Csak ma 82 járatot kénytelen törölni a Ryanair, hogy eleget tegyen az előírásoknak és biztosítsa, hogy pilótái és a repülőkön dolgozó személyzet kivehesse a szabadságát - számol be a hírről a Bloomberg. 82 járatot törölt a Ryanair...
Magyarország rendkívüli mértékben szolidáris Németországgal, hiszen a magyar emberek adóforintjaiból védjük a határainkat, így védjük Németországot is az illegális bevándorlással szemben - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban megjelent nyilatkozatára.
Őrizetbe vettek vasárnap egy 21 éves férfit a londoni metróban péntek reggel elkövetett merénylettel összefüggésben, ő a támadás második gyanúsítottja.
A világ néhány éven belül várhatóan nagyot fog változni, ugyanis hamarosan beköszönt az 5G technológia korszaka. Az ötödik generációs mobilhálózat új dimenziókat nyit meg: intelligens közlekedési rendszerek, okosvárosok, távorvoslási megoldások könnyítik majd meg életünket.
Az egész világ lesokkolódva nézte, hogyan tarol le többi amerikai megyét és a karibi térséget előbb Harvey, aztán Irma. A hurrikánoknak még vége sem volt, mikor az amerikai kormány kiküldte figyelmeztető mailjeit arról, hogy sokan akarnak a viharokra hivatkozva átveréssel pénzt szerezni. Így váltak a természeti katasztrófák a csalók játszóterévé.
A magyar határon felépült kerítés hatékonyságát nem lehet kétségbe vonni - emelte ki Klopfer Ádám, a Migrációkutató Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet. A...
A tőzsdére készülő Rovio finn játékfejlesztő piaci értéke jóval alacsonyabb a vártnál. A cég értéke 802 és 896 millió euró között lehet, ami fele a szakértők által vártnak.
A legfrissebb adatok alapján látszólag kiheverte a török gazdaság a tavalyi puccskísérletet követő óriási politikai tisztogatás negatív hatásait, egy kicsit a felszín alá nézve viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A Commerzbank...
Az ukrán oktatási törvény módosítása ellen tiltakozó nyilatkozatot írt alá tizenkét magyarországi, erdélyi, délvidéki, szlovákiai és ukrajnai magyar ifjúsági szervezet képviselője a Fidelitas kezdeményezésére szombaton Budapesten.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint. Miután Jean-Claude Juncker bejelentette...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.
Nem hoztak áttörést az MNB által minősített fogyasztóbarát lakáshitelek a legfontosabb szempont, az árazás alapján - írja a Portfolio. Hiába csökkentek tovább ugyanis június vége óta a referenciahozamok, többségükben még drágábbak...
Biztonsági okokból kiürítették a British Airways egyik járatát vasárnap reggel a Charles de Gaulle párizsi repülőtéren, a gépet átkutatták, de nem találtak rajta semmit, ami veszélyeztetné az utasokat - közölte a francia csendőrség...
Mintegy 12 százalékkal kevesebb szja-t juttattak 2017-ben a civilszervezeteknek az adófizetők tavalyhoz képest, a felajánlások összértéke a 2016-os 8,5 milliárdról 7,5 milliárd forintra csökkent. Az erőteljes csökkenés hátterében minden bizonnyal az idén bevezetett e-szja áll. Az új rendszer sokak számára egyszerűbbé tette bár az adóbevallást, ugya
Változik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX összetétele: a BUX indexkosárba új részvényként a Konzum és a Waberer's kerül be szeptember 18-án, hétfőn.
Az orosz bankrendszer nyolchavi profitja felülmúlta az egész múlt évit. A bankok csökkentették a rossz hitelekre félretett tartalékot, emellett nőtt a lakossági hitel és a betétállomány is.
Itt van az ősz, itt van újra, s bár szép, de esős, így sok emberben megfordul az elvágyódás gondolata. Bár természetesen, ha csak simán arrébb állunk, nem biztos, hogy boldogabbak leszünk, de ettől függetlenül mutatjuk azokat az Európai...
A vállalkozások fejlesztési céljaira jelentős mértékű uniós források állnak rendelkezésre, de a kedvező kamatkörnyezetben a banki hitelek is vonzó lehetőséget jelenthetnek a bővítést tervező cégek számára – vélték a HG Media „Fókuszban: Fejlesztés és versenyképesség” című konferenciáján felszólaló állami és piaci szereplők. Elhangzott: a cégek növe
Kezd beindulni újra az élet így szeptember közepére. Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
A World Trade Center katasztrófájának 16. évfordulója után újra lendületbe jöttek a konteósok; vannak, akik szerint a történelem egyik legbrutálisabb terrortámadását a Bush-kormány vitte véghez, míg mások szerint egyszerű biztosítási...
Huszonhárom millió e-mail-címre küldhették ki a Locky zsarolóvírust a múlt héten. Magyarországon is több ezer számítógépet zároltak vele. Egyre több ilyen támadás van, ráadásul legtöbbször nem is a zsarolás, csak a rombolás a cél. Figyeljen rá, mit nyit meg a számítógépén és tartsa be a biztonsági szabályokat!
A változó villamosenergia-ipar számos területen igényel olyan megoldásokat, amelyek segítségével fenntartható módon elégíthető ki a növekvő energiaszükséglet. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) szervezésében megvalósuló 64. Vándorgyűlésen a szakemberek a tiszta energia termelésében és felhasználásban, az energiamix átalakításában és ehhez ka
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.
A harmadik legnagyobb görög bank, az Eurobank tárgyalásokat folytat romániai érdekeltségeinek az eladásáról a Banca Transilvania pénzintézettel, amelyek az egyik legnagyobb Romániában.
A legszebb főtérnek járó különdíjat nyerte el és ezüstdiplomát is kapott Kaposvár az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe), az elismerést Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át a szlovéniai díjkiosztón pénteken - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
Egyszemélyes kft. természetes személy tagjának, ügyvezetőjének milyen járulékokat kell fizetnie különböző jogviszonyokban? – kérdezte olvasónk. Széles Imre társadalombiztosítási szakértőnk válaszolt.
Magyarország több pontján szünetelt a UPC internet-szolgáltatása. Az InfoRádió Kapitány Zoltánt, a UPC Magyarország kommunikációs menedzserét kérdezte.
Közép- és Kelet-Európa fővárosai, Budapest, Bukarest és Varsó (Milánóval és Oslóval együtt) kínálja Európában a legjobb hitellehetőségeket hitelfelvevőknek és adósoknak egyaránt - derül ki a CBRE új kutatásából. A vállalat 20 európai ingatlanpiacon vizsgálta a hitelfelvételi kondíciókat.
A munkaügyi hatóság az ellenőrzött 10 186 munkáltató 68 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, ezek a vizsgált 45 951 munkavállaló 67 százalékát érintették, mindezek az adatok a munkáltatóknál stagnálást, a dolgozóknál...
Tűzvédelmi nyílt napot tart hétfőn, kedden és szerdán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője az MTI-t.
Csökkentették vasárnap a londoni metróban pénteken elkövetett merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről a brit terrorkészültségi fokozatot. Ez azt jelenti, hogy az elhárító hatóságok már nem tartanak azonnali újabb támadástól.
Két népnek fogyott el a türelme, nem akarnak várni, népszavazást tartanak a teljes függetlenségről, noha most is nagyfokú szabadságot élveznek. Úgy érzik azonban, ha a skótok szavazhattak, őket is megilleti a jog. Hasonlóságok és különbségek a katalán és a kurd függetlenségi törekvés között, és a leendő új országok jövője.
Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon - közölte vasárnap az MTI-vel a produkciót gyártó Kedd Animációs Stúdió.
Hosszú távollét után Silvio Berlusconi vasárnap hivatalosan visszatért a politikai életbe, és magát mérsékelt Európa-barátként pozicionálva felvázolta politikai elképzeléseit a jövő tavaszi olaszországi parlamenti választásokra...
A Ryanair 82 járatát törölte vasárnap, s hat hét alatt nagyjából kétezer járatot törölnek majd – adta hírül a 24.hu a légitársaság honlapján közzétett információkra hivatkozva. Az indoklás szerint rengeteg szabadsága maradt bent a dolgozóknak a nyári hajtás miatt.