
Befejeződött a megyei választás Szlovákiában (vg.hu)
Az előretervezettnél több mint egy órával később az utolsó szavazókörben is lezárták az urnákat szombaton este, és ezzel befejeződött Szlovákia történetének ötödik megyei választása, amelyen – az eddig feldolgozott adatok szerint – nagyobb lehetett a részvételi arány, mint a legutóbbi hasonló voksoláson, amikor alig haladta meg a húsz százalékot.
nov. 5
14:47
Feladta magát a volt katalán elnök (vg.hu)
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök – jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió hatósági forrásokra hivatkozva.
nov. 5
15:00
Klímakonferencia kezdődik Bonnban (hirado.hu)
A tíznapos tanácskozás témája az éghajlatváltozás megfékezését célzó erőfeszítések nemzetközi összehangolásáról szóló, 2015-ös Párizsi Megállapodás végrehajtása.
nov. 5
15:42
Támogatták a földvételt a bizottságok (AQUA)
Máig csaknem 175 ezer földvásár­lási ügyben jártak el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnökségei.
nov. 5
15:45
Feladta magát a katalán elnök (Privátbankár)
Önként jelentkezett a belga rendőrségen Carles Puigdemont.
nov. 5
15:48
Iskola a határon (hirado.hu)
Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.
nov. 5
15:54
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában (ProfitLine)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.
nov. 5
16:06
Tarolnak az orosz energiacégek a Közel-Keleten (NRGreport)
A kurdisztáni olajvezeték ellenőrzésének megszerzése után újabb nagy szeletet hasítottak ki maguknak az orosz olajcégek a közel-keleti energiatortából, ezúttal Iránban.
nov. 5
16:18
Érdekel, mennyi időt nyersz, hogyha a megengedettnél gyorsabban hajtasz? (Portfolio)
Pontosan mennyi időt nyerhetünk azzal, hogyha a megengedett sebességnél gyorsabban hajtunk az autópályákon? A kérdés megválaszolása érdekében elkészítettünk egy táblázatot, amely megmutatja, hogy adott távolságokon mennyivel hamarabb...
nov. 5
16:24
Rekord a szlovákiai megyei választáson: Íme az eredmények (vg.hu)
Rekordot döntött a részvételi arány a szombaton tartott szlovákiai megyei választáson, amelyen a négy évvel ezelőttihez képest a jobbközép ellenzéki pártok jobban, Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pedig jelentősen gyengébben szerepelt. A felvidéki magyar választók voksaiért folytatott, a Magyar Közösség Pártja (MKP) é

Keresés