Az új piaci szereplőnek számító digitális pénzügyi szolgáltatók, a fintech cégek európai szintű szabályozásáról, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről és az internetes óriáscégek adóztatásáról is tárgyaltak az észtországi Tallinnban rendezett uniós tanácskozáson – közölte Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár szombaton az MTI-ve
Ami a kilencvenes és a kétezres években Che Guevara volt, az lett mára a Ramones: nem tudunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne jöjjön szembe valaki az ikonikus pólóban. Pedig az amerikai punkbandától semmi nem állt távolabb, mint az a kommercializmus...
Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése a második negyedévben; az előfizetések száma túllépte a 9,1 milliót, és 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
Egyre több munkahelyen helyettesítik robotokkal az emberi munkaerőt. Összeszedték melyek a leginkább érintett ágazatok. Ha bárki megkérdez egy jövőkutatót, hogy mi a helyzet a robotokkal, akkor biztos azt fogja válaszolni, hogy...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) zárt ajtók mögött tartott rendkívüli ülésén ismét határozottan elítélte az általa rendkívül provokatívnak nevezett észak-koreai rakétakísérletet.
Jogszabálysértő díjak alkalmazása miatt 2017. első felében összesen több mint 274 millió forintot kellett visszautalniuk a szemétszállító cégeknek a fogyasztók számára.
Az új piaci szereplőnek számító digitális pénzügyi szolgáltatók, a fintech cégek európai szintű szabályozásáról, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről és az internetes óriáscégek adóztatásáról is tárgyaltak az észtországi Tallinnban rendezett uniós tanácskozáson.
Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.
Mi a teendő a pénztárgéppel, ha az azt használó vendéglátóhely az étterem üzemeltetése mellett kitelepülne egy rendezvényre is? Magos Zoltánné adószakértő válaszol.
A hivatalos fűzési szezon megkezdése, vagyis október 15. előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését, illetve szerezzen be szén-monoxid-érzékelőt a balesetek megelőzése érdekében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton a honlapján.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint Dél-Spanyolországban nagyon megnövekedett a migráció, a sok migránssal a rendőrök sem nagyon tudnak mit kezdeni.
Két évvel ezelőtt még rekordalacsony volt a nálunk focizó légiósok száma, azóta újra jelentősebb mértékben ugrott meg - derül ki az nso.hu összesítéséből.
Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása a 2020 utáni uniós támogatásokról szóló tárgyalások során - mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek...
Egyes elemzők szerint kidurrant a Bitcoin-lufi, amit a kriptovaluta árfolyama is alátámaszt. A Bitcoin két hét alatt 5000 dollárról 3000-ig zuhant, több tízmilliárd dollárt veszítve így értékéből.
A hivatalos fűzési szezon megkezdése, vagyis október 15. előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését, illetve szerezzen be szén-monoxid-érzékelőt a balesetek megelőzése érdekében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton a honlapján.
Elindult a jelentkezés az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválra, amelyet november 23. és 26. között a Váci Dunakanyar Színházban rendeznek majd meg - tájékoztatta a szervező Magyar Versmondók Egyesülete szombaton az MTI-t.
A hivatalos fűzési szezon megkezdése, vagyis október 15. előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését, illetve szerezzen be szén-monoxid-érzékelőt a balesetek megelőzése érdekében – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Az Észak-Korea körül kialakult válság politikai és diplomáciai eszközökkel történő rendezésének kizárólagosságát hangsúlyozta, valamint a közvetlen párbeszéd felújítását sürgette pénteken Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök.
Az adóhivatalé az idei legjobb információs és kommunikációs fejlesztés az informatikai piac csúcscégei és szakemberei szerint; az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint az év legjobb projektje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű programja, az e-szja - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgaz
Összesen 17 antidopping ügynökség írta alá azt a közleményt, melyben az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) kitiltását kérik a februári, phjongcshangi téli olimpiáról.
A magyar élelmiszeripar és élelmiszerkereskedelem kimagasló teljesítményre képes, ezt támasztotta alá az idei Coop Rally is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek Hajdúszoboszlón a XII. Coop Rally zárónapján.
Nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat, a végsőkig elmegyünk az őket érintő konfliktusokban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az új oktatási törvény elfogadásakor az ukrán parlament alapvetően sértette meg a jogalkotás szabályait, a szavazás nem is a konkrét normaszövegről, hanem a képviselők hazafiasságának "szintjéről" szólt - jelentette ki Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az Ukrajnai
Negyven évesen kismama lettem. Az orvos teljes pihenésre "ítélt" több korábbi műtét és a korom miatt. Most váltottam munkahelyet, ahol fél év a próbaidőm. Felmondhat a cég próbaidő alatt egy terhes kismamának? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász válaszolt.
Augusztusban egy francia nő úgy döntött, hogy három hétre kiadja 13 négyzetméteres párizsi lakását az AirBnB-n keresztül. A kanadai bérlővel soha nem találkozott, a szomszédok szerint kedves ember volt, ami viszont csak utólag derült...
Az elektromos autók lassan kezdenek a hétköznapi életünk részévé válni, az elektromos teherautók és kamionok piacáért viszont még csak most indul a csata Egymás után jelennek meg új elektromos teherautók a piacon és mutatnak be elektromos...
Pályázati támogatással összesen 5,2 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben, ilyen mértékű fejlesztésre a helyi intézmények történetében még nem volt példa - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Hiába van meg a tőkéd egy saját cég létrehozására, hogyha alapvető kvalitások viszont hiányoznak. A K&H összeszedte, hogy mik azok a tulajdonságok, amelyet muszáj elsajátítani a cégvezetéshez. A rossz hír az, hogy jócskán lesz mit megtanulni, a jó hír viszont, hogy a szükséges képességek megtanulhatóak.
Egész városokat, sőt szigeteket tarolt le a Harvey és az Irma hurrikán az elmúlt napokban. Több mint negyvenen meghaltak, több millió ember hagyta el az otthonát, maradt áram nélkül – és még nincs vége. Az idén eddig 11 trópusi vihar érte el a közép-amerikai térséget, most egyszerre négy aktív hurrikán tombolt és végzett tragikus pusztítást, és nov
Változik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX összetétele. A BUX indexkosárba új részvényként a Konzum és a Waberer's kerül be szeptember 18-án, hétfőn.
Változik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX összetétele: a BUX indexkosárba új részvényként a Konzum és a Waberer's kerül be szeptember 18-án, hétfőn.
Miután már a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock is bejelentette, hogyan döntött az elemzések díjának áthárításával kapcsolatban, sorra jönnek az újabb alapkezelői döntések. Vannak köztük olyanok is, akik bár korábban...
Javult a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája az idén az első fél évben, az előző év azonos időszakához képest 1,9 százalékponttal emelkedve elérte 67,6 százalékot - ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes...
Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
Néhány év alatt megtöbbszörözte létszámát és további bővítést is tervez a villanymotorokat gyártó, olasz tulajdonban lévő nagykanizsai EME Kft. – tájékoztatta a társaság projektmenedzsere az MTI-t.
Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
Az első alkalommal adták át a Magyarország Legszebb Birtoka díjat. A díj mellett kihirdették az állattenyésztés, a borászat, a gyümölcs- és szőlőtermesztői, a kertészeti, a kistermelői családi birtok, a szántóföldi növénytermesztői kategóriák győzteseit is, valamint a közönségdíj nyertesét – írja az agrotrend.hu.