2017. február 24. péntek

febr. 24
12:29
Így verték át a magyarok a Nemzetközi Úszószövetséget (Portfolio)
Egészen furcsa beszélgetést folytatott az ATV-ben Fürjes Balázs. Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos gyakorlatilag beismerte, hogy a nemzetközi úszószövetségnek beadott...
febr. 24
12:30
Lemaradóban a vidéki lakások árai (ProfitLine)
Míg Budapesten az elmúlt két és fél évben szinte minden ingatlantípus esetében megemelkedtek az árak, addig a vidéki nagyvárosok nagyméretű lakásai esetében még nem történt meg a robbanás.
febr. 24
12:32
Tovább drágulnak a lakások, de tényleg olyan rossz a helyzet? (ProfitLine)
„Bár a lakásépítések óriási lendületet vettek tavaly, az építőiparon belül az épületek építésének volumene 2016-ban a megelőző három évben tapasztalt növekedés után számottevő csökkenést mutatott” – kommentálta a KSH ma megjelent gyorstájékoztatóját Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója. A statisztikai hivatal arról számolt be pénteken, hogy 2016-ban 9994 új lakás…
febr. 24
12:45
Kettő helyett négy papír húzza le a BUX-ot, hat éve nem látott szinten egy fontos mutató (Privátbankár)
Európában messze a legnagyobb esést a BUX index szenvedi el ma, de a többi tőzsdén is eléggé rossz a hangulat. Ennyi volt a Trump-rally, kifulladt? A BUX-ot csütörtökön két papír húzta le, ma a másik kettő is csatlakozott, már több mint két százalékos mínuszban van az index.
febr. 24
12:45
Kiderült, mit tervez Le Pen kihívója (Portfolio)
A két hónap múlva esedékes francia elnökválasztás egyik nagy esélyesének számító független Emmanuel Macron 60 milliárd euróval csökkentené megválasztása esetén az állami kiadásokat, 120 ezerrel...
febr. 24
12:45
Na ezért nem érinti a termékbotrány a diszkontokat (Pénzcentrum)
Osztrák és magyar sajátmárkás termékeket teszteltünk....
febr. 24
12:47
Vége a könnyű pénz korának - a legjobbkor gyúrják át a magyar tőzsdét (Privátbankár)
Bikapiac, emelkedő részvények és index – ilyen körülmények között töltötte első évét az immár az MNB, mint 80 százalék fölötti tulajdonos által birtokolt hazai tőzsde. Eltűnőben a brókercégek, új, minőségi részvények és kötvények érkeztek, és a tőzsde reményei szerint még sokkal több fog érkezni a következő négy évben.
febr. 24
13:03
A MOL-csoport újra várja az ígéretes tehetségek jelentkezését (ProfitLine)
A Growww, a MOL-csoport nemzetközi díjnyertes gyakornoki programja 2017-ben is várja a tehetségek jelentkezését. A program frissdiplomások és legfeljebb egy éves tapasztalattal rendelkező fiatal szakemberek számára kínál egyedülálló lehetőséget karrierjük építésére Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatánál. A MOL-csoport a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiájával a jövőbe tekint, és…
febr. 24
13:09
Ma kezdődik a magyar nők új éve (HR Portál)
A magyar nők a mai napig 13,2%-kal kevesebbet keresnek férfi társaiknál. Habár két hónapja ünnepeltük 2017. első napját, Magyarországon a nők számára csak február 24-én kezdődik az újév, ugyanis ők 13,2%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak, ezért a tavalyi bérükért nem december 31-ig, hanem február 24-ig dolgoznak. Elszomorító, de így ez a nap a #nőiújév - írták a nap életre hívói.
febr. 24
13:15
Családi gazdaság alapítására és működtetésére vonatkozó alapvető szabályok (Adózóna)
A „családi gazdaság adózása” címmel érkezett olvasói kérdéshez – pontosabban az arra foglaltakra írt válaszomból megjelent cikkhez – több hozzászólás, vélemény jutott el hozzám a családi gazdaság munkaviszonyban álló vezetőjének társadalombiztosítási jogállását érintően, illetve abban a kérdésben, hogy a családi gazdaság tagjainak muszáj-e közös háztartásban élniük, vagy sem. Mindezekre reagálva,…
febr. 24
13:21
Kalapálják a magyar tőzsdét, 500 forint alatt a Telekom (Portfolio)
A tegnapi nagyobb esések után ma tovább kalapálják a befektetők a magyar tőzsdét, a blue chipek 0,7 és 3 százalék közötti esést mutatnak. Európában is nyomott a hangulat, a főbb részvényindexek...
febr. 24
13:21
Nem rosszabb a magyar Nesquik kakaó, mint az osztrák (Pénzcentrum)
Az összetevők és receptúra is egyforma....
febr. 24
13:36
Tovább ösztönöznék a sikereket - 600 milliós támogatás tévéfilmekre (ProfitLine)
Idén hatszázmillió forinttal támogatja televíziófilmek készítését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - döntött legutóbbi ülésén a testület.
febr. 24
13:39
Nem lesz drámai fordulat a hazai tőzsde stratégiájában (Portfolio)
A BÉT vezetői értékelték a tavalyi évet, és beszéltek az idei tervekről. Az építkezés éve 2016 az építkezés éve volt, olyan struktúrákat épített ki a BÉT, amelyek 2020-ig megteremtik az alapot ahhoz...
febr. 24
13:41
A magyar tőzsde a leggyengébb Európában (Portfolio)
A tegnapi nagyobb esések után ma tovább kalapálják a befektetők a magyar tőzsdét, a blue chipek 1 és 3 százalék közötti esést mutatnak. Európában is nyomott a hangulat, a főbb részvényindexek egy...
febr. 24
13:42
Leépítési program kommunikációs újítással (HR Portál)
Míg néhány éve az elbocsátások diszkréten, zárt rendszerben zajlottak, ma mindez a nyilvánosság előtt történik - írja a Világgazdaság.
febr. 24
13:57
Ne tedd el a télikabátod – tovább várat minket a tavasz (Privátbankár)
Napsütés és meleg helyett borongás és eső vár ránk a hétvégén.
febr. 24
13:57
Indul Kecskemét eddigi legnagyobb felsőoktatási projektje (Portfolio)
Elkezdődhet Kecskemét eddigi legnagyobb felsőoktatási projektje, a Pallasz Athéné Egyetem új oktatási épületének kivitelezése. A közbeszerzés nyertese várhatóan 2018 augusztusára készül el a...
febr. 24
14:06
Az OPEC és a szervezeten kívüliek 86 százalékban teljesítették a termeléscsökkentést (GazdaságPortál)
Januárban 86 százalékban tartották be az OPEC tagországok és a szervezeten kívüli olajtermelők a termeléscsökkentésre tett ígéretüket. Az OPEC és Oroszországgal együtt a szervezeten kívüli 14 legjelentősebb olajtermelő tavaly a termelés együttesen napi 1,76 millió hordós csökkentésében állapodott meg a világpiaci túlkínálat mérséklése, az olajár csökkenésének a megakadályozása érdekében. Az OPEC…
febr. 24
14:09
Ingyenes segítség jár a vidékfejlesztésre pályázóknak (ProfitLine)
Bővültek a Széchenyi Programiroda térítésmentes szolgáltatásai, a vidékfejlesztési forrásokra pályázók ingyenes tájékoztatást és fejlesztési tanácsadást kaphatnak - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
febr. 24
14:15
Putyin arcára fagyasztják a mosolyt a hollandok (Privátbankár)
Hiába a népszavazás, a parlament alsóháza megszavazta az EU-Ukrajna szerződés ratifikálását.
febr. 24
14:15
Indulhat Matolcsyék egyetemének építése (Portfolio)
Elkezdődhet Kecskemét eddigi legnagyobb felsőoktatási projektje, a Pallasz Athéné Egyetem új oktatási épületének kivitelezése. A közbeszerzés nyertese várhatóan 2018 augusztusára készül el a...
febr. 24
14:15
Mától kaphatsz pénzt szigetelésre, napelemre és ablakcserére (Pénzcentrum)
24 ezer lakóépület korszerűsítése valósulhat meg....
febr. 24
14:33
Megéri a nyugdíjkassza: 6-9%-os hozamot tettek zsebre a tagok (Portfolio)
Az önkéntes- és magánkasszák is jól teljesítettek a tavalyi negyedik negyedévben, ezzel pedig átlagosan 6,2, illetve 8,6%-os hozamot értek el 2016-ban. Megérte tehát nyugdíjpénztári tagnak lenni,...
febr. 24
14:42
Elstartol a külhoni magyar családi vállalkozások éve (ProfitLine)
Speciális képzések, Kárpát-medencei körút és kutatás is szerepel a külhoni magyar családi vállalkozások éve programelemei között - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az idei tematikus esztendő nyitórendezvényén pénteken, Balatonalmádiban. A tanácskozáson közel kétszáz külhoni magyar vállalkozó vesz részt a Kárpát-medence régióiból.
febr. 24
14:51
Nagyon ajánlja az EU-tagságot Orbán Viktor (Privátbankár)
Orbán Viktor már az EU-ban és a NATO-ban szeretné látni Montenegrót - az oroszok pedig annyira nem rajonganak az ötletért.
febr. 24
14:51
Svéd feketepiacon árultak a magyar gyógyszertárak - nem kellett volna (Portfolio)
Újabb három gyógyszertárat záratott be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, miután felfüggesztette a Szent Hildegárd gyógyszertár és a hozzá tartozó két fiókgyógyszertár...
febr. 24
14:53
Kátyúba hajtottam - mekkora az esélye, hogy kifizetik a kárt? (Privátbankár)
Egyetlen kátyúba hajtva is megtérülhet egy néhány ezer forintos biztosítás díja - ellenkező esetben az útfenntartóval kell harcolnunk a kártérítésért. A kátyúkároknak általában csak a felét fizetik ki - mivel bújik ki a felelősség alól az útkezelő? Mivel növelhetjük az esélyeinket a vitában?
febr. 24
15:09
A világ 10 legdrágább otthona és tulajdonosaik (Pénzcentrum)
Saját sífelvonó, 600 fős személyzet......
febr. 24
15:12
A forint erősödése tompíthatja majd a későbbi inflációs nyomást (GazdaságPortál)
Szokatlanul magasra ugrott fel az infláció idén januárban. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a jelenlegi olajárak alapján egész évben olyan 3,4% körüli szintre állhat be az érték, amit a forint enyhe emelkedése alacsonyan tarthat. Már tavaly április-május környékén felfele indultak az üzemanyagárak, ami miatt a bázis magasabb lesz. Amennyiben tartósan ezen a szinten ...
febr. 24
15:15
Valódi szenzáció a frissen felfedezett hétbolygós naprendszer (ProfitLine)
A tudósok még sosem láttak korábban a Trappist-1 csillagéhoz hasonló naprendszert - mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Kiss László csillagász.
febr. 24
15:21
Félmilliárdnyi bírság jogosulatlan követelésvásárlóknak (Adózóna)
Az MNB összességében mintegy félmilliárd forintnyi bírságot szabott ki az elmúlt bő egy évben a jogosulatlan követelésvásárlások visszaszorítása érdekében lefolytatott vizsgálatsorozata keretében, emellett több büntetőfeljelentést is tett. A vizsgálatok zárásaként egy-egy hazai és szlovákiai székhelyű engedély nélküli társasággal szemben intézkedett a jegybank.
febr. 24
15:27
Kicsit elszámolták: övék a legnagyobb gázmező, mégis importra szorulnak (Privátbankár)
Előre eladták a náluk kitermelt mennyiséget, az azeri lakosságnak meg nem maradt.
febr. 24
15:27
A pénztárcánk bánta volna az eredeti Duna Arénát (Portfolio)
Izgalmas gif-ben mutatjuk be, hogy milyen elképzelt stációi voltak a nemrég átadott Duna Arénának. Ha jobban belegondolunk és tüzetesen megvizsgáljuk a látványterveket, akkor beláthatjuk, hogy a...
febr. 24
15:36
BÉT-vezérigazgató: 300 kis- és középvállalkozás léphetne a tőzsdére (GazdaságPortál)
Magyarországon mintegy 300 olyan kis- és középvállalkozás van, amelyik tőzsdére léphetne – mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Kiemelte, sikeres és mozgalmas év volt 2016: elkezdődött az ötéves, 2020-ig tartó tőkepiac-fejlesztési stratégia, miközben a BUX rekordmagasságokban szárnyalt. Végh Richárd elmondta: két elsődleges…
febr. 24
15:48
Megállapodás születhet az eddigi egészségügyi tárgyalások eredményeképp (ProfitLine)
A közeljövőben ünnepélyes keretek között aláírják az egészségügyi ágazati kollektív szerződés azon fejezeteit, amelyekben eddig megállapodás jött létre a sztrájktárgyalások során - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
febr. 24
16:00
A budapesti olimpia napjai meg vannak számlálva (Privátbankár)
Kommunikációs zűrzavarként értékeli azt a helyzetet a főpolgármester, hogy a budapestiek népszavazást akarnak az olimpiarendezésről.
febr. 24
16:03
Nincs megállás, ütik az OTP-t (Portfolio)
A tegnapi nagyobb esések után ma tovább kalapálják a befektetők a magyar tőzsdét, a blue chipek 0,5 és 3 százalék közötti esést mutatnak. Európában is nyomott a hangulat, a főbb részvényindexek egy...
febr. 24
16:18
Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde főbb mutatói (GazdaságPortál)
Csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,28 százalékos csökkenéssel, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,39 százalékos mínusszal, a technológiai papírok Nasdaq Composite indexe pedig 0,53 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést. A pénteki tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára…
febr. 24
16:21
Helyi médiumokat büntetett a Médiatanács (ProfitLine)
Kisebb összegű bírsággal sújtott, illetve figyelmeztetett helyi médiumokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - a testület legutóbbi ülésén hozott döntésekről pénteken tájékoztatták közleményben az MTI-t.
febr. 24
16:21
Százezer magyar ellenőrizte brókercégét, 10 millióval bírságolt az MNB (Portfolio)
Egy éve indította útnak az MNB az értékpapírszámla-lekérdező alkalmazást (ÉSZLA), amelyet a 2015 tavaszi brókerpiaci események tettek indokolttá és szükségessé. Az elmúlt évben százezer körül volt...
febr. 24
16:21
Hamarosan több embernek lesz mobilja, mint bankszámlája (Pénzcentrum)
A 4G hálózatokat pedig nemsokára az 5G kapcsolatok váltják fel....
febr. 24
16:23
Ablakcserében és szigetelésben gondolkodsz? - Fontos kérdésekre kaptunk választ (Portfolio)
Az Otthon Melege Program és a ma megjelent MFB Lakossági Hitelprogramok egymástól teljesen független támogatási konstrukciók - mondta el Dr. Nyikos Györgyi, az MFB Zrt. EU Kompetencia Központ...
febr. 24
16:24
Újabb három gyógyszertár forgalmazási engedélyét függesztették fel (Adózóna)
Újabb három gyógyszertárat záratott be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, miután felfüggesztette a Szent Hildegárd gyógyszertár és a hozzá tartozó két fiókgyógyszertár kereskedelmi engedélyét.
febr. 24
16:33
Nagyobb a baj, mint hittük: újabb patikákat zártak be (Privátbankár)
Nem csak Budapesten üzérkedtek, vidéki gyógyszertárakban is ment pult alatti biznisz.
febr. 24
16:51
Készülj előre a szezonra – erről a biztosításról ne feledkezz meg! (Privátbankár)
Egyre többen hajóznak Magyarországon, egy biztosítatlan koccanás a vitorlással azonban akár milliókba is kerülhet.
febr. 24
16:54
Uniós támogatás lakóépületek energetikai korszerűsítésére (ProfitLine)
Két uniós program jelent meg pénteken, a magyar lakosság számára összesen 115 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre kölcsön formájában a lakóépületek energetikai korszerűsítésére - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
febr. 24
17:15
Mínuszban zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A tegnapi nagyobb esések után ma tovább kalapálták a befektetők a magyar tőzsdét, a blue chipek 0,5 és 3 százalék közötti eséssel zártak. Európában is nyomott volt a hangulat, a főbb részvényindexek...
febr. 24
17:15
Luxusban vészelik át a telet a magyar sztárcsaládok (Pénzcentrum)
"Már decemberben kibérelünk egy lakást Thaiföldön és tavaszig haza sem jövünk"...
febr. 24
17:18
Tőzsdezárás: 32 886,03 pont, -1,97 százalék záráskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,51 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 32 886,03 ponton zárt pénteken. BUX1712 32 950 – 602 (-1.79 %) OTP 8 735 – 255 (-2.84 %) MOL 20 865 -35 (-0.17 %) MTELEKOM 490 -13 (-2.58 %) RICHTER 6 511 – 169 (-2.53 %)

Keresés