2017. november 9. csütörtök

nov. 9
6:06
Versenyfutás a hozamért, lehetőségek a világban (ProfitLine)
Az Amundi, Európa legnagyobb és a világ ötödik legnagyobb tőzsdén jegyzett alap- és vagyonkezelője 2010-ben jött létre a Crédit Agricole Asset Management és a Société Générale Asset Management összeolvadásával. A francia gyökerekkel rendelkező, vérbeli európai alap- és vagyonkezelő vállalat központja Franciaországban van. A Pioneer Investments 2017
nov. 9
6:06
Csak a kereskedőkön múlik, hogy lesz-e elég libahús (hirado.hu)
Az év eleji madárinfluenza-járvány okozta kiesést követően ismét van elég liba- és kacsahús a piacon. A lúdszövetség vezetője szerint a hazai és az európai kereslet is jelentős, drasztikus drágulást azonban nem látni: az előző évhez képest 10 százalékkal magasabb áron kerülhet a boltokba a pecsenyének való – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
nov. 9
6:06
Lassan véget ér a nagy erőművek kora (NRGreport)
A nagy erőművek ideje lejárt, a piacot decentralizált termelés és fogyasztók határozzák meg – értettek egyet a legnagyobb hazai energiavállalatok vezérigazgatói a Portfolio Energy Investment Forum 2017 konferencián.
nov. 9
6:12
Jól jártak az Alteo lejegyzői (vg.hu)
Éppen egy éve vezették be a tőzsdére az Alteo új részvényeit. Az elmúlt évek IPO-ival szemben az energetikai cég papírjaiban nem kellett csalódniuk a befektetőknek.
nov. 9
6:15
Már a magyar piacon sincs biztos nyereség - hova kerülnek a megtakarításaink? (Privátbankár)
A régi rossz tapasztalatok miatt a magyar kisbefektetők számára méginkább felértékelődött a biztonság fogalma - mind a szolgáltatók, mind pedig a befektetési lehetőségek kiválasztásánál ez az elsődleges szempont. A befektetői környezet nagyot változott, nincs biztos nyereség - változott a megtakarítások szerkezete, szépen bővül a befalapok vagyona,
nov. 9
6:24
Ismerkedjen az adózás rendjéről szóló új törvénnyel! (Adózóna)
Megújult struktúrában tartalmazza az alapelveket az – Országgyűlésben már a részletes vitán is túljutott – adózás rendjéről szóló törvényjavaslat. A teljesen új jogszabály frissített szerkezetben taglalja az alapelveket, kiterjeszti hatályát a bizalmi vagyonkezelésre, néhol pedig pontosítja, illetve átírja a jelenlegi értelmező rendelkezéseket. Ezúttal a kódex első négy fejezetét ismertetjük.
nov. 9
6:36
Az oroszlányi kábelhálózat felvásárlásának vizsgálatára veti be a GVH az új eszközét (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) először indított versenyfelügyeleti eljárást az 5 milliárd forintos összefonódás-vizsgálati küszöbértéket elérő, be nem jelentett összefonódás vizsgálatára a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben.
nov. 9
6:42
Spéci gázmotort fejlesztett a Scania (NRGreport)
Olaszországban, az Ecomondo 2017 szakkiállításon tartja világpremierjét a Scania úttörő Euro 6-os gázmotorja.
nov. 9
6:45
Jól teljesítenek a legnagyobb mobilgyártók (vg.hu)
A harmadik negyedévben több mint 373 millió okostelefont adtak el világszerte, a Samsung megőrizte vezető pozícióját, a Huawei pedig még közelebb került az Apple-höz.
nov. 9
7:18
Pályáztatják a hop on hop off szolgáltatást (vg.hu)
A most megjelentetett koncessziópályázat 15 évre szól, és előírja, hogy április 1. és október 31. között 15–50, míg télen 5–50 buszt kell közlekedtetni.
nov. 9
7:20
Kitörési pont előtt a beszállító kkv-k (vg.hu)
Két gazdaságfejlesztési uniós pályázaton közel 40 milliárd forintból bővíthetnek a vállalkozások.
nov. 9
7:27
Drágább lehet a boltokban a magyarok egyik kedvenc húsa (Privátbankár)
Az év eleji madárinfluenza-járvány okozta kiesést követően ismét van elég liba- és kacsahús a piacon.
nov. 9
7:27
Távközlési cégek összefonódását vizsgálja a GVH (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) először indított versenyfelügyeleti eljárást az 5 milliárd forintos összefonódás-vizsgálati küszöbértéket elérő, be nem jelentett összefonódás vizsgálatára a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben.
nov. 9
7:42
Országszerte libalakomát tartanak (AQUA)
A november 11-i Szent Márton-nap hagyományainak tiszteletére a Magyar Turisztikai Ügynökség országos kampányt hirdetett, amelyben a kapcsolódó libalakoma és az újborkóstolás szokásait népszerűsítik a belföldi turizmusban. Az állami kampány küldetése, hogy a Szent Márton-napi hagyományokat élővé tegye, ennek jegyé­ben a magyarok induljanak útnak, kó
nov. 9
7:51
Szembehajózik az MNB és a Fed (vg.hu)
Az infláció a Fed várakozásai szerint ismét elindulhat a 2 százalékos cél felé az elkövetkező hónapokban, ami a piaci várakozások alkalmazkodásához vezethet.
nov. 9
7:53
Jó negyedévet zárt a Richter (vg.hu)
Nőtt a Richter Gedeon Nyrt. profitja a harmadik negyedévben, a társaság 16,4 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 14,4 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakit.
nov. 9
7:54
Trump Kínában tárgyalt Észak-Koreáról (Portfolio)
A pekingi látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök arra kérte csütörtökön a kínai vezetést, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramjának feladása érdekében, szakítsa meg vele pénzügyi...
nov. 9
7:55
Ismét van elég liba- és kacsahús a piacon (vg.hu)
Az év eleji madárinfluenza-járvány okozta kiesést követően ismét van elég liba- és kacsahús a piacon. A lúdszövetség vezetője szerint a hazai és az európai kereslet is jelentős, drasztikus drágulást azonban nem látni: az előző évhez képest 10 százalékkal magasabb áron kerülhet a boltokba a pecsenyének való – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
nov. 9
8:00
Az Exim-vita még nem zárult le (Portfolio)
Az Eurostattal folytatott elszámolási vita az Eximbank és a jegybanki alapítványok ügyében még nem zárult le - jelentette ki a Figyelőnek adott interjúban Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára....
nov. 9
8:06
Vonhatnak-e le az özvegyi nyugdíjból és árvaellátásból? (HR Portál)
Megszeretném kérdezni hogy az özvegyi nyugdíj 46000 Ft-ból és az árva ellátásból vonhatnak-e le ?
nov. 9
8:06
Milliók értetlenkednek a kötelező drágulása miatt (hirado.hu)
Hárommillió autósnak átlagosan 30-40 ezer forint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) éves díja, ezért ők nem is értik a napok óta hallható 18 ezer forintos átlagtarifáról szóló híreket. Az értetlenkedés és a felháborodás jogos, a valós éves díj ugyanis a kampányban felkapottnak a sokszorosa – derül ki a CLB biztosítási alkusz cég első k
nov. 9
8:09
Trump dilettánsokkal képviselteti a kormányát? (Privátbankár)
Nekiment az amerikai nagyköveti kinevezésnek egy volt nagykövet.
nov. 9
8:12
Szijjártó: A kubai gazdaság modernizációja nagy lehetőség magyar vállalatoknak (hirado.hu)
A kubai gazdaság modernizációja nagyon komoly lehetőséget nyújt a magyar vállalatok számára, hogy az egyre inkább kinyíló piacon megvessék a lábukat és aztán profitra tegyenek szert - mondta helyi idő szerint szerdán az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kétnapos látogatáson van Kubában.
nov. 9
8:15
Ezt nem ússzuk meg, jön a további drágulás (Infostart)
Az ingatlanárak folytatódó növekedésével számol a lakosság - derült ki a GKI Gazdaságkutató felméréséből.
nov. 9
8:24
A nap végére feltámadt az Opus (vg.hu)
Az Opus és az Appeninn részvényei a nyitás után a 15 százalékos limitig estek, délután azonban hirtelen fordulat állt be.
nov. 9
8:26
Komoly fejlesztést hajtott végre Szekszárdon egy cég (vg.hu)
Új, 5 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített 2,7 millió eurós beruházással a szekszárdi Adval Tech Plant 2 Kft. – közölte a svájci tulajdonú autóipari cég ügyvezető igazgatója.
nov. 9
8:27
Fura ügy: meggondolta magát az EU a nemzeti konzultációról? (Privátbankár)
Mégsem kéretik be a magyar uniós nagykövetet, pedig felrepült róla a hír.
nov. 9
8:28
Erősödött a forint (vg.hu)
Az euróval és a dollárral szemben enyhén erősödött, a svájci frankkal szemben nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a bankközi devizapiacon.
nov. 9
8:30
Jócskán nő az MMA-tagok havi életjáradéka (Adózóna)
Januártól havi 30-30 ezer forinttal nő a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak életjáradéka – derül ki a 179. számú Magyar Közlönyben közzétett kormányrendeletből.
nov. 9
8:30
Koreai válság: Trump nagyobb nyomást vár Kínától (vg.hu)
A pekingi látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök arra kérte csütörtökön a kínai vezetést, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramjának feladása érdekében, szakítsa meg vele pénzügyi kapcsolatait.
nov. 9
8:36
Komplex intézményi fejlesztések az Óbudai Egyetemen (ProfitLine)
Óbudai Egyetem 2017. november 8-án sajtónyilvános projektbemutatón ismertette az EFOP-3.4.3-16-2016 „Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című pályázaton elnyert projektjét az Egyetem Alba Regia Műszaki Karán (Székesfehérvár, Budai út 45.).
nov. 9
8:36
Klímaváltozás: évente 25 millióan válnak földönfutóvá (NRGreport)
Évente 25 millióan kényszerülnek elmenekülni otthonukból az éghajlat változása miatt, a "klímamenekültek" száma így nagyságrendekkel meghaladja a háborús menekültekét - figyelmeztetett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a bonni nemzetközi klímavédelmi konferencián.
nov. 9
8:42
Családi házba van bejegyezve a céged? Lemondhatsz az ingyen kéményellenőrzésről (Portfolio)
Abban az esetben, ha egy gazdasági társaság, illetve egyéni vállalkozás egy családi házba van bejegyezve vagy ott telephellyel rendelkezik, továbbra is fizetni kell a kéményellenőrzésért, amit továbbra is kötelezően el kell végeztetni...
nov. 9
8:45
A CNN eladását kéri az AT&T-t;ől az amerikai kormány a Time Warner felvásárlásának engedélyezéséhez (Menedzsment Fórum)
Donald Trump ellenzi az egész üzletet, mert szerinte ezzel túl nagy médiakontroll összpontosulna egyetlen vállalat kezében.
nov. 9
8:48
Ingyenes kéményellenőrzés: van egy fontos kivétel (Portfolio)
Abban az esetben, ha egy gazdasági társaság, illetve egyéni vállalkozás egy családi házba van bejegyezve vagy ott telephellyel rendelkezik, továbbra is fizetni kell a kéményellenőrzésért, amit továbbra is kötelezően el kell végeztetni...
nov. 9
8:54
Most kell igazán figyelni a török lírára (Portfolio)
Csendesen indul a nap a devizapiacon csütörtökön, a forint alig rezdül, az euró pedig minimálisan erősödik a dollárral szemben. Az utóbbi napokban a török líra tartogatta a legtöbb izgalmat, az árfolyam most közelít a történelmi csúcshoz...
nov. 9
8:56
Öntik a pénz Kínába a külföldi bankok, pedig rettegnek tőle, hogy nem lesz jó vége (Portfolio)
2017 első felében rekordmennyiségű hitelt helyeztek ki Kínába a nemzetközi bankok, annak ellenére, hogy folyamatosan érkeznek az aggályok a kínai gazdaság stabilitásával kapcsolatosan. A jelenség oka elsősorban az, hogy Peking adósságcsökkentési...
nov. 9
8:57
Csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a nyugati piacokon (vg.hu)
Mérsékelten süllyedő indexekkel indul várhatóan a kereskedés csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
nov. 9
8:59
Nem enyhül a szövetkezet alapítási láz (vg.hu)
A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.
nov. 9
9:00
Tíz éve nem csinált ilyet az amerikai hadsereg (Portfolio)
Egyszerre három repülőgép-hordozóval rendez hadgyakorlatot az Egyesült Államok, amire tíz éve nem volt példa. Scott Swift tengernagy, az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának főparancsnoka azt közölte, hogy a hadgyakorlatot...
nov. 9
9:01
BÉT: a gyorsjelentésekre fókuszálnak a befektetők (vg.hu)
Elemzők szerint a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a gyorsjelentésekre figyelnek a befektetők, és az eddig nyilvánosságra hozott kedvező eredmények pozitívan hathatnak a kereskedésre.
nov. 9
9:03
Lesz elég liba- és kacsahús, de drágábban (Menedzsment Fórum)
A hazai kacsa-liba ágazat kilábalt a madárinfluenza-járvány okozta válságból, de a szárnyaspusztulás miatt 10 százalékos áremelkedés várható.
nov. 9
9:03
A fiatal felnőttek nem ismerik fel a legális és az illegális oldalakat (vg.hu)
Az illegális tartalmak ingyenes letöltése sokkal inkább a gyors és egyszerű hozzáférés, mintsem az ingyenesség miatt olyan népszerű a fiatalok körében – derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) fiatalokat érintő legfrissebb országos felméréséből.
nov. 9
9:06
Alig mozgott a forint (ProfitLine)
Az euróval és a dollárral szemben enyhén erősödött, a svájci frankkal szemben nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a bankközi devizapiacon.
nov. 9
9:06
A látszat csal: kipukkanhat az olasz lufi (Portfolio)
Az olasz gazdaság hét éve nem látott kedvező teljesítményt mutathat, de minden bizonnyal csak átmenetileg - írja a Reuters. A gazdasági növekedést ugyanis leginkább az Európai Központi Bank (EKB) laza monetáris politikája, valamint egyszeri...
nov. 9
9:08
Műtárgykülönlegességek a világ minden tájáról (Portfolio)
Idén ősszel számos különleges iparművészeti tárgy kerül kalapács alá a hazai aukciókon, és most a műtárgy.com ezek közül válogatott nyolc kiemelkedő darabot. A válogatásba egyrészt a legkiemelkedőbb darabok kerültek be, így több...
nov. 9
9:10
Itt a friss inflációs adat (Portfolio)
Októberben 2,2%-os volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. A szeptemberi 2,5% után az elemzők 2,3%-os árindexre, vagyis eleve az infláció mérséklődésére számítottak. Az inflációs ráta süllyedését elsősorban...
nov. 9
9:12
Megugrott az OMV üzemi eredménye (NRGreport)
Csökkenő bevétel mellett teljesített jól az osztrák társaság.
nov. 9
9:18
Trump nem hibáztatja Kínát (Portfolio)
Közös erőfeszítéssel kiegyensúlyozottá és kölcsönösen előnyössé tesszük a kínai-amerikai kétoldalú kereskedelmet - jelentette ki pekingi látogatásán Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Hszi Csin-ping kínai államfővel közös...
nov. 9
9:20
Trump emberei hamarosan elszabadítják a Wall Street nagykutyáit (Portfolio)
Egy vezető republikánus politikus a szenátus banktestületében már nagyon közel van ahhoz, hogy megállapodjon a demokratákkal a pénzintézetekre nehezedő szabályozói terhek csökkentésén - ennek pedig a kisebb és nagyobb bankok egyaránt...

Keresés